Nemzetpolitika és kormány 1945

„Ilyen megértő és jóindulatú magatartást a magyar nemzet azonban nemcsak a Szovjetunió államférfiai és diplomatái részéről tapasztalt, hanem a szovjet hadsereg részéről is. A szovjet hadsereg, amikor a Magyarországgal szomszédos államokban való előrenyomulása alkalmával látta, hogy ezekben az államokban jelentékeny számú magyar lakosság él, e magyar lakosságot mindenütt igyekezett megvédeni a szomszéd államok felelőtlen és még a fasiszta ideológia által befolyásolt elemeinek erőszakoskodásaival szemben.”

Bevezetés 

Az 1945 utáni kormányok történetének megírásával adós a magyar történettudomány. Pedig például a koalíciós kabinetekben igen sok kérdésben érdemi, sőt éles vita zajlott és ha a kormány nem is egyedüli és meghatározó, de mindenképp az egyik fontos döntéshozó centrum volt a korabeli hatalmi gépezetben. Különösen érdekes az Ideiglenes Nemzeti Kormány politikája, amelyben 1945. július közepéig - azaz működése nagyobb részében - a polgári erők voltak többségben, de ezt követően sem kizárólag az történt az ülésein, amit a kommunista miniszterek akartak. Az 1945 augusztusa és novembere közötti néhány hónapot sokkal inkább a kisgazda-kommunista konfliktusokkal egyre inkább megterhelt együttműködési, kompromisszumkeresési kísérletként tudnánk meghatározni.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány tevékenységéről hosszú ideig azért sem lehetett pontos képet alkotni, mert a legfontosabb történeti forrásegyüttest - a kormány üléseinek jegyzőkönyveit és egyes minisztériumok iratanyagát - sokáig még a hazai történészek elől is elzárták. Mára ezek a korlátok megszűntek, aminek következtében jó néhány meglepő, korábban nem ismert fontos részlet került napvilágra a kormány működését és politikáját illetően.

Az alább közölt irat az Ideiglenes Nemzeti Kormány külpolitikai magatartásának egyik reprezentatív dokumentum. Az 1945. július 4-én a Szovjetunió magyarországi képviselőjének eljuttatott emlékeztetőre az 1990-es évek első felében Fülöp Mihály hívta fel a szakma figyelmét - nem indokolatlanul, abban ugyanis 1945 nyara három legfontosabb külpolitikai kérdésében került rögzítésre a Miklós-kabinet álláspontja, mégpedig a Szovjetunió számára. Egyrészt a jóvátételi szerződésből adódó kötelezettségek és a magyar gazdaság katasztrofális állapotának összefüggése, másrészt a csehszlovákiai magyarság helyzete és végül a Duna-medence háború utáni területi újjárendezésének elvei.

Ami a teljesíthetetlen jóvátételi szerződés 1945. június 15-ei aláírását illeti, itt az Ideiglenes Nemzeti Kormány kényszerhelyzete nem egyszerűen a vállalt fegyverszüneti kötelezettségekből, a teljes külpolitikai elszigeteltségből fakadt, hanem abból, hogy a gazdaság idegen megszállásának és kifosztásának elhúzódása más eszközzel nem volt megakadályozható. A kormány ezért a szerződés aláírása pillanatától igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a nagyvállalatok minél előbb magyar irányítás alá kerüljenek, hogy a gyárak leszerelése és elszállítása befejeződjön, hogy a szerződésben rögzített feltételek enyhüljenek, s hogy a nyilvánvalóan bekövetkező nem teljesítéssel kapcsolatban a Szovjetunió megértését megszerezze. A nyilvánosság erről természetesen mit sem tudott, mint ahogy 1945 szeptemberéig arról sem igen értesült, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány intenzív diplomáciai tevékenységet folytatott a csehszlovákiai magyarságot ért üldözések megfékezése érdekében. Ismeretes, hogy 1945 áprilisától júliusáig nem kevesebb, mint 27 alkalommal fordult a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz a csehszlovákiai magyarság, elsősorban a tömeges kiutasítások ügyében. Ezúttal azonban többről volt szó. A magyar fél a június közepi amerikai jegyzékváltás után a Szovjetunió kormányának most már közvetlen és nyomatékos közbenjárását kezdeményezte a Csehszlovákiában kialakult embertelen állapotok megszüntetése érdekében, hivatkozva az ENSZ 1945. június 26-án aláírt alapokmányának emberi jogokra vonatkozó részeire. Ez fontos lépést volt abba az irányba, hogy a magyar-csehszlovák konfliktus nemzetközi szintre emelkedjen, ahol egyáltalán megoldás remélhető lehetett. (Ismert, hogy a csehszlovák kormányhoz az 1945. szeptemberi nemzetgyűlési ülésszakot követően, szeptember 13-án jutatta el a magyar fél azt a jegyzéket, amelyben a vitás kérdések megoldását a négy nagyhatalom képviselőiből álló nemzetközi bizottság vizsgálatára bízta volna.)

A közvélemény arról sem értesülhetett, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány nemcsak a felkészülést kezdte meg a béketárgyalásokra, de diplomáciai lépésekre is rászánta magát a területi rendezés elvi kérdéseinek, nevezetesen a nemzetiségi elv alapján történő határrevízió gondolatának elfogadtatása érdekében. Ismereteink szerint az alább közölt irat az első hivatalos diplomáciai okmány, amelyben a Kertész István vezette külügyminisztériumi békeelőkészítő osztály által kidolgozott és a Minisztertanács által 1945. július 25-én megismert rendezési koncepció belekerült. Ebből a szempontból az aide memorie előzménye a három szövetséges nagyhatalom képviselőihez a potsdami határozatot követően 1945. augusztus 14-én eljuttatott, Magyarország békecéljait összefoglaló jegyzéknek.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a fenti három kérdésben kialakított álláspontja működésének utolsó hónapjaiban nem változott. Ebben vitathatatlanul fontos érdemei voltak Gyöngyösi János külügyminiszternek, de egyben tükrözték a koalíció pártjainak a külpolitika egyes kérdéseiben is megnyilvánuló kompromisszumra való készségét. Az első törésvonal 1946 februárjában alakult ki, amikor az MKP és szövetségesei nyíltan szembehelyezkedtek a Nagy Ferenc miniszterelnöknek és Gordon Ferenc pénzügyminiszternek a jóvátétel végrehajtásával szemben kibontakozó aktív rezisztens álláspontjával. Ez óhatatlanul magával vonta az addig csak az elismerés szavaival illetett előd, az Ideiglenes Nemzeti Kormány külpolitikai magatartásának bírálata is. Az 1946. február 28-ai minisztertanácsi ülésen az a Bán Antal mondta ki, hogy a Dálnoki Miklós Béla nevével fémjelzett politikát folytatni nem lehet, aki ipari miniszterként korábban maga is képviselője volt annak.

Ezen a napon történt november 18.

1904

Ezen a napon történt a Magyar Országgyűlésben az elhíresült „zsebkendőszavazás”, az ellenzéki obstrukció letörésére trükkel átvitt...Tovább

1905

Megszületik Klaus Mann német író, Thomas és Katharina Mann második gyermekeként, illetve legidősebb fiaként († 1949).

1916

Véget ér a Somme-i csata, az első világháború legvéresebb összecsapása.

1918

Lettország kikiáltja a függetlenségét Oroszországtól.

1944

A KISZ kezdeményezésére Budapesten megalakult a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja, mint közös harci egység. Tagja lett: a KISZ, a Ma-gyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők