Szovjetunió

2017: Alapi Gyula ismeretlen levele Rákosi Mátyáshoz

2016 folyamán egy váratlan lehetőségnek köszönhetően Ungváry Krisztián birtokába került mintegy 250, Rákosi Mátyáshoz köthető irat. Ezek elsősorban Rákosi kimenő leveleinek másolatait és bejövő leveleit tartalmazzák. Néhány kivételtől eltekintve az iratok keletkezési ideje 1957 és 1970 közötti. A dokumentumok jelentős része mindeddig ismeretlen részletekkel gazdagítja a Rákosi-rendszerről és annak névadójáról alkotott képet. Az alábbiakban ennek az irategyüttesnek egy érdekes darabját tesszük közzé.

1945: Nagymarosiak „málenkij robotra“ hurcolása 1945-ben – Források, nézőpontok, emlékezések

„Nagymaros község alulírott elöljárói tisztelettel jelentjük, hogy Nagymaros községből az ide becsatolt névjegyzék tanúsága szerint f. évi január hó első napjaiban 399 férfit és nőt vitt el ismeretlen rendeltetéssel – az időközben hazaengedetteken kívül – a községbe érkező és valószínűleg különleges feladatokkal megbízott orosz katonai parancsnokság. A parancsnokság az elvitel indokát vagy célját nem közölte s nem nyújtott bizonyosságot az elvittek további sorsa felől.”

1948: Kelemen István fogoly levelei a Szovjetunióból Kolozsvárra

„Ötödik karácsonyt töltöm az idegenbe[n]. Nagyon sokat tudnék írni, de itt csak minden hónapban egy lapot lehet írni. Tudatom, hogy egészséges és jól vagyok [!]. Ne aggódjanak, mert ruhát vettem magamnak, fehérneműt, mindent. Tudniillik én bányában dolgozom 2 éve. Szabadon élünk, mindent saját magunk veszünk, főzünk, úgy, ahogy a fizetésünk megengedi. Kívánok sok kelleme[s] karácsonyi és újévi ünnepeket. Talán jövőben én is otthon leszek. Nagyon fáj a lelkem, hogy nem lehetek már én is otthon. A jó Isten talán ezt is megadja.”

1944:  „Az egész háború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a szolyvai fogolytábor” – A málenkij robot kárpátaljai vonatkozásai

„Majdnem 200 ref.[ormátus] férfit vittek el a szolyvai kaszárnyában alakított fogolytáborba. Közülük egy már Nagyberegen összeesett, és halva hozták haza. Ezt a testvérünket a nagyberegi állomásparancsnok szigorú utasítására minden tisztesség és harangszó nélkül temettük el a néma Miatyánk elmondásával. Az elhurcoltak közül többen betegen jöttek haza, hármat pedig ott földeltek el. Az egész háború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a szolyvai fogolytábor. Ez év tavaszára, március végére onnan ismeretlen helyre vitték el férfiainkat, s azóta sorsukról nem tudunk semmit sem.”

1990: A Szovjetunióba hurcolt magyarországi németek kárpótlása (1989–1992)

1944. december 29-én kezdődött a szenvedésünk. Reggel otthon hagytam a 6 éves kislányomat, az idős anyósomat. […] Az úti célunk Sásd volt gyalog. Amit magunkkal vihettünk, azt kocsival hozták. Az otthon maradt egypár idős bácsi fogta be a lovakat, és jöttek utánunk. Sásdra értünk a déli órákban fáradtan. Ott még egyszer orvosi vizit volt, aki élelmes volt, az összeesett és annak se kellett elmenni. Amikor már sötétedett, akkor indultunk Sásdról. Pacsidiri, kiabáltak az orosz katonák mellettünk a géppisztolyukkal. Sötétben mentünk, féltünk, sírtunk, fáztunk, félre lépni sem volt szabad.”

1956: „Világosság éjjel”, „sötétség délben” – Erica (Glaser) Wallach és Noel H. Field története

„1949. május 11-én a Magyar Államvédelmi Hatóság szervei őrizetbe vettek, azzal gyanúsítva, hogy én az Egyesült Államok részére, melynek állampolgára vagyok, kémtevékenységet folytatok. Ugyanannak az évnek augusztusában feleségem, Herta és bátyám, Hermann ugyancsak le lettek tartóztatva a magyar, illetve lengyel államvédelmi szervek által. A következő évben, 1950. augusztus 26-án nevelt lányunkat, Erica Glaser Wallach-ot letartóztatták Berlinben, ahová Párizsból azért ment, hogy nevelőszüleit megkeresse, abban a meggyőződésben, hogy be fogja tudni bizonyítani ártatlanságukat.”

 

1956: Az 1956-os forradalom a nyugatnémet szatirikus lapokban

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei élénk visszhangot keltettek a nemzetközi sajtóban, így természetesen a vicclapok reakciója sem maradt el. Ez utóbbiak egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a nemzetközi segítség elmaradásáért a Nyugatot, másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotásokat is közöltek, amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.
Az írás három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus folyóirat – a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a Nyugat-Berlinben megjelenő, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen becsempészett Tarantel – magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be.

1952: „Aki ettől a naptól fogva abortuszt hajt végre, azt a legkeményebben büntetjük”
„A szülészeti rendtartás adatai azt mutatják, hogy a felszabadulás óta a születések száma mutat ugyan állandó jellegű emelkedést, de ez az emelkedés nem olyan fokú, mint azt a politikai, társadalmi és gazdasági életünkben történt nagyarányú változás indokolja, illetőleg megkívánja. A születések száma ma is alig haladja meg a 20 ezreléket.
A Szovjetunióban a bűnös vetélések elleni harc és a szocializmus embert formáló ereje révén a születési arányszám a 40 ezreléket is meghaladja. Ez az adat arra enged következtetni, hogy hazánkban a bűnös vetélések száma közel annyi, mint a születések száma.”
1966: Épüljön atomerőmű Magyarországon

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként egy évtized múlva megépült paksi atomerőmű és általa termelt villamos energia ma is meghatározó szerepet játszik Magyarország gazdasági életében. Forrásközlésünk az egyezmény létrejöttének előzményeivel kapcsolatos dokumentumokat mutat be.

„A lopás! Hiszen mindent a frontnak! jelszóval mindent el is vittek. Lopták zsebben a gabonát, itták a kifejt tejet. Enni kellett, gyerekek is voltak, férfiak meg csak nyomorékok! A tüdő és gyomorbajosok! Akiket semmire sem lehetett használni a fronton. De a földeken és bokrokban érvényesülni akartak. Volt is jelentkező bőven, hiszen iszonyatos volt a férfihiány! De nekik a legjobbak kellettek! Olyanok, mint Potapova! De ő végigvágott a tolakodón, megtanulták, hogy Liza nem eladó egy ölelésért. Kibírja a háború végéig! És kibírta.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők