Pierre Francfort francia követ jelentése a francia-magyar kapcsolatok nagyköveti szintre emeléséről

(1963. október 26.)

„A kormány és még inkább a lakosság, amelynek a nemzeti érzése igen erős, különösen Románia vonatkozásában, presztízs kérdésnek tekintik azt, hogy már többet ne várjanak és a Szovjetunió után a nyugati hatalmak is legitimnek ismerjék el a magyar kormányt. Ugyanakkor történelmi összefüggésekbe is el kell helyezni a kelet és közép európai államok 1918 utáni, és érzelmek által meghatározott viszonyát a nyugati országokkal.”

Bevezetés 

"Magyarország a nyugati játszmában
földrajzi fekvése, kultúrája és nyugati hagyományai révén
nem kisebb szerepet tölthetne be a balkáni szomszédaihoz képest."
(Idézet Pierre Francfort jelentéséből)

Az általunk közölt forrás érdekessége, hogy a Francia Külügyminisztérium Levéltárának Nantes-ban található központjából származik. Ez a levéltári részleg viszonylag ismeretlen a magyar kutatók számára, de hangsúlyozni kell, hogy itt őrzik a követségek, nagykövetségek és konzulátusok - elsősorban technikai, adminisztrációs vonatkozású - iratait. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a követségi, nagykövetségi fondban lényegesen több forrást lehet találni a diplomáciai szolgálat munkájára, a fogadó ország politikusaira és az ország mindennapi életére vonatkozó eseményekre, mint az ún. központi kormányszervek levéltári fondjaiban.

Nantes esetében azonban sajnálatos módon a kutatás lehetőségeit jelentősen behatárolja, hogy a követek és nagykövetek személyi fondjai (egyesek 2027-ig vagy 2040-ig zároltak) nem kutathatók; így a legfontosabb kérdésre, vagyis arra, hogy milyen kapcsolati háló révén szerezték az információikat, jelenleg csak feltételezésekre szorítkozhatunk. A követi jelentésekből - legalábbis a mi elemzésünk szempontjából nézve - elsősorban az "országkép" módosulására lehet következtetni, és ez Pierre Francfort jelentéseinek olvasásakor is megfigyelhető. A követ szakmai életrajzát a forráshoz mellékelve közöljük.

A francia diplomata a jelentéseiben Magyarországot rendszeresen Romániához viszonyítva értékelte, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy korábban ott teljesített szolgálatot és így tudott viszonyítani, másrészt - és ezt a román-francia kapcsolatokra vonatkozó források birtokában már tudhatjuk - azzal, hogy a nemzeti sajátosságokban megmutatkozó eltérések, és így a Szovjetunióhoz való viszony változásai, élénken foglalkoztatták a francia döntéshozókat.

Ugyanakkor 1963-1964 folyamán fokozatosan kelet felé forduló francia diplomácia kereste azokat a konkrét kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül a kelet-európai formális és informális befolyását növelni tudta. Ebben a diplomáciai elemző munkában - tekintettel a korábbi információ-hiányos periódusra - a követi jelentések jelentősége egyre inkább megnövekedett. A komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező és a magyar rendszer iránt az elődjéhez képest "rugalmasabb hozzáállást" mutató Francfort követ számára a magyarországi szolgálat a diplomácia karrierjének egy újabb jelentős állomását jelentette (1965 után Jugoszláviában teljesített nagykövetként diplomáciai szolgálatot), és ennek megfelelően igyekezett a saját jelentőségét és így közvetve a diplomáciai missziójának a jelentőségét is kihangsúlyozni.

A magyar-francia kapcsolatok vonatkozásában a kapcsolatok nagyköveti szintre való emelése volt az első jele annak, hogy a két ország elérkezettnek látta az időt arra, hogy az együttműködésüket magasabb szinten folytassák. A francia forrásból láthatjuk, hogy részükről ez a döntés függött a nyugati szövetségesekhez való viszonyuktól is, és kimondva-kimondatlanul a nyugati hatalmak közötti rivalizálástól is függött. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan érzékelhető azon francia szándék is, hogy elkerüljék a három szocialista kisállam közötti nemzeti rivalizálás ismételt megerősödését.

A francia-magyar vonatkozásban a nagyköveti kapcsolatfelvétel 1963. december 17-én történt meg, ami a diplomácia nyelvén azt jelentette, hogy a két ország elérkezettnek látta az időt arra, hogy nyilvánosság előtt is kimutassák a kétoldalú kapcsolatok kölcsönös továbbépítésének szándékát.

Az általunk közölt forrás érdekessége, hogy a magyar-francia diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emelésnek francia okainak és szemszögének megértéséhez szolgál adalékul, és látható belőle, hogy a francia diplomaták igyekeztek a lehetőségekhez képest objektív képet rajzolni a fogadó ország helyzetéről.

Láthatjuk azonban, hogy francia részről ez a cselekedet egész Kelet-Európa felé megmutatkozó nyitási politikába illeszkedett bele, és csak annak részeként értelmezhető. Magyar részről egyben utalni kell arra is, hogy az év folyamán Magyarország Franciaország mellett Svájccal és Belgiummal, illetve Nagy-Britanniával és Görögországgal emelte nagyköveti szintre a kapcsolatait, vagyis általánosságban a "francofon világ" iránti magyar figyelem növekedéséről is beszélhetünk.

Pierre Francfort követ, majd nagykövet szakmai életrajza

Született 1908. október 28-án. A Politikatudományok Iskoláját végezte, 1939-1940 behívták katonának, de az ellenállás szolgálatába lépett 1942-1944 között.

I. osztályú miniszter rangban volt 1963-ban

Diplomáciai missziói 1965-ig:

1934-1935 alkonzul, Kharbine
1935-1936 segédkonzul, Sanghaj
1936-1937 követattasé, Peking
1937-1938 majd III. titkár, Peking
1938-1939 III. titkár, Madrid
1939-központi szolgálat
1940-ben csatlakozott az ellenálláshoz
1943-1945 I. titkár, London
1945-1948 II. tanácsos, London
1956.VIII. 14. A Becsületrend lovagja
1948-1950 I. tanácsos, Moszkva
1950-1951 Központi szolgálat (Afrika-Közel-Kelet)
1951-1952 II. tanácsos, Washington
1953 I. tanácsos, Washington
1953-1957 különleges és meghatalmazott miniszter, Bukarest
1955. jún. 10. A Becsületrend tisztje
1957 október-1958 június. A miniszter kabinetjének helyettes igazgatója
1959-1962 Az új alkotmány kidolgozásában vesz részt
1962-1963 követ, Budapest
1963-1965 nagykövet, különleges és meghatalmazott miniszter, Budapest

Forrás: Annuaire Diplomatiqe et Consulaire de la République Francaise pour 1963, Tome LXIII, Imprimerie Nationale, Paris 1963.

Ezen a napon történt december 14.

1911

Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.

1921

Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas Fidelissima” (a...Tovább

1939

Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését. (Weserübung hadművelet...Tovább

1955

Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők