Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Kanadai évek

Forrásközlésünkben a Magyar Országos Levéltárban található néhány forrás segítségével Szász Endre életének Kanadában töltött néhány részletét, egy-egy mozzanatát mutatjuk be. Az életéről eddig megjelent könyvek, a művész visszaemlékezéseinek, élményeinek és anekdotáinak lejegyzésével a színes egyéniség megragadását tartották fontosnak, tevékenységéhez, művészetéhez fűződő eredeti levéltári dokumentumok azonban még nem láttak napvilágot. Teljes művészi munkásságának bemutatására nem vállalkozhatunk, csak ízelítőt adunk életének Kanadában töltött időszakából.

Említettük, hogy Szász Endre a Művelődésügyi Minisztérium engedélyével tartózkodott Kanadában. A kanadai magyar nagykövetség kezdeményezésére 1972 októberében Bartha János nagykövet felkérte a Torontóban tartózkodó Szász Endre festőművészt, hogy működjön közre Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának torontói megünneplésében. Szász Endre tevékenységét a nagykövetség pozitívan értékelte. Véleményük szerint Szász Endre fontos kulturális missziót teljesít, élvezi „a legbefolyásosabb körök bizalmát", és besegít a nagykövetség munkájába. Szász Endre vállalta a megtisztelő feladatot, hogy Petőfi legismertebb verseihez képillusztrációkat készítsen, és Petőfiről előadást tartson magyar nyelven, tolmács segítségével a nagykövetség elképzelése és intenciói alapján. Az elképzelés megvalósítása előtt kikérték a Konzuli Főosztály és a Sajtófőosztály véleményét. Mindkét főosztály messzemenően támogatta a nagykövetség kezdeményezését és javaslatát, mivel az „belevág a Kanadával kapcsolatos kulturális elképzeléseinkbe," azonban kérték, hogy a Művelődésügyi Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének (KKI) véleményét is hallgassák meg az ügyben. A Kulturális Kapcsolatok Intézete - a Külügyminisztérium kérésére - tájékozódott a minisztériumban Szász Endre személyéről. A kapott információk alapján a KKI és a minisztérium egyetértett a javaslattal, és nem fogalmazott meg ellenvéleményt. Megállapították, „Szász tehetséges festő és grafikus és már más esetben is készített képillusztrációkat Petőfi verseivel kapcsolatban", „Szász Endre itthoni illusztrátori tevékenysége [...] biztosítékot nyújt arra, hogy színvonalas, a Petőfi évfordulóhoz méltó kiállítást fog rendezni Kanadában", ugyanakkor a „Szász-grafikák színesebbé tehetik a Petőfi évfordulót, és emelhetik annak színvonalát". Mindezen pozitív vélemények ellenére „Nem tanácsoljuk [...], hogy nevezettet előadásra kérjék fel, mert erre alkalmatlannak tartjuk." Az indokok között szerepelt, hogy „Szász Endre csapongó fantáziája, sokszor eredetieskedő ötletei, sok pesti szóhasználata" vitathatóvá teszi az előadás színvonalát, és megnyugtatóbbnak tartanák, ha a kiállításra előadás nélkül kerülne sor. Komornik Zoltán, a KKI főosztályvezetője a kapott információkat eljuttatta a Külügyminisztériumba.

 
 

A Művelődésügyi Minisztérium határozata Szász Endre kanadai munkavállallásáról

Jelzet: MOL XIX-I-4-m-1.tétel-91808-1970.

A Petőfi évfordulót számos helyen megünnepelték Kanadában, így Torontóban is - Szász Endre előadása nélkül. Közülük a legjelentősebbet, 1973. június 7-én az ottawai Nemzeti Kultúrcentrum (National Arts Center) nagyszalonjában tartották a magyar nagykövetség rendezésében, amelyen bemutatták Szász Endre 30 képből álló Petőfi verstémákra festett olajfestmény sorozatát is.

Egy másik dokumentum szerint Szász Endre kanadai tartózkodásának kezdetén több alkalommal foglalkozott a hazatérés gondolatával. 1972 őszén hazatérése sürgőssé vált, mivel egészségi állapota megromlott, egyik szemét meg kellett operáltatnia. Emiatt kérte útlevelének újbóli meghosszabbítását és hazatérésének engedélyezését „függetlenül attól, hogy a hatóságaink engedélyezik-e a további kanadai tartózkodását" vagy sem. Szász Endre mindenképpen haza akart utazni, bár további elképzelése volt „néhány évet a földrészen úgy eltölteni, hogy közben hónapokon át Magyarországon is dolgozna". A kérés gyakorlatilag a kétlaki életre vonatkozott. 1972-ben kérte, hogy ingóságait és két személygépkocsiját vámmentesen hazavihesse. Az engedély megadásának ellentételeként felajánlotta a magyar államnak a kb. 150 000 $ értékű torontói házingatlanát. A torontói ingatlanátvétel ügyében komoly polémia bontakozott ki a nagykövetség és a Külügyminisztérium között, mivel nem volt ismeretes, hogy Kanadában milyen feltételek mellett ruházható át magánszemély ingatlantulajdona külképviseletre. A Pénzügyi és Tervosztály az ingatlanátvétel ügyének jogi vonatkozásait nem ismerte, ezért az ügyet áttették a Nemzetközi Jogi Osztályhoz. Kiderült, semmilyen kanadai törvény nem tiltja az ajándékozást, csak új ingatlan vásárlásához szükséges a kanadai külügyminisztérium jóváhagyása. E bonyolult helyzetben a nagykövetség azzal a javaslattal állt elő, hogy megfelelő szinten elvi döntést hozzanak a Szász Endre által felvetett egyes kérdésekre. Ottawában közölték Szász Endrével, hogy 1972 év végéig térjen haza gyógykezeltetése céljából, és felgyógyulásáig majd „valamilyen módszert találunk, ami biztosítja, hogy kiutazhasson kiállításokra és festés céljából is". Hozzájárultak ingóságai vámmentes hazaküldéséhez és felajánlott háza átvételéhez. A nagykövetség javasolta, hogy „viszonylag nagy összegű megtakarított pénzét a magyar rendeletek szerint utalja át".

 

Híradás a cobourgi galéria megnyitójáról

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

1972-ben Szász Endre nemcsak házingatlanát ajánlotta fel a magyar államnak, hanem saját eszközeivel tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a Kanadában fellelhető magyar ereklyéket festményeiért cserébe visszaszerezze a magyar államnak. Ezek közé tartozott például egy XVII. század első felében készült, 27 darabból álló térképészeti ritkaság, amelyet visszaszerzett, és képéért cserébe a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. De megemlíthetünk egy nagy értékű, eredeti Kölcsey kéziratot is, amit eljuttattak a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők