A Ludovika Akadémiától az agyagkatonákig

Lengyel Alfonz 1957. évi segítségkérő levele Habsburg Ottóhoz

„Bűnös mindenki, aki most ebben a történelmi sorsdöntő helyzetben nem ezt keresi, hogy kizárólag csak olyan kérdéseket vessen fel, mely az ország felszabadítását célozza. Természetesen vannak olyan személyek, akik a magyarországi kommunizmus megszilárdításában oly módon tevékenykedtek, hogy önmagukat, ezen tevékenységükkel kizárták a parlamentből. Ezekkel sem kell vitázni, mert személyüket még arra sem méltatom, hogy szóba álljunk velük."

Bevezető 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után alig öt hónappal, 1957. április 6-án egy frissen amerikai emigrációba került fiatalember, Lengyel Alfonz levelet írt Habsburg Ottónak, a Páneurópai Unió akkori alelnökének. A szokatlanul hosszú, négy oldal terjedelmű, írógéppel írt levél eljutott a trónörököshöz, akinek érdeklődését felkeltette a tartalma miatt „igen csak fantasztikus" és „igen deréknek és jóérzésűnek" tűnő levélíró. Ezt támasztja alá, hogy pontosan egy héttel a levél keltezése után, 1957. április 12-én lakhelyéről, Pöcking bei Starnbergből levelet írt a volt svájci magyar követnek,

bárónak.

Habsburg Ottó és Bakach-Bessenyey György kapcsolata, barátsága és levelezése jóval korábbi időszakra nyúlik vissza. A trónörökös rendkívül fontosnak tartotta az emigráció egységét a kommunista rendszer ellen. Az emigráció történetének feltárása érdekében 1948-1958 között rendszeres, intenzív levelezést folytatott a korábbi berni követtel, aki a magyar legitimisták egyik vezetője volt. Ez a levelezés - Bakach-Bessenyey György más levélhagyatékával együtt -

a Magyar Országos Levéltárba, s ezek alapján rekonstruálni lehet, hogy Habsburg Ottó ugyan részt vett az emigráció véleményformálásában, de a legkülönbözőbb csoportok közötti torzsalkodásban nem. Tanácsai inkább útmutatásul szolgáltak a hozzá hű személyeknek, de azok is inkább finoman, lehetőleg arra utalva, hogy a szélsőjobb képviselőivel vagy ne tartsák a kapcsolatot, vagy lehetőleg szabaduljanak meg tőlük. Egyértelműen látta, hogy az emigrációs ellenségeskedés nem tesz jót a magyarságnak, és inkább gyengítik elismertségüket a vezető nyugati hatalmak előtt. A levelek arra is utalnak, hogy pontosan figyelte a magyarországi eseményeket, és esetenként pontos következtetéseket vont le a hazai és ennek kapcsán a szovjet belpolitikai fejlődés irányairól. 1956 nyarától - amikor már külföldön is érezni lehetett a hazai változásokat - foglalkozik napi szinten Magyarországgal. Nem véletlen tehát, hogy az akkor még trónörökös Habsburg Ottó érdeklődését minden Magyarországról érkező hír felkeltette. Jelen esetben is ez történt, mivel kérte hívét, Bakach-Bessenyey Györgyöt, hogy „lehetőség szerint szerezzen be információkat" erről a számára ismeretlen „jó emberről". Kérését azzal indokolta, hogy „nyomatékosan megkértek arra, hogy ismeretlen magyaroknak mostanában innen ne írjak, mivel ezek a levelek könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek". Kérte továbbá, hogy „megbízásomból barátságosan, barátilag válaszoljon". Erre a nem hivatalos kérésre azért volt szükség, mert az 1956-os forradalom leverése utáni kényes politikai helyzetben könnyen kompromittálhatta volna magát. Lengyel Alfonz levele mellett közöljük Habsburg Ottó német nyelvű levelét is. Bakach-Bessenyey ezt követően értesítette Lengyel Alfonzot Habsburg Ottó megkereséséről, ezt a levelet azonban eddig nem sikerült fellelni.

Térjünk vissza a levél írójára, Lengyel Alfonzra, aki már New-York-i tartózkodása alatt fel akarta keresni Habsburg Ottót, címét azonban késve kapta meg, így nem tudott személyesen találkozni vele, ezért kereste meg levélben. Nemcsak az elszalasztott lehetőség, hanem az is motiválta, hogy az 1956-os forradalom előtt kapott nyolcévi börtönbüntetését töltve ígéretet tett

- aki királypártiként ismerte Habsburg Ottó édesapját, IV. Károly királyt -, hogy felkeresi a trónörököst és beszámol a vele történtekről, valamint tájékoztatást ad „a magyarországi és az egész kelet-európai helyzetről". Ígéretét megtartva, a levélben rövid bemutatkozás után elmesélte élettörténetét.

Az 1957 áprilisában keltezett levelében tanácsot kért Habsburg Ottótól, hogy lát-e fantáziát az általa szervezett politikai foglyok világközpontjának megalakításában. Később e szervezet elnöke is volt. Levelében felajánlja a trónörökösnek, hogy beszámol a magyarországi eseményekről.

Lengyel Alfonz

Lengyel Alfonz 1921. október 21-én született Gödöllőn. 1944-ben elvégezte a Ludovika Katonai Akadémiát, majd a németek oldalán fiatal hadnagyként részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban, és a solti

súlyosan megsebesült. Sebesülése után kapcsolatba került , akivel „barátságunk akkor alakult ki, amikor a veszprémi hadikórházba kerültem". Sérülése után ugyanis az orvos nem akarta megműteni, mondván, reggelre úgyis meghal. Mindszenty, akkor, mint veszprémi püspök, járt a hadikórházban, és „feladta rám az utolsó kenetet". Súlyos sérüléséből felépült, ám 50%-os hadirokkant lett. A háború után, 1948-ban jogi abszolutóriumot szerzett, de nem engedték doktorálni. Rövid ideig egy cérnagyárban dolgozott géptisztítóként, majd beiratkozott a bölcsészkarra, ahol művészettörténetet és régészetet hallgatott. 1948 júliusában, Mindszenty hercegprímás közbenjárására, mint előadót felvették a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba a Múzeumok, Levéltárak és Tudományos Intézetek költségvetési előadójának. E minőségében részt vett a falumúzeumok szervezésében. A bíborost 1948 decemberében az Államvédelmi Hatóság letartóztatta, Lengyel Alfonzot pedig 1950-ben, mint Mindszenty hercegprímás közvetlen környezetéhez tartozó személyt. A kalocsai érsek ellen indított politikai perben a vád az volt ellene, „falumúzeumok megszervezésével bárók és grófok gyűjteményeit akarta egyben tartani, a régi rendszer visszatérésére számítva". Később már jóval súlyosabb váddal illették: „Azt akarták belőlem kiverni, hogy azért segített be engem Mindszenty a minisztériumba, hogy a falumúzeumok létesítésének ürügye alatt az akkori belügyminiszterrel - vagyis - találkozhassak, és így összekössem Mindszentyt Kádáron keresztül , és így Sztálin ellen." Nyolcévi börtönre ítélték, melyből hat évet le is töltött. Három éven keresztül magánzárkában tartották, majd Sztálin halála, 1953. március 5. után három évet a várpalotai bányában vájárként dolgozott. A bányában együtt volt egy Tibetből, a kommunista hatalom által eltanácsolt magyarral, aki megtanította a kínai nyelvre. 1956. szeptember 1-jén szabadult, amikor ügyét felülvizsgálták. Szabadulása után főigazgató segítségével kinevezték főelőadónak a Néprajzi Múzeumba. 1956. október 23-án, a forradalom kitörésekor innen ment először a Rádió épületéhez, majd a forradalom alatt Mindszenty megbízásából, a Rókus Kórház plébánosával együtt, az újjászervezésén dolgozott. A tűzszünet idején megalapították a Keresztény Világnézetű Magyar Politikai Foglyok Szövetségét, melynek megbízott elnöke lett. Az alapító okmányt Nagy Imre kormánya is . A szovjet csapatok bevonulása után elmenekült az országból. 1956. december 13-án indult el Budapestről, karácsonykor érkezett Ausztriába. Ott, egy miskolci származású katolikus pap, segítségével és anyagi támogatásának köszönhetően Bécsből az Egyesült Államokba, Kaliforniába távozhatott. Folytatni akarta tanulmányait, ezért San Jose-ban, az Oak Hill Memorial Parkban sírásóként, hétvégeken pedig iskolatakarítóként dolgozott. Kilenc hónap múlva már egyetemre járt és művészettörténetet tanult, majd Párizsban, a Sorbonne Művészettörténeti és Régészeti Intézetében doktorált. Régész karrierje során számos római kori ásatást vezetett a birodalom különböző területein, majd kínai császár terrakotta katonáinak ásatásainak segítésével újabb szakmai sikereket .

Ezen a napon történt június 22.

1940

Franciaország nevében Huntziger tábornok aláírja a kapitulációt a német csapatok előtt (Compiègne-ben).

1941

Németország lerohanja Szovjetuniót, megnyílik a második világháború második frontja.

1978

James W. Christy amerikai csillagász felfedezi a Charont, a Plútó legnagyobb holdját.

1980

Az NSZK csapata 2-1-es győzelmet arat a római olimpiai stadionban rendezett EB-döntőn Belgium válogatottja fölött.

1988

Az EU engedélyezi a tujontartalmú szeszek gyártását (35 mg/kg), így újra hódíthat az abszint.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők