Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

5. Szász Endre ajándéka a kanadai Cobourgban megnyitott új galériának

  

a.

 

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

EMBASSY OF THE HUNGARIAN PEOPLE'S REPUBLIC

 

69/1973.                                                                                Szigorúan titkos!

Előadó: Révész Miklós                                                         

Tárgy: Képajándékozás a Cobourg-i Galériának

Cobourg város vezetői felkértek arra, hogy 1973. február 23-án, ünnepélyes keretek között adjam át Szász Endre magyar festőművész ajándékát - 10 képből álló grafikai sorozatot - a városban újonnan létesülő képgaléria számára.

A Kanadában egyedülálló társadalmi összefogással létesülő képcsarnoknak nagy jelentőséget szánnak a kultúra és a képzőművészet terjesztésében. A megnyitás alkalmával kiállítást rendeznek

ismert magyar származású francia festő műveiből. Az eseményen az alapító bizottságon és a polgármesteren kívül részt vesznek a kanadai művészeti élet kiválóságai, a sajtó és a rádió képviselői. Az ajándékozási aktust megelőzően a város elöljárói és művészeti vezetői vacsorát adnak a magyar vendégek tiszteletére.

Az adomány átadása után néhány szóban megemlékezem Szász Endre életéről és munkásságáról, a magyar képzőművészet jelenlegi helyzetéről, a kulturális élet területén elért eredményeinkről. Érdemes megemlíteni az aktus szimbolikus jelentőségéhez, hogy a kanadai képzőművészet eme új galériájának megnyitását két jelentős magyar festőművész neve fémjelzi. E szimbolika jó példája lehet az országaink közötti kulturális kapcsolatok fejlődésének, egymás jobb megértését és megismerését szolgálja. Kifejezem reményemet, hogy a jövőben szélesedni fognak az országaink közötti kulturális kapcsolatok, melyeknek Szász Endre igen jó előfutára és helycsinálója.

A képcsarnok létrehozásának, a kulturális centrumok felépítésének kezdeményezője a Galéria igazgatója, John R. Taylor ismert kanadai művészettörténész. Taylor nagy tisztelője a magyar képzőművészetnek, járt Magyarországon, felesége a Kossuth díjas

festőművész lánya.

Véleményem szerint ez a kis akció is jó szolgálatot tesz a magyar kultúra, művészetünk és ezen keresztül országunk népszerűsítésének. Feltárja az országaink közötti kulturális kapcsolatok bővítésének lehetőségeit, kétoldalú hasznosságát.

Bartha János

nagykövet

 

Péter János elvtárs

külügyminiszter

BUDAPEST

 

Jelzet: MOL XIX-A-33- b -0066/91973. (Magyar Országos Levéltár, Kulturális Kapcsolatok Intézete, TÜK iratok

 

b.

 

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

EMBASSY OF THE HUNGARIAN PEOPLE'S REPUBLIC

Ottawa

SZIGORÚAN TITKOS!

Ottawa, 1973. március 20.

Tárgy: Képajándékozás a Cobourg-i Galériának

69/1/1973.

Előadó: Révész Miklós

Hiv. sz.: 69/1973.

A Cobourg-i Képgaléria elnökének, Charles Hagen-nak és a Galéria igazgatójának, John Taylor ismert kanadai művészettörténésznek a felkérésére 1973. február 23-án, több mint száz meghívott vendég jelenlétében átadtam a Galériának Szász Endre festőművész ajándékát: egy 10 képből álló grafikai sorozatot.

Az ünnepélyes aktuson jelen volt Szász Endre festőművész és felesége, Fisher asszony, járási elnökhelyettes, a város és a torontói művészeti élet vezetői.

Az átadással egyidejűleg nyitották meg Victor Vasarely kiállítását.

Az átadás alkalmával elmondott beszédemben megemlékeztem Cobourg történelmi és kulturális szerepéről, a társadalmi erővel létrehozott Galéria jelentőségéről. A magyar művészek hozzájárulása (itt Szász és Vasarely) a kanadai kulturális és művészeti élet fejlődéséhez szimbólum és egyben példája az országaink közötti kulturális együttműködés lehetőségeinek.

A Galériában megtartott ünnepélyes aktus előtt a város vezetői fogadást adtak tiszteletemre.

A február 24-i torontói, cobourgi és peterboroughi lapok tudósításban számoltak be az eseményről.

Maga az ajándékozás ténye nem tartozik a jelentősebb események közé Kanadában, mivel gyakorlatilag egy kisvárosban történt. Főleg a

cikke, ugyanakkor elkerült vezető kanadai politikai körökbe is. A külügyi főosztályvezető igen pozitívan tért vissza a cikk alapján az ajándékozásra, kedvezően értékelte az elhangzott beszédet és azt a célkitűzésünket, hogy nemcsak a nagy kanadai városokra koncentrálunk egyes kulturális akcióink során.

Szász Endre festőművésznek külön levélben is megköszöntem, hogy az ajándékozást a nagykövetséggel együttműködve bonyolította le, és ezzel hozzájárult kulturális tevékenységünkhöz Kanadában.

Bartha János

nagykövet

Péter János elvtárs

külügyminiszter

BUDAPEST

 

Jelzet: MOL XIX-A-33- b -0066/91973. (Magyar Országos Levéltár, Kulturális Kapcsolatok Intézete, TÜK iratok)

c.

 

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

EMBASSY OF THE HUNGARIAN PEOPLE'S REPUBLIC

Ottawa

SZIGORÚAN TITKOS!

Ottawa, 1973. június 21.

Tárgy: Petőfi emlékünnepség és kiállítás Ottawában

40/1/1/1973.

Előadó: dr. Tisovszky János

Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett kanadai rendezvény-sorozatnak egyik kiemelkedő jelentőségű eseménye volt Kanada fővárosában, Ottawában megrendezett ünnepség és kiállítás.

Az eseményre június 7-én került sor a főváros egyik legimpozánsabb épületében, a Nemzeti Kultúrcentrum (National Arts Center) nagyszalonjában. (A termet az intézmény igazgatója, személyes, jó kapcsolatunkra való tekintettFel ingyen bocsátotta rendelkezésünkre.) Korábbi megbeszéléseink eredményeként Szász Endre, a jelenleg Kanadában dolgozó magyar festőművész erre az időre készült el a mintegy 30 tablóból álló, Petőfi vers-témákra festett olajfestmény sorozatával.

Az ünnepség programja során a nagykövet bevezetője után dr. Christopher Levenson, az ottawai Carleton Egyetem angol- és irodalom szakos professzora tartott ünnepi beszédet Petőfi életéről, munkásságáról, költészetéről. (A professzor egyébként maga is költő és műfordító, igen sok mai magyar költőt is fordított és fordít angolra. Az előadás teljes szövegét vele előzetesen megbeszéltük - egy példányát mellékeljük.)

A megemlékező beszéd után a nagykövet bemutatta Szász Endrét, majd megnyitotta a kiállítást.

A Petőfi megemlékezést és a kiállítást a nagykövet fogadása követte.

Több mint kétszáz meghívott vendég között megjelent többek között Fergusson asszony, a kanadai Szenátus elnöke, Halstead külügyminiszter-helyettes, több más minisztérium miniszterhelyettese, az ottawai diplomáciai testület számos vezetője, a kanadai kulturális, művészeti, politikai és társadalmi élet vezető személyiségei. (Több miniszter előzetes jelentkezése ellenére nem tudott eljönni egy fontos parlamenti ülés vita miatt.)

Az eseményt a helyi sajtó már előzetesen is hirdette, míg az ünnepségről és megnyitásról mind a sajtó, mind a rádió megemlékezett.

A kiállítás maga tíz napig volt nyitva a nagyközönség számára - tekintettel arra, hogy ebben az időben igen nagy az Ottawába szervezett túrával érkezők száma, amelyek programjában szinte kivétel nélkül szerepel a Kultúrcentrum megtekintése - így a kiállítást több ezren tekintették meg.

Megemlítem még, hogy hasonló emlékünnepség és kiállítás szervezésére kerül sor július 6-án Ontario tartomány egyik nagyobb városában, Kingstonban, a helyi magyar kulturális klub és a városi vezetők segítségével. (Ez az esemény egyben bele illeszkedik a város fennállásának 300. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozatba is.) Erről annak idején külön jelentünk.

A diplomáciai testület dean-jével megbeszélve, június 14-én az ún. nagyköveti ebédet a National Arts Center szalonjában rendeztük meg, ahol a Szász-féle Petőfi kiállítás még mindig nyitva volt. Az ebéd időtartamára a helyiségek le voltak zárva, így csak a nagyköveti ebéd zajlott a kiállítási teremben. Ennek eredményeként még azok a nagykövetek, akik valamilyen oknál fogva nem vettek részt a megnyitó ünnepségen, megismerkedhettek Petőfi munkásságával. Kivétel nélkül elismerés hangján foglalkoztak mind a festményekkel, mind Petőfi témájával.

Értékelés:

Az esemény maga kevés eltéréssel azonos a világszerte megrendezett Petőfi évforduló ünnepségeivel, azonban néhány említésre méltó megállapítást lehet tenni:

1.)   Petőfi nem nagyon ismert Kanadában, az esemény hozzájárult megismertetéséhez.

2.)   A Külügyminisztérium hathatós segítsége hozzájárult a kiállítás sikeréhez.

3.)   A rendezvény kapcsán, főleg annak nívója következtében nő az érdeklődés hasonló jellegű kiállítások megrendezése iránt Kanada szerte.

4.)   Szász Endre festőművész azzal együtt, hogy a kiállítás hozzájárult népszerűsítéséhez Kanada fővárosában, így üzleti vonatkozásban a „besegítése" tulajdonképpen megtérült számára, munkájával segítséget nyújtott ehhez és az ezt követő rendezvényekhez, amiért is írásbeli köszönetem fejeztem ki.

5.)   Az itteni hivatalos szervek segítőkészségét hasonló kanadai kiállítás budapesti megrendezésének engedélyezésénél javaslom figyelembe venni.

Bartha János

nagykövet

Péter János elvtárs,

külügyminiszter

BUDAPEST

 

Jelzet: MOL XIX-A-33-b-0066/10-1973. (Magyar Országos Levéltár, Kulturális Kapcsolatok Intézete, TÜK iratok)

 

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők