Bevezető

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként az atomenergia ma is alapvető szerepet játszik Magyarország gazdasági életében.

Ismeretes az '50-es évek gazdaságpolitikájának középpontjában a nehézipar egyoldalú, erőltetett ütemű fejlesztése állt, ami szinte állandósította a kevés ásványkinccsel rendelkező ország energiahiányát. A kormányüléseken gyakran szóba került az energiaellátás kérdése, a szénellátás problémái mellett foglalkoztak a vízi energia hasznosításával is, majd az ötvenes évek közepétől napirendre került az atomenergia alkalmazásának szükségessége. Mindehhez elengedhetetlennek tűnt a Szovjetunióban már meglévő tapasztalat hasznosítása, az ott működő atomerőművek és a hazai uránérc kincs összekapcsolása pedig kézenfekvő volt.

Szabó Benjámin, a paksi erőmű építkezésének kormánybiztosa megállapítása szerint a hazai atomerőmű építési javaslat attól a jól felkészült szakember csoporttól indult ki, akik az ötvenes évek közepétől nagy szorgalommal készültek az atomenergia hazai alkalmazására. Külön ki kell emelnünk azoknak az irányító szakpolitikusoknak a szerepét - Kiss Árpádét Bognár Rezsőét és Sebestyén Jánosét, akik ez ügyben tenni is tudtak.

A Minisztertanács mellett, a gazdaságot közvetlenül irányító MDP Politikai Bizottsága már 1955. február 10-ei ülésén foglalkozott az „atommáglya felállítását végző bizottság" személyi összetételével, ezt követően pedig a május 19-ei ülésen elfogadták, hogy az atomrektor kérdésében Moszkvában tárgyaló delegáció tagjai Incze Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, továbbá a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) munkatársai, Jánossy Lajos, Simonyi Károly és Pál Lénárd legyenek. Vagyis a háttérben komoly tárgyalások folytak az atomrektorok építéséről.

Újabb nagy lépés volt, hogy a PB 1955. november 3-i ülésen elfogadta az Országos Atomenergia Bizottság létrehozásáról szóló javaslatot, és hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunióba utazó pártdelegáció a bizottság létrehozásával kapcsolatos kérdéseket - Magyarországon fellelhető nyersanyagkészlet, kitermelő vállalat - felvesse. December elsején már a Rákosi Mátyás vezette párt és kormánydelegáció összetételéről tárgyalt a PB. A küldöttség irányelveit a PB január 2-ai ülésén tárgyalták, amelyen a KGST szakosítását, a párhuzamos termelési kapacitások megszüntetését helyezték előtérbe, de az energiaforrások kihasználása úgyszintén központi szerepet kapott. Eszerint „szervezett kooperáció szükséges a villamos áram termelés szempontjából az atomerőnek a villamos energia termelésben való felhasználása terén". Ennek érdekében javasolni kívánták egy állandó tervező és konzultáló központ felállítását.

Közben december 6-án a Minisztertanács elnökségi ülésén is döntöttek az Országos Atomenergia Bizottság létesítéséről. (Lásd az 1. dokumentumot!) A határozat indokolása szerint fontos, hogy az atomenergia segítségével történő villamos energiatermelésre minél hamarabb megtörténjenek az előkészületek, és a radioaktív izotópok alkalmazása rövid időn belül elterjedjen az ipar, a mezőgazdaság és az orvosi gyakorlat területén. A Bizottság hatáskörébe tartozott a hasadó anyagok és a radioaktív izotópok felhasználásának engedélyezése, az atomerőművek (!) építésének ütemezése, a műszaki, beruházási, gazdaságossági kérdések tanulmányozása, Magyarország urániumkészletének és az atomtechnikában alkalmazott egyéb fémek lelőhelyének felmérése. A határozat az atomenergia békés alkalmazása területén felmerülő feladatok ellátását bízta a Bizottságra, de a hidegháború szellemében előírta, hogy gondoskodni kell az atom- és hidrogénfegyver elleni védekezés megszervezéséről, az ezzel kapcsolatos honvédelmi és légoltalmi feladatok ellátásáról.

Az építkezés képei (www.atomeromu.hu)

1956 májusában, Moszkvában újabb konzultációra került sor „a Magyarországon létesítendő atomerőművekről". A delegáció tagjai Szabó Ferenc, Lévai András és Kiss Árpád voltak. Utóbbi 1956 júniusában számolt be a kormánynak. A szovjet fél egyik javaslata szerint egy Moszkva közelében épülő atomerőmű építésénél magyar tervezők, építők és szerelők vegyenek részt, hogy ezzel tapasztalatot szerezzenek. Másrészt azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a tervek átadásával egyidejűleg, egy mérnökcsoportot küldjenek Magyarországra. A szokásos berendezéseket teljes egészében a magyar iparnak kellene legyártania, az uránium-töltet szállítását a Szovjetunió vállalja. A kormány augusztusi határozata felszólította az Országos Atomenergia Bizottság elnökét, Kiss Árpádot, hogy a Szovjetunió erőmű tervfeladatainak elkészülte után kérjék el a terveket, kérjenek tervező szakembereket, kössenek keretszerződést. A tervek szerint 1956. IV. negyedévében meg kellett volna indítani a szovjet erőmű terveinek adaptálását. Az 1956-os forradalom miatt azonban elmaradt a nagyteljesítményű atomerőmű építése.

Három év múltán megérett a helyzet arra, hogy ismét magas szinten folytassák a tárgyalásokat. 1959 végén - ekkor már működött a KFKI kisteljesítményű reaktora - Kiss Árpád, mint az Országos Tervhivatal (OT) elnöke, röviden tájékoztatta a kormányt a Magyarország és a Szovjetunió között kötött, az atomenergia békés felhasználásáról szóló megállapodásról, amely szerinte az atomenergia széleskörű bevezetését szolgálta. 1961-ben szovjet-magyar tervkonzultációra került sor, de ekkor a szovjet fél még korainak ítélte a magyarországi atomerőmű megépítését.

Alacsonyabb szinten természetesen folytatódtak az előkészületek. Kökény Mihály 1964. április 27-ei keltezésű feljegyzésében leszögezte, hogy Magyarország a baráti országokkal, mindenek előtt a Szovjetunióval együttműködve kezdheti az atomerőmű építési programot. 1964-ben Apró Antal miniszterelnök-helyettes levélben (Lásd a 2. dokumentumot!) fordult D. F. Usztyinovhoz, a Szovjetunió miniszterelnök-helyetteséhez. A levélben Apró Antal felelevenítette azt a korábbi javaslatot, hogy az érdekelt országok bevonásával, Munkács közelében kellene építeni atomerőművet, s ez ügyben további tárgyalásokat javasolt.