Erdős Lajos karpaszományos címzetes őrmester levelei a keleti frontról

„Megragadom az alkalmat és írok, mert ez nem lesz cenzúrázva. Mit is írjak hirtelen, mert nem sok időm van! […] Egészségem jól van! Jókedvem a régi! Nem veszem komolyan a háborús körülményeket, a koplalást, a piszkot, a strapát, a földön való alvást, a „Rata” repülőgépek közeledését, azoknak bombázását. […] Bizony, édes fiaim, itt csak annak elviselhető és nem kétségbeejtő az élete, akinek „Erős vára az Isten!” Még alig egy hónapja, hogy elhagytuk édes hazánkat, és még meg sem próbáltuk a harci fáradalmakat, máris elegünk van. Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél.”

Bevezető 

A levelezés a Donnál harcoló magyar 2. hadsereg egy tartalékos tisztjelöltjének és családjának az üzenetváltása. Tipikus háborús levelezés: a család által küldött levelek sorsa ismeretlen, a levelezés nagy részét az Erdős Lajos címzetes karpaszományos őrmester által hazaküldött és itthon összegyűlt levelek teszik ki. A dátumokból és sorszámokból következtetve a hazaküldött levelek is hiányosak, nem került elő az összes. A feleség többnyire rávezette a hazaérkezés dátumát, így megállapíthatjuk, mennyi ideig bolyongtak a levelek, mielőtt megérkeztek a címzetthez.

Erdős Lajos - levelei alapján - mélyen vallásos ember lehetett, de precízsége, rendszeretete is látszik írásain. Írásaiban sok információt közöl a második vonal mindennapjairól, de jelleméről, életviteléről is hasznos adalékokat tudhatunk meg. Igyekezett üzleteléssel javítani anyagi helyzetén, ennek alapját elsősorban a magával vitt cigaretta képezte. Tagadhatatlanul jó üzleti érzékkel nyújtott rosszabb anyagi körülmények között élőknek kölcsönöket, amelyeket általában azok családtagjai adtak meg Erdős feleségének. Rendszeresen tudakozódik otthoni gazdaságának állapota felől, rendelkezik a teendőkről, befektetésekről. Levelezését és csomagjait gyakran mások nevére címezve bonyolítja le (ennek oka az lehetett, hogy az egy fő számára engedélyezett posta küldemények mennyisége nem volt számára elegendő. Így szegényebb sorsú bajtársaitól vásárolt levél- illetve csomagküldési jogot.) De arra is volt gondja, hogy saját egyéni felszerelését kiegészítse olyan módon, hogy a szigorúnak ígérkező orosz telet kibírhassa bennük. Leveleiben rendszeresen tudósít hogylétéről, érdeklődik az otthon maradottak, otthoni események iránt. Az ismerősök, falubeliek sorsára is rendszeresen kitér.

Frontszolgálata során igyekezett az általa fontosnak tartott eseményeket megörökíteni. A filmeket hazaküldte, és azok helyett családja küldött neki újakat. Erdős Lajos - polgári foglalkozásának és életkorának köszönhetően - szerencsés harctéri beosztást kapott. Ennek köszönhette viszonylag kiváltságos helyzetét, de egyéni szerencse is szerepet játszhatott abban, hogy az általa készített nagy mennyiségű fényképet haza tudta juttatni. Annak is megtalálta módját, hogy rendszeresen tudósítson helyzetéről - ha a magyar tábori posta éppen nem járt, akkor a német postával, vagy épp szabadságra utazó, leszerelő bajtársakkal. Szembetűnő a különbség a tábori postán keresztül, valamint az egyéb utakon hazajuttatott levelek hangvétele között. Ez érthető, hiszen utóbbiaknál nem kellett attól tartani, hogy a cenzúra elkobozza őket. Illegálisan hazajuttatott leveleiben több alkalommal ír olyan helyekről, harccselekményekről, ami a hivatalos úton küldött írásokban nem volt lehetséges. Ugyanakkor a cenzúrán keresztül küldött levelezőlapjaiban gyakran semmitmondó frázisokat, közhelyes mondatokat ismételget, amelyek megfeleltek a hivatalos elvárásoknak.

A levelek dátumozásából úgy tűnik, hogy 1942. december elején hazament szabadságra, és 1943. január elején visszatért alakulatához. A 2. hadsereg összeomlását követően 1943. januárjában, számos levelében szinte kétségbeesetten szorgalmazta leszerelését, kapcsolatokat mozgósított ez ügyben. Ebben az időszakban a kommunikációs csatornák bizonytalanná váltak, ez jól látszik leveleiből. Csak a tábori posta útján küldött haza leveleket, amelyekben sokszor ismétli önmagát, a sablonos, cenzúra által engedélyezett szófordulatokon túl zömmel a felmentési kérelmének elintézését sürgette. Korábban Erdős rendszeresen tudósított a vele szolgáló helybeliek sorsáról, az összeomlás után a helyzet megfordult: gyakran olyan bajtársak elérhetőségéről, hogylétéről tudakozódott otthon tartózkodó családjától, akikkel korábban együtt szolgált.

A vizsgált időszakból származó - 1943. március 14-én Egerben keltezett - utolsó levelében utal felesége látogatására, ami azt mutatja, hogy korábban hazaérkezett, és túlesett a kötelező karanténon is.

A levelezés darabjainak közlésével megpróbáljuk „életszagúan" bemutatni a 2. hadsereg mögöttes területein és frontvonalában zajló mindennapokat. A szubjektív válogatás során a kívülálló szemében érdektelennek tűnő, a családra, az otthoni mindennapi életre vonatkozó részleteket nagyrészt mellőztük, inkább a katonák mindennapi életére, a harci eseményekre, harctéri helyzetre vonatkozó részeket közöljük. Az egyes levelek előtt megadjuk azok főbb azonosító adatait. A tartalmat nem teljes egészében adjuk közre, a kimaradt részeket - terjedelemtől függetlenül - [...] jelölés mutatja. A földrajzi neveket Erdős Lajos fonetikusan, vagy a német írásmódot használta, ezeket betűhív átírásban közöljük. Ahol a küldeményen fel volt tüntetve, ott szerepeltetjük a feladás helyét, dátumát, a levél címzettjét. A „magánúton hazajuttatva" megjelölésnél a cenzúra bélyegzője hiányzik. Csak egyes esetekben tudjuk, hogy ezeket a leveleket esetlegesen csomagba téve vagy hazatérő bajtárssal küldték haza. Részben erre - részben pedig nyilván arra, hogy az adott napon megkezdett levelet gyakran csak később fejezhette be és adhatta postára - vezethető vissza, hogy több alkalommal ugyanazon a napon keltezett levelek szerepelnek az anyagban. A levelekben szereplő személyek egy része nem volt azonosítható, ahol további adatok állnak rendelkezésre, úgy a jegyzetben közöljük azokat.

Néhány szó a levelek írójáról:

A Csongrád megyei Csányteleken született 1902. november 20-án, eredeti neve: Csizmadia Lajos volt. Édesapja neve: Csizmadia Péter, édesanyja Zuber (?) Mária. 1919. július 8.-1919. augusztus 24. között a Vörös Hadsereg 22. gyalogezredének katonája volt. Később kántortanítói oklevelet szerzett, munkája mellett 1924-1939 között levente oktató, később főoktató volt, utána már csak adminisztrációs munkát végzett a leventemozgalomban. Az erdélyi bevonulásban a 129. közepes tehergépkocsi oszlop kötelékében vett részt. 1942. nyarától a magyar 2. hadsereg 20. könnyű hadosztályának parancsnokságának egészségügyi oszlopában teljesített hadiszolgálatot, mint hadisír-nyilvántartó tiszt (hivatalosan legénységi állományban, hiszen karpaszományos címzetes őrmesteri rendfokozata nem a tiszti állományba sorolta). Hazatérését követően a magyar királyi VII. honvéd gépkocsizó vonat pótosztály parancsnokság állományába került, majd egy évre rá a rimaszombati 20. felderítő pótosztályhoz vonult be. Újabb frontszolgálatára már nem került sor. A háborút követően 1945. szeptember 25-én a Mezőkeresztesi Járási Igazoló Bizottság igazoltnak nyilvánította. 1949. március 7-én „fasiszta sajtótermékek be nem szolgáltatása miatt" a népbíróság 5000 Ft bírság vagy 50 nap elzárásra ítélte, 1949. augusztus 26-án a mezőkeresztesi rendőrőrsön 50 napi elzárásos büntetését letöltötte.

Erdős Lajos alakulata az egri 20. könnyű hadosztály hadrendi elemeként a Heves vármegyei Felnémet községben (ma Eger része) alakult meg 1942. május 31-én. Oszlopparancsnok: dr. zádorfalvi Deme Károly orvos százados, helyettese dr. Patakfalvy István orvos zászlós (Jászkisér). Sebészek: dr. Székely Ödön orvos zászlós (Miskolc), dr. Felszeghy Miklós orvos zászlós (Salgótarján). Belgyógyász és általános orvosok: dr. Szoboszlay Ferenc orvos zászlós (Diósgyőr), dr. Temesváry István orvos zászlós (Harsány), dr. Horthy Aladár orvos zászlós (Szirák), dr. Vámos István orvos zászlós (Ludány). Gyógyszerészek: Ömböly Attila (Csorna), Csépe Lajos (Fülek). Egészségügyi tisztek: Jászkuti Tivadar zászlós (Miskolc), Erdős Lajos karpaszományos címzetes őrmester (Cserépváralja). Gazdasági tiszt: Gaál Gyula gazdászati hadnagy (Belsőbőcs), lelkész: Andrássy Ferenc református tábori főlelkész (Noszvaj).

Az oszlop a szükséges zártrendű és harc- és alkalmazási gyakorlatokat követően 1942. július 4-én vagonírozott be Füzesabonyban, ahonnan délelőtt 10-kor indultak a keleti frontra. Útvonaluk Újpest-Vác-Érsekújvár volt, ahol átlépték az akkori magyar-szlovák határt. Ezt követően másnap délelőtt 10-kor Szereden tábori istentiszteletet tartottak, majd a Vág völgyén keresztülhaladva Cadca-nál léptek német földre. Németországi útvonaluk július 6-án: Jablunka-Teschen-Oderberg-Ratibor-Oppeln-Ostrowo-Jarotschin-Gnesen-Thorn. Másnap tovább indulva Allenstein és Insterburg után keletnek fordulva elérték Ebenrode-t, majd Litvánia fővárosát, Kaunast. Július 8-án érkeztek Dünaburg-ba, majd Bigosovo-nál átlépték a Sztálin-vonalat. Másnap Vityebszkbe érkeztek, a következő nagyobb állomás Szmolenszk volt, 10-én Brjanszk, 11-én Orel, majd ugyanazon a napon Budanowka-n kirakodtak, innen „lábon" folytatták útjukat. Július 15-én a fogatolt részek, 19-én a gépkocsizó részek indultak útnak, menetvonaluk Vaszilkovo-Tyim-Sztarij Oszkol-Repjevka-Rogoszev. Végleges célterületüket, Kocsatovkát július 23-án délben érték el. A 2. hadsereg hadiszolgálata alatt mindvégig hadműveleti területen tartózkodtak. Részt vettek a 20. könnyű hadosztály által vívott összes hadműveletben, közte az 1942. július-szeptember között vívott, nagy veszteséggel járó hídfőcsatákban, amely a Don folyó kanyarulataiban védekező szovjet csapatok által alkotott nagy hídfők (Uriv, Scsucsje, Korotojak).

A 20. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopának történetét az oszlop parancsnoka, dr. Deme Károly orvos százados írta meg, emlékiratai 1984-ben az Amerikai Egyesült Államokban jelentek meg. A nehezen hozzáférhető kötet beszerzéséért köszönetet mondunk Muhoray Kornélnak (Cleveland, Ohio, USA)

Kulcsszavak

Ezen a napon történt november 21.

1905

Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább

1910

Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).

1916

I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább

1956

Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.

1956

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők