„Utász előtt nincs akadály…” 3.

Béres Lajos naplója – harmadik rész

„Délben megjön a parancs a bevetésre. Mivel egy századunk még most van útban kifelé, így csak az ittlévő két századdal, és a zászlóaljtörzs, felderítő, rádiós és távbeszélő csoportjával vonul fel, és kényszerül megoszlani egy gyalogezred harci sávján. Helyzetünket súlyosbítja, hogy – mint műszakiak – nem rendelkezünk komoly tűzfegyverekkel. Jelenleg a zászlóaljnak van 4 géppuskája, egy üzemképtelen golyószórója és 3 db. géppisztoly. Személyi felszerelésünk egy I. világháborús karabély 40 db tölténnyel és 2 db kézigránát melyet még hazulról hoztunk. Tartalék lőszer nincs.”

Bevezető

A

kudarca, valamint az 1941-1942-es harcokban elszenvedett súlyos veszteségek a német hadvezetést arra kényszerítették, hogy a Wehrmacht 1942 tavaszára tervezett nagyobb szabású támadó hadműveletéhez jelentősebb arányban vegye igénybe szövetségeseinek erejét, a gyengébb harcértéket képviselő magyar, román és olasz seregtestek felértékelődtek számukra. Minden politikai és diplomáciai eszköz igénybevételével igyekeztek rábírni az érintett országokat, hogy igénybe vehesse csapataikat.

A teljes magyar haderőt, majd annak felét követelve 1942 elején

német külügyminiszter, majd Keitel tárgyalt Budapesten. A magyar politikai és katonai vezetés - féltve a területi revíziók által visszanyert területeket, valamint a magyar haderő ütőképességének megőrzésére törekedve - igyekezett a követeléseket mérsékelni. Végül január 22-én szóban kötött megállapodás alapján a magyar hadvezetés kilenc gyalogdandárt (későbbi nevén könnyű hadosztályt), egy páncéloshadosztályt és egy jelképes repülő köteléket küldött a harctérre. A megállapodás nem tisztázta a kiküldendő hadsereg alkalmazási módját, területi és időbeni korlátait, anyagi veszteségeinek pótlását sem.

Az 1941-1942. évi hadrendben nem szereplő, gondos válogatással összeállított hadsereget végül - egy minisztertanácsi határozatnak megfelelően - úgy mozgósították, hogy lehetőleg kímélje a legjobban kiképzett korosztályokat, valamint egyenlően terhelje az ország területét. Ennek megfelelően hadszíntérre kivonuló sorállomány nem haladhatta meg a honvédség egész sorállományának 20%-át, a mozgósított alakulatok tartalékállományuk felét vehették igénybe, s a fennmaradó hányadot 30-45 év közötti kevésbé kiképzett póttartalékosokkal egészítették ki. A nemzetiségek - főleg románok és ruszinok - százalékos aránya 20, a munkaszolgálatra kötelezett zsidóké és a baloldali mozgalmakban résztvevőké pedig egy százalék volt a hadsereg élelmezési létszámában.

Ilyen előzmények után mozgósították a 152. gépkocsizó utász zászlóalj törzset - benne a korábbi részekből már ismert Béres Lajos őrmesterrel - hogy a miskolci VII. hadtest közvetlen egységeként, alárendeltségében a 107. (szolnoki) és 102. (esztergomi) utász századokkal elvonuljon a harctérre.

A magyar 2. hadsereg a német 2., 6. tábori, illetve 4. páncélos, az olasz 8., valamint a román 3. és 4. hadseregekkel együtt a

majd vezérezredesek által irányított B Hadseregcsoport alárendeltségébe került. Ezen hadseregcsoport északon elhelyezkedő hadseregeire - köztük a magyarra is - az a feladat hárult, hogy biztosítsák a Sztálingrád és a kaukázusi olajmezők felé irányuló hadműveletek sikerét. A hosszú menetektől és a kezdeti harcoktól kimerült magyar alakulatokat a német gyorscsapatok felváltása után azonnal védelmi állásba rendelték a Don folyó mentén. A 2. hadsereg előrevonása a folyóhoz augusztus 25-ére fejeződött be, ekkorra értek ki a IV. és VII. hadtestbeli, illetve hadsereg-közvetlen alakulatok. A magyar hadsereg bal szomszédja a német 2., a jobb pedig az 1942. július 29-től felvonuló olasz 8. hadsereg lett. A valós védelmi lehetőségeknél hosszabb arcvonalat jelöltek ki mindkét hadseregnek. A 2. hadsereg 200 kilométer szélességben meghatározott védelmi vonalát mindössze 18 gyalogezrede szállhatta meg, ennél fogva a védelem mélységi kiépítésére és megfelelő tartalékok képzésére egyáltalán nem volt lehetőség. E cérnavékony védelmi vonalat csupán a harcoslétszám, körülbelül 80-90 ezer ember tartotta. A hadsereg személyi állományának több mint fele ugyanis műszaki, ellátó, egészségügyi, munkás- és vonat-, tehát nem közvetlenül harcoló alakulatoknál teljesített szolgálatot.

A Don mögé visszavonuló és a magyar hadsereg gyengéit hamar kitapasztaló szovjet 6. hadsereg alakulatai 1942 augusztusától erőteljes támadásokat indítottak, hogy a folyó nyugati partját is birtokukba vehessék, és ott hídfőállásokat foglaljanak el. Három hídfőállást tartottak szilárdan kézben (Uriv, Korotojak, Scsucsje), amelyek végül az 1943 januárjában meginduló támadás során döntő szerepet kaptak. A 2. hadsereg 1942 nyarán a három hídfőállás felszámolásáért veszteségteljes harcokat vívott, de csak részsikereket könyvelhetett el. A doni hídfőcsatákat követően a 2. hadsereg csapatai az elért vonalban védelemre rendezkedtek be. A német-szovjet arcvonal déli szakasza 1942. szeptember végére teljes egészében megmerevedett. A Kaukázuson túlra, a létfontosságú bakui olajmezőkig a német csapatok nem jutottak el, s a kezdeményezés kicsúszott a német hadvezetés kezéből. 1942 őszén - a tavasszal kivonulthoz képest - egy személyi állományában, fegyverzetében és felszerelésében megfogyatkozott, súlyos ellátási és utánpótlási gondokkal küzdő magyar hadsereg várta sorsának beteljesedését.

Képgaléria

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 18.

1904

Ezen a napon történt a Magyar Országgyűlésben az elhíresült „zsebkendőszavazás”, az ellenzéki obstrukció letörésére trükkel átvitt...Tovább

1905

Megszületik Klaus Mann német író, Thomas és Katharina Mann második gyermekeként, illetve legidősebb fiaként († 1949).

1916

Véget ér a Somme-i csata, az első világháború legvéresebb összecsapása.

1918

Lettország kikiáltja a függetlenségét Oroszországtól.

1944

A KISZ kezdeményezésére Budapesten megalakult a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja, mint közös harci egység. Tagja lett: a KISZ, a Ma-gyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők