Reflektor a sötétbe II. - A későbbi "nemzetvezető" naplója

„Ebben a válságban mindenkinek színt kell vallania és nem lehet elbújnia hangzatos frázisok és kijelentések mögé. El kell döntenie: a régi vagy az új világot akarja-e és döntése szerint kell vállalnia minden kockázatot, veszedelmet. A régit is szeretni és az újat is »megjátszani« nem lehet: mert vagy a régi temeti maga alá vagy az új veti ki magából. »Légy hideg vagy meleg, mert ha langyos vagy, kiköplek!«"

Szálasi naplójának sorsa

Amikor 2008 januárjában Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Levéltár vezetője a kezembe adta Szálasi Ferenc kézzel írott naplójának „C"-füzetét , még csak reménykedtem abban, hogy egyszer majd valahonnan, valakitől előkerül az „A" és a „B"-füzet is. Tavaly októberben keresett meg Frojimovics Kinga, a Yad Vashem Archives Magyar Részlegének vezetője azzal, hogy a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma nemrég kapott egy jelentős irathagyatékot, melyben van néhány olyan dokumentum, melyek azonosításához a segítségemet kéri a cfáti Emlékmúzeum igazgatója, Ron Lustig úr. Örültem, hogy segíthettem, és pár nappal később már meg is érkeztek az első e-mailek, a csatolmányok között pedig döbbenten fedeztem fel Szálasi naplója „A" és „B"-füzetének fedőlapját. Idén januárban azután Jeruzsálemben Lustig úr a kezembe adta a Napló fénymásolt változatát, és elmondta, hogy arra Jichák Peri erdélyi származású izraeli történész hatalmas, több teherautónyi irathagyatékában bukkantak. A hagyatékban nem volt semmiféle irat, dokumentum azzal kapcsolatban, hogyan, kitől kerülhetett Szálasi naplója az Izraelbe 1948 után bevándorolt történészhez, akinek fia sem tudott semmit a Naplóról. Lustig úrral abban állapodtunk meg, hogy miként a „C"-füzetet, így az „A"-ból előkerült hat oldalt, és a „B" 178 oldalát előszóval, lábjegyzetekkel, teljes terjedelmében publikálom. Lustig úr csak annyit kötött ki, hogy jelezzem, a Napló eredeti példánya az ő Múzeumában található (G 2993-as leltári szám alatt).

A Napló hitelességéhez kétség nem férhet, ezt tartalmi és formai bizonyítékok sorával lehet igazolni. Kezdjük a formai bizonyítékokkal: Szálasi kézírása jellegzetes, jól olvasható, még helyesírási hibáiban is következetes, egy-két esettől eltekintve például rendszeresen két p-vel írja Ribbentrop német külügyminiszter nevét. Nem kell grafológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ugyanaz a személy, maga Szálasi írta ezt a naplót is. Elegendő összehasonlítani az „A-B-C"-füzeteket a szintén kézzel írott börtön-naplóival (Szálasi mind 1938-1940-es fogsága idején a szegedi Csillag-börtönben, mind 1945-1946-ban az Andrássy út 60-ban, a 39. sz. pincezárkában, majd kivégzéséig [1946. március 12.] a Markó utcai fegyházban is írt naplót) amelyek Budapest Főváros Levéltárában, a Szálasi-per

találhatók. A 2008-ban (ismét) előkerült „C"-füzet 1943. szeptember 15-től, a 876. sz. „tételtől" 1944. július 18-ig, az 1026. sz. tételig tart, a most előkerült „B"-füzet a 875. sz. tételnél ér véget. Szálasi szorgalmasan alkotta a magyar nyelvben előtte és zömmel halála óta sem létező szavakat, ezekből néhányat megtalálunk ebben a Naplóban is. Például „életvakok", „életsüketek", „életbénák" mindazok, akik nem látják be, nem hallják meg, nem követik az ő igazságát. (670.), „tényezőháromság" (691.) stb.

Most már azt is tudjuk, miért kezdett el naplót írni: az 1-486. sz. tételekkel kapcsolatban leszögezte, hogy ezek „csak nyersvázak, melyeket felhasználásuk alkalmával dolgozok fel véglegesen, és rögzítek végleges formába. A tételek tehát csupán felvillanó gondolatok, melyek azonnali rögzítése szükséges, hogy megint el ne tűnjenek." Új, „rögzítésre" méltónak talált „gondolatok" viszonylag ritkán jutottak Szálasi eszébe, és mint a fenti bejegyzésből is látható, nagyon félt, hogy ha ezeket nem jegyzi le azonnal, akkor „eltűnhetnek", elfelejtheti ezeket. Feljegyzésre érdemesnek talált gondolatai egy részét azután beépítette azokba az elméleti-ideológiai alapvetésnek szánt nagy beszédeibe, amelyeket 1942 őszén-telén tartott a munkásról, a parasztról és az

Némi jóindulattal azt is mondhatnánk, hogy Szálasi talán önkritikus éllel jegyezte föl naplójába: „nem az a fontos, hogy valaki szellemileg felkészült-e vagy nem, tárgyi ismeretekben gazdagabb vagy szegényebb, lelki élményekben mélyebb vagy sekélyebb, hanem elsősorban az, hogy van-e hite abban az igazságban, melyet hirdet; mert ha van, tud hitet fakasztani, még akkor is, ha buta; vagy ostoba tanultság, felkészültség, tudás szempontjából; mert ha hite van, mindig hite szerint, tehát jól cselekszik és hitből valós cselekvésre tudja serkenteni mindazokat, akik az ő nagy hitén keresztül kapták meg saját hitüket is." (670.)

Mint egyik naplóbejegyzéséből kiderül, ő nagyon büszke volt arra, hogy amit egyszer kimondott, vagy leírt, azon soha többet nem volt hajlandó változtatni. (829.) Hozzátehetjük, hogy még akkor sem, ha érvelése könnyen cáfolható volt, vagy az események rácáfoltak várakozásaira, jóslataira. Ráadásul ezek az eszmefuttatások egy félművelt katonatiszt képzelgései csupán, akinek például történelmi ismeretei is meglehetősen hiányosak. Tudjuk, hogy ha máskor nem, akkor Szálasi a hadiakadémián tanult hadtörténetet. Ám már a történelem érettségin megbuktatták volna, ha ott azt állította volna, amit látszólag komolyan a naplójában papírra vetett: Oroszország a történelme során soha nem nyert-, és Németország pedig soha nem veszített háborút. (638.) Szálasi az I. világháborút az olasz, majd a flandriai fronton harcolta végig, már csak saját, személyes tapasztalatából is emlékezhetett volna arra, hogy Németország és Oroszország is a vesztesek oldalán fejezte be az első világháborút. Arra is illett volna emlékeznie, hogy például Waterloonál (is) az orosz cár csapatai a győztes koalíciót erősítették.

A napló írásának időszaka Szálasi életének egyik legnehezebb, és mindenképpen legreménytelenebb periódusa. 1941-1942 folyamán az 1939-ben még erősnek, egységesnek tűnő nyilaskeresztes képviselőházi frakció felbomlott, tekintélyes, kipróbált szélsőjobboldali politikusok sora (Hubay Kálmán, Baky László, Ruszkay Jenő, Gruber Lajos stb.) szakított vele, vagy ő zárta ki őket pártjából. Mozgalmának legnépszerűbb napilapja, a Magyarság a „pártütők", a „szakadárok" szócsöve lett, amelyben sorozatosan jelentek meg a hozzá hű maradt nyilasokat (Vajna Gábort, Csia Sándort, Kovarcz Emilt, Wirth Károlyt) becsmérlő, olykor rágalmazó cikkek. Naplófeljegyzéseiből is kiderül, Berlinben figyelemre sem méltatták, nem voltak hajlandók szóba állni vele, az pedig fel sem merült, hogy a német nemzetiszocialista párttól, az NSDAP-tól pénzt, vagy legalább valamiféle politikai támogatást kapjon. „Ugyancsak [...] kérni kell újra és nyomatékosan a német nemzetiszocialista párttól, hogy küldjön ki teljhatalmú megbízottat" - írja Szálasi, itt is elárulva, hogy ilyen teljhatalmú megbízott kiküldését már többször kérték az NSDAP-tól, de hiába. Ekkoriban, tehát 1943 januárjában jut eszébe, hogyan lehetne nem csak a háborút megnyerni, hanem az is, hogy mi a legsürgősebb feladat: össze kell hívni az európai népi nemzetiszocialista mozgalmak vezetőit egy „európakongresszusra". Ezen a kongresszuson azután majd kijelölik az egyes mozgalmak feladatait és kötelességeit. (574.) Ugyanezt az ötletét 1944 nyarán Hitlerhez intézett hosszú memorandumában is

majd. Itt, ebben a naplóban rögzíti először azt a gondolatát, amelyet később részletesen, többször is leír, elmond a nyilvánosság előtt is. Rájön arra, hogy az olasz fasizmus és a német nácizmus mellett a harmadik nagy világnézet az ő hungarizmusa, amely legalább egyenrangú, ha nem jobb, átfogóbb, teljesebb, mint a másik kettő. (543.) Szálasi szerint például a fasizmus csak területtel, a nácizmus csak néppel vezet, míg a Hungarizmus területtel és néppel is. (812.) Mindebből logikusan következik Európa-, sőt világmegváltó ötlete: meg kell szervezni a nemzetiszocialista Európa Legfelső Döntéshozó szervét az „európanagytértanácsot" [!]. Ennek a német, az olasz és a szláv „politikai nemzet" vezetőjén (Hitleren és Mussolinin kívül talán a nácik oldalára átállt Andrej Vlaszov tábornokra gondolt itt Szálasi) kívül a „magyar politikai nemzet" vezetője lenne tagja. A Legfelsőbb Tanács döntene, nyilvánvalóan a legmagasabbrendű ideológia, világnézet, vagyis a Hungarizmus képviselőjének bölcs útmutatásait követve a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a katonai kérdésekben. A kiadott feladatok irányítása, a végrehajtásuk ellenőrzése valamiféle ködösen, általánosságban körülírt „európanagytér-vezérkarra", vagy minisztériumra várna, amelyben a négy vezető nép szakemberei foglalnának helyet. (701.) Azt Szálasi még csak megindokolni sem volt hajlandó, hogy miért vennék be negyediknek a magyar „politikai nemzetet" a vezetőnépek elitcsoportjába. Ezt ő nyilvánvalóan teljesen természetesnek gondolta, hiszen e „vezetőnép" kebelében született meg ő, a Hungarizmus Igazságának prófétája. Magabiztosságát növelhette az a meggyőződése, hogy Magyarország „a tengely legfontosabb háborús területe". (811.) A magyar nép „hatóterületének", vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Hungarizmus „akciórádiuszának" hatókörét igen nagyvonalúan vonta meg Szálasi: „Középeurópa a következő határokkal: Északon a Keleti és az Északi Tenger, Nyugaton Rajna-Rhône vonala, Délen Konstantinápoly-Róma vonala, Keleten Nyemen visztulai Bug, Dnyeszter vonala." (825.) Hogy ehhez Hitler, Mussolini, vagy esetleg Antonescu mit szólt volna, Szálasi szemmel láthatóan sem most, sem élete végéig nem törődött. Ritka világos pillanatainak egyikében egyetlen egyszer veti papírra halovány kételyét a Hungarizmus végső győzelmével kapcsolatban: „a Hungarizmus nem idegenből importált eszme, hanem Délkeleteurópa életszükségéből parancsolt rend és rendszer, amelynek csak egyetlen dolog árthat: ha a vele érintett délkeleteurópai népek nem fogadnák el." (769.) Szálasi azt is előre látja, sőt tudja, hogy „Ebben a világnézeti háborúban összeomlik Nyugateurópa és a földrész vezetését átveszi Középeurópa; de összeomlik ÉA-Amerika is és helyébe lép Japán." (740.)

A Vasgárda 1941. januári bukaresti puccskísérletének kudarcából is okulva, Szálasiban fel sem merül, hogy erőszakos úton, felkeléssel próbáljon hatalomra kerülni. Arra pedig hiába vár, hogy Horthy kormányzó fogadja őt. Végső elkeseredése, reménytelen helyzete magyarázza kifakadását: a Horthy-rendszer, az angolszászok és a tengelyhatalmak csak egyben értenek egyet: ki akarják irtani pártját és mozgalmát, „csak nem tudják még, hogyan tegyék, mert ez a mozgalom váratlanul erősebbnek bizonyult, mint ahogyan képzelték vagy csak sejtették volna is." (768.)

Ebben a naplóban is többször leírja régi rögeszméjét, mely szerint Németországot nem Hitler és nem is az NSDAP vezeti, irányítja. (489.) Ilyesmi persze nem történhet meg majd Magyarországon, ha az általa vezetett Párt és Mozgalom hatalomra kerül, mert hiszen ők, a nyilasok a bátrak, a meg nem alkuvók, övék az Igazság, és Útjukon rendíthetetlenül haladnak Céljuk felé, hiszen ők alkotják a Nemzetet. (491.) Szálasi, mint a hungarizmus igazságának prófétája, tudatosan készült a mártírhalálra, azt remélve, hogy miként Krisztus kereszthalála a kereszténység diadalát, úgy az ő halála a hungarizmus győzelmét fogja elősegíteni. (581.) Vagy, ahogy a napló egy másik helyén megfogalmazta: „Mi, akik vérrel, hittel és hűséggel alapozzuk az új életet, talán meghalunk az öröm élvezete nélkül, talán már a hant jelöli annak az útnak a végét, mely a biztos célt jelöli, mert kötelességet kellett teljesíteni, hidat kellett építenünk testünkkel, lelkünkkel, minden életünkkel a régiből az újba." (703.) A Szálasi-Krisztus mártírhalál párhuzam a legnyilvánvalóbban egy későbbi bejegyzéséből tűnik ki: „Minden embernek, aki az igazságért küzd, ezt a harcos hivatását mindhalálig kell betöltenie; sőt, csak halálával és halála után tölti be tulajdonképpen hivatását." (749.)

Megfogalmazása, és még inkább nyelvtani tévesztése is árulkodó: ő, egyes egyedül ő volt a Hungarizmus Igazságának meglátója, sőt szülője, mégis, a mondatot még többes számban kezdi, de egyes számban fejezi be: „A Hungarizmus szülői és úttörői nagyon büszkék, gőgösen büszkék rá, hogy teljesen külön utakon járva ugyanazokra az igazságokra bukkant, ugyanazokat az igazságokat akarja és fogja adottságainak megfelelően a gyakorlati életünkbe átültetni, mint amilyen igazságokat a fassizmus és a Völkische Bewegung találtak és fedeztek fel." (544.) Politikai ellenfeleiről egy helyen gúnyosan jegyzi meg, hogy: „Elfelejtik, hogy a H[ungarizmus] szülője én vagyok és nem ők." (569.) Ugyanakkor Szálasi, néha legalább is úgy tűnik, ekkoriban, vagyis 1942 végén, 1943 elején még tudta, hogy saját világnézetét, ideológiáját még nem dolgozta ki, nem írta meg a Hungarizmus összefoglaló Nagy Könyvét. „A H[ungarizmus] ideológiájában: Istenről - emberről - földről hármas főfejezetben kell rendszerezni a problémákat és gyakorlati alapjaikat. Tehát erkölcs - szellem - anyag; vagy szép - igaz - jó." (560.) Itt és most, ebben a naplóban bukkan fel először Szálasi nem túl terjedelmes, írásban fennmaradt életművében a „nemzetvezető" szó. Azt a személyt, vagyis Szálasit jelöli, aki egy tanácsadó testület élén a legfontosabb politikai, gazdasági, társadalmi és katonai kérdésekben „határoz". (701.)

Ezen a napon történt november 13.

1918

IV. Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár) a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemond a magyar...Tovább

1918

A belgrádi katonai konvención a magyar kormány és az antant balkáni haderőinek képviselői Belgrádban aláírják a 18 pontos fegyverszüneti...Tovább

1938

Kihirdetik az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.

1942

Az Egységes Pártból előző év nyarán kilépett képviselők Gömbös Gyula vezetésével megalakítják a Magyar Nemzeti Függetlenségi (fajvédő)...Tovább

1957

A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Nagy Íróperben: Déry Tibort 9 év, Háy Gyulát 6 év, Zelk Zoltánt 3 év és Tardos Tibort 1,5 év...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők