Reflektor a sötétbe II. - A későbbi "nemzetvezető" naplója

„Ebben a válságban mindenkinek színt kell vallania és nem lehet elbújnia hangzatos frázisok és kijelentések mögé. El kell döntenie: a régi vagy az új világot akarja-e és döntése szerint kell vállalnia minden kockázatot, veszedelmet. A régit is szeretni és az újat is »megjátszani« nem lehet: mert vagy a régi temeti maga alá vagy az új veti ki magából. »Légy hideg vagy meleg, mert ha langyos vagy, kiköplek!«"

Szálasi naplójának sorsa

Amikor 2008 januárjában Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Levéltár vezetője a kezembe adta Szálasi Ferenc kézzel írott naplójának „C"-füzetét , még csak reménykedtem abban, hogy egyszer majd valahonnan, valakitől előkerül az „A" és a „B"-füzet is. Tavaly októberben keresett meg Frojimovics Kinga, a Yad Vashem Archives Magyar Részlegének vezetője azzal, hogy a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma nemrég kapott egy jelentős irathagyatékot, melyben van néhány olyan dokumentum, melyek azonosításához a segítségemet kéri a cfáti Emlékmúzeum igazgatója, Ron Lustig úr. Örültem, hogy segíthettem, és pár nappal később már meg is érkeztek az első e-mailek, a csatolmányok között pedig döbbenten fedeztem fel Szálasi naplója „A" és „B"-füzetének fedőlapját. Idén januárban azután Jeruzsálemben Lustig úr a kezembe adta a Napló fénymásolt változatát, és elmondta, hogy arra Jichák Peri erdélyi származású izraeli történész hatalmas, több teherautónyi irathagyatékában bukkantak. A hagyatékban nem volt semmiféle irat, dokumentum azzal kapcsolatban, hogyan, kitől kerülhetett Szálasi naplója az Izraelbe 1948 után bevándorolt történészhez, akinek fia sem tudott semmit a Naplóról. Lustig úrral abban állapodtunk meg, hogy miként a „C"-füzetet, így az „A"-ból előkerült hat oldalt, és a „B" 178 oldalát előszóval, lábjegyzetekkel, teljes terjedelmében publikálom. Lustig úr csak annyit kötött ki, hogy jelezzem, a Napló eredeti példánya az ő Múzeumában található (G 2993-as leltári szám alatt).

A Napló hitelességéhez kétség nem férhet, ezt tartalmi és formai bizonyítékok sorával lehet igazolni. Kezdjük a formai bizonyítékokkal: Szálasi kézírása jellegzetes, jól olvasható, még helyesírási hibáiban is következetes, egy-két esettől eltekintve például rendszeresen két p-vel írja Ribbentrop német külügyminiszter nevét. Nem kell grafológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ugyanaz a személy, maga Szálasi írta ezt a naplót is. Elegendő összehasonlítani az „A-B-C"-füzeteket a szintén kézzel írott börtön-naplóival (Szálasi mind 1938-1940-es fogsága idején a szegedi Csillag-börtönben, mind 1945-1946-ban az Andrássy út 60-ban, a 39. sz. pincezárkában, majd kivégzéséig [1946. március 12.] a Markó utcai fegyházban is írt naplót) amelyek Budapest Főváros Levéltárában, a Szálasi-per

találhatók. A 2008-ban (ismét) előkerült „C"-füzet 1943. szeptember 15-től, a 876. sz. „tételtől" 1944. július 18-ig, az 1026. sz. tételig tart, a most előkerült „B"-füzet a 875. sz. tételnél ér véget. Szálasi szorgalmasan alkotta a magyar nyelvben előtte és zömmel halála óta sem létező szavakat, ezekből néhányat megtalálunk ebben a Naplóban is. Például „életvakok", „életsüketek", „életbénák" mindazok, akik nem látják be, nem hallják meg, nem követik az ő igazságát. (670.), „tényezőháromság" (691.) stb.

Most már azt is tudjuk, miért kezdett el naplót írni: az 1-486. sz. tételekkel kapcsolatban leszögezte, hogy ezek „csak nyersvázak, melyeket felhasználásuk alkalmával dolgozok fel véglegesen, és rögzítek végleges formába. A tételek tehát csupán felvillanó gondolatok, melyek azonnali rögzítése szükséges, hogy megint el ne tűnjenek." Új, „rögzítésre" méltónak talált „gondolatok" viszonylag ritkán jutottak Szálasi eszébe, és mint a fenti bejegyzésből is látható, nagyon félt, hogy ha ezeket nem jegyzi le azonnal, akkor „eltűnhetnek", elfelejtheti ezeket. Feljegyzésre érdemesnek talált gondolatai egy részét azután beépítette azokba az elméleti-ideológiai alapvetésnek szánt nagy beszédeibe, amelyeket 1942 őszén-telén tartott a munkásról, a parasztról és az

Némi jóindulattal azt is mondhatnánk, hogy Szálasi talán önkritikus éllel jegyezte föl naplójába: „nem az a fontos, hogy valaki szellemileg felkészült-e vagy nem, tárgyi ismeretekben gazdagabb vagy szegényebb, lelki élményekben mélyebb vagy sekélyebb, hanem elsősorban az, hogy van-e hite abban az igazságban, melyet hirdet; mert ha van, tud hitet fakasztani, még akkor is, ha buta; vagy ostoba tanultság, felkészültség, tudás szempontjából; mert ha hite van, mindig hite szerint, tehát jól cselekszik és hitből valós cselekvésre tudja serkenteni mindazokat, akik az ő nagy hitén keresztül kapták meg saját hitüket is." (670.)

Mint egyik naplóbejegyzéséből kiderül, ő nagyon büszke volt arra, hogy amit egyszer kimondott, vagy leírt, azon soha többet nem volt hajlandó változtatni. (829.) Hozzátehetjük, hogy még akkor sem, ha érvelése könnyen cáfolható volt, vagy az események rácáfoltak várakozásaira, jóslataira. Ráadásul ezek az eszmefuttatások egy félművelt katonatiszt képzelgései csupán, akinek például történelmi ismeretei is meglehetősen hiányosak. Tudjuk, hogy ha máskor nem, akkor Szálasi a hadiakadémián tanult hadtörténetet. Ám már a történelem érettségin megbuktatták volna, ha ott azt állította volna, amit látszólag komolyan a naplójában papírra vetett: Oroszország a történelme során soha nem nyert-, és Németország pedig soha nem veszített háborút. (638.) Szálasi az I. világháborút az olasz, majd a flandriai fronton harcolta végig, már csak saját, személyes tapasztalatából is emlékezhetett volna arra, hogy Németország és Oroszország is a vesztesek oldalán fejezte be az első világháborút. Arra is illett volna emlékeznie, hogy például Waterloonál (is) az orosz cár csapatai a győztes koalíciót erősítették.

A napló írásának időszaka Szálasi életének egyik legnehezebb, és mindenképpen legreménytelenebb periódusa. 1941-1942 folyamán az 1939-ben még erősnek, egységesnek tűnő nyilaskeresztes képviselőházi frakció felbomlott, tekintélyes, kipróbált szélsőjobboldali politikusok sora (Hubay Kálmán, Baky László, Ruszkay Jenő, Gruber Lajos stb.) szakított vele, vagy ő zárta ki őket pártjából. Mozgalmának legnépszerűbb napilapja, a Magyarság a „pártütők", a „szakadárok" szócsöve lett, amelyben sorozatosan jelentek meg a hozzá hű maradt nyilasokat (Vajna Gábort, Csia Sándort, Kovarcz Emilt, Wirth Károlyt) becsmérlő, olykor rágalmazó cikkek. Naplófeljegyzéseiből is kiderül, Berlinben figyelemre sem méltatták, nem voltak hajlandók szóba állni vele, az pedig fel sem merült, hogy a német nemzetiszocialista párttól, az NSDAP-tól pénzt, vagy legalább valamiféle politikai támogatást kapjon. „Ugyancsak [...] kérni kell újra és nyomatékosan a német nemzetiszocialista párttól, hogy küldjön ki teljhatalmú megbízottat" - írja Szálasi, itt is elárulva, hogy ilyen teljhatalmú megbízott kiküldését már többször kérték az NSDAP-tól, de hiába. Ekkoriban, tehát 1943 januárjában jut eszébe, hogyan lehetne nem csak a háborút megnyerni, hanem az is, hogy mi a legsürgősebb feladat: össze kell hívni az európai népi nemzetiszocialista mozgalmak vezetőit egy „európakongresszusra". Ezen a kongresszuson azután majd kijelölik az egyes mozgalmak feladatait és kötelességeit. (574.) Ugyanezt az ötletét 1944 nyarán Hitlerhez intézett hosszú memorandumában is

majd. Itt, ebben a naplóban rögzíti először azt a gondolatát, amelyet később részletesen, többször is leír, elmond a nyilvánosság előtt is. Rájön arra, hogy az olasz fasizmus és a német nácizmus mellett a harmadik nagy világnézet az ő hungarizmusa, amely legalább egyenrangú, ha nem jobb, átfogóbb, teljesebb, mint a másik kettő. (543.) Szálasi szerint például a fasizmus csak területtel, a nácizmus csak néppel vezet, míg a Hungarizmus területtel és néppel is. (812.) Mindebből logikusan következik Európa-, sőt világmegváltó ötlete: meg kell szervezni a nemzetiszocialista Európa Legfelső Döntéshozó szervét az „európanagytértanácsot" [!]. Ennek a német, az olasz és a szláv „politikai nemzet" vezetőjén (Hitleren és Mussolinin kívül talán a nácik oldalára átállt Andrej Vlaszov tábornokra gondolt itt Szálasi) kívül a „magyar politikai nemzet" vezetője lenne tagja. A Legfelsőbb Tanács döntene, nyilvánvalóan a legmagasabbrendű ideológia, világnézet, vagyis a Hungarizmus képviselőjének bölcs útmutatásait követve a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a katonai kérdésekben. A kiadott feladatok irányítása, a végrehajtásuk ellenőrzése valamiféle ködösen, általánosságban körülírt „európanagytér-vezérkarra", vagy minisztériumra várna, amelyben a négy vezető nép szakemberei foglalnának helyet. (701.) Azt Szálasi még csak megindokolni sem volt hajlandó, hogy miért vennék be negyediknek a magyar „politikai nemzetet" a vezetőnépek elitcsoportjába. Ezt ő nyilvánvalóan teljesen természetesnek gondolta, hiszen e „vezetőnép" kebelében született meg ő, a Hungarizmus Igazságának prófétája. Magabiztosságát növelhette az a meggyőződése, hogy Magyarország „a tengely legfontosabb háborús területe". (811.) A magyar nép „hatóterületének", vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Hungarizmus „akciórádiuszának" hatókörét igen nagyvonalúan vonta meg Szálasi: „Középeurópa a következő határokkal: Északon a Keleti és az Északi Tenger, Nyugaton Rajna-Rhône vonala, Délen Konstantinápoly-Róma vonala, Keleten Nyemen visztulai Bug, Dnyeszter vonala." (825.) Hogy ehhez Hitler, Mussolini, vagy esetleg Antonescu mit szólt volna, Szálasi szemmel láthatóan sem most, sem élete végéig nem törődött. Ritka világos pillanatainak egyikében egyetlen egyszer veti papírra halovány kételyét a Hungarizmus végső győzelmével kapcsolatban: „a Hungarizmus nem idegenből importált eszme, hanem Délkeleteurópa életszükségéből parancsolt rend és rendszer, amelynek csak egyetlen dolog árthat: ha a vele érintett délkeleteurópai népek nem fogadnák el." (769.) Szálasi azt is előre látja, sőt tudja, hogy „Ebben a világnézeti háborúban összeomlik Nyugateurópa és a földrész vezetését átveszi Középeurópa; de összeomlik ÉA-Amerika is és helyébe lép Japán." (740.)

A Vasgárda 1941. januári bukaresti puccskísérletének kudarcából is okulva, Szálasiban fel sem merül, hogy erőszakos úton, felkeléssel próbáljon hatalomra kerülni. Arra pedig hiába vár, hogy Horthy kormányzó fogadja őt. Végső elkeseredése, reménytelen helyzete magyarázza kifakadását: a Horthy-rendszer, az angolszászok és a tengelyhatalmak csak egyben értenek egyet: ki akarják irtani pártját és mozgalmát, „csak nem tudják még, hogyan tegyék, mert ez a mozgalom váratlanul erősebbnek bizonyult, mint ahogyan képzelték vagy csak sejtették volna is." (768.)

Ebben a naplóban is többször leírja régi rögeszméjét, mely szerint Németországot nem Hitler és nem is az NSDAP vezeti, irányítja. (489.) Ilyesmi persze nem történhet meg majd Magyarországon, ha az általa vezetett Párt és Mozgalom hatalomra kerül, mert hiszen ők, a nyilasok a bátrak, a meg nem alkuvók, övék az Igazság, és Útjukon rendíthetetlenül haladnak Céljuk felé, hiszen ők alkotják a Nemzetet. (491.) Szálasi, mint a hungarizmus igazságának prófétája, tudatosan készült a mártírhalálra, azt remélve, hogy miként Krisztus kereszthalála a kereszténység diadalát, úgy az ő halála a hungarizmus győzelmét fogja elősegíteni. (581.) Vagy, ahogy a napló egy másik helyén megfogalmazta: „Mi, akik vérrel, hittel és hűséggel alapozzuk az új életet, talán meghalunk az öröm élvezete nélkül, talán már a hant jelöli annak az útnak a végét, mely a biztos célt jelöli, mert kötelességet kellett teljesíteni, hidat kellett építenünk testünkkel, lelkünkkel, minden életünkkel a régiből az újba." (703.) A Szálasi-Krisztus mártírhalál párhuzam a legnyilvánvalóbban egy későbbi bejegyzéséből tűnik ki: „Minden embernek, aki az igazságért küzd, ezt a harcos hivatását mindhalálig kell betöltenie; sőt, csak halálával és halála után tölti be tulajdonképpen hivatását." (749.)

Megfogalmazása, és még inkább nyelvtani tévesztése is árulkodó: ő, egyes egyedül ő volt a Hungarizmus Igazságának meglátója, sőt szülője, mégis, a mondatot még többes számban kezdi, de egyes számban fejezi be: „A Hungarizmus szülői és úttörői nagyon büszkék, gőgösen büszkék rá, hogy teljesen külön utakon járva ugyanazokra az igazságokra bukkant, ugyanazokat az igazságokat akarja és fogja adottságainak megfelelően a gyakorlati életünkbe átültetni, mint amilyen igazságokat a fassizmus és a Völkische Bewegung találtak és fedeztek fel." (544.) Politikai ellenfeleiről egy helyen gúnyosan jegyzi meg, hogy: „Elfelejtik, hogy a H[ungarizmus] szülője én vagyok és nem ők." (569.) Ugyanakkor Szálasi, néha legalább is úgy tűnik, ekkoriban, vagyis 1942 végén, 1943 elején még tudta, hogy saját világnézetét, ideológiáját még nem dolgozta ki, nem írta meg a Hungarizmus összefoglaló Nagy Könyvét. „A H[ungarizmus] ideológiájában: Istenről - emberről - földről hármas főfejezetben kell rendszerezni a problémákat és gyakorlati alapjaikat. Tehát erkölcs - szellem - anyag; vagy szép - igaz - jó." (560.) Itt és most, ebben a naplóban bukkan fel először Szálasi nem túl terjedelmes, írásban fennmaradt életművében a „nemzetvezető" szó. Azt a személyt, vagyis Szálasit jelöli, aki egy tanácsadó testület élén a legfontosabb politikai, gazdasági, társadalmi és katonai kérdésekben „határoz". (701.)

Ezen a napon történt augusztus 17.

1932

Az első magyarországi villamosított vasútvonal átadása. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon a Kandó-féle villanymozdony közlekedik.

1977

A budapesti Népligetben megnyitották a Planetáriumot.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők