Az Országház építésének eljárási szabályzata

„az 1884. évi XIX. tc. által jóváhagyott terv szerint emelendő állandó országház építésének intézésére célszerűnek találtam, hogy tanácsadó közegül egy építészeti tanács, végrehajtó közegül pedig egy szűkebb körű végrehajtó bizottság alakíttassék, mely közegeknek szervezete, teendője és hatásköre a % alatt idemellékelt eljárási utasításban van meghatározva.”

Bevezető

Az országgyűlés az állandó országház építéséről szóló 1880. évi LVIII. törvénycikkben elrendelte, hogy a mindkét házat befogadó állandó országházat a főváros V. kerületében, a Tömő téren kell felépíteni. A kormány feladatul kapta, hogy annak pályázat útján, a vonatkozó költségvetéssel együtt elkészítendő tervét mielőbb nyújtsa be parlamenti jóváhagyásra. Ezt a törvényt 1880. december 14-én szentesítette az uralkodó, I. Ferenc József. Az építendő parlament kérdése ekkor már évtizedek óta húzódott, ebben az időben a felsőház a Nemzeti Múzeumban, az alsóház az ideiglenesnek szánt Sándor utcai palotában ülésezett. Szükség volt egy alkalmasabb épületre, amely képes befogadni a két házat és méltón képviseli az egész magyar nemzetet.

 Tisza Kálmán

1881-ben Tisza Kálmán miniszterelnök (1875-1890) Országos Bizottságot alakított, amely a kormány, a főváros és a szakértői testületek tagjaiból, valamint építészekből állt, és feladata a tervezői program megalkotása volt. A bizottság 1884-ig tizenhárom alkalommal ült össze, a pályázati program szövegezésével 1882. március 31-ére készült el és azt április 9-én több „hivatalos" hírlapban - Pester Lloyd, A Hon, Budapesti Közlöny, Építési Ipar, Ellenőr, A Magyar Mérnök és Építész-Egylet Közlönye, Egyetértés, Pesti Napló -

.

1883. április 22-én szavaztak a pályázatokról és kihirdették az eredményt: 20 szavazattal Steindl Imre Alkotmány I. című terveit jutalmazta első díjjal a bizottság. A tervek átdolgozását és az építés lebonyolítását már megbízásos úton kérték Steindltől, akitől 1884-ből, 1886-ból és 1888-ból is ismerünk tervváltozatokat.

 Steindl Imre

Tisza Kálmán 1884-ben újabb törvényjavaslatot nyújtott be az építés végrehajtásával, és a tervek elfogadásával kapcsolatban, amelyet annak parlamenti elfogadása után 1884. május 22-én

. A törvény jóváhagyta a kormány által bemutatott építési tervet és elrendelte, hogy az 1880. LVIII. törvénycikkben meghatározott és a bemutatott terv szerint szabályozandó téren az állandó országházat építsék fel, a munkálatoknak még az évben meg kellett kezdődniük, és lehetőleg tíz év alatt az építkezést be kellett fejezni. A törvény végrehajtását a miniszterelnök kapta feladatul.

A munkálatok elvégzéséhez a miniszterelnök 2435/1884. ME-szám alatt „Eljárási szabályzat"-ot bocsátott ki, amely a kivitelezésért felelősök szervezeti rendjét, feladat- és hatáskörét állapította meg. Saját vezetése alatt tanácsadó testületként az Építési Tanács, testvéröccse, gr. Tisza Lajos elnökletével az építkezést közvetlenül irányító Végrehajtó Bizottság jött létre, ezek munkáját a Műszaki Királyi Ellenőrség, mint műszaki vezetőség segítette.

 
gr. Tisza Lajos  

 A miniszterelnök először a Végrehajtó Bizottság tagjait kérte fel 1884. augusztus 1-jén: „az 1884. évi XIX. tc. által jóváhagyott terv szerint emelendő állandó országház építésének intézésére célszerűnek találtam, hogy tanácsadó közegül egy építészeti tanács, végrehajtó közegül pedig egy szűkebb körű végrehajtó bizottság alakíttassék, mely közegeknek szervezete, teendője és hatásköre a % alatt idemellékelt eljárási utasításban van meghatározva. Az építészeti tanács ez idő szerint még nem alakítható; ellenben az építési munkálatoknak mielébbi megindíthatása végett szükséges, hogy a végrehajtó bizottság minden további késedelem nélkül

". Az eljárási szabályzat fogalmazványát az ügyirati példány szerint gr. Tisza Lajos készítette, majd azt a 12., 14-15. paragrafusban kiegészítették az Operaház 1875-ben kiadott építési szabályzatának . A fogalmazványon ceruzával az is szerepel, hogy 50 példányban litográfiai úton sokszorosítandó a szabályzat.

A korszak legnagyobb építkezésének lebonyolításához felállított szervezeti struktúrát rögzítő Eljárási szabályzatra több utalást is találhatunk az Állandó Országház Építési Végrehajtó Bizottság irataiban, de annak teljes - tisztázati - szövegét teljes terjedelmében nem ismertük. Az egyes testületek feladatait röviden ismertette az elkészült országház tiszteletére kiadott

.

Az Eljárási szabályzat az építkezés folyamán változatlan formában, módosítás nélkül hatályban volt. Eddigi kutatásaink során sem az utasítás keletkezésekor (1884), sem 1906-ban, amikor a Képviselőház elnökének kérésére a miniszterelnök a Végrehajtó Bizottság alapításkori iratait kérte be, az ügyiratok nem tartalmazzák az utasítás végleges, tisztázati szövegét (utóbbi esetben a beküldött dokumentumokat továbbküldték a házelnöknek, de az ő iratanyagában

). Fennmaradt viszont egy kőnyomatos sokszorosított példány 1895-ből, amikor Bánffy Dezső miniszterelnök (1895-1899) az Építészeti Tanács tagjait kérte fel a testületi munkára, és tájékoztatásul a kinevezetteknek az utasítást is . Az ügyiratban megőrzött kőnyomatos másolat volt jelen szövegközlés alapja.

Az Országház története a hazai kutatók, és laikusok által is kedvelt és keresett téma. Az egyik legfontosabb forrás és kiindulópont lehet az Eljárási szabályzat, amelyet nehezen hozzáférhető volta miatt teljes szövegében adok közre. A szöveg átírását a mai helyesírás és központozás szempontjaira tekintettel, a korabeli szóhasználat megőrzésével végeztem.

*

Az országház tervrajzaihoz lásd még Török Enikő A hét dokumentumában megjelent írását:

Ezen a napon történt október 24.

1917

Első világháború: A tizenkettedik isonzói csata kezdete. Az osztrák-magyar támadó csapatok Caporettónál áttörik az olasz frontot, átkelnek...Tovább

1929

„Fekete csütörtök” a New York-i tőzsdén, e napon robban ki az 1929-től 1933-ig tartó gazdasági világválság.

1937

Szálasi Ferenc megalapítja a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot.

1956

A DISZ KV mintegy hattyúdalaként jelent meg egy nyugalomra intő közlemény a Népszavában, amelyben az előző napi események okát a párt PB...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők