Boszorkányüldözés, avagy egy orvos százados küzdelme rendfokozatának visszaszerzéséért 1956 után

„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."

Bevezetés

1956-ot követően a hatalom nagyszabású vizsgálatokba kezdett: kik voltak az ellenforradalminak minősített cselekmények elkövetői. Az első számú bűnbakok a „horthysta" és „nyilas" elemek voltak, akik a teória szerint előre kitervelten szervezték meg az eseményeket. Így az összes olyan személyt felülvizsgálták, akik 1945 előtt tiszti rendfokozatot viseltek, és a korábbi tisztogatások során megtartották azt. Bizottságok alakultak, amelyekbe a Néphadseregen és a Rendőrségen kívül a területileg illetékes pártszervezetek delegáltak tagokat. A vizsgálatok többségében a végeredmény nem volt kétséges: ha a tartalékos tisztek többsége nem is cselekedett semmit, a reakciós, horthysta, kispolgár, fasiszta stb. jelzők elegendők voltak ahhoz, hogy megfosszák őket korábbi rendfokozatuktól. Az esetek nagy részében ezzel le is zárult az ügy - mindkét fél megnyugvásával. A kivételek egyike volt dr. Széll Endre, aki többször is megkísérelte elérni tartalékos tiszti rendfokozatának megőrzését, szembeszállva a megyében uralkodó, az országos átlagnál is vonalasabb politikai vezetéssel.

Békés felvonulók Ózdon 1956-ban
Forrás

Dr. Széll Endre (Szár, 1905. december 27. - Esztergom, 1977. július 9.) kötelező katonai szolgálatát a 2. gyalogezrednél teljesítette, 1929-ben orvosi diplomát szerzett Pécsett, majd 1931-ben sebész szakképesítést kapott. 1933. október 1-jétől került hivatásos honvéd orvosi állományba a 4. kerékpáros zászlóaljnál. 1935. augusztus 1. és 1936. augusztus 1. között a 6/I. határőr osztálynál szolgált, majd a 2/III. zászlóalj kötelékébe helyezték. Következő szolgálati helye a szombathelyi 3/I. tüzérosztály volt 1939. január 23-ig, ahonnan a nagykanizsai honvéd kórház állományába került. 1939. augusztus 1-jétől rövid ideig a kassai, majd november 15-étől a kolozsvári helyőrségi kórházban szolgált. 1944. október 15. és 1945. április 30. között az 5. tartalék hadosztály egészségügyi oszlopával hadműveleti területen tartózkodott, majd amerikai hadifogságba esett, ahonnan 1945. november 12-én tért haza. 1947-ben betegség miatt hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált, ezt követően az ózdi kórház fül-orr-gége szakorvosaként dolgozott. 1957-ben megfosztották rendfokozatától.

A forráscsoport olvasásakor sokáig úgy érezzük, hogy az ügy végkimenetele független a vizsgálattól és a tényektől, a résztvevők és a körülmények előre meghatározzák, mi fog történni. Dr. Széll Endre orvos esetében a hatóságok képviselői a „vizsgálat" során azokat a tényeket, amelyek nem illettek előzetes koncepciójukba, egyszerűen figyelmen kívül hagyták, illetve nem ellenőrizték információikat. A vizsgálat során újabb és újabb „terhelő adatokat" találtak, végül - három évig tartó hivatalos eljárás után Széll Endrét megfosztották rendfokozatától. Mindezek mellett az is érzékelhető a forrásokból, hogy a forradalom után néhány évvel már bizonyos fokig enyhült a politikai légkör. A Belügyminisztérium véleményét megfogalmazó ózdi illetőségű politikai tiszt korábbi felfogását megtartva ugyanis dr. Széll Endre rendfokozatának visszaadását javasolta „azzal a megjegyzéssel, hogy nevezett személyt a megbízhatatlanok csoportjába sorolják be." Ózd járási kiegészítő parancsnokság felülvizsgáló bizottsága - úgyszintén fenntartva korábbi véleményét Széll Endre „ellenforradalmi" magatartásáról -, ekkor már az orvos szakmai munkájára helyezte a hangsúlyt. Ennek „alapján, mivel nevezett Ózd város és járásának egyetlen orr, fül, gége szakfőorvosa, és munkáját kifogástalanul látja el, a Kiegészítő Parancsnokság részére a sorkötelesek szakorvosi vizsgálatát is rendszeresen ő hajtja végre, ezért javasoljuk századosi rendfokozatának visszaadását." A döntést viszont a megyei hadkiegészítő parancsnok hozta meg, aki 1960-ban is ugyanaz az ezredes volt, mint 1957-ben, s a korábbi vádak, illetve vélhetően a „volt horthysta tisztek" iránti ellenszenve okán utasíthatta el dr. Széll Endre századosi rendfokozatának visszaállítását.

Ezen a napon történt május 21.

1941

Megtartotta alakuló ülését a Népfőiskolai Tanács (KALOT, KIE, Ke-resztyén Leányegyesületek és a KALÁSZ). Itt fogalmazták meg a nép-...Tovább

1942

A 3050/1942. M.E. sz. r. „igen jelentős állomása és újabb kiinduló-pontja volt az ifjúságra is nehezedő és egyre fokozódó politikai nyo-...Tovább

1979

Az Óbudai temetőben Bibó István temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mond beszédet. Ezt az alkalmat lehet tekinteni a demokratikus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők