Boszorkányüldözés, avagy egy orvos százados küzdelme rendfokozatának visszaszerzéséért 1956 után

„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."

5.

Dr. Széll Endre ismételt fellebbezése a honvédelmi miniszterhez

Ózd, 1959. július 8.

Ózd, 1959. július 8-án

 

Magyar Honvédelmi Miniszter Úr!

 

Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak. Kérésem támogatására szabadjon az alábbiakat előadnom:

A honvédséghez 1934-ben kerültem, mint orvos. Rövid csapatszolgálat után a különböző honvédkórházaknál teljesítettem szolgálatot, mint fül-orr-gége szakorvos. A háború befejezése után a bpesti I. kerületi parancsnokság igazoló bizottsága, valamint az orvos eü. szakszervezet ig[azoló] bizottsága simán igazolt. Ennek alapján visszakerültem a demokratikus honvédséghez, s a miskolci 2. hőr.

nyertem beosztást. Itt estem át a második szűrésen, mikor is a bizottság a szolgálatban megtartott. Majd megbízatást nyertem a miskolci honvéd gyengélkedőház megszervezésére és felállítására, amit végre is hajtottam. Ezután többször kiújult és már régebben fennálló betegségem miatt saját kérelmemre felülvizsgálat útján nyugállományba vonultam, s mint polgári orvos az ózdi vasgyári, jelenleg városi kórháznál nyertem alkalmaztatást, mint osztályvezető főorvos. A honvédség pár év múlva a nyugállományból a tartalékos állományba helyezett át. Ózdon kb. 13 óta működöm, főleg gyári munkásokból és bányászokból adódik a beteganyagom. Magángyakorlatot évek óta nem folytatok. Többször részesültem munkámért jutalomban, dicséretben, egy ízben egészségügyi miniszteri dicséretben. Fegyelmi eljárás ellenem nem volt. Két évig voltam igazgatóhelyettes, két évig igazgató főorvos, mely pozícióból többszöri kérelmemre váltottak le, mert fizikailag a kettős munkát nem bírtam. Jelenleg is napi 11 órás munkaidőt dolgozom. Az 1956-os ellenforradalom alatt az orvosi munkámat végeztem, semmi féle részt nem vettem benne, az egész időt Ózdon töltöttem. Utána a kórházi igazoló bizottság a magatartásomért simán igazolt, s vezető állásomban megtartott, majd, amikor szükségem volt, a rendőrhatóság is kiállította simán az erkölcsi bizonyítványt. A családomból sem vett részt senki az ellenforradalomban, sem nem disszidált. Ezek után rendkívül megdöbbentett az a tény, hogy az ózdi honvéd kiegészítő parancsnokság igazolási eljárásakor olyan lehetetlen és igaztalan vádakkal illettek: a kórházban gyaláztam a kommunistákat, el akartam távolíttatni őket, a fiamat papnak adtam. A vádak cáfolására módot nem kaptam, bizonyítani nem bizonyítottak be ellenem semmit, mégis megfosztottak rendfokozatomtól. A beadott fellebbezésemet úgy utasították el, hogy tárgyalás vagy kihallgatás, bizonyítás a tárgyban nem volt. Úgy érzem, a vádakat cáfolnom nem kell, az évtizednél több eddigi becsületes és lelkiismeretes munkám bizonyít mellettem, amit igazol az a tény is, hogy a honvédség részére a mai napig is évek óta állandóan végzek szakorvosi munkát a sorkötelesek és tartalékos tisztek szakszűrő vizsgálatával, s ugyancsak gyógyító munkát is a tényleges tisztek és tiszthelyettesek, valamint családtagjaik A kórházi pártbizottság titkára is kijelentette, hogy a katonai hatóság megkeresésére szívesen tesz írásbeli nyilatkozatot mellettem, mert már 1956 előtt is ismert, és magatartásomat és munkásságomat ismeri. Ötvennégy éves koros ember vagyok, tiszti rendfokozat nélkül, mint legénységi állományú, a honvédségtől végleges elbocsátást nyernék. Mégis én annyira szégyenteljesnek és megbélyegzőnek tartom a magam számára a rendfokozatom elvesztését, s érzem, hogy ezt nem érdemlem meg, ezért kérem a rehabilitációmat és a rendfokozatom visszaadását. Kérésem megismétlése mellett maradok teljes tisztelettel:

 

Dr. Széll Endre

Kórházi osztályvezető főorvos

 

 

Ezen a napon történt december 12.

1940

Aláírják a magyar–jugoszláv „örök barátsági szerződést”.

1941

A második világháborúban Nagy-Britannia hadat üzen Bulgáriának és Magyarországnak, Románia az Amerikai Egyesült Államoknak és India...Tovább

1981

A KISZ KB e napra szervezett békemenete lényegesen különbözött a fiatalok eredeti elképzeléseitől. A békemenet az ország összes...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők