Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

Bevezetés 

A második világháborút követően a megalakuló Magyar Honvédség, majd Magyar Néphadsereg kezdetben nem nélkülözhette — különösen a műszaki képzettséget igénylő beosztásokban — a Magyar Királyi Honvédség Ludovika Akadémián képzett tisztjeit. Legalábbis addig, amíg a megfelelő létszámú, az új rendszer számára megbízhatónak tekinthető tiszt el nem érte a hadra foghatósági szintet. Ugyanakkor azok a tisztek akik a második világháborúban nem kompromittálták magukat, igyekeztek az egzisztenciájuk alapját jelentő tiszti hivatásukat megtartani, szakképzettségüket és addig megszerzett tapasztalataikat, ismereteiket hasznosítani. Ezért gyakran próbálták múltjukat kompenzálni, a hangsúlyok áthelyezésével magukat olyan színben feltüntetni, hogy helyzetük minél kedvezőbb legyen az új hadseregben.

A következő önéletrajz a Honvédelmi Minisztérium Központi Irattárában lelhető fel, Kende Péter okmánygyűjtőjében (47842. sz. tiszti okmánygyűjtő). Leírása alapján a család tagjai rendkívül változatos középosztálybeli életutakat futottak be. Úgy érzem, ez a sokszínű, szerteágazó családi kapcsolatrendszer izgalmas keresztmetszetét mutatja Magyarországnak a XX. század első felében.

A önéletrajzban a legkevésbé életszerű, hogy íróját — származása ellenére — rohamtüzér tanfolyamra iskolázták be. A zsidótörvények bevezetése után a Magyar Királyi Honvédségen belül számos hivatásos tiszt maradhatott meg állományban tekintet nélkül a származásra — , így módjuk volt egzisztenciájuk megőrzésére. Ez elsősorban a szövegben említett Istvánffy

hasonló jóindulatú elöljáróknak volt köszönhető. A „problémás” tiszteket a legtöbbször olyan beosztásba helyezték, ahol nem szúrtak szemet az esetleges ellenőrzések során. Mivel az anyja származásának minden okmányon szerepelnie kellett, ezért Kende Péter nem kaphatta meg a „nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származású” minősítést, a rohamtüzér csapatnemhez való önként jelentkezés így indokolatlan kockázatvállalásnak tűnik.

Az előzőekben említett megfelelni vágyás számos helyen tetten érhető az önéletrajzban. Az önéletrajz dátuma (1949) időpontjában a legtöbb „horthysta” tisztet már eltávolították, helyüket megbízhatónak ítélt „munkáskáderekkel” töltötték fel, így a rendszerhez való lojalitás hangsúlyozásának, az előző rezsimtől való elhatárolódásnak különösen nagy jelentősége lehetett (ekkor már lezajlott Mindszenty pere, nyomozás volt folyamatban a Rajk-ügyben). Különösen érdemes kiemelni azt az utalást, miszerint már a harcmincas években világos volt előtte, „hogy mi a németek célkitűzése a faji gyűlölet propagálásával”. Ugyancsak figyelemre méltó a Mindszentyvel szembeni kirohanása, amelyben párhuzamba állítja a „horthysta” Oszlányival, holott — fiatal korából és távolban végzett iskolai tanulmányaiból adódóan — nem rendelkezhetett mélyebb személyes tapasztalatokkal a későbbi hercegprímásról. Kende Péter nem tudta elfeledtetni dzsentri származását és ludovikás múltját. Ugyan 1950. május 1-jével őrnaggyá léptették elő, ám még ebben az évben meg kellett válnia az egyenruhától. Egy összejövetelen kijelentette, hogy „Sztálingrádnál az oroszok elzavarták a komisszárokat és a francia hadiakadémiát végzett cári tisztek vezetésével győztek”. Izgatásért egy év börtönre ítélték és megfosztották rendfokozatától, 1952. május 11-én szabadult, ezután nem térhetett vissza a Néphadseregbe. 1989 után rehabilitálták és alezredessé léptették elő.

Ezen a napon történt szeptember 23.

1917

Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.

1941

Az első gázkamra-kísérlet Auschwitz-ban.

1951

Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.

1965

Az Ikarus székesfehérvári üzemében elkészül az első hazai alumínium autóbusz.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők