„Elfogyott a cérnájuk”

A szabómesterek és a nyilas párttagság

„Alulírott szabómester kijelentem, hogy a ZEgerszegi nyilas pártba csak azért léptem be, mert annakidején azt mondták, hogy csak az a szabómester kap cérnát, amelyik a nyilas pártnak tagja lesz. Én tehát kénytelen voltam belépni, hogy cérnát kaphasak és iparomban továb dolgozhasam. Én a pártéletében soha nem szerepeltem soha gyűlésen részt nem vettem. Épen azért maradtam tőlűk távol mert az ő módszerűk elveimel nem egyezett.”

Bevezetés

Az alábbi források a magyar történelem minden szempontból bonyolult és ellentmondásos korszakának részét képezik. Az 1945-ben keletkezett leveleket zalaegerszegi szabók írták, s megpróbáltak benne magyarázatot adni nyilas párttagságuk, illetve a nyilas pártba való belépésük okaira. A levelek közül kettő stílusfordulataiban olyan hasonlóság figyelhető meg, amely arra enged következtetni, hogy nemcsak a pártba való belépésük motivációja volt hasonló, de a magyarázatként szolgáló levelet is bizonyos egymás közti "egyeztetés" után írták meg.

A párttagságukat kiváltó okra adott magyarázat viszonylag egyszerű: az a hír terjedt el az 1940-es évek elején, hogy aki belép a nyilas pártba, az könnyebben hozzájuthat a háború miatt hiánycikknek számító - munkájukhoz elengedhetetlen - varrócérnához. Persze a szóbeszédnek nem volt semmi alapja, de aki hónapokig kénytelen nélkülözni a munkájához szükséges - viszonylag olcsó - portékát, az minden alkalmat megragad, hogy munkáját folyamatossá tegye. Ennek az egyébként ideológiamentes szempontnak négy-öt év múlva a szabókra nézve sajnálatos következményei lettek, mert párttagságukért büntetésből két hét közmunkára ítélték őket, amit egyébként a hivatali apparátus a levelek hátoldalán robotként nevezett meg. Elgondolkodtató, hogy a középkortól a jobbágyokat sújtó ingyenmunka kifejezését használják a politikai okokból kirótt büntetés megnevezésére, persze ebben tükröződhet a szláv hatás is - nevezetesen a "malenkij" robot kifejezésé. A Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara 1940. évi jelentésében, amely 1939-rol készült, már viszonylag részletesen kitért arra, hogy a háborús helyzet miatt kialakult cérnahiány milyen nagy nehézségeket okozott a férfiszabóknak. A kisemberek szemszögéből nézve persze méltánytalan eljárás volt, különösen az X. Y-nal jelölt szabó esetében, aki - elég rossz politikai érzékről téve bizonyságot - 1920-ban az Internacionálét énekelte, az emiatt indított eljárást azonban megszüntették.

Az irategyüttesben található egy itt nem közölt jegyzőkönyv is, melyet egy szabó tanúvallomásáról vettek fel. Ez a szabó ugyancsak belépett a nyilas pártba, de fél év után kilépett, sőt - mint a jegyzőkönyvből kiderül - később egy zsidó származású szabótársát kikérte a gettóból, és munkához juttatta a műhelyében. 1944-ben a frontra került, ahol parancsnoka - vallomása szerint - ki akarta végeztetni, mivel a székesfehérvári ütközet után 25 társával elmenekült. Ezt beosztott tisztjei megakadályozták, és hadbírósági tárgyalást kezdeményeztek vele szemben, a front közeledte miatt erre nem került sor. Néhány bajtársával Győr mellett elszakadt az egységétől és két drillingágyúval, valamint hat szekér lőszerrel bolyongtak, míg végül megadták magukat az oroszoknak, akik a hadizsákmányért cserébe szabadon engedték őket. A történet pikantériája, hogy vélhetően ennek a szabónak a felesége ugyancsak párttag volt, amiért harminchárom nap közmunkára ítélték, azonban a listák tanúsága szerint "férje jegyzőkönyvet hozott. Nem tudni mi hatotta meg a döntéshozókat a verdikt kiadásakor, hiszen az X. Y-nal jelölt szabó ugyancsak megjárta a frontot - minek következtében beteg lett és ezért kérte fölmentését a közmunka alól -, tény azonban, hogy ő nem esett orosz hadifogságba, s talán ez a körülmény okozta, hogy nem mentették fel.

Annyit mindenesetre megtanulhattak az eset kapcsán az ügyben érintett szabók, hogy jobb, ha a politikától távol tartják magukat, vagy ahogy az, az említett jegyzőkönyvben áll: "elhatároztam, hogy többé semmiféle pártba be nem lépek, én élek gyermekeimnek, családomnak." Egyszerűen szólva: elfogyott a cérnájuk.

A leveleket betűhív átírásban közöljük, mivel mind stilisztikai mind helyesírási szempontból jelentős információértékkel bírnak.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők