Vissza az iskolapadba?

A politikai rendőrség megjelenése az iskolákban

„A pestszenterzsébeti áll. fiúgimnáziumban éppen személyesen vezettem magánvizsgálatot, amikor az igazgató jelentette, hogy a politikai rendőrség két kiküldötte be akar menni a tanórákra. Az illetőket hozzám utasította. Két feltűnően fiatal férfi jelent meg előttem s kijelentette, hogy a politikai rendőrség nyomozói és a tanórákat ellenőrizni jöttek. Kérdésemre, hogy milyen célból, azt válaszolták, hogy a reakciót kell nyomozniuk. Figyelmükbe ajánlottam, hogy az iskolai tanórákon csak a tanügyi hatóság kiküldöttei jelenhetnek meg. Erre eltávoztak és írásbeli paranccsal jöttek vissza.”

Bevezetés

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba 1945. november 12-én érkezett a budapestvidéki tankerület főigazgatójának november 9-én kelt felterjesztése. A levélből - mai szemmel - komikusnak ható kép bontakozik ki arra nézve, hogy milyen "súlyos" ügyekkel foglalkozott a kerület rendőrségének politikai osztálya. 1945. november 5-7. közt három intézményben is látogatást tettek az osztály nyomozói, s tájékoztatást kértek arról: van-e faliújság az iskolákban, hogyan állnak tankönyvek, tüzelő dolgában, s végül - ami végképp nem a politikai rendőrségre tartozik -, hogy írnak-e óravázlatot a tanárok. Persze a nyomozókat nem annyira az oktatás tárgyi és szakmai feltételeinek megléte izgatta, sokkal inkább az iskolában uralkodó ideológiai állapotokat kívánták ellenőrizni. Ez már a minden iskolában feszegetett falújságra vonatkozó kérdésből is látható, még nyilvánvalóbb azonban a fiúgimnázium igazgatójának pártállására vonatkozó kérdésből, valamint abból, hogy még véletlenül sem a matematika vagy a természettan órákra voltak kíváncsiak - mindenütt a történelem órákat látogatták.

Azt, hogy már ekkor is bizonyos "hírnévre" tettek szert a politikai rendőrség tagjai, érzékelhetően jelzi az a körülmény, hogy a három iskola vezetője közül egyedül a fiúgimnázium igazgatója merte megtagadni az engedélyt a tanórák látogatására, a vonatkozó tanügyi szabályzatokra hivatkozva. Természetesen nem sok sikerrel járt ez a próbálkozása, mert a nyomozók a következő alkalommal már írásos parancsot hoztak magukkal, s ez már - a gimnáziumban éppen jelenlévő - tankerületi főigazgatót is meghátrálásra késztette, akinek kérdésére, hogy mi a célja a látogatásnak azt felelték, hogy a "reakciót nyomozzák".

A reakció elleni harcban egyébként jól láthatóan valóban élen járt a kerület rendőrségének politikai osztálya, ugyanis a szolgálati jegyen található a "Magyar rendőrség budapesti főkapitányságának pestszenterzsébeti ker. kapitányságának politikai osztálya" feliratú körbélyegző ellenére a kiállítás helyeként már Pesterzsébetet írtak, ezzel demonstrálva a klerikális reakció elleni harcot. A politikai rendőrségnek ez az eljárása a minisztérium tisztviselőiben vélhetően ugyanolyan ellenérzéseket váltott ki, mint a tankerületi főigazgatóban, hiszen egy rövid belső feljegyzés után rögtön minisztertanácsi előterjesztést fogalmaztak, s nem a Belügyminisztériumtól kértek tájékoztatást az ügyről.

Az előterjesztést természetesen minden minisztérium - így a Belügyminisztérium is - megkapta, s rögtön reagált rá: november 29-én leiratot küldtek a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai rendészeti Osztályának, magyarázatot kérve a történtekre. Az osztály vezetője, Péter Gábor kissé hevesen reagált a leiratra: az ügyet a politikai rendőrség elleni provokációnak tekintette, és kétségbe vonta a minisztertanácsi előterjesztésben foglaltak igazságtartalmát. A Belügyminisztérium átiratban kérte a kultusztárcától az ügy pontos részleteinek és a rendelkezésre álló bizonyítékoknak az ismertetését. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium december 7-én kelt - Keresztury Dezső által aláírt - válaszának iktatását csak december 27-én végezték el - az, hogy a Belügyminisztérium átiratát miniszteri osztályfőnök írta alá, a választ mégis a belügyminiszternek címezték, jelzi, milyen fontosságot tulajdonított e nemkívánatos jelenségnek a kulturális vezetés, amit a belügyben úgy látszik nem toleráltak, hiszen a választ csak húsz nappal később iktatták. A budapesti főkapitányhoz, Sólyom László altábornagyhoz 1946. január 28-án küldtek, "bizalmas, saját kezébe" jelzéssel ellátott leiratot - amelyet a kézbesítési ív tanúsága szerint másnap kapott meg -, amelyben utasítják, hogy indítson "tüzetes és szigorú vizsgálatot" az ügy pontos részleteinek felderítésére. A belügyminisztérium aktájából kiderül, hogy a politikai rendőrség eljárása, valamint a Péter Gábor által küldött - a felelősséget elhárító, illetve a kultusztárca állítását kétségbe vonó - jelentés hangneme a belügyi tisztviselőt is felháborította, és ezért a főkapitánynak küldött levéltervezetben még szerepel az, hogy Péter Gábort utasítsa: tartózkodjék a minisztereket bíráló kitételek alkalmazásától. Az említett kitételt azonban a leirat aláírója - Szebenyi Endre, a Belügyminisztérium Közrendészeti Főosztályának vezetője - kihúzta, mivel már ekkor tisztában lehetett azzal, hogy Péter Gáborral nem tanácsos ujjat húzni. Mindenesetre Sólyom László nem Pétert, hanem helyettesét, Fehér Lajost bízta meg az ügy kivizsgálásával. Ebben a döntésében szerepet játszhatott, hogy másolatban megkapta Péter jelentését, és persze az sem zárható ki, hogy informális úton kérték: ne az osztályvezető vezesse a vizsgálatot. A vizsgálat dokumentumai megerősítik a kultusztárca állításait. Az összefoglaló jelentéshez mellékelt három dokumentum tovább árnyalja a képet. Az 1945. november 13-án kelt jelentés összefoglalja az egyik iskolai ellenőrzés tapasztalatait, a faliújság kérdésétől a tüzelőhiányon át a tankönyvek tartalmi kérdéséig - mint látható ezek "valóban" a politikai rendőrségre tartozó dolgok. A legmeghatóbb azonban az az aggodalom, amivel a nyomozó a gyerekek szociális helyzetét ábrázolja - megállapítása szerint a "tüzellő hiány a hidegbeköszöntével a tanítást teljessen megfogja akadájozni" és ez idővel a gyerekek erkölcsi és szellemi zülléséhez vezet. Ez utóbbi aggodalom jogosságát mi sem bizonyítja jobban, mint ez a jelentés, amit forrásértéke miatt betűhív átírásban közlünk. A február 14-én készült tanúvallomási jegyzőkönyv már pontosabban világítja meg az események okát. A tanúként meghallgatott nyomozó szerint a kerületi rendőrség politikai osztályának egy része külön munkára lett beállítva, nevezetesen, hogy kiépítsék a gyárakban, iskolákban és egyéb munkahelyeken a "B" hálózatot, akik a demokráciaellenes egyéneket megfigyelik. Az eljárásra utasító tiszt 1946. február 15-én kelt jelentéséből kiderül, hogy a "látogatásoknak" azért érezte szükségét, mert bizalmas értesülés alapján tudomására jutott, hogy az ifjúságot "nem olyan szellemben tanítják, amelyet demokratikus fejlődésünk megkövetel". Ebben az antidemokratikus eljárásban természetesen a klerikális reakció, nevezetesen az iskola katolikus hitoktatója járt az élen. Persze ha már ott voltak nem mulaszthatták el, hogy - természetesen szigorúan a demokratikus nevelés jegyében - hálózatot építsenek ki a tanulókból, akik tanáraik politikai beállítottságáról informálják a rendőrséget, ezzel is megakadályozva őket abban, hogy az erkölcsi züllés útjára térjenek. A vizsgálatot lefolytató nyomozók február 16-án készült jelentése alapján Fehér Lajos összefoglaló jelentést készített a budapesti főkapitányság felügyeleti és fegyelmi osztálya számára, amelyben tájékoztatást ad arról, hogy az ügyben eljáró vezetőt szigorú megrovásban részesítette. A jelentés alapján Sólyom László március 21-én küldte meg a Nagy Imre belügyminiszternek a vizsgálat eredményét és az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat. A Belügyminisztériumba március 30-án érkezett dokumentumok alapján a Vallás és Közoktatásügyi miniszterhez április 11-én küldtek levelet a vizsgálat eredményéről és az ügyet ad acta tették.

A történethez még egy hozzáfűzni való adalék kínálkozik: mind a főigazgató levelében, mind a minisztertanácsi előterjesztésben nagy hangsúllyal szerepel, hogy a nyomozók feltűnően fiatalok. Ezt támasztja alá a Belügyminisztérium Elnöki főosztályának irataiban található 1945. július 20-án - a budapesti rendőrség kerületi kapitányságainak politikai osztályairól - készült kimutatás, mely szerint az ügyben szereplő egyik nyomozó 1945-ben 23 éves volt. Sokkal érdekesebb azonban, amit a tankerületi főigazgató és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium apparátusa sem tudhatott, hogy iskolai végzettsége 3 kereskedelmi volt (tehát még érettségivel sem rendelkezett), azonban még ez is több, mint az ugyancsak nyomozó beosztásban szereplő másik rendőré, aki 8 elemit végzett, vagy a harmadik, ügyben érintett személyé, akinek legmagasabb iskolai végzettsége 4 polgári volt. Az tehát ebből a kimutatásból megállapítható, hogy a rendőröknek talán valóban az iskolában volt a helyük, persze nem olyan szerepben, mint amilyet az ügyben betöltöttek.

Ezen a napon történt október 02.

1924

A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.

 

Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.

 

Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.

 

Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.

 

Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.

 

Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. szeptember 30.

Miklós Dániel

főszerkesztő