Golyó Rákosi Mátyás szemébe – az iváni gépállomáson 1951-ben

„Előadni kívánom, hogy folyó hó 10-e táján a gépállomás konyhájában a délelőtti órákban bejött a konyhára Veszeless Ottó gépállomási alkalmazott (raktáros), akinél egy légpuska volt, és azt mondta, olyan célzó ked-vem van, és a puskát a konyha falán elhelyezett Rákosi képre fogta, és azt mondta, hogy kilövöm ennek a vén zsidónak a szemét, és erre a puskáját elsütötte, ami a képen Rákosi elvtárs szemét ki is szakította.”

Bevezetés 

Különös dolgok zajlottak a Győr-Moson-Sopron megyei Ivánon 1951 májusának derekán. Az akkor közigazgatásilag kapuvári járáshoz tartozó település állami gazdaságának gépállomásán a „demokratikus rend felforgatására alkalmas" események történtek. A pártnak a mezőgazdaság szocialista átszervezéséért folytatott küzdelmében az előretolt bástya szerepét betöltő 

 egyikén raktáros közel sem e „küzdelemhez" illő komolyságról tett tanúbizonyságot munkavégzése közepette: légpuskájával az udvaron található hársfák lombjain megülő verebekre lövöldözött. Tette mindezt, mielőtt a gépállomás üzemi konyhájára belépett. Mert miután a konyhára betért, a helyzet folyamatosan súlyosbodott. Azt ugyan az események kiderítésére elrendelt büntetőeljárásnak sem sikerült megnyugtatóan kiderítenie, hogy pontosan mi és hogyan történt, de kétségtelen tény, hogy Veszeless Ottó légpuskájából egy golyó Rákosi Mátyás jobb szemgolyójába fúródott. Pontosítunk: az üzemi konyha falán függő Rákosi-arckép jobb szemébe.

Hogy miként történt Rákosi elvtárs jobb szemének kilövése, arra két verzióval rendelkezünk. Tulajdonképp a büntetőeljárás is e két változat mérlegelésének a jegyében zajlott. A konyhában tartózkodó két tanú vallomása szerint, Veszeless Ottó, miután már légpuskájával az udvaron a verebekkel bemelegített, „olyan célzó kedvem van" kijelentéssel lépett a konyhába. Majd ott előbb Rákosi Mátyást szidalmazta - Horgany Teréz szerint Rákosi zsidó származására is utalást téve: „Megállj te vén zsidó, kilövöm a szemedet" -, majd célba vette annak falon függő képét. E verziónál is meghökkentőbb a vádlott Veszeless állítása, miszerint ő nem akart Rákosi elvtársra lőni, és ennek megfelelően nem is célzott rá, a puska véletlenül sült el. Az már a sors szerencsétlen összjátéka, hogy az ily módon elszabadult golyó épp Rákosi Mátyás jobb szemét találta telibe. Veszeless vallomásának első változata szerint e balfogásra akkor került sor, amikor a konyhában puskájával játszva, annak ravaszát addig csettegtette, míg az elsült. Későbbi vallomásai szerint minderre úgy került sor, hogy a verebekre lövöldözve egy golyó bennszorult a puska csövében. A konyhában már ezt próbálta kipiszkálni, mikor a fegyver véletlenül elsült. Veszeless a járásbírósági tárgyaláson a következőt vallotta: „Meghúzva a ravaszt, a puska elsült, s egészen véletlenül, s mindenféle célzás nélkül, a falon függő Rákos Mátyás arcképébe lőttem, pontosan a szemébe."

A cseh új hullám filmjeiben, mindenekelőtt Jirí Menzel alkotásainak fura, kissé abszurd, de ugyanakkor felettébb bájos és kedélyes világában történnek hasonlók. De mivel az előbb leírtak nem Ottik, ill. Pepin sógor békebeli „kispolgári" világában estek meg, hanem hazánkban, a Rákosi korszak legkeményebb éveiben, nem csodálkozhatunk azon, hogy Veszeless Ottó ellen izgatás bűntette miatt büntetőeljárást 

 Bár igazából drákói szigorúságú büntetés eshetősége nem állott fenn, az iváni gépállomás konyhájában történtek az ott jelenlévő mindhárom személy, Veszeless Ottó, Horgany Teréz és Bábi Mária életét megváltoztatták.

Maga, a büntetőeljárás két szakaszra bontható, méghozzá nemcsak eljárásjogi megfontolásokból - ti. elsőfokú eljárásra, ill. fellebbviteli, azaz másodfokú eljárásra -, hanem az első, ill. másodfokon született ellentétes ítélet miatt is. Az utóbbi határozatot az időközben felmerült újabb adatok is magyarázzák, amelyek egész más megvilágításba helyezték a tényállást. Ugyanis, míg az első fokon eljáró járásbíróság Horgany Teréz és Bábi Mária tanúvallomásaira alapozva - azok nyilvánvaló (ön)ellentmondásai ellenére - hozta meg Veszeless bűnösségét kimondó ítéletét, a másodfokon eljáró Megyei Bíróság előtt Horgany és Bábi tanúk megbízhatósága, hitelessége teljesen megkérdőjeleződött. De hogy a két bíróság nem csak a tényállást ítélte meg ellentétesen, hanem homlokegyenest más jelentést tulajdonított az ítélethozatalkor a vádlott társadalmi hátterének, előéletének, arra utal, hogy magával az esettel, ill. a perbeli vádlottal kapcsolatos hozzáállás is gyökeresen megváltozott. A hat hónapi börtönbüntetést kiszabó elsőfokú ítélet indoklásában súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy „tettét a vádlott mint olyan egyén követte el, aki úgy saját maga, mint szülei helyzetének jobbrafordulását éppen annak a pártnak köszönheti, amelynek vezetője Rákosi Mátyás és aki a társadalomban elfoglalt állásából és helyzetéből kifolyóan éppen ellenkezőleg, a legnagyobb elismeréssel lett volna köteles viselkedni". A másodfokú eljárásban viszont ugyanez a társadalmi háttér éppen arra szolgált bizonyítékul, hogy Veszeless lövése valóban csak a fatális véletlen játékaként fúródhatott a falon függő Rákosi-kép 

 Ennek megfelelően a másodfokú eljárás során Veszeless politikai képzettsége, társadalmi háttere, családi kötelékei kitüntetett mértékben kerültek terítékre, olyannyira, hogy újonnan megidézett tanúként a vádlott mellett szólt az üzemi párttitkár is: „hibátlanul dolgozott s politikailag is fejlődőképesnek mutatkozott!". Mindez azzal is magyarázható, hogy Veszeless fellebbezése kiemelten hivatkozik mindezekre: „A büntetés kiszabása tekintetében utalok arra, hogy szüleim uradalmi cselédsorban sínylődő emberek voltak, a felszabadulás után lettek emberekké. Magam a felszabadulás után napszámos, majd traktorvezető és gépállomási raktárkezelő voltam, mindent a demokráciának köszönhetek. A bűncselekmény nem volna összeegyeztethető egész életemmel és egyéniségemmel." A bírósági tárgyaláson pedig pontosítólag a következőket mondta: „Apám uradalmi cseléd volt az Eszterházy uradalomban, Kistölgyfa majorban, hol most is él s 5 hold juttatott földön gazdálkodik. 5 testvérem van, ebből ketten vagyunk otthon. Egyik testvérem a Kaposvári Hitelintézet h. igazgatója. Ő is én is párttagok vagyunk. Bár én csak tagjelölt vagyok. E bátyám azelőtt munkás volt."

Csak megjegyezésként említjük meg, hogy a rendőrségi nyomozati szakaszban, még 1951. június 2-án kiállított erkölcsi bizonyítvány jellemzése szerint, a 22 éves Veszeless „gyerekes, meggondolatlan, könnyelmű". A másodfokú tárgyalás kimenetele szempontjából azonban fontosabb volt a terhelő tanúk vallomásának, azok valóságértékének megkérdőjeleződése. Ez annak fényében, hogy még a vádlott bűnösségét kimondó elsőfokú ítélet is kitért e vallomásokban tetten érhető önellentmondásokra, nem meglepő. Veszeless Ottó fellebbezésében magyarázattal is szolgál arra, hogy véleménye szerint mi állhatott a terhelő vallomások megváltozásának hátterében:

„A kihallgatott két terhelő tanú az utolsó tárgyaláson visszavonta korábban tett vallomását és egybehangzóan vallotta, hogy a légpuska babrálás közben véletlenül sült el anélkül, hogy a képre céloztam volna.
Ennek a magyarázatát abban látom, hogy ezek a tanúk az első tárgyalás után - amikor terhelően vallottak rám - tudomást szereztek arról, hogy a bíróság a közvádló indítványára elrendelte annak tisztázását, igaz-e, hogy e két tanú összebeszélt ellenem, hogy a gépállomásról történő eltávolításom végett reám terhelő vallomást fognak tenni, amiért a gépállomás vezetője ellen felszólaltam. Egyrészt attól való félelműkben, hogy ezen összebeszélésük és hamis vallomásuk kiderül,-- másrészt pedig, mert időközben a gépállomás vezetőjét tényleg eltávolították, jónak látták vallomásukat visszavonni és az igazat megvallani."

E szál a másodfokú tárgyaláson kiteljesedett, s Bábi Mária és Horgany Teréz védekezésre kényszerült, majd részben egymásra vallottak. Bábi - elmondása szerint - Horgany Teréz biztatására másította meg rendőrségen tett vallomását a járásbíróságon, Veszeless kárára. De nem csak az összebeszélésre derült fény, hanem az üggyel kapcsolatban olyan, személyi vonatkozású részletek is szóba kerültek, amelyek bizonyos szempontból „természetes" jelenségei az emberi mindennapoknak, azonban éles ellentmondásban álltak a proletárdiktatúra által hirdetett elveknek, értékeknek, s főként propagandának. Így, például az, hogy a megszilárduló rendszer olyan emblematikus elemei, mint a traktorista leányok, ill. egy gépállomás vezetője, közel sem olyan makulátlan részei a munkásállam építésének. A munkájukban hanyag traktorista lányok, a feketevágással gyanúsítható gépállomás-vezető egyaránt távol állt a „kommunista embertípus" alakjától, jelezve, hogy az iváni gépállomáson tapasztalható viszonyok is messze álltak attól, hogy a „szocialista erkölcs" megszilárdulásáról beszélhetnénk. Nem beszélve arról, hogy a büntetőeljárást kiváltó cselekmény, mégiscsak a vezér, Rákosi Mátyás arcképének megcsúfolása volt. Golyó pontosan Rákosi Mátyás jobb szemébe! Egyben fricska a megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel, ill. a személyi kultusszal szemben. Hogy ezt Veszeless Ottó szándékosan követte-e el, vagy valóban a fatális véletlen műve, a sors különös játéka volt, nem tudhatjuk. A rendelkezésünkre álló iratokból - természetesen - ez nem állapítható meg. Mindenesetre, ha Veszeless valóban vétlen volt, akkor tényleg fatális, szinte mesébe - vagy éppen egy cseh filmbe - illő véletlenről beszélhetünk.

Mindezek fényében is valamelyest meglepő - legalábbis napjaink emberének szemszögéből -, hogy a Rákosi-féle kemény diktatúra időszakában, egyáltalán esély nyílt arra, hogy Veszelesst felmentsék, ártatlansága bizonyítást nyerjen. Ugyan az elsőfokú ítélet bűnösnek találta őt, és egyben igazolva látta részéről a szándékos célzást Rákosi képére, ill. a Rákosira vonatkozó, kifejezetten negatív konnotációjú kijelentéséket, de az így kiszabott hat hónap börtönbüntetés sem tűnik olyan súlyosnak. Nem tűnik kirívóan súlyosnak abban a tekintetben, hogy egy totalitárius rendszerről beszélünk, amelynek elsőszámú vezetőjének sérelmére elkövetett cselekményről van 

 Arról az elsőszámú vezetőről, aki elsöprő hatalmat összpontosított a kezében, s melynek mértékét már „csak" a személyi kultusz mindennapi megnyilvánulásai is kellőképp demonstrálták a hétköznapi ember számára. Veszelesst nem internálták, nem került előzetesbe sem, s az elsőfokú tárgyalás során is szabadlábon védekezhetett. A gazdaságtól ugyan elbocsátották, majd katonának vonult be - 1951. július 3. és szeptember 30. között sorkatonai kötelezettségeit teljesítette -, azt követően pedig a Vízgazdálkodásnál dolgozott, mint kubikos. Ahogy a másodfokú tárgyalás idején is. De amint a másodfokú tárgyaláson megjegyezte, ha felmentik, visszaveszik a gépállomásra: „Ha ügyem kedvezően végződik reám, a Gépállomás visszavesz!"

Adataink nincsenek arra vonatkozólag, hogy ez megtörtént-e? Mint amint arra vonatkozóan sincsenek, hogy a fellebbviteli tárgyalás után volt-e folytatása az ügynek, akár olyképpen is, hogy Bábi Mária és Horgany Teréz ellen eljárást kezdeményeztek volna hamis tanúzás miatt. Mindenesetre a büntetőeljárás irataiból is kiderül, hogy nem csak Veszelessnek kellett távoznia a gépállomásról, hanem Horgany Teréznek, Varga Annának, s talán Bábi Máriának is. Veszelesst végül felmentették, így az első fokon kirótt börtönbüntetés letöltése elmaradt. Megállapíthatjuk, hogy a fennálló viszonyok, a létező - diktatórikus - berendezkedés közepette egy kifejezetten baljóslatúnak tűnő esetet, cselekményt sikerült végül komolyabb szankciók nélkül megúsznia. Persze a munkahelyi meghurcoltatást, ill. a büntetőeljárással együtt járó tortúrát így sem sikerült elkerülnie.

Az iratok jelzete: Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, Kapuvári Járásbíróság iratai, Büntető ügyek 20473/1951.

Ezen a napon történt augusztus 17.

1932

Az első magyarországi villamosított vasútvonal átadása. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon a Kandó-féle villanymozdony közlekedik.

1977

A budapesti Népligetben megnyitották a Planetáriumot.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők