Golyó Rákosi Mátyás szemébe – az iváni gépállomáson 1951-ben

„Előadni kívánom, hogy folyó hó 10-e táján a gépállomás konyhájában a délelőtti órákban bejött a konyhára Veszeless Ottó gépállomási alkalmazott (raktáros), akinél egy légpuska volt, és azt mondta, olyan célzó ked-vem van, és a puskát a konyha falán elhelyezett Rákosi képre fogta, és azt mondta, hogy kilövöm ennek a vén zsidónak a szemét, és erre a puskáját elsütötte, ami a képen Rákosi elvtárs szemét ki is szakította.”

Bevezetés 

Különös dolgok zajlottak a Győr-Moson-Sopron megyei Ivánon 1951 májusának derekán. Az akkor közigazgatásilag kapuvári járáshoz tartozó település állami gazdaságának gépállomásán a „demokratikus rend felforgatására alkalmas" események történtek. A pártnak a mezőgazdaság szocialista átszervezéséért folytatott küzdelmében az előretolt bástya szerepét betöltő 

 egyikén raktáros közel sem e „küzdelemhez" illő komolyságról tett tanúbizonyságot munkavégzése közepette: légpuskájával az udvaron található hársfák lombjain megülő verebekre lövöldözött. Tette mindezt, mielőtt a gépállomás üzemi konyhájára belépett. Mert miután a konyhára betért, a helyzet folyamatosan súlyosbodott. Azt ugyan az események kiderítésére elrendelt büntetőeljárásnak sem sikerült megnyugtatóan kiderítenie, hogy pontosan mi és hogyan történt, de kétségtelen tény, hogy Veszeless Ottó légpuskájából egy golyó Rákosi Mátyás jobb szemgolyójába fúródott. Pontosítunk: az üzemi konyha falán függő Rákosi-arckép jobb szemébe.

Hogy miként történt Rákosi elvtárs jobb szemének kilövése, arra két verzióval rendelkezünk. Tulajdonképp a büntetőeljárás is e két változat mérlegelésének a jegyében zajlott. A konyhában tartózkodó két tanú vallomása szerint, Veszeless Ottó, miután már légpuskájával az udvaron a verebekkel bemelegített, „olyan célzó kedvem van" kijelentéssel lépett a konyhába. Majd ott előbb Rákosi Mátyást szidalmazta - Horgany Teréz szerint Rákosi zsidó származására is utalást téve: „Megállj te vén zsidó, kilövöm a szemedet" -, majd célba vette annak falon függő képét. E verziónál is meghökkentőbb a vádlott Veszeless állítása, miszerint ő nem akart Rákosi elvtársra lőni, és ennek megfelelően nem is célzott rá, a puska véletlenül sült el. Az már a sors szerencsétlen összjátéka, hogy az ily módon elszabadult golyó épp Rákosi Mátyás jobb szemét találta telibe. Veszeless vallomásának első változata szerint e balfogásra akkor került sor, amikor a konyhában puskájával játszva, annak ravaszát addig csettegtette, míg az elsült. Későbbi vallomásai szerint minderre úgy került sor, hogy a verebekre lövöldözve egy golyó bennszorult a puska csövében. A konyhában már ezt próbálta kipiszkálni, mikor a fegyver véletlenül elsült. Veszeless a járásbírósági tárgyaláson a következőt vallotta: „Meghúzva a ravaszt, a puska elsült, s egészen véletlenül, s mindenféle célzás nélkül, a falon függő Rákos Mátyás arcképébe lőttem, pontosan a szemébe."

A cseh új hullám filmjeiben, mindenekelőtt Jirí Menzel alkotásainak fura, kissé abszurd, de ugyanakkor felettébb bájos és kedélyes világában történnek hasonlók. De mivel az előbb leírtak nem Ottik, ill. Pepin sógor békebeli „kispolgári" világában estek meg, hanem hazánkban, a Rákosi korszak legkeményebb éveiben, nem csodálkozhatunk azon, hogy Veszeless Ottó ellen izgatás bűntette miatt büntetőeljárást 

 Bár igazából drákói szigorúságú büntetés eshetősége nem állott fenn, az iváni gépállomás konyhájában történtek az ott jelenlévő mindhárom személy, Veszeless Ottó, Horgany Teréz és Bábi Mária életét megváltoztatták.

Maga, a büntetőeljárás két szakaszra bontható, méghozzá nemcsak eljárásjogi megfontolásokból - ti. elsőfokú eljárásra, ill. fellebbviteli, azaz másodfokú eljárásra -, hanem az első, ill. másodfokon született ellentétes ítélet miatt is. Az utóbbi határozatot az időközben felmerült újabb adatok is magyarázzák, amelyek egész más megvilágításba helyezték a tényállást. Ugyanis, míg az első fokon eljáró járásbíróság Horgany Teréz és Bábi Mária tanúvallomásaira alapozva - azok nyilvánvaló (ön)ellentmondásai ellenére - hozta meg Veszeless bűnösségét kimondó ítéletét, a másodfokon eljáró Megyei Bíróság előtt Horgany és Bábi tanúk megbízhatósága, hitelessége teljesen megkérdőjeleződött. De hogy a két bíróság nem csak a tényállást ítélte meg ellentétesen, hanem homlokegyenest más jelentést tulajdonított az ítélethozatalkor a vádlott társadalmi hátterének, előéletének, arra utal, hogy magával az esettel, ill. a perbeli vádlottal kapcsolatos hozzáállás is gyökeresen megváltozott. A hat hónapi börtönbüntetést kiszabó elsőfokú ítélet indoklásában súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy „tettét a vádlott mint olyan egyén követte el, aki úgy saját maga, mint szülei helyzetének jobbrafordulását éppen annak a pártnak köszönheti, amelynek vezetője Rákosi Mátyás és aki a társadalomban elfoglalt állásából és helyzetéből kifolyóan éppen ellenkezőleg, a legnagyobb elismeréssel lett volna köteles viselkedni". A másodfokú eljárásban viszont ugyanez a társadalmi háttér éppen arra szolgált bizonyítékul, hogy Veszeless lövése valóban csak a fatális véletlen játékaként fúródhatott a falon függő Rákosi-kép 

 Ennek megfelelően a másodfokú eljárás során Veszeless politikai képzettsége, társadalmi háttere, családi kötelékei kitüntetett mértékben kerültek terítékre, olyannyira, hogy újonnan megidézett tanúként a vádlott mellett szólt az üzemi párttitkár is: „hibátlanul dolgozott s politikailag is fejlődőképesnek mutatkozott!". Mindez azzal is magyarázható, hogy Veszeless fellebbezése kiemelten hivatkozik mindezekre: „A büntetés kiszabása tekintetében utalok arra, hogy szüleim uradalmi cselédsorban sínylődő emberek voltak, a felszabadulás után lettek emberekké. Magam a felszabadulás után napszámos, majd traktorvezető és gépállomási raktárkezelő voltam, mindent a demokráciának köszönhetek. A bűncselekmény nem volna összeegyeztethető egész életemmel és egyéniségemmel." A bírósági tárgyaláson pedig pontosítólag a következőket mondta: „Apám uradalmi cseléd volt az Eszterházy uradalomban, Kistölgyfa majorban, hol most is él s 5 hold juttatott földön gazdálkodik. 5 testvérem van, ebből ketten vagyunk otthon. Egyik testvérem a Kaposvári Hitelintézet h. igazgatója. Ő is én is párttagok vagyunk. Bár én csak tagjelölt vagyok. E bátyám azelőtt munkás volt."

Csak megjegyezésként említjük meg, hogy a rendőrségi nyomozati szakaszban, még 1951. június 2-án kiállított erkölcsi bizonyítvány jellemzése szerint, a 22 éves Veszeless „gyerekes, meggondolatlan, könnyelmű". A másodfokú tárgyalás kimenetele szempontjából azonban fontosabb volt a terhelő tanúk vallomásának, azok valóságértékének megkérdőjeleződése. Ez annak fényében, hogy még a vádlott bűnösségét kimondó elsőfokú ítélet is kitért e vallomásokban tetten érhető önellentmondásokra, nem meglepő. Veszeless Ottó fellebbezésében magyarázattal is szolgál arra, hogy véleménye szerint mi állhatott a terhelő vallomások megváltozásának hátterében:

„A kihallgatott két terhelő tanú az utolsó tárgyaláson visszavonta korábban tett vallomását és egybehangzóan vallotta, hogy a légpuska babrálás közben véletlenül sült el anélkül, hogy a képre céloztam volna.
Ennek a magyarázatát abban látom, hogy ezek a tanúk az első tárgyalás után - amikor terhelően vallottak rám - tudomást szereztek arról, hogy a bíróság a közvádló indítványára elrendelte annak tisztázását, igaz-e, hogy e két tanú összebeszélt ellenem, hogy a gépállomásról történő eltávolításom végett reám terhelő vallomást fognak tenni, amiért a gépállomás vezetője ellen felszólaltam. Egyrészt attól való félelműkben, hogy ezen összebeszélésük és hamis vallomásuk kiderül,-- másrészt pedig, mert időközben a gépállomás vezetőjét tényleg eltávolították, jónak látták vallomásukat visszavonni és az igazat megvallani."

E szál a másodfokú tárgyaláson kiteljesedett, s Bábi Mária és Horgany Teréz védekezésre kényszerült, majd részben egymásra vallottak. Bábi - elmondása szerint - Horgany Teréz biztatására másította meg rendőrségen tett vallomását a járásbíróságon, Veszeless kárára. De nem csak az összebeszélésre derült fény, hanem az üggyel kapcsolatban olyan, személyi vonatkozású részletek is szóba kerültek, amelyek bizonyos szempontból „természetes" jelenségei az emberi mindennapoknak, azonban éles ellentmondásban álltak a proletárdiktatúra által hirdetett elveknek, értékeknek, s főként propagandának. Így, például az, hogy a megszilárduló rendszer olyan emblematikus elemei, mint a traktorista leányok, ill. egy gépállomás vezetője, közel sem olyan makulátlan részei a munkásállam építésének. A munkájukban hanyag traktorista lányok, a feketevágással gyanúsítható gépállomás-vezető egyaránt távol állt a „kommunista embertípus" alakjától, jelezve, hogy az iváni gépállomáson tapasztalható viszonyok is messze álltak attól, hogy a „szocialista erkölcs" megszilárdulásáról beszélhetnénk. Nem beszélve arról, hogy a büntetőeljárást kiváltó cselekmény, mégiscsak a vezér, Rákosi Mátyás arcképének megcsúfolása volt. Golyó pontosan Rákosi Mátyás jobb szemébe! Egyben fricska a megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel, ill. a személyi kultusszal szemben. Hogy ezt Veszeless Ottó szándékosan követte-e el, vagy valóban a fatális véletlen műve, a sors különös játéka volt, nem tudhatjuk. A rendelkezésünkre álló iratokból - természetesen - ez nem állapítható meg. Mindenesetre, ha Veszeless valóban vétlen volt, akkor tényleg fatális, szinte mesébe - vagy éppen egy cseh filmbe - illő véletlenről beszélhetünk.

Mindezek fényében is valamelyest meglepő - legalábbis napjaink emberének szemszögéből -, hogy a Rákosi-féle kemény diktatúra időszakában, egyáltalán esély nyílt arra, hogy Veszelesst felmentsék, ártatlansága bizonyítást nyerjen. Ugyan az elsőfokú ítélet bűnösnek találta őt, és egyben igazolva látta részéről a szándékos célzást Rákosi képére, ill. a Rákosira vonatkozó, kifejezetten negatív konnotációjú kijelentéséket, de az így kiszabott hat hónap börtönbüntetés sem tűnik olyan súlyosnak. Nem tűnik kirívóan súlyosnak abban a tekintetben, hogy egy totalitárius rendszerről beszélünk, amelynek elsőszámú vezetőjének sérelmére elkövetett cselekményről van 

 Arról az elsőszámú vezetőről, aki elsöprő hatalmat összpontosított a kezében, s melynek mértékét már „csak" a személyi kultusz mindennapi megnyilvánulásai is kellőképp demonstrálták a hétköznapi ember számára. Veszelesst nem internálták, nem került előzetesbe sem, s az elsőfokú tárgyalás során is szabadlábon védekezhetett. A gazdaságtól ugyan elbocsátották, majd katonának vonult be - 1951. július 3. és szeptember 30. között sorkatonai kötelezettségeit teljesítette -, azt követően pedig a Vízgazdálkodásnál dolgozott, mint kubikos. Ahogy a másodfokú tárgyalás idején is. De amint a másodfokú tárgyaláson megjegyezte, ha felmentik, visszaveszik a gépállomásra: „Ha ügyem kedvezően végződik reám, a Gépállomás visszavesz!"

Adataink nincsenek arra vonatkozólag, hogy ez megtörtént-e? Mint amint arra vonatkozóan sincsenek, hogy a fellebbviteli tárgyalás után volt-e folytatása az ügynek, akár olyképpen is, hogy Bábi Mária és Horgany Teréz ellen eljárást kezdeményeztek volna hamis tanúzás miatt. Mindenesetre a büntetőeljárás irataiból is kiderül, hogy nem csak Veszelessnek kellett távoznia a gépállomásról, hanem Horgany Teréznek, Varga Annának, s talán Bábi Máriának is. Veszelesst végül felmentették, így az első fokon kirótt börtönbüntetés letöltése elmaradt. Megállapíthatjuk, hogy a fennálló viszonyok, a létező - diktatórikus - berendezkedés közepette egy kifejezetten baljóslatúnak tűnő esetet, cselekményt sikerült végül komolyabb szankciók nélkül megúsznia. Persze a munkahelyi meghurcoltatást, ill. a büntetőeljárással együtt járó tortúrát így sem sikerült elkerülnie.

Az iratok jelzete: Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, Kapuvári Járásbíróság iratai, Büntető ügyek 20473/1951.

Ezen a napon történt december 11.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők