Orosz könyveket égető miskolci egyetemisták 1955-ben

„A jobboldali elemek ellenséges tevékenységének következő láncszeme a hónapokkal előtte előkészített Szovjetunió-ellenes aljas izgatás, amelyben demonstratív megmozdulása volt 1955. május 24-én az évfolyam 12 tagja, köztük három DISZ vezetőségi tag által végrehajtott orosz nyelvkönyvek és jegyzetek elégetése.”

Bevezetés 

1949-ben kezdte meg az oktatást a szocialista iparosítás fellegvárának szánt Miskolcon egy új felsőoktatási intézmény, amely később 1952. március 18. és 1956. október 1. között Rákosi Mátyás nevét is viselte. A selmecbányai és a soproni bányászati és kohászati karok fokozatos integrációja mellett kezdettől működött Miskolcon a nagy létszámú Gépészmérnöki Kar, később a Földmérőmérnöki Kar is. Bár az egyetem egyes intézményei, évfolyamai még Sopronban maradtak (átköltöztetésük és az egységes miskolci felsőoktatás folyamata egészen az 1950-es évek végéig húzódott), az újonnan önálló campusként épült egyetem ezzel a szervezeti struktúrával érte meg az

1955. május 24-én sok szempontból tanulságos, következményeiben és a részt vevő egyetemisták érintettségében egész 1956 október-novemberéig ható eseményre került sor az egyetemen, bár tulajdonképpen egy diákcsínyről volt szó csupán. Az amúgy is szoros baráti kapcsolatok, tudatosan őrzött diákhagyományok által összefonódott hallgató társaságok egyike sikeres orosz nyelvi vizsgája utáni „bulin" elégette orosz tankönyveit és jegyzeteit. A megszálló Szovjetunióval azonosított, egyetemeken is kötelezően oktatott tantárgy (orosz) iránti utálat még további generációknak is alapvető diákélménye volt, nem meglepő tehát, hogy 1955-ben a miskolci egyetemisták is a kollokviumot követően feleslegessé vált tankönyveken

A történet tanulságait az időpont szolgáltatja.

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1955. március 2-4. közötti ülésének határozatai a Rákosi-féle visszarendeződés, Nagy Imre irányvonalával és támogatóival való leszámolás folyamatában kiemelkedő jelentőségűnek bizonyultak. A társadalom növekvő elégedetlenségének levezetésére találták a legalkalmasabb eszköznek, hogy radikálisan elhatárolódjanak Nagy Imrétől, és megbélyegezzék a miniszterelnököt (1953. július 4. - 1955. április 18.). Az elfogadott párthatározat értékelése szerint az eredetileg új szakaszként jellemzett folyamat már a jobboldali, antimarxista, pártellenes, opportunista nézetek párton és államigazgatáson belüli elhatalmasodásával azonosult. Az államszocialista rendszert demokratikusabb irányú reformokkal enyhíteni törekvő Nagy Imrének rótták fel az állampolgári fegyelem lazulását, és azt, hogy „a párt helyes politikájának sikeres végrehajtását a megnövekedett jobboldali veszély akadályozza". A tanulság megfogalmazása pedig sokatmondóan hangzott: „a legfontosabb feladat ezen káros jobboldali nézetek

Az ipari szektorban, és a hozzá kapcsolódó felsőoktatási intézményekben (így elsősorban Miskolcon) különösen felfigyeltek arra, hogy a párthatározat megbélyegezte a „szocialista iparosítás politikájának elferdítését", vagyis valójában az erőltetett ütemű és gazdaságtalan sztálinista nehézipar-fejlesztés visszaszorítását. Sőt, le is szögezték, hogy „hogy a szocializmus fő eszköze a szocialista iparosítás", ezért „a termelőeszközök termelésének elsődlegességét biztosítani kell".

A közélet legkülönbözőbb területein indult meg az ennek megfelelő hajsza a Rákosi-vonalat akár csak létében is kritizáló tevékenységek ellen, lett a legkisebb cselekmény bélyege is a „jobboldali elemek felforgató tevékenysége". A miskolci egyetemisták körében az 1954-1955-ös tanévben különösen egyes III. éves kohómérnök hallgatók és barátaik kerültek a figyelem középpontjába, minősült ellenséges tevékenységnek mindaz, ami más esetben többnyire csak az egyetemista élet jellemvonásai közé tartozott. A jobboldali elhajlással vádolt hallgatóknak felemlegették legkisebb - például poharazás közben elejtett - elszólását, baráti összejövetelen, kollégista körben tanúsított magatartását, értékelték fel hirtelen nem megfelelő származását, hozták összefüggésbe tevékenységét tanulmányi eredményeinek bomlasztó hatásával stb. Így például a márciusi párthatározatot ismertető (természetesen kötelező hallgatói részvétellel megtartott) gyűlésen nem éppen aktív politikai támogatásukkal tűntek ki, vagy nem vettek részt az elvárt lelkesedéssel az egyetemi sportpálya építésének munkálataiból. A párt és annak ifjúsági szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) erőteljes fellépésének, vezető szerepének tulajdonították, ha mégis sikerült pozitív eredményeket felmutatni. Az egyetemi lap egyik, még a könyvégetési ügy nyilvánosságra kerülése előtt született, faliújságon megjelent cikkében már biztató jelnek vélte, hogy a korábbi gyalázatot lemosva május 7-én a III. éves kohász évfolyam 65%-a megjelent a sportpálya-építésnél, amit az évfolyam kívánatos egysége felé tett, ideológiai szempontból jelentős győzelemként értékelt. De azért leszögezte: „talán előbb, s tartósabban is kialakulhatott volna ez az egység, ha nem fordulna elő az, hogy még párttagok is, mint pl. Popovics elvtárs »agitáltatják magukat«, ahelyett, hogy ők agitálnának elsősorban, s hogy Deli elvtárs [az egyik pártcsoportbizalmi] egyike épp azon keveseknek, akik a pályaépítésnél megbontották az évfolyam egységét. [...] Ha nem agitálunk - ha lehet, szép szóval, de ha kell, erélyes kézzel - úgy járunk, mint a május 1-i kivonuláson, ahol pl. a III. éves technológusok közül csak igen kevesen voltak jelen. [...] A párt- és DISZ munka menni fog.

Nem véletlen, hogy néhány héttel a párthatározat születése után valóságos hisztériát keltett az orosz könyvek égetése közben mulatozó hallgatók esete. Egy darabig nem is tűnt úgy, hogy ügy lesz belőle, hetekig még Csépányi Sándor egyetemi párttitkár is inkább eltussolni akarta a történteket, azonban - vélhetően egy arra járt hallgató feljelentése nyomán - a városi pártbizottság nyomására az egyetem párt- és DISZ vezetése is úgy döntött, hogy

(Kevésbé hisztérikus időkben könnyen elképzelhető, hogy egészen másként ítélik meg a diákcsínyt.) Június 21-én tartották meg az egyetem széles nyilvánossága előtt a fegyelmi tárgyalást, amely egy felsőoktatási intézmény viszonyai között ugyan, de tökéletesen leképezte az elrettentéssel példát statuálni kívánó, koncepciós perek légkörét. Két fő hangadót az ország összes egyeteméről kizártak, két hallgatót két, két másikat egy tanévre tiltottak el, tíz további résztvevő miskolci diák maradhatott ugyan, de számos hallgatói kedvezményüket, vagy annak lehetőségét megvonták, egyes esetekben A határozat indoklása nemcsak részletesen felsorolja a könyvégetés kapcsán történteket, hanem részletezi is, hogy milyen - „a Kar és az Egyetem vezetőit aggodalomba ejtő" - jelenségek vezettek a III. éves kohómérnök hallgatóknál a botrányosnak minősített könyvégetésig. A diákéletre jellemző megnyilvánulások (például a jogelőd selmeci akadémiához kapcsolódó diákhagyományok ápolása, ami együtt járt a fiatal férfi-társaságban amúgy sem ismeretlen esetenkénti italozással is) már nem diákos éretlenségnek, hanem „szükségképpen politikai állásfoglalásnak, sőt politikai demonstrációnak minősülnek", amelynek következtében a könyvégetés „a Szovjetunió elleni tüntetés látszatát kelthette". Sőt, a fő hangadóról, Sövegjártó Zoltánról azt is megállapították, hogy „szemben áll a népi demokrácia állami és társadalmi rendjével".

A könyvégetés kapcsán az elrettentést szolgálta a fegyelmi tárgyalás nyilvánosságán túl a meghozott határozat közzététele, valamint annak egyetemi közéletben való kommentálása is. Jellemző például, hogy az egyetem lapja az „évfolyamunk politikai hangulatát" romboló, „ifjúságunk egységét bomlasztó" hallgatókat név szerint nevezve tudósított a fegyelmi tárgyalásról. A megfogalmazott üzenet pedig egyértelműen korfestő adalékokat hordoz: „A fegyelmiből egyetemünk kommunista hallgatóinak, DISZ vezetőinek, minden becsületes hallgatójának le kell vonni a tanulságot. Ilyen esemény csak olyan légkörben születhetett meg, ahol az ellenség [sic!] nyíltan hangoztatta nézeteit, s ahol nem voltak ezekkel a nézetekkel jelentkezésükkor keményen szembeszálló emberek. A legfontosabb tanulság az legyen a fegyelmi után számunkra, hogy az ellenséges nézeteket csírájukban kell elfojtani, fel kell lépni a gúny és a humor formájában jelentkező népszerűsítésük ellen, a becsületes, de megtévesztett embereket ki kell vonni ezen nézetek hatása alól. Tegyünk lehetetlenné minden ellenséges és

Az egyetem MDP szervezetének értékelése megint csak a korszakra általánosságban jellemző

A III. éves kohászok, valamint a hozzájuk hasonlóan veszélyesnek minősített II. éves bányászok magatartását értékelve leszögezték, hogy „az egyetemen tudatosan és szervezetten dolgozik az ellenség és a klerikális reakció". Ez utóbbi különösen érdekes megállapítás volt, nemcsak azért, mert alig van nyoma annak, hogy a leendő műszaki értelmiség különösebben vonzódott volna a vallásossághoz, hanem azért is, mert többnyire épp az egyetemisták erkölcsi magaviseletét kifogásolták, vagyis nem okozott ideológiai ellentmondást, hogy hol az egyházakhoz való túl szoros viszonyt, hol a fiatalos életvitelt (ivászatot stb.) tették szóvá ugyanazoknál az embereknél. Az 1955. márciusi párthatározat elvtelen kiszolgálása tükröződik a dokumentumon. Például azon, hogy a kialakult helyzet egyik okaként az éberség elmaradását épp az 1952-es év beiskolázásainál teszi szóvá de ugyanabba a gondolatba beleszőtte Nagy Imre kemény bírálatát is. Még nyilvánvaló tényeket is elferdített, hogy a „jobboldali elemek térnyerését" lehetővé tevő Nagy Imrét elítélje, amikor a miskolci egyetem visszafejlesztésének szándékát is a leváltott a „pártunk [!] és egyetemünk léte ellen irányuló" Sopron-Miskolc-vita kiélezésének összeesküvésszerű tervével együtt. Utóbbi jegyében „ellenséges elemek szervezett tevékenységét" látták és láttatták a későbbi könyvégetők, elsősorban Szíj Zoltán hallgató minden megmozdulásában. A hallgatókat nyilván kevéssé mozgósította a pártbizottsági jelentés készítőinek szemében szentírásnak számító márciusi párthatározat, ám az előbbiek esetében destruktív és cinikus magatartásuk súlyos veszélyeket hordozó megnyilvánulásának minősült. róttak fel nekik, mint jobboldali politikai elkötelezettségük bizonyítékát. (Még az elszólások is érdekesek, például, amikor a hibák sorában - például a szocialista mérnökképzés lezüllesztését, a politikai munka elhanyagolását - hibaként tüntetik fel, hogy előtérbe helyezték a szakmai képzést.) A szerzők egyértelműen meg voltak győződve arról, hogy a vizsga után orosz könyveket égető egyetemisták hónapokkal korábban előkészítették „Szovjetunió-ellenes aljas izgatásukat", demonstrációjukat. (Nyilvánvaló, hogy a vizsgatehertől megszabadult diákok hirtelen jött, egymás közötti vigadozásnak szánt eseménye volt mindez a szervezők szemében is.) Ezt megerősítve látták a kollégiumi WC ajtajára írt szovjet- és Rákosi-ellenes feliratokból is. Külön kifogásolták, hogy DISZ tagok illetve vezetők is a jobboldali illetve, hogy akik nem csatlakoztak hozzájuk, azok nem eléggé erélyesek.

Az orosz könyvégetés hullámai között megemlítjük még, hogy bizonyára nem véletlenül szögezte le határozottan a következő, 1955-1956-os tanév szeptemberi megnyitóján az egyetem rektora: „A mi egyetemünk egyik fő feladata, hogy a marxizmus-leninizmus alapján álló, korszerű tudományban és technikában felső fokon képzett, azok önálló alkalmazására képes bánya-, kohó-, földmérő- és gépészmérnököket neveljen, olyanokat, akik népünkhöz híven, odaadóan építik a szocializmust, és mindenkor készek a haza védelmére. Másik fő feladatunk, hogy szüntelenül fejlesszük a marxizmus-leninizmus alapján álló tudományt, s önálló tudományos munkára képes

Az összeesküvés-elméleteket kereső, példastatuálásban érdekelt politikai hatalom gyakran még tovább „színezi" az eseményeket, amint ez esetünkben is történt. Szíj Zoltán büntetését ugyanis mérsékelték, 1956 őszén újra beiratkozhatott az egyetemre, így egyik tevékeny résztvevője lett a forradalomnak. A megtorlás során készült egyik 1957. júniusi összefoglaló szerint ugyanis „nevezett részt vett, illetve vezetője volt annak a csoportnak, akik részt vettek a marxista könyvek [!]

  (Mint láttuk, szó sem volt ideológiai jellegű könyvek égetéséről, csupán orosz tankönyvekről és jegyzetekről.) A diákcsíny résztvevői illetve annak kapcsán a jobboldali elhajlással vádolt hallgatók közül egyébként többen vállaltak szerepet a miskolci '56 meghatározó intézményében, az egyetemi

Ezen a napon történt november 18.

1904

Ezen a napon történt a Magyar Országgyűlésben az elhíresült „zsebkendőszavazás”, az ellenzéki obstrukció letörésére trükkel átvitt...Tovább

1905

Megszületik Klaus Mann német író, Thomas és Katharina Mann második gyermekeként, illetve legidősebb fiaként († 1949).

1916

Véget ér a Somme-i csata, az első világháború legvéresebb összecsapása.

1918

Lettország kikiáltja a függetlenségét Oroszországtól.

1944

A KISZ kezdeményezésére Budapesten megalakult a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja, mint közös harci egység. Tagja lett: a KISZ, a Ma-gyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők