Egy lista 1941-ből – de honnan és kinek?

Adalék a M. kir. Külügyminisztérium elhárító szerepéhez a II. világháború éveiben

Az alábbiakban közölt forrás „csak" egy névsor, amelyben az akkor a hitleri Németországhoz tartozó Pozsonyligetfalu (ma Pozsony V. kerülete) „gyanús" magyar anyanyelvű lakóinak neve olvasható.
A Gestapót különösen érdekelte, hogy a megszállt területeken élők milyen korábban működött pártokkal, mozgalmakkal szimpatizáltak. Az is feltételezhető, hogy a listát a magyar fél kérte az ottani magyarok politikai irányultságáról azért, mert sok magyar szeretett volna hazatérni Magyarországra, s ezáltal a nem kívánatos elemeket könnyebben lehetett megszűrni.

Bevezetés 

Közhelyszámba menő az a kijelentés, hogy az egyes országok külügyminisztériumai és diplomáciai kirendeltségei - legyenek azok a (nagy)követségek vagy csak a konzulátusok - egyben az adott ország hírszerzésének is központjai. S az már a dolgok természetes folyása, hogy az így beszerzett információk egy részét az ország elhárítása is hasznosítani tudta/tudja.

A magyar történelemben, különösen a 19-20. században azonban a hírszerzés és az elhárítás egy sajátos területen szorosan összekapcsolódott egymással. Ez pedig a külföldön élő magyarok figyelése, valamint róluk minden létező információ összegyűjtése volt. A mindenkori magyar államot élénken érdekelték az egyes magyar emigrációk személyi összetétele és szervezeteik épp úgy, mint az emigráns magyar politikusok tevékenysége, kapcsolati hálója, levelezése stb. Kutatásaink során bizonyosságot nyert az is, hogy ezt a feladatot a Horthy korszakban jórészt a M. kir. Külügyminisztérium V. politikai osztálya látta el, amelynek állományában így detektíveket is találunk, nem csak 

.

Ez a fajta felderítő és egyben elhárító munka 1938, ill. a II. világháború kitörése után még intenzívebbé vált. Ennek okát nem csak magában a háborúban kell keresnünk, hanem abban is, hogy 1938-1941 között a trianoni Magyarország területe négy alkalommal is bővült (1938: I. bécsi döntés; 1939: bevonulás Kárpátaljára; 1940: II. bécsi döntés; 1941: Vendvidék, Muraköz, Bácska visszavétele). Látnunk kell, hogy nem csak az okozott komoly problémát a korabeli magyar államvédelemnek, hogy a visszatért területek többségében erőteljesek voltak azok a nemzetiségek - és ez által az ő nemzetiségi mozgalmaik is -, amelyek a korábban a többséget alkották. Legalább ennyire gyanúsak voltak a visszatért területek magyar lakosai is: ki tudja ki és hogyan kollaborált a megszálló románokkal, szerbekkel, csehekkel? - tették fel a kérdést Budapesten... Arra, hogy volt szűrés - mégpedig központilag szervezett -, csak sporadikus nyomok állnak a rendelkezésünkre. Ilyen volt a 2300/1939 sz. ME. alapján felállított Felvidéki Igazoló Bizottság néhány megmaradt jelentése, amelyek fókuszában elsősorban az állami alkalmazottak, illetve a közigazgatásban dolgozók 

.

Az alábbiakban szó szerint közölt forrás azonban nem belügyi vonalon keletkezett, hanem a M. kir. Külügyminisztérium iratanyagában található K-65-1941-II sz. alatt. Ha úgy tetszik, akkor forrásunk „csak" egy névsor - nem ismert, hanem „csak" ún. „kisemberek" neveivel -, mégis számos kérdést felvet a kutatóban. Egyik, hogy a listán csak Pozsonyligetfalu magyar anyanyelvű lakóinak neve olvasható. Tudható, hogy a trianoni békepaktumig Magyarországhoz tartozó Pozsonyligetfalu 1930-ig német többségű település volt, a magyarok száma és aránya pedig mindig is alacsony volt. A települést Csehszlovákia feldarabolása után - tekintettel stratégiai fontosságára - a Nagynémet Birodalomhoz csatolták. A háború után a település visszakerült csehszlovák fennhatóság alá, s a benesi dekrétumokban foglaltak alapján, 1945-1946-ban a falu német és magyar lakosságának nagy részét kitelepítették. A település háború utáni sorsa más szempontból is tipikusnak mondható: 1946 után Pozsonyhoz csatolták, s így az egykori Pozsonyligetfalu lett a szlovák főváros V. kerülete.

Szempontunkból tehát mindez azért érdekes, mert 1941-ben - vagyis az alábbiakban közölt forrásunk keletkezésekor - a Nagynémet Birodalomhoz tartozott a település. Teljesen logikus a feltételezés, hogy a német rendészeti és biztonsági szerveket, de ezeken belül is vélelmezhetően elsősorban a Gestapót [Geheime Staatspolizei = Titkos Államrendőrség] különösen érdekelte, hogy a megszállt területeken élők milyen korábban működött pártokkal, mozgalmakkal szimpatizáltak. Az sem írható a véletlen számlájára, hogy a baloldali (legyen az szociáldemokrata vagy éppen kommunista) pártok és mozgalmak különösen az érdeklődésük homlokterében álltak. Itt jegyezzük meg, hogy a két világháború közötti Csehszlovákiában a demokrácia keretébe nemcsak a szociáldemokrata, hanem a kommunista párt legális léte és működése is belefért, hasonlóan a különféle etnikai alapon szerveződő pártokéhoz.

Sajnos forrásunk nem ad választ arra az alapvető kérdésre, hogy a német rendészeti és biztonsági szervek pontosan honnan vették a névsorokat, de feltételezhetjük, hogy a csehszlovákiai bevonuláskor a pártok irattárát is azonnal lefoglalták, benne a tagnyilvántartásokkal. Szintén érdekes kérdés, s a forrásokból nem derül ki, hogy a listát a magyar fél kérte, vagy pedig a németek adták át. Tekintettel Pozsonyligetfalu speciális helyzetére (volt csehszlovákiai település, amit a németek a Nagynémet Birodalomhoz csatoltak), könnyen lehet, hogy a magyar fél kért kimutatást, vagy legalábbis információkat az ottani magyarok politikai irányultságáról. Ennek hátterében az is állhatott, hogy amint arra forrásunk első mondata is utal, sok magyar és/vagy magyar állampolgár szeretett volna vissza/hazatérni Magyarországra a '30-as évek végén, de különösen az Anschluss és a háború kitörése után. Ebben tudtak - ha akartak - a különböző magyar diplomáciai képviseletek segítséget nyújtani, s éppen ezért logikus volt, hogy a nem kívánatos elemeket is ott - lenne adott esetben a - legegyszerűbb megszűrni.

Tekintettel a források sporadikus és hiányos voltára, jelenleg nincs arra vonatkozóan konkrét adatunk, hogy a listán szereplő mintegy 58 személy neve - ami körülbelül a pozsonyligetfalui magyar lakosság hozzávetőleg 10%-a volt - más belügyi, vagy külügyminisztériumi nyilvántartásban is előfordult 

.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők