Vállalkozásai, tervei

A társadalmi szerepvállalások, az egyletek, köztük a tűzoltó egyesület szervezése komoly kiadást jelentettek Széchenyi Ödön számára. Utazásai, életmódja, családja 

 sok kiadással járt, ezért egyre fogyatkozó vagyona pótlására vállalkozásokba kezdett. A vállalkozások iránti lelkesedése már a kibontakozó kapitalista gazdaság kiaknázására irányult, de erre sarkallta az is, hogy „atyja dicsőséges hírnevére nem akart szégyent hozni".

Széchenyinek kitűnő elgondolásai voltak, amelyek sokszor évtizedekkel megelőzték korát, kortársai azonban nem méltányolták, utópiának, megvalósíthatatlannak tartották azokat. Ellenségei, rosszakarói is igyekeztek kedvét szegni. Állandóan újat akart, egyszerre sok célját akarta megvalósítani, ami szétforgácsolta energiáit. A sikertelenség esetén elcsüggedt, majd ismét más tervek felé fordult.

A Széchenyi Ödön szemei előtt édesapja nagyszabású tervei lebegtek, s célja az volt, hogy „boldogult atyja áldásdús nyomdokait követve, tehetsége szerint iparkodjék hazánk anyagi jólétét előmozdítani". Tisztában volt azzal, hogy nincs megfelelő szakképzettsége, ezért önkéntes szolgálatot vállalt a Dunagőzhajózási Társaság hajóin, és hajóskapitányi oklevelet szerzett. Évekig készült föld- és vízrajzi tanulmányokkal régi terve, a Pesttől Párizsig tartó vízi út végighajózására. A „Hableány" nevű gőzhajót kifejezetten erre az útra építtette, melyet a fővárosban készíttetett magyar anyagokból, magyar iparosokkal és magyar munkásokkal. Ő volt a hajóskapitány, a helyettese és kormányosa 

, az Egyetértés Pest Hajósklub elnöke, legénysége egy gépész, egy fűtő és egy szakács volt.

A „Hableány", Gróf Széchenyi Ödön hajója

A Hableány útja (lilával) Budapestről Párizsba (forrás: kriegsmarine.hu)

1867. április 6-án indultak az újpesti Téli Kikötőből, és 1867. május 18-án érkeztek Párizsba, 43 nap után a Duna-Majna-Rajna-Szajna folyókon keresztül a párizsi világkiállításra. Nagy feltűnést keltett a Szajnán, a párizsiak csodájára jártak a magyar gróf gőzhajójának, „ezren és ezren akarták látni a csodát, mert magyar lobogóval a Szajnán még sohasem jelent meg magyar hajó." 

 fogadta elsőként, és  francia császár is járt a Hableány . Teljesítményét, egyedülálló, vakmerő vállalkozását a francia Becsületrenddel ismerte el a francia uralkodó, hajóját a párizsi világkiállítás „csinosságáért" aranyéremmel jutalmazta. Széchenyi az utazással be akarta bizonyítani, hogy az ország vízi úton összeköttetést teremthet a nyugattal. Az Eiffel-torony közelében a Szajna partján ma is látható az a kétnyelvű emléktábla, ahol 1867. május 18-án partra szállt. A gróf útjáról naplót vezetett, melynek egy részét a Magyarország és a Nagy-világ című lap 1867. november 2-ai száma .

Emléktábla a Szajna partján (fotó: Wikipedia)

Széchenyi a 

 tagjaként a főváros fejlesztése ügyében is munkálkodott. Az 1867-ben megrendezett párizsi világkiállításról hazatérve kérvénnyel fordult Buda székesfőváros tanácsához, melyben egy személy- és áruszállításra alkalmas „emelőgép" megépítését javasolta a budai várhegy oldalában, mely „megkímél nemcsak fáradságot és időt, hanem a budai vár lakóinak és háztulajdonosainak csekély ár fizetése mellett a legnagyobb kényelmére válna". A kötélvontatású hegyi vasút, ahogy akkor nevezték, a budavári gőzsikló tervének elkészültéig „ezen vállalatra egy előleges kizárólagos engedélyt kegyesen kiszolgáltatni negyven évre, a hely kiszemlélésére pedig bizottmány" kiküldését kérte.

Amikor híre ment a gróf beadványának, sokan kinevették, mások azt 

: ha az „emelőgép" fel is épül, bele nem ülnének, mert akik beleülnek, azok biztosan ki fogják a nyakukat törni."

Valóban merész vállalkozásnak tűnt az elképzelés, amikor azonban a gróf 1867. november 13-án a terveket is bemutatta Buda város tanácsának, már komolyan foglalkoztak az üggyel. „A Hon" című esti lap 1867. november 8-ai száma már írt a tervről, s arra hivatkozott, hogy a párizsi világkiállításon is működött egy ilyen gép, amely a közönséget gőzerővel a „roppant magas palota" tetejére emelte. Mint a cikk írja, a párizsi szállodákban is vannak ilyen gépek [liftek].

Buda szabad királyi főváros tanácsa és Széchenyi között a vállalkozási szerződés megkötésére 1868. január 18-án került sor. Az engedélyt negyven évre kapta, mely a sikló átadásakor lépett életbe. A szerződés feltételeit mindkét fél elfogadta, ennek dokumentuma az 5. sz. forrásban olvasható.

1868. január 24-én „Buda Sz. kir. főváros közönsége" a várbeli közlekedés és forgalom megkönnyítése érdekében Széchenyi beadványát „kedvezőnek" ítélte, a kérelmet a belügyminiszter „kegyes figyelmébe" ajánlotta és „kegyes pártfogását" esedezve kérte annak megvizsgálását „a várerődítési szempontok veszélyeztetésében gyökeredző aggályai" szétoszlatásának érdekében. (Lásd az 1-4/a. számú forrást!)

Forrásközlésünk külön érdekességét az adja, hogy Széchenyi Ödön saját kezűleg írt levelet 

 belügyminiszternek 1868. február 4-én, melyben jelezte: „utasíttattam, hogy a tervezett Siklóhoz szükségelt telkek átengedése iránt az illető katonai hatóságokhoz forduljak és ezzel magamat érintkezésbe tegyem". (Lásd a 4/b. forrást!)

A sikló leendő építési helyszíne 1875-ig várerődítési terület volt, így a bérbeadás feltételéül kikötötték: ha katonailag szükséges, a Siklót kártérítés nélkül le kell bontani. 1868. május 25-ére azonban elhárult az utolsó akadály is a budai gőzsikló megépítése elől, mivel Széchenyi megszerezte Buda városa, a Belügyminisztérium, a Közlekedési Minisztérium, valamint a budai „Császári és Királyi Hadi Főparancsnokság" támogatását. Az aláírt építési szerződésben kikötötték: a Siklót egy év múlva üzembe kell helyezni.

A gőzsikló az 1870. év elejére készült el, s február 15-én megtartották a terhelési és fékpróbát, ami kifogástalanul sikerült. Addig, amíg a közforgalomba helyezésre a hatóság az engedélyt megadta, ingyen szállították le és fel az embereket, 

„a veszélyesnek látszó úthoz hozzászoktassa őket".

A „Budai Hegypálya", a Sikló ünnepélyes megnyitására 1870. március 2-án került sor, Európában 

. A Pesti Napló 1870-ben így méltatta: „A rajta való járás igen kellemes, éppen semmit sem ráz, a le vagy felmenetel egy perc műve."

 

 

Széchenyi gróf vállalkozásának az adta különös jelentőségét, hogy a sikló átadása, mint új közlekedési útvonal „megbecsülhetetlen jótétemény" volt, mivel a budavári palota megközelítését és a várban található közhivatalokat már nemcsak gyalogszerrel vagy a hosszú időt igénybe vevő bérkocsin (konflis, fiáker) lehetett megközelíteni.

A budai gőzsikló olyan nagy sikert aratott, hogy több helyen terveztek hasonlót építeni a budai hegyek oldalában, pl. a Tabán és a Svábhegy között, valamint a Döbrentei tér és a Citadella között, ezek megépítésére azonban a pénzhiány miatt nem került sor.

Széchenyi nyugat-európai utazásai során felismerte, hogy nagyobb idegenforgalomra csak akkor számíthat az ország, ha az országba érkezők számára szállodákat, azokban a kornak megfelelő berendezést, ellátást és kiszolgálást találnak. Mindössze néhány szálloda volt a fővárosban, de ezek nem feleltek meg az igényeknek, ezért égetően szükség volt új szállodák építésére, amelyek üzleti vállalkozásoknak is jónak látszottak. Széchenyi 1868-ban kérelmezte, hogy a felesége, Almay Irma tulajdonát képező Fő utca 72-73. szám alatti telken található háromemeletes házat „Széchenyi" szállodává alakítsa, melyre 1870-ben meg is kapta a működési engedélyt. A budai szállodától függetlenül a pesti szállodaépítésről sem mondott le. Ennek érdekében, 1868-ban létrehozta az Első Magyar Szálloda Rt.-t, majd három év múlva már vendégeket fogadhatott a Duna-parton álló Grand Hotel Hungária, ami akkor Európa egyik legjobban berendezett luxusszállodája volt. Széchenyi nemcsak a jómódúak igényeit vette figyelembe, hanem a kispénzű, drága szállodai szobát igénybe venni nem tudó átutazókról sem feledkezett meg. 1873-ban kérvényt adott be „olcsó éji tanyák" felállításának engedélyezésére a főváros tanácsához. A terv pénzügyi akadályok miatt azonban nem valósult 

.

1867-ben részt vett a későbbi MÁVAG gyár alapjául szolgáló Magyar Svájci Gépgyár Rt. alapításában. Tervei között szerepelt egy folyami hajóút létesítése a Fekete-tenger és az Atlanti-óceán között, gőzkomp-járat Buda és Pest között, országúti gőzmozdony közlekedés, utcai hirdetőtáblák elhelyezése, a Gellért-hegy rendezése és Nemzeti Pantheon kialakítása, valamint magántávírdák felállítása. Modern ötletei miatt nagy elismerés övezte egész Európában. Terveinek, elképzeléseinek nagy része évek, évtizedek múlva valósult meg, pl. 1874-ben a Fogaskerekű Vasút vagy 1911-ben a népszálló építése.

 

A török tűzoltóság megszervezése

Széchenyi Ödön 1870 júniusában Konstantinápolyban járt, éppen egy tűzvész után. A tűzvészben számos követség leégett, és sok nyugati érdekeltségű épületet ért tűzkár. A konzulátusok panasszal éltek a török portánál, és kérték a szultánt, hogy a város védelmére szervezzen rendszeres tűzoltóságot. Mivel Széchenyi éppen ott-tartózkodott, felajánlotta segítségét, hogy magyar mintára felállítja a tűzoltóságot. Ekkor még nem, de 1874-ben meghívást kapott a török szultántól a konstantinápolyi tűzoltóság megszervezésére. 

 megbízásából és a külföldi követekkel történt egyeztetések alapján, a szultán diplomáciai úton érintkezésbe lépett I. Ferenc Józseffel, aki személyesen is ismerte Széchenyit, s kérte, hogy a grófot küldje ki Konstantinápolyba a tűzoltóság megszervezésére és begyakorlására. Ekkor még csak arról volt szó, hogy a gróf rövid időre hagyja el hazáját, s hazajön, ha feladatát teljesítette. Széchenyi kétnapi gondolkodási időt kért, s miután az ajánlat anyagiakban igen kecsegtető volt, s itthoni adósságai is erre , elfogadta a megtisztelő meghívást, és 1874. október 12-én Follmann Alajos társaságában elindult Törökországba. Széchenyi rendkívül nehéz körülmények, zavaros bel- és külpolitikai viszonyok között kezdte meg tevékenységét. Törökországban nemcsak a tűzoltás megszervezésével foglalkozott, hanem az Isztambul-Galata városrészben építtetett egy siklót, magyar mintára, azzal a különbséggel, hogy ott az egy földalatti alagútban közlekedik, s mindkét állomását freskókkal díszítették. Megalapította a katonai berendezkedésű tűzoltó dandárt, melynek főparancsnoka lett, tűzoltó laktanyát, gyakorlóteret és szálláshelyet is építtetett. Az egymást váltó török szultánok értékelték, megbecsülték munkáját, több kitüntetést és magas katonai rangot kapott. Élete végéig Törökországban maradt, de amikor tehette, hazalátogatott. Erre csak néhányszor volt alkalma, mivel a szultán nem engedte el. Amikor Magyarországon megjelent a nyilvánosság előtt, mindenütt ünnepelték. 1880-ban édesapja szobrának leleplezése, 1883-ban a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Testület 5000. éjjeli őrsége és a Széchenyi-serleg felavatása alkalmából térhetett haza. A 6000. éjjeli őrségre, melyet 1886. június 18-án és az 1889. március 9-én tartott 7000. őrségre való meghívást levélben köszönte meg, de hazajönni nem tudott. Harmincéves tűzoltói jubileumát 1892-ben ünnepelte. Ebből az alkalomból a konstantinápolyi ünnepségeken való részvételre a Tűzoltó Közlöny 1892. május 14-ei számában felhívást tett közzé, melyre 62 fő jelentkezett, köztük tűzoltótisztek, tűzoltók, hozzátartozók és érdeklődők. 1892. július 9-én nyolc kocsiból álló különvonat indult Konstantinápolyba a jubileumi ünnepségekre. A küldöttség ajándéka egy magyar, díszesen felszerszámozott fogat volt, melynek bakján csikós ruhában egy „nagybajuszú székesfehérvári legény" ült. A gróf nagy örömmel fogadta a szokatlan ajándékot, beleült a kocsiba, és valóságos díszmenetben vonult végig az utcán ujjongó lelkes tömeg előtt. Az ünneplésen török főváros lakói mellett a szultán és a török hadsereg vezetői is részt vettek. A magyar küldöttség megtekinthette a szultán palotáját, a főváros nevezetességeit, majd látványos tengerész-tűzoltó bemutatón vettek részt. A társaság tiszteletére adott ebéd után a küldöttség tagjai hazautaztak. „Jangin pasa" - vagyis a „Tűz pasa" jubileumáról nemcsak a törökországi, de a magyar és más országok napilapjai is megemlékeztek.

1897-ben tartották a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Testület tízezredik éjjeli őrségét, amelyre Széchenyi Ödönt görög származású második felesége is 

.

Széchenyi pasa az első világháború harci tevékenységeiben nem vett részt, tűzoltói és helyőrségi szolgálatot látott el, a háború befejezése és a török birodalom összeomlása után főparancsnoki teendőit továbbra is ellátva helyén maradt, majd 1921-ben vezetésével megkezdték a katonai tűzoltóság feloszlatását és az újjászervezett tűzoltóság felállítását, melynek teljes átszervezését már nem érte meg. 1922. március 23-án halt meg, s a ferikői római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra katonai pompával második felesége és a feltehetően csecsemő vagy kisgyermek korában elhunyt György fia mellé. Temetéséről a Nemzeti Újság 1922. április 5-ei számában emlékezett meg, a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség pedig gyászjelentést adott ki haláláról.

 

Emlékét a tűzoltók később sem feledték, melynek bizonyítékaként közöljük a budapesti önkéntes tűzoltóság fennállásának 80. évfordulója, valamint huszonötezredik tűzőrségének alkalmából készült forrást. Az eseményről a Magyar Távirati Iroda 1942. július 26-án számolt be, méltatva Széchenyi Ödön gróf tevékenységét. (Lásd a 11. számú forrást!)

 

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára forrásainak közlésénél a mai helyesírási szabályokat vettük alapul, néhány helyen azonban megőriztük a korszakra jellemző kifejezéseket. Célunk elsősorban az MNL OL-ban található dokumentumok bemutatása volt, más levéltárakban (pl. Budapest Főváros Levéltára) feltehetően további források találhatók a témára vonatkozóan.