A Don-kanyarról egy magyar páncélos szemével

„18-án benzinünk elfogy. Két kannát ennél találok. Tovább menet. Vételezünk olajat, benzint. Már óriási pánik, egymás után maradnak le a kocsik. 2h-kor támadásba megyünk, 3h-kor kilőnek bennünket. Csóti Lajos a kocsi hátulján ült, páncéltörő eltalálta és meghalt. Kocsinak a kupoláját érte a találat. Nekünk Hál Istennek nem lett semmi bajunk. […] Támadás után visszamentünk a főhadnagy úrhoz. Utána Nyikolajevkán keresztül Alekszejevkára. Óriási tömeg. Nagy zendülés. Itt háltunk.”

Bevezető 

Az alábbiakban közölt napló szerzője az 1917. március 19-én született K. Papp József, aki 1939. október 5-én vonult be kötelező katonai szolgálatára a munkácsi 12. kerékpáros zászlóalj 35M Ansaldokkal felszerelt kisharckocsi-szakaszához. Itt az alapkiképzést követően feltehetően harckocsivezetőként szolgált. Ezután – szakképzettségét hasznosítva – az alakuló 30. harckocsiezred kötelékébe sorolták.

CV35 Ansaldo kisharckocsi

A Magyar Királyi Honvédség második világháborús működése során sok szempontból meghatározó fontosságúak voltak a 2. hadsereg 1942–1943-ban, a Szovjetunióban vívott harcai. A közbeszédbe csak „Don-kanyar” néven bevonult eseményláncolat nehéz harcok sorozatából állt. Ebben a magyar csapatok főleg a 2. honvéd hadsereg kötelékében vettek részt. Ennek hadrendi alakulata volt az 1. tábori páncélos hadosztály is. Az egység főerejét alkotó 30. harckocsi ezredének felszerelése 108 db T-38G típusú, Škoda gyártmányú könnyű (magyar viszonylatban közepes) és 22 db PZ-IV F1 típusú közepes (magyar viszonylatban nehéz) harckocsiból állt, amellyel a németek látták el a honvédséget. Kellő számú harckocsi hiányában csak két zászlóaljat állítottak fel: mindegyik 2-2 közepes és 1-1 nehéz századdal (a 3. és a 6. századok lettek a nehéz századok). A magyar hadvezetés a hadosztály páncélos állományát kiegészítette még 19 db Nimród páncélvadásszal és önjáró légvédelmi gépágyúval (ezek az 51. páncélvadász-zászlóaljba kerültek), 14 db Csaba páncélgépkocsival (az 1. felderítő zászlóalj számára), valamint 17 db Toldi könnyű harckocsival (ezeket különböző helyekre osztották be). A magyar páncélosok az új technikára való kiképzést a németországi Wünsdorfban lévő páncélos iskolán kapták meg. A hadosztály vasúti kiszállítása 1942. június második felében kezdődött meg, és július elejére értek ki a magyar 2. hadsereg korábban kiszállított könnyű hadosztályai mögé. Részt vettek a szovjet hídfők felszámolását célzó támadásokban, ahol számottevő veszteségeket szenvedett. Ezek közül kiemelhetőek: az 1. urivi ütközet (július 18.), a Korotojak elleni két támadás (1942. augusztus 7-én és 15-én), a második és a harmadik urivi ütközet (1942. augusztus 10-én, valamint szeptember 9-én). A hadosztály később a januári visszavonulás során csaknem teljes járműállományát elvesztette, valamint komoly személyi veszteségeket is szenvedett.

Don-menti harcok, 1942. szeptember
NAVA Filmhíradók Online - Magyar Világhíradó 967.

Naplójában – amit a jegyzetek stílusából és terjedelméből ítélve valószínűleg egy zsebnaptárban vezetett – megörökítette a napi eseményeken kívül az általa fontosnak tartott dolgokat, az ellőtt lövedékek számától egészen a hősi halált halt bajtársak nevéig. Ez utóbbiakat fontosnak tartottuk a Hadtörténeti Intézet és Múzeum adattárából pontosítani. A szöveg utalásai több helyen mutatják, hogy az ellátás nem bizonyult elegendőnek, és a katonák sokszor a polgári lakosságtól „zabráltak” kiegészítést. Különösen a kalóriadús, zsíros táplálékhoz (szalonna stb.) szokott magyar gyomornak lehetett sovány a „kincstári” koszt (augusztus 24: „A koszt nagyon gyenge, lézengünk az éhségtől”). Több helyen megmutatkozik, hogy – általános háborús jelenségként – az otthontól távol nem kötötték őket az otthon megszokott normák, hiszen nem csak az élelmiszert, hanem egyéb használati tárgyakat is elvettek a polgári lakosságtól.

K. Papp József több helyen leírja, hogy a harcok közötti időszakban az elöljárók a békeszolgálathoz hasonlóan igyekeztek a legénységet foglalkoztani. A karbantartási teendők elvégzésén, a körletépítésen túl sokszor volt részük torna- és fegyelmezőgyakorlatokban. Ezzel a cél valószínűleg a „kézben tartás” volt, hiszen a fő ellenség békében és – a harcok közötti szünetben – a háború alatt is az unalom volt.

Sok egyéb visszaemlékezésből kitűnik, hogy a 2. hadsereg katonái nem értették, miért kell olyan távol harcolni hazájuktól. K. Papp József naplójából is látszik, hogy fásultan, érzelmek nélkül vette tudomásul bajtársai halálát, temetését. Valószínűleg a 30. harckocsiezred katonái is azok közé tartoztak, akik napról napra élve próbálták túlélni a frontszolgálatot.


Az átírás során a helyiségneveket a naplóban megadott – sokszor nem pontos – formában hagytuk. A szerző naplója – a feljegyzések írásának körülményei miatt – számos helyesírási következetlenséget tartalmaz (kis- és nagybetű keverése, pont és vessző használata), ezeket igyekeztünk egységesíteni. A korra jellemző vagy tájnyelvű kifejezések írásmódjához azonban nem nyúltunk, egyes esetekben [!] jelet alkalmaztunk. A feljegyzéseket – megtartva az eredeti sorrendet – lehetőleg havi/heti bontásban, illetve a harci cselekmények és pihenő időszak szerint tagoltuk.

Ezen a napon történt április 24.

1959

A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább

1970

Kőszegen megtartották az Ifjúsági Filmek Országos Seregszemléjét. Bemutatták az első filmeseknek, a Balázs Béla Stúdió alkotóinak és a...Tovább

1973

Az ifjúság nemzetközi szolidaritási napja alkalmából ifjúsági gyűlést rendeztek a szegedi József Attila Tudományegyetemen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők