Egy statisztikus bevételi és kiadási naplóiból

Kovács Alajos, a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal igazgatója

„Mi 9 kor érkeztünk meg a gávai állomásra, félórai gyaloglás után a kézi podgyásszal szállásunkra. [...] Rajtunk kívül csak a háziasszony, középkorú özvegy asszony és 74 éves anyja laknak a házban. Hosszú, nagy udvar, tágas istálló, a kút a ház végén, az árnyékszék még messzebbre (80 lépés) A bútorokon sok sérülés esett, egy csomó láb kiesett vagy kitört, útközben fogni kellett a zötykölődő bútorokat, így is leesett két szekrény, újabb kár. 3 napi virrasztás után végre kialudtuk magunkat egészség elég jó. Most Isten kezében vagyunk, mi lesz még velünk, annak csak ő a megmondhatója!"

Bevezető

Kovács Alajos a magyar statisztika eddigi történetének - mind munkásságát, mind pedig hazai és nemzetközi elismertségét tekintve - egyik legkiemelkedőbb alakja volt.

1877-ben született Gyöngyöspüspökiben, és 1963-ban hunyt el Budapesten. A budapesti tudományegyetemen 1898-ban állam- és jogtudományi diplomát szerzett, s még ugyanebben az évben a Statisztikai Hivatal szolgálatába állt, ahol gyorsan megindult a felfelé vezető úton. Elsősorban a demográfia terén tűnt ki tehetségével. Közreműködött az 1900-as és az 1910-es népszámlálások lebonyolításában, anyagának szerkesztésében, elemzésében és kiadásában. Az 1910-es népszámlálásban már vezető szerepet játszott.

Az I. világháború utáni összeomlást követően részt vállalt a béketárgyalások előkészítésében, sőt a Magyar Békeküldöttség szakértőjeként részt is vett a tárgyalásokon Neuillyben.

 
Kovács Alajos  

Az 1920-as népszámlálást az ő irányításával tartották. Ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

1924-ben - helyettes államtitkári ranggal - a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal igazgatójának nevezték ki, 1936-ban pedig - a Hivatal vezetői státuszának időközbeni megváltoztatása következtében - elnökként ment nyugdíjba. Nyugdíjazása alkalmából államtitkári címet kapott.

Több nemzeti statisztikai társaság (mexikói, finn) tiszteletbeli tagjává, 1926-ban pedig a Nemzetközi Statisztikai Intézet rendes tagjává választották. 1930 októberében a kormányzótól megkapta a Corvin-koszorút. A két világháború között a névmagyarosítás egyik élharcosa volt. Tudományos tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatta. Az 1938-as bécsi döntésnél is részt vett a tárgyalásokon az Imrédy-kormány statisztikai szakértőjeként.

1945 áprilisától a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti osztálya népellenesség vádjával folyamatosan zaklatta. 1945. október 6-án „újra" letartóztatták, és a Toloncházba internálták. Az internálásból 1946. április 13-án szabadult. 1948-ban a népbíróság a háború előtti politikai tevékenységéért öt év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. 1949 novemberében a Népbíróságok Országos Tanácsa büntetését két évre mérsékelte, s ebből 19 hónapot kitöltöttnek vett, ezért végül is 1948. december 7-től 1950. április 4-ig ült börtönben.

1949. április 13-án kizárták a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorából.

1951. június 29-től 1953. augusztus 27-ig - mint volt horthysta államtitkár, illetve a Magyar-német Társaság társelnöke - a Szabolcs-Szatmár megyei Gáva községben kitelepítettként egy egyszobás lakrészben lakott feleségével együtt.

Halála után hagyatéka a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárába került. E hatalmas anyag feldolgozása során kerültek elő sorszámmal ellátott Bevételi és kiadási naplói. 18, ceruzával, saját kezűleg írt napló került elő a hagyatékból, amelyek 1906. augusztus 1-től 1961. november 6-ig, azaz több mint 55 éven át tartalmazzák a szerző családjának bevételeit és kiadásait. (A 13. sorszámú napló még nem került elő, s az is lehet, hogy az adatok feljegyzését Kovács Alajos 1961 novembere után is folytatta.) Már egymagában ezért is hatalmas forrásértékűek e naplók, de Kovács Alajos az „anyagiak könyvelésével" párhuzamosan a napi étkezéseket is feljegyezte a reggelitől a vacsoráig. És ami még ezeknél is érdekesebb, időnként, röviden - „Pro memoria!" vagy "NB" indítással - élete kritikus eseményei is bekerültek a naplóiba.

A 6. számú naplójában a miskolci 10/II. hadtápzászlóaljhoz való bevonulása állomásairól, illetve a zászlóalj tisztikaráról tesz említést. Eközben napról napra nyomon követhetjük kisebb nagyobb kiadásait, vásárlásait. Mivel e tételek hosszú oldalakon való bemutatása türelmet követel az olvasótól, ezért ízelítőül csak egy rövidebb részletet mutatunk be, ami egyúttal utal a szerző életére is. Ezek a feljegyzések jól mutatják, hogy szerzőjük mennyire aprólékos, szinte mániákusan precíz volt. Önkényesen kiemeltünk egy 1915 januárjától áprilisáig tartó bejegyzéssort.

Forrásközlésünk második részében a 15. és a 16. sorszámú naplók beírásaiból, pro memoriáiból közlünk bejegyzéseket, amelyek már a szerző II. világháború utáni sorsát mutatják be. Kovács Alajos az ellene lefolytatott népbírósági eljárásról, elítéltetéséről, valamint a börtönbeli állapotokról, illetve az ott vele kapcsolatba került emberekről ír. Érdemes végigolvasni a névsort, hiszen olyan személyeket találunk ott, akiknek a neve ma is ismerősen cseng. Elég csak Eszterházy Pál hercegre, Hóman Bálintra, Rácz Jenőre, Dálnoki Veress Lajosra utalni, illetve Lénárd Ödön piarista szerzetesre, aki ekkoriban kezdte évtizedekig tartó, többször megszakított börtönéveit. Mellettük neves egyházi személyek, Baranyay Jusztin, Páter Kerkay Jenő is társa volt a börtönben. Találkozhatunk Matolcsy Mátyással is, akit a napisajtó emleget manapság. Érdekes, hogy a naplóíró sok ismert személynél nem utal a foglalkozásra, a kevésbé ismerteknél viszont általában odaírja a hivatali titulust, vagy a szakmai végzettséget.

Később beszámol kitelepítéséről, illetve annak körülményeiről is, amit a napló szenvtelen hangvétele szerint belenyugvással tűr.

A naplórészlet bejegyzéseit a mai helyesírási szabályoknak megfelelően, de a korjelző kifejezések megtartásával közlöm.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 21.

1941

Megtartotta alakuló ülését a Népfőiskolai Tanács (KALOT, KIE, Ke-resztyén Leányegyesületek és a KALÁSZ). Itt fogalmazták meg a nép-...Tovább

1942

A 3050/1942. M.E. sz. r. „igen jelentős állomása és újabb kiinduló-pontja volt az ifjúságra is nehezedő és egyre fokozódó politikai nyo-...Tovább

1979

Az Óbudai temetőben Bibó István temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mond beszédet. Ezt az alkalmat lehet tekinteni a demokratikus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők