Frontnapló a Gyalui Havasokban folyt harcokról

1944. szeptember 8. - szeptember 28.

„Pihenőt rendeltek el, én is lefektettem a szakaszomat. A fiúk eddig derekasan megállták a helyüket. Csak az búsít bennünket, hogy nincsenek fegyvereink. Mindössze 1 puska, 1 pisztoly és egy csomó kézigránát van a szakaszban. A puska a legényemé, a pisztoly az enyém, kiadtam fejenként 2 kézigránátot. De micsoda páncéltörők vagyunk mi löveg nélkül? Szinte úgy hiányzik, mint a fél kezünk."

Forrás

  

Frontnapló a gyalui havasokban folyt harcokról

1944. szeptember 8-tól - szeptember 28-ig

Vezette: Gábris Ernő hadapród őrmester,

33. hegyivadász zászlóalj

„Fegyver, fegyver kívántatik, s jó vitézi nekibuzdulás" (Zrínyi Miklós)

1944. szeptember 8.

Ez a mai nap nevezetes dátum lett az életemben. Úgy kezdődött, mint a többi ünnepnap. Reggel 9 órára bementem a barakktáborba. Meglehetős üres volt már a tábor, mert tegnap minden anyagot elszállított a törzspót század [a] Dunántúlra, csak a menetfelszerelés maradt nálunk. Egy darabig kábultan lézengtem a melegtől, majd lementem a patakra fürdeni. Megebédeltem, majd egy szál fürdőnadrágban végigfeküdtem a barakkban a priccsen, és a délutáni programon gondolkoztam. 3 órakor jön futva a napos és jelenti, hogy riadó. Először azt gondoltam, hogy ez is csak olyan, mint az eddigiek, fölszerelünk, azután nem történik semmi, és leszerelünk. Az embereknek nagy részét leküldtem az istállóba a lovakért. Egyszercsak megjelenik felettünk egy repülő. Ez nem volt szokatlan, jár itt minden nap elég. Azonnal rejtőzést rendeltem el. A gép szépen húzott el a tábor felett, amikor sustorgást hallok. A következő pillanatban beugrik mindenki a patakmederbe. 3 hatalmas robbanás rázza meg a levegőt. Lapulunk a meder oldalához, és az újabb csomagokat várjuk. De a gép elszállt, újak nem jöttek, erre mi előbújunk. Látom a füstfelhőt a patak menti sátortábor felől felszállni, és a robbanóanyagok jellegzetes szaga tölti meg a levegőt. Az összeállást már nem lehet a barakktáborban megtartani, az egész századot kiküldöm a hegy alá. Közben jön egy hírvivő a sátortáborból, és tőle tudom meg, hogy csak 3 sebesülés történt: egy súlyosabb és két könnyebb, azon kívül két ló kapott szilánkokat. Egyéb kár nem történt. 6 bombát dobott le a repülő, de 3 befulladt. Ez volt az első légitámadásunk

.

Eközben bejött Szabó zászlós, a századparancsnokunk, és a szakaszparancsnokokkal együtt kimentünk a századhoz a hegy alá. 5 órakor jön egy kerékpáros hírvivő, és jelenti, hogy az összes század- és szakaszparancsnokok azonnal menjenek a zászlóaljparancsnokságra a százados úrhoz. Most már sejtettük, hogy rövidesen elvonulunk. Azonban mégis meglepődtünk, amikor a százados úr kiadta a parancsot, hogy ma este indulunk. Még az éj folyamán be kell érkeznünk Besztercére, onnan valószínűleg gépkocsin leszünk továbbszállítva Désen át Kolozsvárra. Nagy volt az örömünk, mert tudtuk, hogy Dél-Erdélyért

. A baj csak ott volt, hogy nem voltunk még teljesen felszerelve. Puska kevés volt, a páncéltörő ágyúért és a pisztolyokért délután kellett volna elmenni Besztercére. A málhanyergek még nem voltak felszerelve a lovakra. A létszámunk sem volt még teljes, a hiányt újoncokkal kellett pótolnunk. A vonat csak második lépcsőben, éjfél után fog utánunk jönni, és kérdés, utolér-e bennünket. Ezzel szemben az emberek lelkesedése mindent pótol. Nem is csoda, majdnem mind erdélyi, sőt, sok a délerdélyi [!] menekült is.

Este 21 óra 40 perckor rövid ima után elhagytuk Borgóprundot. Nem tudtam elbúcsúzni az itteni ismerősöktől. Egész éjjel meneteltünk meglehetős vidám hangulatban. Hajnali 4 órakor értünk Besztercére. Egy füves térségen lefeküdtünk, 7 óráig szabad alvás.

 

Szeptember 9.

9 órakor indultunk el Besztercéről. A város végén már vártak ránk német teherautók. Azonnal felpakoltunk rájuk. Ma este be kell érkeznünk Kolozsvárra. Útközben sok érdekes dolgot láttam. Meglepett az a hatalmas forgalom, amit az úton, különösen is Szeretfalvától Désig tapasztaltam. A német visszavonulásnak hatalmas karavánjai vonultak gépkocsikon és szekéren, lovon, de gyalog nagyon kevés. Volt közöttük orosz is szép

. Úgy nézett ki az egész, mint egy hatalmas népvándorlás. Az úton, de különösen a községekben, a csapatjelző táblák tömegei irányítottak és rendezték ezt a zűrzavart.

Szamosújváron defektet kapott a kocsink, és addig bevásároltunk gyümölcsből. Igyekeztünk elkölteni a pénzünket, gondoltuk, hogy később nem sok hasznát fogjuk venni. Amíg itt várakoztunk, hatalmas záport is kaptunk. Volt időnk rendesen kimosakodni is. Ránk fért, mert egész szürkék voltunk a portól.

Este fél 8-kor érkeztünk be Kolozsváron át a százfenesi gépkocsizó vonat osztag laktanyájába. Lerakodtunk, és ugyanolyan barakkban szállásoltak el bennünket, mint Borgóprundon volt.

 

Szeptember 10-11.

Borús, esős reggelre ébredtünk. Nem jól éreztem magam. A fejem fájt, a gyomrom émelygett, a jobb térdemet alig bírtam mozdítani, hiszen három nappal ezelőtt még feküdtem, mert alaposan megrántottam. Azonban még ki kellett mennem éles lövészethez páncéltörő ágyús lőteret szemrevételezni. Útközben olyan záport kaptam, hogy teljesen bőrig áztam.

Ebéd után tiszti értekezletre hívattak. Megkaptuk a parancsot: zászlóaljunk a 12. hegyivadász zászlóaljjal be lesz vetve. Délután folyamán biztosított menetben elindulunk. Menetvonalunk: Százfenes, Magyarlóna, itt átlépjük a volt román határt, majd Magyarfenes, Kisfenes,

. Saját csapataink a vidéket már megszállták, azonban partizántevékenységgel számolhatunk. Előttünk két órányira 2 felderítő osztag fog menetelni. Tekintve, hogy vonatunk még nem érkezett be, előfogatokat kell igénybe vennünk. Tisztában voltunk a feladattal. Járavölgy ide kb. 35 km, ami egész éjszakai menetet jelent. Kaptunk pisztolyokat is, én pedig elmentem lőszert felvételezni.

Este 6 órakor indultunk el nagyon jó hangulatban. Én is egészen rendbe jöttem. Pontosan este nyolc órakor léptük át a volt román határt. Az idő borús, de enyhe volt, a szurok sötétség miatt alig láttunk. Minél beljebb mentünk, annál nagyobbak lettek a hegyek. Amikor Kisfenest elhagytuk, egy 14 km-es szerpentin következett egészen Járavölgyig meglehetősen erős emelkedéssel. Nagyon lassan tudtunk előrejutni, mert a lovak nem bírták a hatalmasan megrakott szekereket, és minden 10 méteren meg kellett állni. Hajnal felé már ember-állat ki volt merülve. Én 4 órakor felfeküdtem egy lőszeres kocsi tetejére, és ott aludtam el a ládákon. Reggel fél 7 volt mire felébredtem. Egészen jól kipihentem magamat. A szerpentinnek azonban még mindig nem volt vége. Végre 10 órakor értük el az 1000 m-es hegytetőt. Gyönyörű kilátás nyílt innen egyfelől messze elterülő Kolozsvárra, a másik oldalon pedig az alattunk levő Járavölgyre. Itt megálltunk, elértük a célunkat.

Pihenőt rendeltek el, én is lefektettem a szakaszomat. A fiúk eddig derekasan megállták a helyüket. Csak az búsít bennünket, hogy nincsenek fegyvereink. Mindössze 1 puska, 1 pisztoly és egy csomó kézigránát van a szakaszban. A puska a legényemé, a pisztoly az enyém, kiadtam fejenként 2 kézigránátot. De micsoda páncéltörők vagyunk mi löveg nélkül? Szinte úgy hiányzik, mint a fél kezünk. Fényesen [?] húznánk, csak volna velünk. De reméljük, rövidesen beérkezik. Vagy legalább a románoknál volna, hogy tudnánk szerezni.

Délben néhányan elmentek a faluba harácsolni. Szereztek is egy libát, pár láda kockacukrot, egy rádiót és egyéb apróságokat. Ebédre finom birkapörköltet ettünk. Ebéd után itt sátortábort vertünk. Eddig az egri 14-esek tartották megszállva ezt a hegytetőt, most mi vettük át tőlük a szolgálatot.

Este 7 órakor fáradtan feküdtem le a sátramban. Már javában aludtam, amikor a századparancsnoktól jön egy hírvivő, és visz a parancsnokhoz. Fent az egyik hátsó támponton a tábori őrsünk agyonlőtt egy román asszonyt és egy házba kézigránátot dobtak. A századparancsnok úr kiadta nekem a parancsot, hogy nagyobb higgadtságra buzdítsam a járőröket, és 2

kutassam át az alattunk kb. 100 m-re fekvő házat. Ez volt kb. fél 11-kor. Szép csendesen a ház közelébe osontunk, majd átkutattam az épületet, de semmi különöset nem találtam. Végre éjfélkor visszatértem és lefeküdtem.

 

Szeptember 12.

Ez a nap aránylag nyugodtan telt el. Molnár főhadnagy lement harácsolni a faluba. Hoztak is fel délelőtt egy disznót, pár rádiót és élelmiszert, azután ismét lement. Délben puska és géppisztoly ropogás hallatszott fel a völgyből. Délután azután jön föl Molnár főhadnagy, és újságolja, hogy a fűrésztelepen megtámadta őket néhány partizán, és alig tudták kivágni magukat. Ezután aztán esemény nélkül telt el a délután.

Szabó zászlós századparancsnok még este lement járőrbe, és hozott is magával egy asszonyt. Éjszaka úgy géppuskázott az egyik tábori őrsünk, hogy alig tudtam aludni.

Ezen a napon történt július 23.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot intéz Szerbiához (ennek visszautasítása nyomán, július 28-án a Monarchia hadat üzen, megkezdődik...Tovább

1946

László belügyminiszter feloszlatta a KALOT-ot.

1979

Drasztikus áremelésre került sor. Országszerte az érdeklődés és a viták középpontjába került ez a döntés, s igazában többé le sem került a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők