A Varsói Szerződés propagandája a Magyar Rádióban – 1955

„Hatvan évvel ezelőtt 1955. május 14-én írták alá a Varsói Szerződéshez csatlakozó országok miniszterelnökei a történelmi dokumentumot. A rádió Külpolitikai osztálya adásaiban figyelemmel kísérte a szovjet blokk országait érintő külpolitikai kérdéseket és műsoraiban bemutatta, elemezte a hallgatóknak azok jelentőségét. 1955 májusában műsorainak központi témája a Varsói Szerződés aláírása, a szovjet és a jugoszláv diplomáciai tárgyalások újraindulásának bejelentése és a közelmúlt eseményei között nem sokkal korábban lezajlott bandungi konferencia volt.”

Hatvan évvel ezelőtt 1955. május 14-én írták alá a Varsói Szerződéshez csatlakozó országok miniszterelnökei a történelmi dokumentumot.

A rádió Külpolitikai osztálya adásaiban figyelemmel kísérte a szovjet blokk országait érintő külpolitikai kérdéseket és műsoraiban bemutatta, elemezte a hallgatóknak azok jelentőségét. 1955 májusában műsorainak központi témája a Varsói Szerződés aláírása, a szovjet és a jugoszláv diplomáciai tárgyalások

bejelentése és a közelmúlt eseményei között nem sokkal korábban lezajlott bandungi konferencia .

A külpolitikai műsorok „Nemzetközi kérdések" című, 1955. május 18-án elhangzott adásában elsősorban a Varsói Szerződés jelentőségét hangsúlyozták.

előadásában az elmúlt hét történelmi eseményeit úgy jellemezte, hogy azok „egy új szakasz kezdetét jelölik a béke és háború erői között folyó küzdelemben."

Előadásában a Varsói Szerződés aláírásával kapcsolatban elmondta, hogy május 11-e és 14-e között zajlott a kormányküldöttségek tanácskozása a szerződés tartalmáról. Az értekezleten nyolc állam kormányfői vett részt (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Szovjetunió; Kína megfigyelővel képviseltette magát). A nyolc ország „barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést írt alá, közös főparancsnokságot állított fel." Az egyezmény szövegét a szerző egy tömör mondatban foglalta össze: „egy mindenkiért, mindenki egyért."

A tanácskozás ideje alatt a „szovjet leszerelési javaslatok egyre jobban kezdték éreztetni hatásukat a nemzetközi közvéleményben Adenauer bonni kancellár nyilatkozatban foglalt állást az említett javaslatok ellen. Az egykori náciknak és hitleri tábornokoknak ez a legfőbb reménysége szinte megsebzetten tiltakozott az amerikai csapatok kivonása ellen, majd fenyegető kijelentéseket tett arról, hogy egész Németországot a bonni kormány égisze alatt kell egyesíteni, az Odera-Neisse határt pedig el kell törölni". A szerző a kancellár szavait elemezve kifejtette, hogy azok a „legmegfelelőbb időpontban" éppen Varsó „jelentőségét és mély szükségességét" támasztották alá. „Hiszen a varsói konferenciát éppen azért kellett összehívni, mert a nyugat-német felfegyverzést szentesítő szerződések ratifikálása, Nyugat-Németországnak a háborús atlanti szövetségbe és a Nyugat-Európai Unióba való bevonása megnövelte a háború veszélyét, fokozta a Szovjetunió és a népi demokratikus országok - így hazánk, Magyarország - biztonságának veszélyeztetettségét."

„A varsói megállapodások éppen azért születtek - folytatta -, hogy a béketábor országainak összefogása gátat emeljen ezeknek a megnövekedett agresszív törekvéseknek, megállj-t kiáltson a háborús kalandoroknak."

A Varsói Szerződés politikai jelentőségét alátámasztva a továbbiakban elmondta, hogy „védelmi" egyezményről van szó, amely „szorosabbra fonja a szocializmus és demokrácia országainak összetartozását és még bensőségesebbé teszi ezen országok kapcsolatait." A szerződés fontosságát kiemelve elmondta, hogy a „szocialista tábor országai társadalmi és politikai rendszerükből, alapvető békepolitikájukból fakadóan egész Európa békéjét és biztonságát, egész Európa jövőjét védik tehát, amikor szorosabbra fogják soraikat saját építésük, saját békéjük érdekében. Magasztos történelmi szerep ez. A nyolc állam barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződése ugyanakkor nem zárt társulás. A szerződés társadalmi, államrendszerétől függetlenül bármely más olyan állam csatlakozhat, amely kifejezi azt a készséget, hogy hajlandó elősegíteni a békeszerető államok erőfeszítéseinek egyesítését. Az előbbiekből következik - folytatta -, hogy a szerződést megkötő államok szemei előtt tágabb célok is lebegnek. És ez a tágabb cél az európai kollektív biztonsági szerződés. A szerződő felek - az egyezmény szavai szerint „állandóan törekedni fognak" e cél elérésére, és ha egy ilyen szerződés létrejön, a varsói egyezmények érvényüket vesztik."

A szerződés szerinte „nem egyszerűen csak védelmi egyezmény, úgy a legújabb szovjet leszerelési javaslat sem csupán leszerelési javaslatok, hanem a nemzetközi feszültség enyhítésének átfogó programját

." Kiemelte: a szerződés megkötése „arra szolgál, hogy a béke ügyét mozdítsa előre, hogy a feszültség komor felhőit egyszer s mindenkorra elűzze az emberek százmillióinak feje felől." A szovjet politikai vezetés javaslata „számos új elemet tartalmaz a leszerelés kérdésében és nem egy ponton elébe is megy, a nyugati hatalmaknak az egész leszerelés kérdését minden eddiginél szélesebb keretek közé helyezi, és szoros összefüggésbe hozza a nemzetközi politika egyéb vitás kérdéseivel. Ez a döntően új vonás ebben a javaslatban s ez a jellegzetessége adja meg óriási jelentőségét."

A rádió hírösszefoglalóiban arról számoltak be, hogy az ország szinte valamennyi településén figyelemmel kísérték a nemzetközi politika e jelentős eseményét, a Varsói Szerződés aláírásáról szóló híradásokat. A „Hírek" 1955. május 21. délutáni kiadásában elmondták, hogy „röpgyűlések százain és ezrein beszélt az ország népe a teremtő békéről." A szerződésről „volt szó a zalai olajmezőkön és a szegedi paprikaföldeken. Kazincbarcika épülő falai között s a nyírségi tanyavilágban. Mindenütt, ahol munkás hétköznapokon erősödik a haza. Leírhatatlan erőnkről beszéltek a felszólalók sokmilliói, békét akaró ember összefogásának barátot biztató, az ellenséget megfélemlítő erejéről." A beszélgetések során „sok szó esett a nagy tábor vezetőjéről, a Szovjetunióról és legyőzhetetlen hadseregéről, amely fegyverbarátságban a demokratikus országok hadseregeivel új gyáraink, termést érlelő földjeink felett is őrködik."

Fotó: Fortepan / 03754

A korabeli propagandának megfelelő tudósítások szerint a gyűléseket követően az emberek „örömmel és bizakodva" folytatták a munkát, hogy „tovább gyarapodjék a béke tábora."

A hírösszefoglaló részletes beszámolóiban közvetítették például a tatabányai Cement-és Mészművek dolgozóinak véleményét és vállalásait is. A gyűlés résztvevői „elhatározták, hogy a haza erősítésére ebben az évben 9000 tonna klinker téglát, 10 000 tonna cementet és 2300 tonna meszet termelnek terven felül." A szükséges előírások betartása mellett az év végéig 4000 tonna szenet takarítanak meg.

A zalai olajmezők dolgozói is „üdvözölték a Varsói Szerződést." A Kőolajipari Vállalat dolgozói a gyűlésükön arról beszélgettek, „mit jelent népünknek a békeszerető államok összefogása. Szóltak arról, hogyan rabolták el hazánk egyik legértékesebb ásványkincsét az olajat a nyugati imperialisták, hogy háborús terveiket szolgálják vele." Elmondták, hogyan „fejlődött minden addiginál nagyobb mértékben, a szovjet szakemberek segítségével a magyar olajtermelés." A vállalat dolgozói „örömmel és bizakodással fogadták" a szerződést. Megfogadták, „minden erőfeszítésük arra irányul, hogy mind több olajjal erősítsék a demokratikus államok táborát."

A Szegedi Táncsics Termelőszövetkezet földjein a „munka szünetében beszélték meg a varsói tanácskozás határozatait." A termelőszövetkezet párttitkára „ismertette" a szerződés pontjait, majd a dolgozók mondták el véleményüket. Márkus Lászlóné, a kertészeti brigád tagja hangsúlyozta, hogy a „megállapodás mindnyájunk sorsát érinti - a mi földünket, a mi termésünket is védi. [...] új erőt adott munkánkhoz - a mi feladatunk, hogy még több erőt adjunk a szerződésnek. Kertészeti brigádunk ezért szállít mind több árut a városi dolgozóknak."

A Kazincbarcikán dolgozó Április 4. Gépgyár ifjúmunkásai, „csakúgy, mint a már működő turbináknál dolgozó fiatalok egységesen jelentették ki: több és jobb mindennapi munkával állnak ki a varsói határozatok mellett."

A Sóstóhegyi Vörös Csillag termelőszövetkezetben is „jobb munkával készülnek."

A szövetkezet dolgozói elhatározták, hogy „80 holdas szőlőjüket két nap alatt megpermetezik, a növénytermesztési brigád tagjai pedig a tervezett négy nap helyett két nap alatt sarabolják meg a cukorrépát."

A Magyar Acélárugyár dolgozói „egységesen helyeslik a varsói értekezlet határozatait." A vállalat röpgyűlésén Csizmár Gyula, a párt alapszervezeti titkára ismertette a megállapodás cikkelyeit. Elmondta, hogy a szerződés minden egyes pontja a „béke védelmét segíti, erősíti." A gyár egyik dolgozója Ditmayer Ferenc felszólalásában elmondta, hogy a megállapodás „alkalmas arra, hogy gátat emeljen a háborús uszítók agressziós törekvéseinek, és biztosítsa a világ valamennyi államának békés életét, a népek boldogulását." Ezért „mindannyiunknak egyforma érdeke, hogy szívvel-lélekkel, teljes erőnkkel kiálljunk mellette." Egy másik hozzászóló, Villányi Ferenc, többek között hangsúlyozta, hogy a létrejött dokumentum biztosítja a „szocialista építés további zavartalan haladását, amit a magyar dolgozóknak az eddiginél is jobb munkával, harcos helytállással kell elősegíteniök."

A tudósítások sorát a pécsi bányászok teljesítményével zárták. A szerződés „alkalmából május 21-én, szombaton nagytermelési napot

." Az első műszak eredményeként a vasasi bányakerület bányászai 111,1%-ra teljesítették „első műszaktervüket." A Pécsi Szénbányászati Tröszt dolgozói tervüket 101,8%-ra teljesítették, felszínre szállították az „esedékes havi tervükön felül [az] ezredik tonna szenet."

1955. május 24-én újabb hírösszefoglalóban számoltak be a Varsói Szerződés aláírása kapcsán elhangzott véleményekről. A bevezetőben elhangzott, hogy az „ország minden részéből, gyáraktól, üzemekből, falvakból naponta érkeznek jelentések arról, hogy [a] dolgozók milliói, milyen nagy megnyugvással helyesléssel fogadták a varsói értekezlet határozatait."

Az üzemekben több mint száz röpgyűlésen vitatták meg a dolgozók a varsói határozatokat." Ugyancsak megvitatták a szerződés pontjait a megye „valamennyi" állami gazdaságában és termelőszövetkezeteiben. A Kaposvári Gépállomás dolgozóinak a munka után szervezett gyűlésen Kiss István igazgató mondta el a varsói tárgyalások eredményeit. Mészáros János, a gépállomás esztergályosa felszólalásában javasolta, hogy a gépállomás dolgozóinak nevében küldjenek táviratot az Országos Béketanácshoz, amelyben „kifejtik: mindenben egyetértenek a Varsói Szerződésben foglaltakkal, és a maguk munkaterületén vállalják a rájuk háruló kötelezettségeket." „Helyesléssel és bizakodással fogadták a Varsóban aláírt szerződést" a Bács megyei üzemekben is. Így Kecskeméten a Kinizsi konzervgyárban, a lakatosipari vállalatoknál, a cipőgyárban. A megye termelőszövetkezeteiben röpgyűléseket szerveztek, ahol a felszólalók kiemelték, hogy „hazánk békéjét, biztonságát védi ez a szerződés."

Megbeszélték a külpolitikai eseményeket a székesfehérvári pedagógusok is. Fekecs Gábor, a Teleki Blanka Leánygimnázium tájékoztatójában a következőket mondta: „felmérhetetlen jelentősége van a nyolc állam szerződésének. Ez a szerződés nagyban elősegíti népünk életét, boldogságának megvédését, hiszen minden egyes cikkelye a béke a béke védelmét segíti, erősíti. Természetes tehát, hogy a megnyugvás örömével fogadjuk mi nevelők is" a határozatot.

Rácz János, a József Attila Általános Gimnázium igazgatója pedagógus társai véleményét tolmácsolta. Hangsúlyozta, hogy a „szovjet nép következetes békepolitikát folytat." Ennek részese minden magyar. [...] „a béketábor a Szovjetunió vezetésével mindent elkövet, hogy tárgyalások útján oldja meg a vitás nemzetközi kérdéseket, és megakadályozza az imperialisták mesterkedéseit, egy új háború kirobbantását."

A hírösszefoglaló utolsó tudósítása a Mezőföldi Állami Erdőgazdaság Lovasberényi erdészetének termelési értekezletén elhangzottakról számolt be. A felszólalók elmondták, a

„további bizalmat, lendületet ad munkájukhoz." Elfogadják a Kiskunsági Állami Erdőgazdaság felhívását, „tovább szélesítik a munkaversenyt, a termékenység növelését, az önköltség csökkentése érdekében."

A rádió 1955. május 25-ei „Tíz perc külpolitika" című késő esti adásában arról tudósított, hogy a magyar országgyűlés „ünnepélyesen megerősítette és törvénybe iktatta" a Varsói Szerződést. „Egész népünk magáévá tette, [és] nemzeti függetlenségünk fontos okmányának tartja e barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. Az ünnepélyes becikkelyezés népünk egységes akaratának nagyszerű megnyilvánulása volt."

A műsorban rövid összefoglalás szólt az országgyűlési felszólalásokról az „ünnepi" hangulatról, amely tükrözte a „képviselők mély felelősségérzetének megnyilvánulását." Ez is bizonyította, „milyen fontos esemény hazánk életében a Varsói Szerződés törvényre emelése." A szerződéssel „szervezetten bekapcsolódtunk egy olyan kollektív védelmi rendszerbe, amely acélfalat állít az Európát ismét fenyegető német militarizmus agressziós terveinek útjába. A Varsói Szerződés egy 900 milliós tábor erejével védi hazánk, otthonunk biztonságát, ugyanakkor pedig legszentebb kötelességünkké teszi, hogy mi is minden erőnkből védelmezzük egész földrészünk békéjét." A szerződés törvénybe iktatása „tehát egyszerre jelenti a saját nemzeti és személy szerinti biztonságunk megerősítését és minden európai nép sorsáért érzett felelősségünk fokozódását."

Az adásban kiemelték a Varsói Szerződés egyik fontos külpolitikai jelentőségét, azt, hogy „közelebb visz a német kérdés békés megoldásához is." A kérdés rendezésének az „állja útját, hogy a nyugati hatalmak következetesen Nyugat-Németország újrafelfegyverzésének útján haladnak. Ezzel az úttal a Varsó a tárgyalások útját szegezi

." Otto Grotewohl, az NDK miniszterelnöke úgy is, mint az okmány aláírója, elmondta, hogy az „NDK kormánya ebben a szerződésben komoly támogatást lát a német népnek az ország békés és demokratikus újraegyesítésére irányuló törekvéseihez." A varsói értekezleten részt vevő tagállamok „teljes megértéssel" fogadták a miniszterelnök felszólalását és azt az , hogy az „NDK kormánya abból az alapelvből indult ki: Az újraegyesített Németországot nem terhelik azok a kötelezettségek, amelyeket Németország egyik vagy másik része az egyesítés előtt különböző szerződések révén magára vállalt."

A Varsói Szerződés ratifikálását követően a hírösszefoglalók beszámoltak az esemény országos fogadtatásáról. A „Hírek" 1955. május 26-ai esti kiadásának összefoglalójában elhangzott, hogy a falvakban, városokban szervezett röpgyűléseken az emberek „nagy lelkesedéssel, helyesléssel és örömmel" fogadták a szerződés törvénybe iktatását.

A részletes tudósításban kiemelték Szabolcs megyét, ahol több járásban is „közös rádióhallgatást szerveztek. A dolgozók ezrei hallgatták a rádió közvetítést az Országgyűlés lefolyásáról," az okmány ratifikálásáról. Újfehértón „öt helyen is volt közös rádió-hallgatás, s egy-egy helyen 80-100 dolgozó gyűlt össze." Laskodon az adást követően is „sokáig együtt maradtak a dolgozók, s beszélgettek a Varsói Szerződés jelentőségéről." A véleményekben megfogalmazták, hogy a „falu népe is a saját ügyének tekinti" a szerződést, „mert tudja, törvénybe iktatása mindenekelőtt azt jelenti, nem állunk egyedül a nagyvilágban, velünk van a 900 milliós béketábor." Nyírteleken az Új Élet Termelőszövetkezet tagjai is együtt hallgatták a rádió közvetítést, majd Nagy János a beszélgetés végén kifejtette, hogy „most még erősebbek lettünk. Az imperialisták háborús terveivel szemben egységesen léptünk fel." A szerződés „biztosítékot nyújt arra, hogy építő munkánk eredményeit minden külső támadással szemben egyesült erővel megvédjük, és ez még több erőt, még nagyobb biztonságot ad további munkánkhoz."

Székely községben a DISZ-szervezet szervezett közös rádió-hallgatást a termelőszövetkezet tagjainak és az egyénileg gazdálkodóknak. Jakab Ferenc DISZ-titkár „magyarázta el" a szerződés jelentőségét, és „hangsúlyozta, hogy a soron következő munkák gyors elvégzésével is be kell bizonyítani, hogy támogatják a törvénybe iktatott szerződést."

A Kaposvárról érkezett hírösszefoglalóban arról tudósítottak, hogy a város üzemeiben tartott röpgyűléseken üdvözölték a szerződés törvénybe iktatását. A fonodában Móricz Gyuláné fonónő elmondta, hogy a törvény „biztosíték arra, hogy megvédjük békés alkotó munkánk eredményeit." Negyedes Lajos lakatos „jobb munkával akarja bebizonyítani: mindenben helyesli a párt és a kormány békepolitikáját." A fonoda dolgozói „egyöntetűen megfogadták, hogy további jó munkával bizonyítják békeakaratukat, és harmadszor is megszerzik az élüzem-címet."

Debrecenben is „lelkes visszhangra talált" a szerződés beiktatása. A város üzemeiben, a

, az Állami Áruházban a „arra tettek ígéretet, hogy termelési eredményeikkel, a munkafegyelem megszilárdításával bizonyítják be tettrekészségüket a szerződés mellett."

A Varsói Szerződés magyarországi törvénybeiktatását követően 1955. május 26-án a rádió „Tíz perc külpolitika" adásában „Varsó és az európai béke" című műsorában az egyezmény Nyugati visszhangját és külpolitikai jelentőségét értékelte. Vannak olyan „nyugati vezetőkörök", akik „notóriusan" nem akarnak „tudomást venni a tényekről." Ők azok, „akiket nem érdekelnek az események, a tényleges helyzet, mindig csak a saját elképzelésüket, ugyanazt a nótát fújják. A legreakciósabb nyugati lapok eleinte szinte teljesen elhallgatták, mi is a Varsói Szerződés lényege, miről is hoztak határozatokat. Ha valaki megnézte ezeket az újságokat, amelyek gyakran kérkednek azzal, hogy a 'legpontosabban' tájékoztatnak, nem sokat tudhattak meg erre vonatkozólag." Az emberek mégis tudomást szereztek az eseményről. „Varsót nem lehetett ilyenfajta hallgatással kiiktatni a történelemből. Erre más eszközökhöz nyúltak. Megpróbálták meghamisítani a varsói egyezmények lényegét, megpróbálták rosszindulatúan félremagyarázni azokat. Kijelentették, hogy Varsóban egy 'keleti atlanti tömb' alakult meg, s ezzel most már végleg kettészakadt Európa." Az United Press International (UPI) hírügynökség „úgy kommentálta a Varsói Szerződést mintha az valamiféle 'zárt tömörülés' lenne."

A „tényhamisítók tehát 'munkában' vannak, sőt, a nagy igyekezetben mind a két kezük foglalt". A szerződésből azonban más olvasható ki. „A 'véglegesen kettészakított Európa meséjével szemben az az igazság", hogy a szerződés „előmozdítja az európai kollektív biztonság megteremtését."

A Varsóban kötött megállapodás „ugyanis szögesen különbözik az imperialisták jellegzetesen zárt, agresszív katonai tömbjeitől." A Varsói Szerződés „ezzel gyökeresen ellentétben, kimondja, hogy társadalmi és államberendezkedésüktől függetlenül más országok is csatlakozhatnak hozzá, ha azok a béke és biztonság megőrzését tartják szem előtt." A varsói értekezleten résztvevő országok politikusai kijelentették, hogy „az új körülmények között, továbbharcolnak Németország nemzeti egységéért."

A szerződésről a műsorban megállapították, hogy „nem áll ellentétben a már meglévő nemzetközi szerződésekkel. Éppen ellenkezőleg, [...] megfelel az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának, s mintáját képezheti a békés célokat szolgáló regionális területi egyezményeknek. Ami pedig az európai kollektív biztonsági rendszert illeti, ez az a cél, amely a Varsóban összegyűlt nyolc államot vezérli." A szerződés bevezetőjében is szerepel, hogy a „résztvevők kollektív biztonsági rendszerre törekszenek, valamennyi európai állam közreműködésével." A megállapodás azt is tartalmazza, hogy „amennyiben egy ilyen biztonsági rendszert sikerülne megteremteni, a varsói szerződés érvényét veszti."

Visszatérve az „imperialista" értelmezéshez a szerződés „nem pótolni akarja az általános európai biztonsági szerződést, hanem elősegíteni azt," amit a lengyel miniszterelnök, Józef Cyrankiewicz is alátámasztott beszédében. A szerződés „megkötésével természetesen nem mondunk le az általános európai biztonsági rendszer megteremtésére irányuló erőfeszítéseinktől. Éppen ellenkezőleg: szilárd meggyőződésünk, hogy maga az élet kövezi majd ki e szerződés megkötésének útját."

A műsor készítője azt a tényt

, hogy „minden esetleges agresszor a békeszerető országok egyesített, megsokszorozódott erejével találja magát szemben, tízszeres meggondolásra kell, hogy intse a támadó tervek valamennyi kovácsolóját. A nyugati hatalmaknak vezető köreiknek - a varsói szerződés megkötése után - még világosabban látniuk kell, hogy mindenfajta erőpolitikájuk kudarcra van ítélve, s a fenyegetőzések helyett csupán az őszinte szándékon alapuló tárgyalások vezethetnek megállapodásokhoz."

A Varsói Szerződés tagjai 1991. március 31-én helyezték hatályon kívül a rájuk vonatkozó katonai együttműködési egyezményeket. A február 25-én aláírt közös határozat értelmében megszűnt a tömb összes katonai szerve, intézménye és testülete, 1991. július 1-jén pedig hivatalosan is felbomlott a szocialista blokkot 36 éven át összetartó szövetségi

Ezen a napon történt április 25.

1989

Megkezdődik a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők