Interjú Kádár Jánossal a Magyar Rádióban - 1956. szeptember 2.

Kádár János ritkán szólalt meg a rádióban, ennél is ritkábban adott interjút a politikai helyzetről. Az interjú egyrészt Kádár új szerepvállalásának része, nemkülönben annak, hogy a Magyar Rádióban ekkor már kritikus hangok is jelentkezhettek, amit az elnök Benke Valéria is támogatott. A Rákosi „restauráció" embereivel szemben újra megszólalhattak a Nagy Imrét támogatók, sőt Benke Valéria igyekezett eltávolítani a rádióból Rákosi legfontosabb embereit.

Bevezető

Kádár János ritkán szólalt meg a rádióban, ennél is ritkábban adott interjút a politikai helyzetről. Még 1956. július közepén felmerült a neve Rákosi Mátyás utódaként (valószínűleg taktikázva, Rákosi és Gerő Ernő javasolta őt, aki azután Rákosi helyére

), augusztusban azonban egyértelműen szembefordult Gerővel. A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának augusztus 24-ei ülésén döntöttek arról, hogy felülvizsgálják a Nagy Imrét elítélő, 1955 márciusában hozott határozatot. Ekkor bízták meg Kádár Jánost és Gerőt, hogy tárgyaljon Nagy Imrével. A pártvezetésben két vélemény alakult ki, már nem csupán Nagy Imre, hanem a korábban írók, újságírók ellen hozott pártbüntetések felülvizsgálatáról. Kádár vitázott a Politikai Bizottságban az ÁVH megítéléséről is, kifogásolta, hogy még a helyén van annak több régi vezetője. Kádár - szemben Révai Józseffel, Kovács Istvánnal, Szalai Bélával - egyértelműen hibásnak ítélte a korábbi határozatokat, amiért is a Politikai Bizottságban a viták középpontjába került. Kádár fellépése az írók ügyében eredményes volt, a párt Központi Ellenőrző Bizottsága úgy döntött, hogy több író és újságíró párttagságát helyreállítják. Nagy Imre ügye még nyitott maradt. Ezért, éppen az adás napján, szeptember 2-án, a PB által reájuk rótt megbízatást teljesítve Gerő meghívta dolgozószobájába Kádárt és Nagy Imrét. A megbeszélés témája Nagy Imre visszatérésének lehetősége, annak formája volt. Gerő arra tett kísérletet, hogy Nagy Imrét egyértelmű önkritikára bírja, Kádár árnyaltabban fogalmazott.

Az interjú elhangzásának másnapján, szeptember 3-án fogadta Kádárt a Szovjetunió nagykövete, Jurij Andropov. Nem volt más a megbeszélés fő tárgya most sem. Nagy Imréről volt szó, immár nélküle. Kádár beszámolt az előző napon folytatott beszélgetésről - amiről persze Gerő már előző nap személyesen informálta Andropovot - és azon a

volt, hogy a rendezéshez „szükséges türelmet és megértést tanúsítani", amivel Andropov egyetértett.

A Kádár Jánossal készített interjú egyrészt Kádár új szerepvállalásának része, nemkülönben annak, hogy a Magyar Rádióban ekkor már kritikus hangok is jelentkezhettek, amit az elnök Benke Valéria is támogatott. A Rákosi „restauráció" embereivel szemben újra megszólalhattak a Nagy Imrét támogatók, sőt Benke Valéria igyekezett eltávolítani a rádióból Rákosi legfontosabb

. A helyzet nem volt egyszerű, s továbbra sem vitáktól mentes: 1956. szeptember 29-én egy elnökségi ülési még úgy határozták meg a rádió politikai funkcióját, hogy az „a Magyar Dolgozók Pártja a népi demokratikus kormányzat rádiója. [...] A Magyar Rádió a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Titkársága közvetlen irányítása alatt álló politikai-kulturális szerv."

A közölt dokumentum az elhangzott interjú írott változata. A rádióban a sugárzás szalagon rögzített hangfelvételről történt: a két hang a szerkesztő Kerekes Istváné és Kádár Jánosé volt. A hangfelvételről gépírásos leirat készült. A szöveget elküldték az interjú alanyának, aki javításokat eszközölhetett rajta. A javításokat, amennyiben az lehetséges volt, vágásokkal érvényesítették, amennyiben ez nem volt lehetséges, az interjú úgy maradt. Közlésünkben jelezzük, hogy az írotthoz képest és a Kádár által visszaküldött példányban milyen javítások szerepelnek. Ebből még Kádár akkori, kompromisszumokat kereső, de az újabb, már Rákosi börtönében átélt években keményebbé vált mentalitására is lehet következtetéseket levonni.

Az interjú készítője,

1952. július 15-től dolgozott a rádióban. Az interjú a Magyar Rádió Agitációs és Propaganda Főosztálya megrendelésére készült, amelynek vezetője ekkor a reformokat szintén, bár óvatosabban, nem teljes mellszélességgel támogató volt.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők