Egy miniszteri beszéd 1984. augusztus 20-án Ópusztaszeren

„Az az igazi magyar, aki ismeri népe helyzetét a világban, és Közép-Kelet Európában, aki az újat támogatja, aki látja a bajokat, de cselekszik is a gonosz ellen, aki mindennapi munkáját tisztességgel elvégzi, részt vesz a közügyekben [...]. A világosan látó, a világ és a nemzete sorsát figyelemmel kísérő, az országot építeni akaró, cselekvő, önmagát művelő és tudatosan formáló ember - ez a XX. század végének magyarja. Ehhez hozzá tartozik, hogy szeretnie és ismernfie kell anyanyelvét, megbecsülnie népe hagyományait és történelmét, fenntartani és fejleszteni sajátos kultúráját."

Augusztus 20-áról, de történelmünk más jeles ünnepeiről is legtöbbször ideológiai nézőpontok alapján emlékeztek meg a hivatalos szervek, különösen így volt ez az 1948 és az 1990 közötti időszakban, vagyis a szocialista rendszer évtizedeiben. Az elhangzott beszédek mellett az ünnep megtartásának körülményei ugyancsak jellemzik a kort.

Ismeretes, augusztus 20-a a legrégibb állami, és ezzel egyetemben vallási tartalmú ünnepünk. Augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját még I. (Szent) István tette ünneppé és ekkor tartott Székesfehérváron törvénynapot. Szent László az ünnep napját a hónap 20. napjára helyezte át, és hosszú évszázadokon keresztül egyházi, és egyben világi ünnepnappá vált. A Szent István tiszteletére épülő egyházi ünnep jelentősége azonban fokozatosan halványulni kezdett, és felváltotta az államalapítást, a független magyar államot jelképező világi esemény. Különös mértékben mutatkozott meg ez a hatás a reformkor, majd a dualizmus korának ünnepségein. A két világháború közötti időszakban az ünnepet már áthatotta a revíziós gondolatot magában rejtő össznemzeti gondolat is. 1945-ben a kormányzat eltörölte az állami ünnepet, de a római katolikus egyház 1947-ig megtarthatta. Vallási és nemzeti elemei miatt az 1947-tól egyre nyíltabban berendezkedő kommunista rendszer nem tartotta meg korábbi formájában, és a mondanivaló jelentős átalakítását vitte keresztül. Az aratás kiemelt jelentősége miatt az „új kenyér" ünnepének keresztelték el, 1949-ben pedig erre a napra időzítették az 1949. évi XX. törvénycikk, vagyis az Alkotmány bevezetését. Ettől kezdve augusztus 20. szinte kizárólagosan az Alkotmány és az új kenyér ünnepe lett, a következő évtől pedig hivatalos ünnep.

A szocialista rendszer fennállása idején ezt a nyári ünnepnapot

nevével kapcsolták össze. A pusztaszeri történeti emlékhely és ezzel egyetemben a honfoglalásról történő megemlékezés kultuszának terjedése millennium évétől eredeztethető. 1896-ban a monostor romjai közelében hatalmas Árpád-szobrot és egy emlékművet emeltek, kimondottan a honfoglalás és az államszervezés szimbólummá tételének szándékával.

1945-ben ismét országosan vált ismertté Ópusztaszer neve. A debreceni ideiglenes kormány március 17-én elfogadta a földosztásról szóló törvényt, és a rendkívül fontosnak, sorsfordítónak tekintett döntés miatt a földosztás kezdő helyszínét a jelképes jelentőségűnek tartott településre helyezték. A földosztást továbbra is lényeges fordulópontot jelképező eseménynek tekintette a kormányzat, és Ópusztaszer ezért is maradt a figyelem középpontjában.

Az emlékhely látványos fejlődése a szocializmus második felének időszakához köthető. 1970-ben egy országos emlékbizottságot alakítottak, hogy a honfoglalás és a földosztás emlékhelye jobb körülmények közé kerüljön. Megkezdődött az emlékpark újjáalakítása, és a hetvenes évek közepétől látogatható tették. Augusztus 20-án pedig „munkás-paraszt találkozóval" összekötve politikai nagygyűlés jellegű ünnepségeket tartottak.

1984-ben a skanzen bemutatóházainak bővítése mellett a

helyet biztosító épület építése is folyt még, és a végül Rotundának nevezett épület két év múlva készült el.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 21.

1919

A Tanácsköztársaság kikiáltása Magyarországon.

1919

A két ifjúsági szervezet az IOSZ és a SZIOSZ „kommunista program alapján” egyesült. Az önkéntesség látszata ellenére, a baloldali ifjúság...Tovább

1950

Aláírják a New York-i Egyezményt a prostitúció betiltásáról (Magyarország 1955-ben csatlakozott az Egyezményhez).

1957

Megalakul (korabeli hivatalos kifejezéssel „zászlót bont”) a KISZ

1959

A Kínai Népköztársaság hadserege brutálisan leveri a tibeti népfelkelést.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők