Magyarországi német egyesületalapítás Trianon után

„Azután a német birodalomra és Ausztriára való figyelemből is szükségesnek tartja a magyarországi németség nyelvi és kulturális jogainak respektálását. Hatalmi téren a németség ma nem számít, s talán sokáig nem fog számítani. A magyar külpolitikát nem is lehet egyoldalúan a németségre építeni, de ha már más nemzeteknek határozott támogatásával nem dicsekedhetünk, és azoktól egyelőre az ország integritásának helyreállítását nem várhatjuk, a németeket nem szabad ellenségünkké tennünk."

Bevezetés

A trianoni Magyarországon az 1920-as népszámlálás eredménye alapján társadalmi, gazdasági és politikai szempontból nem egységes struktúrájú, lélekszámát tekintve csaknem két milliós német anyanyelvű népességből mintegy 550 ezer fő maradt az új határokon belül. A németség így a 7,6 milliós összlakosság 6,9 százalékát

. Ezek az adatok drasztikus csökkenésre utaltak, de egyben azt is jelentették, hogy 1920 után a németek lettek a legnagyobb magyarországi kisebbség. A hazai németségen belül a római katolikusok aránya kiugróan magas, 81,3 százalék . A zömében mezőgazdasággal foglalkozó Magyarországon maradt németség magyar állam iránti hűsége mellett használta német anyanyelvét, népi kultúrájában élt, és egyfajta lokális önazonosságtudattal rendelkező társadalmi csoportként békésen megfért a többségi nemzettel. Az együttélés egyik alapfeltétele azonban - különösen az első világháború, a német anyanemzettel való találkozása után - oktatási és nyelvi jogainak biztosítása volt, mert ezek egyrészt identitásának sarokpontjai voltak, másrészt alapvetően érintették mindennapjait, és képessé tették a magyar haza iránti szorosabb elköteleződésre. Ezen jogok biztosítása érdekében hozta létre germanista egyetemi tanár, nemzetiségügyi miniszter (1919-1920) a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet (MNNE), amely a Bethlen-kormány politikájának megváltozása kapcsán is jöhetett létre. A trianoni béke 1921 nyári parlamenti becikkelyezését követően a Bethlen-kormány - amelynek konszolidációs politikájába beleillett a nemzetiségekkel szemben követett előzékenyebb magatartás - arra törekedett, hogy a békeszerződés kisebbségvédelmi előírásait . A revíziót távlati célként szem előtt tartó magyar külpolitikai tervek és a nemzetközi körülmények - Németország fokozódó figyelme a térség iránt, a szomszédos kisantant államok kisebbségpolitikája - kapcsán a miniszterelnök magánál tartotta a kisebbségi kérdésben a kezdeményező szerepet, ezért is mutatkozott hajlandónak egy kizárólag nyelvi és kulturális érdekeket felkaroló, kontroll alatt tartható német egyesület támogatására. A szervezet ugyan már 1923-ban nem hivatalosan létrejött, alapszabályainak engedélyezését hosszas egyeztetések előzték meg a kormánnyal. Az alakuló közgyűlést 1924. augusztus 3-án tartották, ahol - a kormány kívánságainak megfelelően - a felvidéki cipszer volt külügyminisztert elnökké, Bleyer Jakabot pedig ügyvezető alelnökké [popup title="választották" format="Default click" activate="click" close text="Unser Fest. Die feierliche gründende Generalversammlung des Ungarländischen Deutschen Volksbildungsvereines. Sonntagsblatt. Wochenzeitung für das deutsche Volk in Ungarn. 4. Jg. [10. August 1924.] Nr. 32. 5."]. A kormányzat Bleyer iránti bizalmatlanságát jelezte Gratz helyzetbe hozása, aki - részben legitimista múltja miatt - a végrehajtó hatalom iránt messzemenő lojalitást tanúsított, ugyanakkor a nyelvi és kulturális jogokért ő is kész volt konfliktust vállalni. Bleyer és Gratz ellentéte, amely az 1920-as években majd az MNNE-n belül folyamatosan éleződött ki, koncepcióbeli eltérést takart. Míg Bleyernél már az 1920-as évek első felétől lényegesen nagyobb szerepet kapott a népközösség (Volksgemeinschaft) elvének képviselete, amely a német néphez való tartozás tudatát emelte ki, egyenrangúnak tekintve azt az államközösséghez (Staatsgemeinschaft) való kötődéssel, addig Gratz a népközösség elvéből következő bármiféle külső beavatkozást elítélt, és elsődlegesen a magyar állammal való kompromisszumokban látta a kisebbségpolitika alakításának eszközét. 

Az MNNE megalakulásával összefüggésben a kormány törekvése egyértelműen arra irányult, hogy minél szélesebb körben egy, a végrehajtó hatalom által ellenőrzött szervezet révén lefedje a hazai németség irányzatait, s ebben számított a katolikus egyház messzemenő támogatására. Bethlen István miniszterelnök a Népművelődési Egyesület létrejötte ügyében úgy tartotta tiszteletben a katolikus klérus féltve őrzött autonómiáját, hogy közben érvényesítette a kormány kisebbségpolitikáját. A magyar katolikus egyház azért is tudott azonosulni - az ideológiai hasonlóságok mellett - a kibontakozó ellenforradalmi rendszer céljaival, mert a területi elcsatolások révén több egyházmegyéje is súlyos veszteségeket szenvedett, így a klérus a revíziós politika majdani sikerében láthatta elvesztett részeinek visszaszerzésének esélyét. A mindenkori esztergomi érsek az ország első főpapja volt, aki tisztsége révén nemcsak egyházmegyéjében és egyházán belül vitt vezető szerepet, hanem közismerten az ország közéletében is. A kisebbségi kérdés kezelésében a magyar hercegprímás személyisége, valamint az ügy iránti érdeklődésének mértéke is kiemelt szerepet játszott. Csernoch János esztergomi érsek (1912-1927) - akinek főegyházmegyéje nagy része Csehszlovákiához került - azon túl, hogy azonosult a területi integritás elvével, komolyan vette azokat a törvényi előírásokat, amelyek a kisebbségi jogokat garantálták. Csernoch János az ellenforradalmi konszolidáció idején teljes mértékben támogatta a tárgyban megszülető kormányzati intézkedéseket, ugyanakkor véleményének kialakításában megfigyelhető volt az álláspontok között kiegyensúlyozó, a kölcsönös érdekeket figyelembe vevő attitűd is, amely a kisebbségi problémákra nyitottan reagáló főpap képét

.


Bethlen István
Bleyer Jakab
Csernoch János

Forrásunk alapján az MNNE megalakulásáról Csernoch János esztergomi érsek már 1924 februárjában pontos információkat kapott Bethlen István miniszterelnöktől, aki elsősorban abban kérte a hercegprímás támogatását, hogy minél több egyházi személy csatlakozzon az egyesülethez. Csernoch válaszában pozitívan reagált a kezdeményezésre, biztosította a miniszterelnököt arról, hogy ajánlani fogja a szervezetbe való belépést püspöktársainak és papságának. Az érsek - azon túl, hogy egyetértett a kormány politikájával - pontosan értette azokat a kül- és belpolitikai körülményeket, amelyek a méltányos kisebbségpolitika irányába mutattak, bár Németország szerepét jelentősen alábecsülte. A főpap levelében nem vetett számot azzal a ténnyel, hogy a magyarországi németségnek szinte alig jött létre saját értelmisége, mert a kiemelkedés útja elsősorban a magyarságba történt asszimilálódása volt. Ebben a kérdésben Bethlen és Csernoch, sőt a magyar állam és a katolikus egyház is azonos véleményen volt, nem helyeselték önálló, a magyarságtól elkülönülő német értelmiség létrejöttét, amely adott esetben külső politikai beavatkozás lehetőségét is hordozhatta. Csernoch arra kérte Bethlent, hogy ösztönözze a helyi közigazgatást a kormány rendelkezéseinek betartására, annak érdekében, hogy a papság ez irányú munkáját se akadályozzák. Ezzel a hercegprímás azt is el akarta érni, hogy az állam adjon neki segítséget, hogy papjai az ő intenciói szerint cselekedjenek ebben az érzékeny kérdésben. Az érsek hosszan jellemezte Bleyer Jakabot is, akinek hívő katolicizmusa, az ország területi integritásához való ragaszkodása személyét kezdetben a klérus egy része számára elfogadhatóvá tette. Csernoch kedvező véleménye annyiban némi naivitást tükrözött, hogy Bleyer politikai kudarcai következtében már igen korán kapcsolatot keresett a német birodalmi kormánnyal, Németországtól remélve a hazai németség helyzetének javulását. 

Az esztergomi érseknek küldött hasonló tartalmú levelet kaptak az egyesület ügyében Bethlentől az üzenetben név szerint említett magyar főpapok

. váci, csanádi és veszprémi püspök örömmel csatlakoztak az MNNE-hez, annál is inkább, hiszen egyházmegyéjükben voltak németajkú . A miniszterelnök nemcsak a belépésre, hanem a Népművelődési Egyesület tiszteletbeli vezetőségi tagságának elfogadására is kérte az említett püspököket. Ellenőrző szerepét nyomatékosítva arra bíztatta őket, hogy ha egyházmegyéjükben olyan jelenségeket , „[...] amelyek kormányhatósági közbelépést igényelnek, engem azokról a nemzetiségi harmónia megóvásának fontos célja érdekében esetről-esetre bizalmasan tájékoztatni méltóztassék." A főpapok akceptálták a kérést. Rott Nándor veszprémi püspök szinte mindnyájuk kisebbségi kérdésről alkotott véleményét kifejezte, amikor egyesületi tisztségével kapcsolatban ezt : [...] minden igyekezettel azon leszek, hogy a nemzetiségi törvények keretén belül a németajkú honfitársak jogos kívánságai kielégítést nyerjenek, de viszont az esetleges külföldi agitátorok, vagy azoknak itteni exponensei hívekre és követőkre ne találjanak." A püspöki kar 1924. április 9-ei ülésén támogatta a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület megalakítását, és egyházi személyek részére ajánlotta a szervezetbe való . Bár a főpapok szerepvállalása lényegében formális volt, a kormányzat az egyesületben való egyházi jelenléten keresztül kiemelt figyelmet fordított a német kisebbség lojalitásának megszilárdítására. Több püspök ugyanakkor nem lépett be a szervezetbe, sőt voltak olyanok, akik kifejezetten bizalmatlanul fogadták az egyesület megalakulását. Így a pécsi egyházmegyét vezető püspök 1925 tavaszán a Népművelődési Egyesület szellemiségét a magyarságtól idegennek, törekvéseit pedig ellenségesnek [popup title="nevezte" format="Default click" activate="click" close text="TILKOVSZKY LORÁNT: Nemzetiségi anyanyelvű oktatás a katolikus elemi népiskolákban (1919–1944). Századok 129. [1995] 6. 1257. "]. Ezzel szemben például győri püspök több alkalommal finom különbséget tett a pángermánizmus és az MNNE , „[...] amelyet legalább látszólag maga a kormányhatalom támogat." Virág , Zichy utóda a pécsi püspöki székben 1927 tavaszán világossá tette, hogy - „a nemzeti érdek szem előtt tartásával" - a Népművelődési Egyesületen belül a Gratz-féle törekvéseket . Ugyanakkor Virág püspök volt az is, aki 1928-ban azért üdvözölte egy helyi katolikus olvasókör megalakulását, mert szerinte ez által feleslegessé válna az MNNE .

Az MNNE megalakulásában játszott kormányzati szerep megkönnyebbüléssel töltötte el a magyar főpapokat, ugyanakkor - az alsópapsághoz hasonlóan - alapvetően tartózkodással figyelték az egyesület magatartását. Ez a bizalmatlanság az idő múlásával csak fokozódott. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a szervezet kulturális, oktatási és nyelvi céljaival olyan problémákat vetett fel, amelyek az eddigi status quo helyett előtérbe helyezték a kisebbségek követeléseit. Mindez olyan kényszerhelyzetet jelentett a katolikus egyházi vezetés számára, amelyben egyrészt a kormány intencióira kívánt támaszkodni, másrészt viszont megkövetelte az autonóm cselekvés jogát is. Ugyanakkor az egyesület tagságát zömében hívő katolikusok alkották, akik közül csak kevesen voltak

vádolhatók. Mivel azonban az MNNE alapszervezetei a hazai német nyelvi és kulturális célok mellett léptek fel, működésük számos esetben helyi konfliktust generált. Így lassan haladó szervezkedésében a vármegyei és helyi közigazgatás gátló munkája, valamint részben a kormányzat óvatos politikája is közrejátszott. Nem véletlen tehát, hogy az MNNE létszáma 1933-as fénykorában is csak 28-30 ezer fő volt, ami a magyarországi németek alig 4-5 százalékát

 

A forrást a mai nyelvhelyességnek megfelelően adjuk közre.

Bleyer Jakab fotója Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótárából való. 

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők