Szabó Pál levele Erdei Ferencnek 1951-ből

Szabó Pál, az ötvenes években is „jegyzett” népi író 1951. november elején írt levelében Erdei Ferenc földművelésügyi minisztert értesíti a tiszántúli parasztság körében tapasztalt igazságtalan intézkedésekről. Azok érdekében szól, akiket rossz minőségű, szikes földjük, szegényparaszti helyzetük ellenére kuláklistára vettek, miközben „azok a kisparasztok, akiket távolról sem érint a kulák kérdés szele, anyagilag egészen jól vannak”.

Forrás  

NEMZETI PARASZTPÁRT
ORSZÁGOS KÖZPONTJA
Budapest, VI. Sztálin-út 110.
Telefon: 112-850

 

Kedves Barátom!

Új regényemmel gyötrődöm, és így meglehetősen sokat vagyok vidéken, többek között a falumban is, Ugrán. Feltétlenül fontosnak tartom, hogy értesítselek a következőkről.
Az én falumban, Ugrán 1940-ben volt a tagosítás. Egy becsértékű föld tagosításkor, 1 kat. hold jóminőségű földet jelent a helyi viszonyoknak megfelelően. 4-5 becsértékű föld rosszminőségű földön, tehát nálu(n)k sziken 20-30, sőt 40 kat. hold földet is jelentett. Ezeket a földeket valakinek el kellett fogadni akkor, vagy tetszett neki, vagy nem. Így történt, hogy három vagy négy holdas kisparasztok kint a sziken 20-30-40 kat. holdú parasztok lettek a tagosítás után. Amelynek kevés része csupán rossz szántó, a többi mocsár, vagy vad szik és aranykorona, tiszta jövedelme40-60 vagy legfeljebb 100 aranykorona összesen. De mindezt csak a következőkért mondom;
Az Alkotmány ünnepén fennt voltam az ünnepélyen, s a kulák szégyentáblán többek között ott találtam J. Kiss Viktort, aki a múltban is jó ellenzéki kisparaszt volt, a felszabadulástól kezdve én miattam parasztpárti, később itt a központban pártiskolát is végzett, utána járási titkár lett, és most kuláklistán van. Birtokának tiszta jövedelme 120 aranykorona. Amiből csak 9-10 hold valamilyen szántó. Mivel beadási kötelezettségének, főként a tojásnak nem tudott eleget tenni, a Járásbíróság elítélte 4 hónapra. Megfellebbezte, a fellebbezési tárgyalása meg volt míg otthon voltam, én nem tehettem mást, minthogy adtam mellé egy levelet, aminek alapján nyilván felmentik.
De van itt kisparaszt, akinek 43 aranykorona tiszta jövedelme van, és aki részesaratásba járt és cséplőgéphez, és aki kuláklistán van.
A faluban egyáltalán nincs senki, akinek a vagyona elérné a 250 aranykoronát. Az osztályharcot természetesen itt is megakarták indítani és meg is indították illetékesek, tehát a járás és a megye. Világos, hogy vannak kulákhajlandóságú emberek, volt módosabb [sic] emberek, de ezeknek úgy látszik, hogy családi kapcsolataik a Tanáccsal elég jók, mert ezek helyett, ezeket a sziki embereket áldozták fel. Ami végzetesen rossz, nemcsak a termelőszövetkezetek fejlődésére nézve, hanem különösen a Pártra. Annyira rossz, hogy én ezt helyi viszonylatban nemcsak végzetesnek, hanem tragikusnak tartom.
Az ugrai esetből kiindulva próbáltam tájékozódni más szikes területek felé, és úgy látom, hogy nagyjából ugyanez a helyzet van. A paraszti birtokok kötelezettségei erős progresszívitással odáig emelkednek a rossz földű parasztságnál, hogy kötelezettségeiket teljesíteni egyáltalán képtelenek. De amihelyt kikerülnek ügyeikkel a faluból a Járási bizottsághoz vagy a megyéhez, és ezeken keresztül a bíróságokhoz, természetszerűleg itt kizárólag csak a holdak számát nézik, tehát úgy kezelik őket, mint más kulákokat. Szinte emberfeletti az a gyötrődés, amin ezek keresztül mennek. Beszéltem egy fiatalemberrel, Kovács Ernőnek hívják, ismertem az apját, nagyapját és magát. Ez az ember tagosításkor katona volt és így tudtán és akaratán kívül kikerült a szikre a földjével. Most 36 holdja van, aminek csak egy kicsi része rossz szántó, és van 4 apró gyereke, és valami elképesztő, amit ez az ember, ez a család végig járt.
Nem írói hangulattal írom ezeket, hanem a dolog sokkal keservesebb és fájóbb mindennél. Eltekintve attól, hogy politikailag végzetesen rossz, egyrészt, mert igazságtalan, másrészt, mert ezeknek az embereknek a gyerekei, mivel igen sok van nekik, katonák, munkások, népes családjuk révén nagyon be vannak ágyazódva a falu szegény rétegébe, szinte tragikus visszatetszést szül. A termelőcsoport, a termelőcsoportok egyáltalán nem fejlődnek, a Párt is elszigetelődött, szóval én arra kérnélek, hogy igen hamar nézzétek meg közelről ezt a kérdést. Valamilyen generális intézkedés kellene a szikföldek felé. Mert hiszen ez a szik nem is kell a termelőcsoportnak sehol, ezek az emberek mennének, odahagynák, de még ezt sem tehetik meg.
Igen kérlek, hogy engem értesíts, hogy mit lehet csinálni ebben az ügyben.
Ebből kiindulva, azt hiszem, hogy én teljesen látom a vidék, tehát a parasztság hangulatát a Tiszántúlon. Hiszen éppen azért gyötrődök én is új regényemmel, valami olyant csinálni, olyant írni, ami mihamarább segítene a kérdés megoldásában. Csak egy példát említek: az új beszolgáltatási rendelet ellen a következőkép készülnek a védekezésre.
Nem tartani fejőstehenet, hanem helyette tinót, vagyis ökröket állítani be. Ez a szinte mozgalomnak tetsző szándék, amint én értesültem, és úgy látszik, hogy eléggé jól, Komádiból indul. Komádi nagy község, talán 6-7 000 lakosa is van.
Egyébként azok a kisparasztok, akiket távolról sem érint a kulák kérdés szele, anyagilag egészen jól vannak. Felment a disznó ára, a tehén ára, a takarmány sok: 4000.-Ft egy jó fejőstehén. A süldők, malacok megint nagy értéket képviselnek, és van olyan tanyasi kisparaszt, 6-8 holdas, akinek 10-15 süldője is készül a meghízásra! Egyrészt tehát, ez a váratlan anyagi mód hátráltatja a termelőcsoportok fejlődését, másrészt, pedig a helytelenül értelmezett és sok helyen megindított osztályharc.
Azokat az embereket, akiket a falu kis rongyembernek, tehát kupecnek, kocsmárosnak és hasonlónak ismert, a fene se sajnálja, ha kuláklistára kerül. Hiszen a falunak minden időben volt és ma is van egy egészséges igazságérzete. Viszont szinte fenntartás nélkül mellé áll mindazoknak, akiknek a sorsuk, szemléletük azonos az övékével.
Ezek Ferenc nagyon komoly dolgok, komolyabbak mind [!] ahogy én leírhattam, kérlek sürgősen foglalkozzatok vele.

                                                           Sok üdvözlettel:

                                                                                              Szabó Pál

MOL (Magyar Országos Levéltár) XIX-K-1-ah. Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter iratai, 9. doboz. - Eredeti géppel írt levél, dátum nélkül

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők