Archívum

2017: Dekonspiráció az „egyházi reakcióban” - egy beszervezés története Kovrig Béla,  az áldozat szemszögéből

Kovrig Béla (1900–1962) a két világháború közti magyarországi szociálpolitika és szociológia meghatározó alakja, a II. világháború alatt a katolikus ellenállási mozgalom egyik vezetője volt. 1946-ban az Államvédelmi Osztály fenyegetéssel beszervezte, végül 1948-ban sikerült emigrálnia. Rövid olaszországi tartózkodás után az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, és ott is halt meg 1962-ben. Az alábbiakban bemutatott dokumentumok között található az amerikai hatóságok tájékoztatására készült, eskü alatt tett, mindeddig ismeretlen vallomásának gépelt leirata is.

2017: A kristályéjszaka magyar vonatkozásai

„A tegnap délután és este folyamán nagy kíváncsi tömegek hömpölyögtek az utcákon, akik komolyan és némán nézték a pusztítások színhelyeit, és az embernek az az érzése volt, hogy itt egy egész nép szégyelli magát.” Mint ismeretes, a náci Németország számos pontján zsidóellenes megmozdulások kezdődtek a Franciaországban szolgáló német követségi tanácsos, Ernst vom Rath 1938. novemberi meggyilkolását követően. A német lakosság egy része elborzadva nézte az üvegszilánkokkal borított utcákat és a lángba borított zsinagógákat. Ellenben voltak olyanok, akikben a pogrom fokozta a zsidóellenes érzületet. Mindezidáig kevés információnk volt arról, hogy a Németországban élő magyarokat is érintette a zsidóellenes pogrom. Erről a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában fellelhető külügyi jelentések számolnak be.

2017: Budapest – Washington – Havanna, avagy egy  FBI-akta háttere – III.

Curtis A. Fitzgerald, az FBI különleges ügynöke jelenti: „1967. november 20-án [J. B.] a Mariasy Felix F. álnevet használva eltérítette az Egyesült Államok, Florida Hollywood, North Perry repülőtérről a Bahama-szigetek, Bimini felé tartó kétmotoros N1431P számú Piper Apache típusú repülőgépet… Kubába, Havannába.” Ezt követően vette körözés alá az FBI az Interpollal közösen a magyar származású amerikai [J. B.]-t…

2017: Alapi Gyula ismeretlen levele Rákosi Mátyáshoz

2016 folyamán egy váratlan lehetőségnek köszönhetően Ungváry Krisztián birtokába került mintegy 250, Rákosi Mátyáshoz köthető irat. Ezek elsősorban Rákosi kimenő leveleinek másolatait és bejövő leveleit tartalmazzák. Néhány kivételtől eltekintve az iratok keletkezési ideje 1957 és 1970 közötti. A dokumentumok jelentős része mindeddig ismeretlen részletekkel gazdagítja a Rákosi-rendszerről és annak névadójáról alkotott képet. Az alábbiakban ennek az irategyüttesnek egy érdekes darabját tesszük közzé.

2017: A megkerült irattár – Magyar állampolgárok és érdekvédelmük Sanghajban a 20. század első felében

Sanghaji magyar kalandorok Rejtő Jenőt megidéző világáról, ismeretlen körülmények között eltűnt majd megkerült konzulátusi irattárról, a két világháború közötti sanghaji magyar érdekvédelemről lesz szó az alábbi írásban. A rövid közigazgatás- és diplomáciatörténeti bevezető, majd az ezt követő „irattártörténeti” rész után egy bizonyos Bognár Árpád sanghaji ügyein keresztül illusztrálom az ottani magyar érdekvédelem különböző államok és szervek útján való működését, valamint a sanghaji/dél-kínai kicsiny magyar kolónia tarkaságát. Végül két különös fotósorozatot teszek közzé, elsőként a Bognár-hagyatékból megmaradt gyűjteményt, majd ezt követően egy fényképsorozatot Vulcsik Anna irgalmas nővér hangcsou-i (hangzhou-i) kórházi munkájáról.

2017: Jogvédelem és politikai aktivizmus között – a párizsi Emberi Jogok Magyar Ligája, 1924–1939

A franciaországi magyar emigráció története részben feltárt, részben teljesen kiaknázatlan terület. 1990 előtt számosan foglalkoztak annak történetével, de e munkákban elsősorban a magyar munkásmozgalom, és azon belül is az emigrációban működő kommunista párt ténykedése kapott nagyobb visszhangot. Az Emberi Jogok Magyar Ligájáról, a magyar emigráció ezen fontos szervezetéről – jóllehet a nemzetközi kutatásban meg-megújuló érdeklődés mutatkozik az egyes nemzetek jogvédő szervezetei iránt – még nem készült átfogó ismertetés. Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy fennmaradt dokumentumok, a Liga és egykori résztvevőinek iratai, emlékezései alapján felvázoljam a magyar liga két világháború közötti történetének néhány sarokpontját.

2017: Válogatás a Committee for Human Rights in Rumania történetének első dokumentumaiból

A Committee for Human Rights in Rumania (Romániai Emberi Jogokért Bizottság) az 1976-os alapítása óta, azaz több mint negyven éve New Yorkban működik. Az amerikai magyar szervezeti világ egyik fontos szereplőjéről van szó, amely a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek helyzetéért emelte fel a szavát az Egyesült Államokban, és ennek érdekében többször sikeresen mobilizálta az amerikai magyarság egy jelentős részét különböző lobbiakciói keretében. A szervezet rendkívül gazdag archív dokumentumgyűjteménnyel rendelkezik, amely csak 2016-ban vált kutathatóvá, azt megelőzően a New York-i Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat pincéjében hevert rendezetlenül. Az archívum jelentős részének digitalizálása 2015 folyamán történt meg, eredményeként pedig több mint 100 000 digitalizált oldal került feldolgozásra. A digitalizált gyűjtemény tartalma az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének honlapján elérhető, a forrásanyag szabadon kutatható.

2017: Az Amerikai Magyar Alapítvány működése és rövid története

Az Amerikai Magyar Alapítvány több mint hét évtizede szolgálja az amerikai–magyar kultúra gyűjtésének és bemutatásának ügyét. Alapítása 1941-ig nyúlik vissza, az Illinois állambeli Elmhurst College keretein belül ekkor kezdte meg működését az ottani magyar tanszék. Dr. Dienes Barnabás református lelkész munkájának köszönhetően olyan országos szervezetek is támogatták ösztöndíjakkal a tanszéket, mint a Verhovay Segély Egylet, illetve az Amerikai Magyar Református Egyesület. 1959-ben az alapítvány New Jersey államba tette át székhelyét, és a magyar tanulmányok biztosítására létrehozták az Amerikai Magyar Intézetet. Az amerikai magyarság egyik első számú intézményeként az alapítvány teret és infrastruktúrát biztosít az általa működtetett Örökség Központ változatos levéltári, könyvtári, népművészeti, képzőművészeti gyűjteményének bemutatására is.

2017: A Massachusettsi Magyar Egyesület belviszályának egy verses emléke 1983-ból

1983-ban bő két évtizedes történetének legsúlyosabb válságát élte meg az 1964-ben alapított Massachusettsi (korábban Bostoni) Magyar Egyesület/Hungarian Society of Massachusetts, miközben épp kezdetét vette a leglátványosabb eredményt hozó tevékenységük. A Masszi Lajos leköszönő elnök, illetve hivatali utódja, Bene Gabriella vezette felek közötti ellentét perbe torkollott, miközben megkezdődtek az előkészületei a bostoni Liberty Square-re tervezett 1956-os emlékszobor felállításának. A szobor ma is Boston ékessége, a torzsalkodásnak pedig (szerencsére) ma már alig él az emléke. Az azonban, hogy az adott helyzetben ez élénken foglalkoztatta a tagságot, nem kérdéses, aminek az itt közölt forrás, egy döcögős vers a sajátos bizonyítéka.

1945: Nagymarosiak „málenkij robotra“ hurcolása 1945-ben – Források, nézőpontok, emlékezések

„Nagymaros község alulírott elöljárói tisztelettel jelentjük, hogy Nagymaros községből az ide becsatolt névjegyzék tanúsága szerint f. évi január hó első napjaiban 399 férfit és nőt vitt el ismeretlen rendeltetéssel – az időközben hazaengedetteken kívül – a községbe érkező és valószínűleg különleges feladatokkal megbízott orosz katonai parancsnokság. A parancsnokság az elvitel indokát vagy célját nem közölte s nem nyújtott bizonyosságot az elvittek további sorsa felől.”

1945: „A szegedi püspök öccsét az oroszok fogságba vitték”

„Szomorú hír Dezső öcsémről. 19-én d.e. nálam járt Szabó János szalontai plébános, és elmondta, hogy Budapesten a Tisztviselőtelepen káplánkodott. Hazajövet egy asszony [a] vasúton megszólította, hová megy. Mikor azt válaszolta, hogy Szegedre, így szólt az asszony: Mondja meg a szegedi püspöknek, hogy a Dunán valaki átkiáltotta: »a szegedi püspök öccsét az oroszok fogságba vitték.« Ma reggel sok foglyot vittek át az oroszok megint a városon, katonákat és civileket vegyesen, és elfacsarodott a szívem a gondolatra, hogy Dezsőt is így hajtják valahol. És a szegény kis család!”

1948: Kelemen István fogoly levelei a Szovjetunióból Kolozsvárra

„Ötödik karácsonyt töltöm az idegenbe[n]. Nagyon sokat tudnék írni, de itt csak minden hónapban egy lapot lehet írni. Tudatom, hogy egészséges és jól vagyok [!]. Ne aggódjanak, mert ruhát vettem magamnak, fehérneműt, mindent. Tudniillik én bányában dolgozom 2 éve. Szabadon élünk, mindent saját magunk veszünk, főzünk, úgy, ahogy a fizetésünk megengedi. Kívánok sok kelleme[s] karácsonyi és újévi ünnepeket. Talán jövőben én is otthon leszek. Nagyon fáj a lelkem, hogy nem lehetek már én is otthon. A jó Isten talán ezt is megadja.”

1944:  „Az egész háború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a szolyvai fogolytábor” – A málenkij robot kárpátaljai vonatkozásai

„Majdnem 200 ref.[ormátus] férfit vittek el a szolyvai kaszárnyában alakított fogolytáborba. Közülük egy már Nagyberegen összeesett, és halva hozták haza. Ezt a testvérünket a nagyberegi állomásparancsnok szigorú utasítására minden tisztesség és harangszó nélkül temettük el a néma Miatyánk elmondásával. Az elhurcoltak közül többen betegen jöttek haza, hármat pedig ott földeltek el. Az egész háború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a szolyvai fogolytábor. Ez év tavaszára, március végére onnan ismeretlen helyre vitték el férfiainkat, s azóta sorsukról nem tudunk semmit sem.”

1990: A Szovjetunióba hurcolt magyarországi németek kárpótlása (1989–1992)

1944. december 29-én kezdődött a szenvedésünk. Reggel otthon hagytam a 6 éves kislányomat, az idős anyósomat. […] Az úti célunk Sásd volt gyalog. Amit magunkkal vihettünk, azt kocsival hozták. Az otthon maradt egypár idős bácsi fogta be a lovakat, és jöttek utánunk. Sásdra értünk a déli órákban fáradtan. Ott még egyszer orvosi vizit volt, aki élelmes volt, az összeesett és annak se kellett elmenni. Amikor már sötétedett, akkor indultunk Sásdról. Pacsidiri, kiabáltak az orosz katonák mellettünk a géppisztolyukkal. Sötétben mentünk, féltünk, sírtunk, fáztunk, félre lépni sem volt szabad.”

1956: „Világosság éjjel”, „sötétség délben” – Erica (Glaser) Wallach és Noel H. Field története

„1949. május 11-én a Magyar Államvédelmi Hatóság szervei őrizetbe vettek, azzal gyanúsítva, hogy én az Egyesült Államok részére, melynek állampolgára vagyok, kémtevékenységet folytatok. Ugyanannak az évnek augusztusában feleségem, Herta és bátyám, Hermann ugyancsak le lettek tartóztatva a magyar, illetve lengyel államvédelmi szervek által. A következő évben, 1950. augusztus 26-án nevelt lányunkat, Erica Glaser Wallach-ot letartóztatták Berlinben, ahová Párizsból azért ment, hogy nevelőszüleit megkeresse, abban a meggyőződésben, hogy be fogja tudni bizonyítani ártatlanságukat.”

 

2017: Milován Sándor és a nagyszőlősi „szovjetellenes politizáló csoport”

1956 történetének része, hogy a kárpátaljai magyarság jelentős része együttérzett a magyarországi forradalmárokkal. Az 1956-os forradalom és szabadságharc az ott élő magyarok számára is a kommunista diktatúrával való szembenállás, a szabadság eszmeisége mellett való kiállás jelképe volt. A forradalomról nyilvánosan azonban nem sokan mertek beszélni, mivel az bűncselekménynek számított. Az emberek féltek a megtorlásoktól – hiszen az 1944-es elhurcolások, a „málenkij robot” emléke még mindenkiben elevenen élt –, ezért igazi szervezkedésnek minősíthető megmozdulásról, lázadásról, az anyaországihoz hasonló forradalmi cselekvésekről, fellépésekről Kárpátalján nem beszélhetünk.

2017: 1956 és következményei Simén Dániel unitárius teológiai tanár életpályájában

Az 1956-os magyarországi forradalom eseményeit a Román Népköztársaság területén Kolozsvár központtal működő Unitárius Egyház fokozott figyelemmel és vitathatatlan rokonszenvvel követte. Ez a magatartás azonban nem maradt következmények nélkül, és a szocialista hatalom által konszolidációs céllal 1957-ben elindított országos méretű megtorlási akció 1959-ben az intézmény működésében is mélyreható átalakulásokhoz vezetett: elítéltek és bebörtönöztek 17 egyházi személyt, zsarolással egy hatékonyan működő, az intézmény totális alávetettségét és felügyeletét biztosító informátorhálózatot építettek ki az államhatalom szemében kompromittálódott vagy megfélemlített egyházi tisztviselőkből.

1918: „Kezeidet csókolja hálás fiad, Kárli” – Csicseri Orosz Károly hadnagy első világháborús levelei (1916–1918)

Az összeállítás ízelítőt ad csicseri Orosz Károly tüzér hadnagy mintegy 300 darabot számláló első világháborús leveleiből, melyek címzettje édesanyja, özv. Orosz Lajosné br. Kemény Anna. A levelek egy multikulturális közegben nevelkedett, családjának múltját vállaló, de a világ változásaira érzékenyen reagáló nemesifjú szemüvegén keresztül láttatják a Nagy Háború történéseit. Amellett, hogy apró, de érdekes adalékokkal szolgálnak az első világégés történetéhez, a levelek páratlanul értékes forrásai a Székelyföldre elszármazott család 20. századi történetének.

1914: A háborús évek Fóton, 1914–1918 – Gróf Apponyi Franciska befejezetlen naplója

„Megírtam ezt a füzetet a fóti jótékonysági intézmények munkásságáról, talán avatatlan tollal, de annál erősebb hittel, hogy jót teszek vele – írta naplója előszavában a háború alatti jótékonykodásban és szociális szervező munkában kitűnt gróf Apponyi Franciska – […] hadd maradjon nyoma annak, hogy tettem-e valamit, és Isten segítségével és legjobb szándékom szerint tudok-e még valamit tenni azért a kis darab földért, melynek a sors asszonyává tett.”

1916: „A Király meghalt!” – Ifj. Teleki Sándor első világháborús naplója

Az első világháború centenáriuma kapcsán számos napló, visszaemlékezés, korabeli eseménnyel foglalkozó oldal és e témához kapcsolódó munka áll az érdeklődő rendelkezésére. Ifj. Teleki Sándor (1861–1919) naplója is ezek sorába illeszkedik. A nagy múltú család tagja az első világháború kezdetétől majdnem annak végéig vezette szinte napi rendszerességgel naplóját, amelyben érdekfeszítő, izgalmas történeteket olvashatunk.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt december 15.

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők