„A nemzeti kérdés sikeresen megoldható a szocializmus keretei között” – Ukrán és magyar levéltári dokumentumok Grósz Károly 1989. április 3-i kárpátaljai körútjáról – I. rész

Bevezető

 

Talán nem ördögtől való dolog, ha egy forrásközlemény megírását egy levéltári dokumentum inspirálja, illetve az afelett érzett örömünk, amikor rábukkanunk arra egy archívum mélyén. Jelen írás kiindulópontját az adta, hogy a 2018. szeptember 16–22. közötti kijevi kutatóutam során az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága (UKP KB) egykori archívumának megőrzésére hivatott Ukrajnai Társadalmi Szervezetek Központi Állami Levéltárában a kezem ügyébe került egy orosz nyelvű tájékoztató feljegyzés, amit Alekszandr Merkulov, az UKP KB Külkapcsolatok Osztályának vezetője állított össze a KB apparátusa számára Grósz Károly 1989. április 3-i félnapos kárpátaljai körútjáról.[1] Az iratot még a levéltári kutatóteremben végigolvastam, s már akkor feltűnt, illetve elgondolkodtatott, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) főtitkára mivel indokolta meg azt, hogy Kárpátaljára akart látogatni. Ezt a kijelentését akár az egész dokumentum tételmondatának is tekinthetjük, mivel leszűrhető belőle, hogy ő maga hogyan interpretálta a külhoni – az akkoriban leginkább elterjedt frazeológia szerint határon túli – magyarság egyre nagyobb társadalmi visszhangot kiváltó és a magyar politikai vezetést is lépéskényszerbe hozó komplex problémakörét, s milyen percepciói lehettek a szomszédos országokban élő magyarság helyzetének rendezése felől. Egyúttal ez a „röpke kiruccanás” a határon túlra Grósz Károly saját reputációjának és politikai mozgásterének, a belső hatalmi küzdelmekben elfoglalt pillanatnyi pozíciójának vizsgálata szempontjából is tanulságokkal szolgálhat.

A későbbi kutatásaim során azt feltételeztem, hogy a „magyar térfélen” is keletkeznie kellett egy hasonló dokumentumnak, vagyis kellett lennie egy olyan belső tájékoztatónak vagy emlékeztetőnek, ami az MSZMP valamely kulcsfontosságú szerve, a Politikai Bizottság vagy a Külügyi Osztály, annak tagjai és apparatcsikjai számára összegezte volna a pártfőtitkár kárpátaljai útjának tapasztalatait. Sajnos azonban hosszas kutakodások után sem bukkantam rá ilyen forrásra. Természetesen nem kizárt, hogy ennek az ukrán dokumentumnak valahol még lappang a „magyar pandanja”, s ha majd előkerül, érdemes lesz összevetés céljából együttesen is megjelentetni őket. Mindazonáltal úgy vélem, hogy az MSZMP berkeihez köthető, feltételezett emlékeztető archívumi hiánya legalább annyira indokolja a mellékelt ukrán dokumentum közreadását, mint amennyire a megléte indokolta volna. Grósz Károly 1989. április 3-i kárpátaljai körútjáról jelen állás szerint ez az ukrán pártirat az egyetlen olyan rendelkezésünkre álló primer forrás, amely in situ, és rögtön az események után,[2] a belső információ szintetizálásának és szűk körben történő megosztásának igényével keletkezett forrásokra jellemző informativitással örökíti meg az utókor számára a látogatás egyes részleteit.

 

Grósz Károly lehetséges motivációi

 

Grósz Károly kárpátaljai körútjának előzményeihez az egyetlen kapaszkodónk a pártfőtitkár külpolitikai tanácsadója, Thürmer Gyula első kiadásban húsz évvel az események után megjelent visszaemlékezése. Eszerint Grósz az 1989. március 23–24-i Szovjetunióban tett hivatalos látogatása során arra kérte Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárt, hogy nyújtson neki segítséget abban, hogy Kárpátaljára utazhasson.[3] Thürmer végig jelen volt a két pártvezető március 24-i szűk körű tárgyalásán, az általa készített emlékeztető ugyanakkor nem tartalmaz semmilyen utalást arra vonatkozóan, hogy ennek során Kárpátalja és az ott élő magyarság problémái bármilyen formában szóba kerültek volna.[4]

Joggal feltételezhetjük ugyanakkor, hogy erre mégiscsak kitértek, ugyanis a Szovjetunió nemzetiségi problémáiról Gorbacsov – az emlékeztető kontextusából ítélve – saját maga kezdeményezett eszmecserét: röviden tájékoztatta a vendégeit a nemzeti kérdés „korszerű szocialista megoldásának” újonnan kidolgozandó programjáról,[5] amire Grósz minden bizonnyal készült és reflektált. Ezt támasztja alá az, hogy az MSZMP Külügyi Osztályának munkaanyagaiban megtalálható egy március 18-ra datált és Moszkvában készült, tehát feltehetőleg a – magyar–szovjet kapcsolatrendszerben irányadó – Moszkvai Magyar Nagykövetséghez köthető tárgyalási témavázlat, amely sorvezetőként arra volt hivatott, hogy a magyar delegációt orientálja a megbeszélések tárgykörében. Ennek egyik, Nemzetiségi viszonyok című alpontja az alábbi szalagcímeket tartalmazza: „Magyarországon jól érzékelik, hogy megkülönböztetett figyelmet kívánnak fordítani a területi autonómiával nem rendelkező népcsoportokra. A kárpátaljai magyarság bővülő lehetőségei: számos konkrét eredmény az utóbbi években, az együttműködések egyik legjobbjaként tartjuk számon. Tovább kívánunk haladni: értékelésünk szerint minden feltétel adott, például a kishatárforgalom tényleges beindítása.”[6] Ezek a premisszák – különösen az az értelmezés, mely szerint Kárpátalja és a kárpátaljai magyarság helyzetének javulása új perspektívákat nyit a kétoldalú együttműködésben – visszaköszönnek az MSZMP központi orgánuma, a Népszabadság Grósz moszkvai útjához kapcsolódó helyszíni tudósításaiban is, a látogatást felvezető hírösszefoglalóban,[7] majd a magyar pártfőtitkár által a tárgyalásait követően tartott nemzetközi sajtótájékoztatóról beszámoló kolumnában.[8]

Mindez nem mond ellen Thürmer azon állításának, miszerint Grósz a kárpátaljai útjának előkészületeit igyekezett végig titokban tartani a Politikai Bizottság tagjai előtt. A kárpátaljai magyarság ügye „belengte” a moszkvai tárgyalások légkörét, ám az a konkrét felvetés, hogy a magyar pártfőtitkár el is szeretne oda látogatni, már nem kapott publicitást, sem a párt szűkebb köreiben, sem a szélesebb nyilvánosság előtt. Grósz – és az ő intencióinak megfelelően Thürmer – ezt az elhatározást, illetve a Gorbacsovval erről folytatott egyeztetés tényét bizalmasan kezelte.

Az MSZMP KB Politikai Bizottságának március 28-i ülésén a „Különfélék” napirendi pont alatt, „Grósz Károly elvtárs szóbeli bejelentései” alpont egyik bekezdésében mindössze annyi szerepel, hogy a „Politikai Bizottság tudomásul veszi, hogy Grósz Károly elvtárs április 3-án részt vesz Záhony városavató ünnepségén”. A főtitkár tehát előzetesen nem tájékoztatta arról a PB tagjait, hogy a záhonyi városavatót összeköti egy többállomásos kárpátaljai körúttal.[9] Ezt követően a Politikai Bizottság április 5-én tartott legközelebb ülést, ahol Grósz utólagosan bejelentette, hogy két nappal korábban Kárpátalján járt „a Szovjetunió Kommunista Pártjának meghívására”, amit a PB tudomásul vett. A főtitkár tehát nemes egyszerűséggel lezárta a kérdést azzal, hogy utólagosan bejelentette kárpátaljai útját, de annak tapasztalatait nem osztotta meg a PB tagjaival.[10]

Páldi András kijevi főkonzul, aki már a szovjet oldalon, Csapon csatlakozott a magyar delegációhoz, azt írta, hogy őt is teljesen váratlanul érte, amikor bejelentették Grósz kárpátaljai látogatását.[11] Az út előkészületeibe tehát őt sem vonták be. A pártfőtitkárt kísérő Thürmer külön kiemeli, hogy Grósz még Záhonyban sem szólt arról, hogy Kárpátalja felé veszi az irányt. Amikor pedig a városavató ünnepség befejeztével felszálltak a különvonatra, a bizalmasain és a vonatkísérőn kívül senki nem sejtette, hogy a szerelvény nem Budapestre, hanem az ellenkező irányba, Csapra indul.

Thürmer a visszaemlékezésében rögzíti azt is, hogy Grósz mivel indokolta a kérését. Erről a magyar pártvezető kendőzetlenül beszélt: „Grósznak szüksége van hazai pozícióinak megerősítésére. […] Grósz felveti Gorbacsovnak: fontos segítség lenne az otthoni belpolitikai küzdelemben, ha a nemzeti ünnep, a felszabadulás előestéjén Kárpátaljára látogathatna.”[12] Grósz motivációjának értelmezésére és értékelésére egy megközelítési keret alkalmazása szinte önkéntelenül adódik, ez pedig a nemzetpolitikához[13] kapcsolódó korábbi lépéseinek, cselekvéseinek, reflexeinek az ismertetése, amire a forrásközleményem terjedelmi korlátai miatt természetesen nem vállalkozhatom, ennek érzékeltetésére csak két mozzanat felvillantásával szeretnék szorítkozni.

Grósz biográfusa, Medgyesi Konstantin kiemeli, Grósz Károly és Nicolae Ceauşescu román pártfőtitkár 1988. augusztus 28-i aradi találkozója a magyar fél számára teljes kudarccal végződött, s végső soron a tárgyalások helyszíne, „Arad”, a sikertelenség szinonimájává vált. A Grósz által a találkozó után Szegeden adott interjú mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a miniszterelnök-pártfőtitkár kudarcot vallott, s olyan közéleti és kommunikációs vereséget szenvedett, amely helyrehozhatatlan károkat okozott politikusi megítélésében. A közvélemény ettől a jelképes pillanattól kezdve már nem egy erőskezű, dinamikus vezetőnek, hanem egy egyre inkább tehetetlen figurának látta őt, aki képtelen fellépni az ellenérdekelt politikai szereplőkkel szemben. Míg Grósz „Arad” és az interjú előtt rendre győzött, utána olyan lejtőre került, ahonnan nem volt visszaút, és sorra vesztette el a politikai csatákat, a belpolitikai mozgástere beszűkült.[14] A találkozón elszenvedett csúfos vereséget mind az ellenzéki mozgalmak, mind az MSZMP vele szemben álló népi szárnya igyekezett kihasználni és a saját javára fordítani. Az aradi tárgyalások kudarcára vezethető vissza az is, hogy ezt követően felgyorsult az MSZMP népi szárnya és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) közötti közeledési folyamat, intenzívebbé váltak a kapcsolataik, amit az is plasztikusan szemléltetett, hogy az aradi fiaskó után éppen Pozsgay Imre kezdeményezésére jött létre egy közvetlen találkozó az MDF vezetőivel.[15] A forrásközlésem szűkebb témája szempontjából Medgyesi Konstantin egyik megállapítása megkerülhetetlen: Grósz az aradi tárgyalásokon nagyrészt Gorbacsov elvárásainak akart megfelelni, ezért vállalt be presztízsromboló gesztusokat.[16] Ha Grósz fejével próbálunk gondolkodni, akkor feltételezhetjük, hogy ez esetben talán ő is, kölcsönösségi alapon, joggal várt el Gorbacsovtól gesztusokat. Az a kérés, hogy félhivatalos jelleggel Kárpátaljára látogathasson, egy teljesen „ártatlan” kérés volt, amit Gorbacsov nehezen utasíthatott volna vissza, főleg úgy, hogy az közvetve Grósz belpolitikai pozícióinak erősítését szolgálta.

„Arad” és „Kárpátalja” között történt még valami, ami eklatánsan kifejezi, hogy a sokak által egyébként is csak ide-oda csapongónak, egyik végletből a másikba esőnek, s különösebb politikai arcél nélkülinek jellemzett pártfőtitkár meglehetősen idegenül mozgott a magyar közvélemény szemében egyre inkább a politikai prioritások közé sorolt nemzetpolitikában, s nem tudott mit kezdeni az elszakított nemzetrészek sorskérdéseivel. 1989. február 15-én a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására munkalátogatást tett Prágában, ahol Miloš Jakeš pártfőtitkárral is tárgyalt. A találkozó utáni sajtótájékoztatón „köszönetet mondott azért a nemzetiségi politikáért, amelyet Csehszlovákiában folytatnak”.[17] Február 23-án az MDF Ideiglenes Elnöksége egy állásfoglalást adott ki, amelyben tiltakoztak Grósz prágai nyilatkozata ellen, és hangsúlyozták, hogy az azt megelőző hónapokban több beadvány született a szlovákiai magyarság részéről, amelyek a nemzetiségi jogok kiszélesítését és törvényes garanciáit, a magyar nyelvű intézmények számának növelését kérik országuk vezető testületeitől. Ezek a törekvések az MDF vezetősége szerint egyértelműen arra mutatnak, hogy nem kielégítő a csehszlovákiai magyarság helyzete. Leszögezték azt is, hogy a gondok elkendőzése, a valóságos helyzet megszépítése csak félreértéseket szülhet.[18]

A prágai nyilatkozat hazai narratívája még szélesebbre nyitotta Grósz Aradon nyílt és azóta be nem hegedt sebét, a magyar közvélemény úgy vélhette, hogy a pártfőtitkár nem tanult az aradi hibájából. Talán nem állok messze a valóságtól, ha azt feltételezem, hogy Grósz a kárpátaljai útjával egy olyan terepen – nevezetesen a nemzetpolitikában – akart sikert felmutatni, amelyen kudarcot kudarcra halmozott, s amely döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy defenzívába szoruljon a belső pozícióharcokban. Minden bizonnyal úgy kalkulált, hogy ezzel ismét magához ragadhatja a kezdeményezést. Nem sokkal a prágai fiaskója, és az azáltal keltett hullámok után adta hírül a magyar sajtó, hogy február 26-án Ungváron megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Ez a korábbi évtizedek szovjet valóságához, a társadalmi élet túlbürokratizáltságához, az egypárturalmi viszonyokhoz, illetve a kulturális élet dogmatikus irányításához szokott kárpátaljai magyarság kilátásai szempontjából paradigmaváltást jelentett, hiszen a magyar értelmiségiek alulról szerveződve, a teljes közösség átfogásának igényével hoztak létre egy autonóm társadalmi szervezetet. Ez egyfajta aduászként, szinte önmagától felkínálta Grósz számára a kárpátaljai látogatás lehetőségét.

 

A körút menetrendje és programja

 

A kárpátaljai körút még a határ innenső oldalán, egy Magyarországon szervezett ünnepi eseménysorral, Záhony várossá avatásával és azzal együtt a „Magyarország felszabadulása” (április 4.) alkalmából tartott megyei pártbizottsági megemlékezésekkel kezdődött. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei orgánumának tudósítása szerint a főtitkár 9.30-kor érkezett a magyar–szovjet határon fekvő vasúti csomópontra, s még arra is maradt ideje, hogy egy rövid sétát tegyen a településen. Az ünnepség fő szónokaként ezután beszédet mondott a MÁV mozdonyjavító csarnokában.[19]

 

Grósz Károly beszédet mond a záhonyi városavató ünnepségen. Záhony, 1989. április 3.
Forrás: Fortepan 190810. sz. Adományozó: Szalay Zoltán.

 

Ezután kíséretével különvonatra szállt, mellyel a szovjet oldalon fekvő Csap irányába indult el. A csapi vasútállomás peronján a Kárpátaljai terület párt- és tanácsi vezetésének prominensei fogadták, köztük a két legfontosabb vezető, Henrih Bandrovszkij, az UKP Kárpátontúli Bizottságának első titkára és Mihajlo Maljovanik, a Kárpátontúli Területi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.[20] A Csap–Ungvár–Munkács–Beregszász útvonalat, a vasútvonalak kárpátaljai hálózata miatt képtelenség lett volna egy délután alatt bejárni, főleg úgy, hogy Grósz programját telezsúfolták különféle protokolláris találkozókkal, ezért innen gépkocsival folytatták útjukat.[21] Az első hivatalos megbeszélésre Ungváron, a területi (megyei) pártbizottság székházában került sor. A Kárpáti Igaz Szó április 4-i összefoglalója erről csak meglehetősen lakonikus formában és az ilyenkor szokásos szocialista frazeológiával tudósított: Grósz és Bandrovszkij kölcsönösen tájékoztatták egymást a magyarországi politikai és gazdasági helyzetről, a Kárpátontúli területen zajló átépítés és demokratizálódás menetéről, a határokon átnyúló testvérmegyei kapcsolatokról, méltatták azok jelentőségét.[22] A publikált ukrán levéltári dokumentumból ítélve minden bizonnyal ez volt az az informális egyeztetés, amikor a magyar pártfőtitkár „felfedte” a vendéglátói előtt, hogy mi is a szándéka a látogatásával: „Miután megérkezett a megyébe, egy nem hivatalos beszélgetés során Grósz Károly elvtárs elmondta, hogy látogatásának legfőbb célja az, hogy megmutassa, a nemzeti kérdés sikeresen megoldható a szocializmus keretei között.”[23] Páldi András már idézett memoárjában is utal erre a mozzanatra: „[Grósz] kijelentette, hogy ami itt történt, az követendő példa és folytatása mindkét ország népeinek érdeke.”[24] A magyar pártvezető programjának következő állomása az Ungvári Állami Egyetem volt, amelynek bejáratánál ukrán népviseletbe öltözött lányok várták és kaláccsal kínálták.

 

Grósz Károly fogadása Ungváron az Állami Egyetem előtt. Ungvár, 1989. április 3.
Forrás: MTI FOTO – 905334.

 

Az egyetemen rövid eszmecserét folytatott az intézmény vezetőivel, többek között Volodimir Szlivka rektorral. Ellátogatott a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékre és a Hungarológiai Központba, ezek szakmai tevékenységéről Petro Lizanec tanszékvezető professzor és az intézet vezetője adott részletes tájékoztatást.[25] Megtekintette még az egyetem „internacionalista Barátság Termét” is, ahol egy beszélgetést szerveztek számára a magyar tanszék oktatóival és a Szovjet–Magyar Baráti Társaság helyi tagozatának aktivistáival. A Kelet-Magyarország című napilap helyszíni tudósítására azért is érdemes e helyütt felhívni a figyelmet, mert abból kiderül, hogy valójában ez utóbbi programpont szolgált keretéül annak, hogy Grósz megismerkedjen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) prominenseivel. Igaz, az ezen az „értelmiségi találkozón” részt vett kárpátaljai magyar értelmiségiek közül a lap kizárólag Balla Lászlót, a Kárpáti Igaz Szó nyugalmazott főszerkesztőjét említette meg név szerint.[26] Az egyetemi látogatás után a program a területi pártbizottság oktatási központjában folytatódott, ahol Grósz több száz fős tömeg előtt mondott nagyívű beszédet. A rendelkezésünkre álló forrásokból arra lehet következtetni, hogy erre a nagygyűlésre a területi pártalapszervezetek tagjait és a különféle termelőegységek (üzemek, kolhozok stb.) párt iránt lojális dolgozóit hívták meg. Ebben a beszédben hangzott el az az ominózus mondat, amellyel a magyar pártvezető üdvözölte a KMKSZ megalakulását. Páldi András megítélése szerint a beszéd szerepet játszott abban, hogy a magyar szervezet bejegyeztetésének a helyi tanácsi szervek részéről szándékosan gáncsolt folyamata további újabb impulzust kapjon,[27] egyrészt inspirálóan hatott a szervezőbizottság tevékenységére, másrészt azt nyilván az illetékes helyi szervek is magyar kormányzat pártfogásáról tanúskodó deklarációként értelmezhették.[28]

 

Kárpáti Igaz Szó, 1989. április 5. 1–2. Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár MHD 1.059

 

A beszéddel kapcsolatban még egy érdekes mozzanatot jegyzett fel Páldi, aki az elnökségi pulpituson foglalt helyet, így éppen szemben ült az általa ezer fősre becsült hallgatósággal. A tömegben az arcokat pásztázva kizárólag ukrán származású apparatcsikokat ismert fel, többek között a Nagyszőlősi járás első titkárát és a Rahói járás másodtitkárát, ezért meglepődött azon, hogy magyarokat egyáltalán nem hívtak meg erre az eseményre. Páldi a meghívottak erősen megrostált köréből azt a következtetést vonta le, hogy a helyi hatalom fél Magyarország és a kárpátaljai magyarok közeledésétől, illetve annak tovagyűrűző hatásaitól, ezért nem riad vissza ilyen ravasz eszközök alkalmazásától sem.[29] Az ungvári nagygyűlés után Grósz és kísérete Munkácsra tett kitérőt a vár meglátogatása miatt, majd Beregszászra utazott.

 

Grósz Károly kíséretével a munkácsi várban.
Munkács, 1989. április 3. Grósz Károly jobbján Páldi András kijevi főkonzul, mellette balra Valerij Muszatov, az SZKP KB Nemzetközi Osztályának helyettes vezetője.A kép bal szélén, kissé Páldi és Grósz előtt Henrih Bandrovszkij, kissé Muszatov mögött Thürmer Gyula, a kép jobb szélén, nagyjából Muszatov és Thürmer között pedig Kimmel Emil látható.
Forrás: MTI FOTO – 905335.

 

A magyar többségű Beregszászi járás székhelyén is sor került egy hivatalos megbeszélésre a járás vezetőivel, így Veress Gáborral, az UKP Beregszászi Járási Bizottsága első titkárával és Ivan Ivancsóval, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnökével. Mind a körút sikere, mind annak otthoni interpretációja és esetleges politikai haszna, mind pedig Grósz személyes reputációja szempontjából minden bizonnyal a beregszászi látogatás jelentette a félnapos program csúcspontját. A városban ugyanis spontán módon hatalmas tömeg verődött össze, hogy találkozhasson a magyar pártfőtitkárral, akinek így két ízben – a járási pártbizottságban szervezett megbeszélés előtt és után – is alkalma nyílt arra, hogy az emberekkel kezet fogjon s beszédbe elegyedjen velük. Az erről készített fényképfelvételek bejárták a hazai és a kárpátaljai magyar sajtót.

 

Vörös Zászló, 1989. április 6. 1–2.
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

 

Páldi szerint a látogatás részletei Kárpátalján azért sem kerülhettek nyilvánosságra, mert a helyi tömegtájékoztatásai eszközök, a rádió és a sajtóorgánumok arról semmit nem közöltek előzetesen. A helyi pártbizottság nem akarta, hogy Grósz érkezésekor sok magyar legyen jelen. Később bevallották neki, azért titkolóztak, mert tartottak a magyarok tüntetésétől, s a szovjetellenes megnyilvánulásoktól.[30] A Vörös Zászló április 6-i részletes beszámolója ugyanakkor ezt némiképpen árnyalja, ebből ugyanis kiderül, hogy április 3-án reggel bemondták a rádióban, hogy Grósz Károly aznap Beregszászba érkezik, s ennek is köszönhető volt, hogy már a kora délutáni órákra több száz fős tömeg verődött össze a járási pártbizottság székháza előtt.[31]

 

Kelet-Magyarország, 1989. április 5. 3–4.
Forrás: Hungaricana Közgyűjteményi Portál

 

Mindazonáltal kérdésként merül fel, hogy egy ilyen horderejű, ha nem is hivatalos, de legalább félhivatalos, több állomást érintő és tömegeket megmozgató körút előkészületeit mennyire lehetett titokban tartani úgy a magyar pártvezetés, mint Kárpátalja többségi és kisebbségi társadalma előtt. Grószt négy magyar pártapparatcsik kísérte az útján: Major László pártszóvivő, az MSZMP KB irodavezetője, Kimmel Emil irodavezető-helyettes, Thürmer Gyula, a főtitkár külpolitikai tanácsadója, és Gyuricska Kálmán,[32] az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának első titkára. Mint említettem, Páldi András kijevi főkonzul Csapon csatlakozott a csoporthoz. Nem tudni pontosan, hogy hány sajtótudósító tartott ezzel a küldöttséggel. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei orgánuma, a Kelet-Magyarország olyan részleteket és információkat adott közzé a látogatásról, amelyek arról árulkodnak, hogy az egyik újságírójának ott kellett lennie a helyszínen. Ez a személy minden bizonnyal Kopka János volt, ő készített interjút a főtitkárral a határtól Nyíregyháza felé tartva.[33] Joggal feltételezhető az is, hogy az MTI részéről legalább két munkatárs, egy-egy fotós és tudósító is végig velük tartott. Ez a pár fős létszám, ahhoz képest, hogy Grósz március 23–24-i moszkvai tárgyalásain 23 magyar sajtómunkás (újságíró, tudósító, fotós) vett részt, nem számít soknak.[34] Az MSZMP központi orgánuma, a Népszabadság nem tudósított a helyszínről, az április 5-i lapszámban az MTI-re hivatkozva összegezték Grósz záhonyi és ungvári beszédének főbb megállapításait,[35] egyéb hír, beszámoló, elemző cikk, netán szerkesztőségi álláspont nem látott napvilágot a lapban.

Ahhoz, hogy – ha hihetünk Páldi András megérzésének – az április 3-i ungvári gyűlésen legalább ezer fő vegyen részt, a területi pártbizottságnak is komoly erőfeszítéseket kellett tennie, széles körben informálnia kellett az érintett területi alapszervezeteket, szét kellett küldenie az utasításokat stb. Ehhez nem sok idő állt rendelkezésére, ha azt vesszük, hogy Grósz és Gorbacsov március 24-én csak előzetesen állapodott meg a kárpátaljai útról, mivel a szovjet pártfőtitkár kikötötte, hogy ehhez meg kell szereznie Vlagyimir Scserbickijnek, az UKP első titkárának az áldását is. Thürmer úgy tudja, ez nem ment olyan könnyen: utóbbi nem volt elragadtatva az ötlettől, sőt, egy ideig ellenállt, de végül nem akart ujjat húzni az ellenlábasának számító, de a pozícióját tekintve felette álló Gorbacsovval, ezért végül beadta a derekát.[36] Beszédes az is, hogy noha megtehette volna, ő maga nem vett részt Grósz programjain, sem a fogadásán, sem a vele folytatott megbeszéléseken, hanem az egész ügyet a kárpátontúli területi pártbizottságra delegálta. Úgy vélem, ez azt is mutatja, hogy valamennyire neheztelt a kialakult helyzet miatt. Scserbickij a távollétével demonstrálni kívánt, talán Grósz útjának a súlyát akarta csökkenteni ezzel, s azt a látszatot erősíteni, hogy az nem hivatalos, hanem csak egy magánjellegű látogatás.

Grósz útjával kapcsolatban egy figyelemreméltó információra bukkanhatunk Balázs Ádám, a Magyar Hírek című lap szerkesztőjének egy Páldi András számára írt leveléből.[37] Ő később, Paskai László esztergomi érsek május 20–25-i kárpátaljai körútja idején, a bíboros útjáról tudósítva járt Kárpátalján. Feltűnt neki, hogy az Ungvárt Beregszásszal összekötő útvonalon az orosz nyelvű helységnévtáblák mellé magyar nyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki. Megtudta, hogy ezeket még Grósz Károly látogatásához időzítve szerelték fel, azoknak a településeknek a bevezető útjain, amelyek a magyar pártvezetőt szállító autókonvoj útvonalán helyezkedtek el. Igaz, csak az országút egyik oldalán, abban az irányban, amerre a konvoj haladt, ugyanis Grósz nem tért vissza Ungvárra, hanem a Beregszász melletti Luzsanka határétkelőnél (Asztély–Beregsurány) lépte át a szovjet–magyar határt. Ezek a helységnévtáblák még Paskai látogatása idején is a helyükön voltak.[38]

A magyar nyelvű helységnevek használata ekkoriban egészen új fejleménynek számított Kárpátalján. 1989. március 8-án jött ki a nyomdából a Kárpáti Igaz Szó első olyan lapszáma, amelyben mindenfajta szerkesztőségi kommentár nélkül, négy kárpátaljai város (Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőlős) nevének magyar megfelelőjét kezdték el használni. A szerkesztőségnek erre nem volt engedélye a helyi pártszervektől, ezért vissza akarták vonatni a magyar helynevek használatát. Ezzel a szerkesztőség vitába szállt, nem akart eleget tenni a területi pártközpont utasításának. Végül a párt részéről megelégedtek azzal a megoldással, hogy a lap a cikkek elején zárójelben közli a fenti települések ukrán elnevezéseit is.[39]

Összegezve az elmondottakat, Grósz útjának előkészületei az UKP Kárpátontúli Területi Bizottsága részéről, többek között az ungvári programok (egyetemlátogatás, a nagyszabású pártgyűlés) megszervezése, a magyar nyelvű helységnévtáblák kivitelezése és felszerelése stb. időt vett igénybe, és megítélésem szerint bizonyos mérvű publicitást is feltételezett, ami miatt a helyi társadalmi közegben nem lehetett teljesen titokban tartani a magyar pártfőtitkár érkezésének hírét.

Elsősorban a spontán – de fentiekben részletezett tényezők miatt talán már egy-két napja érlelődő – beregszászi szimpátia-megmozdulásnak köszönhetően volt egy lélektani pillanat, amikor úgy tűnt, hogy Grósz „mesterterve” sikerült, és visszaveheti a kezdeményezést a párton belül. Másnap, április 4-én tartották „Magyarország felszabadulásnak” központi ünnepségét a budapesti Szabadság téren, amelyen a szokásokhoz híven az állami vezetők megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. Thürmer ekként idézte vissza az ott történteket: „Pozsgay, Szűrös mosolytalan arcán látni, hogy Grósznak sikerült elrontani örömüket. A pártfőtitkár arra a területre lépett, amelyet ők szinte kisajátítottak maguknak.”[40]

 

Melléklet

 

Alekszandr Merkulovnak, az UKP KB Külkapcsolatok Osztálya vezetőjének tájékoztató feljegyzése az UKP KB számára Grósz Károly kárpátaljai látogatásáról

Kijev, 1989. április 5.

 

Kijev, 1989. április 5. Forrás: Центральний державний архiв громадських об’єднань Украïни, фонд 1, опис 32, справа 2664, аркуш 50–53.

 

Titkos

 

Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának[41]

 

Grósz Károly elvtárs, az MSZMP főtitkára Kárpátontúli területen tett látogatásának eredményeiről

 

Grósz Károly elvtárs[42] 1989. április 3-án, a nap második felében tett látogatást a Kárpátontúli területen. A M[ihail] Sz[ergejevics] Gorbacsov elvtárssal[43] való legutóbbi találkozójuk során ő maga kérte, hogy ellátogathasson a területre, és meghívták.[44]

Miután megérkezett a megyébe, egy nem hivatalos beszélgetés során Grósz Károly elvtárs elmondta, hogy látogatásának legfőbb célja az, hogy megmutassa, a nemzeti kérdés sikeresen megoldható a szocializmus keretei között.

Megbeszélést folytatott a területi pártbizottságban és a Beregszászi járási pártbizottságban, találkozott a terület dolgozóival, ezen a találkozón beszédet is mondott. Az Ungvári Állami Egyetemen ellátogatott a Magyar Filológiai Tanszékre, a Hungarológiai Intézetbe, magyar nemzetiségű értelmiségiekkel találkozott. Munkácson megtekintette a Várat, a XIV–XVII. századi építészeti emléket, amely számos magyar történelmi esemény színhelye volt.

A vendég mindenhol meleg fogadtatásban részesült. Beregszászon, ahol alapvetően magyarok élnek, nagyszámú helyi lakos üdvözölte őt a központi utcában, a járási pártbizottság épületével szemben. Itt alkalma nyílt beszélgetni a dolgozókkal.

A beszédében és a beszélgetései során Grósz Károly elvtárs nagyra értékelte a peresztrojkát és a Szovjetuniót, kijelentette, hogy „az MSZMP és az SZKP,[45] Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatait semmilyen probléma nem terheli. Megvannak a feltételek arra, hogy megőrizzük és fejlesszük a korrekt baráti kapcsolatokat, a szövetséget és az együttműködést.” Elmondta, hogy hatékonyabbá kellene tenni a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti együttműködés rendszerét, s jobban ki kellene használni a gazdaságban és a határmenti kapcsolatokban lévő tartalékokat.

Mindamellett Grósz Károly elvtárs a legnagyobb jelentőséget a nemzeti kérdésnek tulajdonította. Aláhúzta: „Fontos számunkra az itt élő 170 ezer magyar sorsa.[46] Elvi politikánk alapján kijelentjük: nekünk is tennünk kell azért, hogy a Magyar Népköztársaság határain kívül élő magyarok »visszanyerjék« a nemzeti vonásaikat és érvényesíthessék az érdekeiket. Meg kell jegyezni, hogy Grósz Károly elvtárs jól értesült volt a magyar nemzeti kisebbség helyzetével kapcsolatban. A terület dolgozóival való találkozásán elmondott beszédében, amellyel érezhetően inkább Magyarországnak és más országoknak üzent, amelyekben jelentős számban élnek magyarok, részletesen megvilágította a kárpátaljai magyarok helyzetét, amit igen jóra értékelt. Figyelmet érdemel az is, hogy Grósz Károly elvtárs többször aláhúzta, hogy negatívan viszonyul a nacionalizmus és a nemzeti kizárólagosság minden formájához. Arra szólította fel a magyarokat, hogy tanúsítsanak tiszteletet más nemzetek érdekei és értékei iránt, beszédében kijelentette, hogy „a Magyar Népköztársaságnak nincsenek területi követelései egyetlen szomszéd állammal szemben sem.” A G. I. Bandrovszkijjal[47] folytatott megbeszélésén, amelyen más nem vett részt, amellett szállt síkra, hogy ellenőrzés alatt kell tartani a helyzetet, nem szabad teret engedni olyan embereknek, akik nemzetiségek közötti konfliktusokat provokálhatnak.

Magyarország belpolitikai és gazdasági helyzetéről beszélve Grósz Károly elvtárs megjegyezte, hogy az ország fejlődésében most „fontos fordulóponthoz érkeztünk”. Nem bocsátkozott részletekbe, de elmondta, hogy a változások negatív jelenségeket is szültek, nagy nehézségek vannak, a párt tudja, mit akar, de nem mindig tudja, hogyan érje el a kívánt eredményt.

[Winkler][48] Gy[ula] elvtárs, az MSZMP Külügyi Osztályának munkatársa, aki a főtitkárt kísérte, arról beszélt, hogy a párt nehéz helyzetben van és csökkent a tekintélye a társadalomban. Már körülbelül százezer ember lépett ki a pártból, és minden bizonnyal még kétszázezren ki fognak lépni. Marad 600 ezer, akik közül csak 400 ezret lehet megbízható kommunistának tekinteni.

B. I. Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete,[49] aki ugyancsak a vendéget kísérte, megerősítette ezeket az adatokat. Vannak olyan emberek a vezetésen belül, akiknek a tevékenysége szakadáshoz vezethet. Most az MSZMP még többséget szerezhetne a parlamenti választások során. De a választások valószínűleg a jövő év végén lesznek. Emellett a gazdasági válság mélyül. 1985-höz viszonyítva a külső adósságállomány 10 milliárd dollárral nőtt, és most 16 milliárd dollár fölé emelkedett (a Magyar Népköztársaság lakossága mindössze 10,6 millió fő). A néhány évvel ezelőtt elfogadott stabilizációs program nem hozott eredményt. Most sincs reális program. Az árak emelkednek. Egyébként a Magyar Népköztársaság polgárai elkezdtek Kárpátaljára járni, ahol olcsó kolbászt, rizst, lisztet, gyermekcipőt stb. vesznek.

Erősödik a Nyugat befolyása. Ezt elősegítik a tömegtájékoztatási eszközök is, amelyeket ellenőrzés alatt kellene tartani. A múlt évben 20 millió külföldi látogatott el Magyarországra, s körülbelül 5 millió magyar, vagyis gyakorlatilag a teljes felnőtt lakosság megfordult külföldön. Ezeknek a kapcsolatoknak a legnagyobb része a nyugati országok állampolgáraival alakul ki.

A kommunisták sok esetben dezorientáltak. A múlt év decemberében Grósz Károly elvtárs fellépett az ellen, hogy többpártrendszert építsenek ki az országban, de ez év januárjában már ennek az ellenkezőjét mondta. Láthatólag ez jelentős mértékben a kívülről jövő nyomás eredménye, a félelem attól, hogy az országot fizetésképtelenné nyilvánítják, ez pedig káoszhoz vezet a gazdaságban (hiszen az szorosan függ a Nyugattól) és az életszínvonal drasztikus visszaeséséhez. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, Pozsgay elvtársnak[50] a vezetésével kampány folyik annak érdekében, hogy értékeljék át 1956 eseményeit.

Grósz Károly elvtárs arról beszélt, hogy most sok minden forog kockán. Az MSZMP egyértelműen kijelenti: „Magyarország jövője a szocializmus, ahhoz pedig a stabilitáson és a politikai és gazdasági reform dinamikus folytatásán keresztül vezet az út… A párt képes arra, hogy a társadalmi átalakulás élén járjon.”

Az SZKP Központi Bizottságában tudnak Grósz Károly elvtárs látogatásáról a Kárpátontúli területen, mivel az őt kísérő személyek között volt V. L. Muszatov elvtárs,[51] az SZKP KB Nemzetközi Osztályának helyettes vezetője.

Az Ukrán Kommunista Párt KB Külkapcsolatok Osztálya figyelembe fogja venni a munkája során a feljegyzésben foglaltakat.

Tájékoztatás végett közlöm.[52]

 

UKP KB Külkapcsolatok Osztályának vezetője                               A. Merkulov

1989. április 5.                                                                                  (A. Merkulov)[53]

 

A dokumentum jelzete: Ukrajna, Центральний державний архiв громадських об’єднань Украïни (Ukrajnai Társadalmi Szervezetek Központi Állami Levéltára, Kijev), фонд 1, опис 32, справа 2664, аркуш 50–53. – Orosz nyelvű gépelt eredeti. Saját fordítás.