A propagandaháború folytatódik – Adalékok a Svájcban alapított „Nouvelles Hongroises” rövid működésének történetéhez 1918–1919

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlásával elodázhatatlan feladattá vált mind az önálló magyar külügyi intézményrendszer, mind pedig az új Magyarország érdekeit szolgáló külföldi propaganda megszervezése, újjászervezése. A semleges Svájc kiemelt szereppel bírt a Nagy Háború éveiben a diplomáciai, katonai, titkosszolgálati információk megszerzésének területén, az országban szervezett számos békekonferencia pedig kötetlen alkalmat biztosított a háborúzó országok ellenzéki képviselői számára a kapcsolatfelvételre és a kapcsolattartásra. Svájc prioritása a háború utáni hónapokban is kitapintható volt az új magyar diplomáciában, így került sor a bécsi magyar követség létrehozása után azonnal a svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok kiépítésére. A Svájcban terjesztendő magyar propaganda szolgálatára kizárólagos céllal létrehozott berni „Nouvelles Hongroises” rövid története betekintést nyújt számunkra a korabeli politikai érdekek komplexitásába, az új működési feltételek emberi, szellemi és anyagi körülményeibe, az újjászervezés tagadhatatlan nehézségeinek részleteibe.

Bevezető:

A Bernben közel hat hónapig működött magyar hírszolgálatnak, a „Nouvelles Hongroises”-nak[1] a története a mai napig feltáratlan. Ez a forrásközlő tanulmány a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található, a működéssel kapcsolatos jelentéseket kívánja közzétenni, melyek kiváló történeti adatokat szolgáltatnak a szervezés körülményeiről, feltételeiről és a hírszolgálat kezdeti tevékenységéről. További források közlése mindenféleképpen indokolt lehet a jövőben, mivel a svájci magyar hírszolgáltatás eme szeletének teljes története a hírszolgálat által közvetített információk, cikkek elemzése nélkül nem teljes. A hírszolgálat által terjesztett propagandaírások feltárása ugyanis még hátra van.

A Nagy Háború éveiben a publicisztikai, diplomáciai és politikai kapcsolattartás terén a semleges Svájcnak tulajdonított hídszerep közismert volt a politikai közélet szereplői számára. Bédy-Schwimmer Rózsa[2] gróf Károlyi Mihályhoz 1917 októberében intézett egyik levelében hangsúlyozta azokat az előnyöket, amelyek a semleges országok, úgymint Hollandia és Svájc cenzúramentességéből fakadtak az egymás közötti levelezések folytatására.[3] A vélt cenzúramentességből következett, hogy a Svájcban élő és oda utazó magyarok a sajtópropaganda terjesztésére is kiváló helyként tartották számon az alpesi országot.[4] A háború éveiben Cobor Péter[5] Károlyi Mihálynak, az ellenzéki Függetlenségi és 48-as Párt elnökének a támogatásával próbálkozott egy sajtóiroda létrehozásával.[6] Eredetileg Genfben kívántak irodát nyitni, hiszen az ottani francia nyelvű lapok hírei nagy eséllyel szivárogtak be a francia lapok hírei közé, ezzel pedig sikerrel kecsegtethetett az antant országok felé működtethető magyar propaganda. Összességében tehát az új külügyi vezetés és sajtóirányítás képviselői úgy ítélték meg, hogy mind Magyarország imázsának fejlesztése és javítása, mind pedig az antant országokkal, az azok képviselőivel való kapcsolattartás potenciális lehetőségének szempontjából a svájci kapcsolatok kiépítése elengedhetetlenül fontos.


Bédy-Schwimmer Róza
A kép forrása: Wiener Illustrierte Zeitung, 28. évf. 1918. december 1. 9. füzet, 143. l.

A „Nouvelles Hongroises” berni magyar sajtószolgálat megszervezésére 1918. november közepétől került sor az ugyancsak szervezés alatt álló berni magyar követség keretében.[7] A sajtószolgálat kezdetben a Károlyi-kormány által Bernbe akkreditált, de Svájc által elutasított rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter politikai, anyagi és hivatalos ellenőrzése alatt állt.[8] Bédy-Schwimmer Róza, aki a Nagy Háború éveiben számos alkalommal megfordult Svájcban nemzetközi nőkonferenciákon és békekonferenciákon, megfelelő helyi ismeretekkel rendelkezett az új kihívások kezelésére. A berni magyar sajtószolgálat 1918. december 1-én kezdte meg működését.[9] A Svájcban terjesztendő propagandára kezdetben nem létezett egységes stratégia, a hírek létrehozása és továbbítása számos csatornán keresztül az újságírók korábbi kapcsolatainak függvényében valósult meg. A konkurensek között Svájcban működött a Telegraphen Information (Zürich), mely a megszűnőben lévő, likvidálás alatt álló közös külügyminisztérium sajtóosztályához állt közel, a szintén novemberben alakult Ungarische Correspondenz (Zürich), illetve az Agence Centrale (Luzern). (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

A „Nouvelles Hongroises” vezető szerkesztősége elsősorban a Világ c. lap szerkesztőiből, svájci tudósítójából állt fel. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

Az első hetekben a hírszolgáltatási befolyásért folytatott küzdelmek után 1919 elejére sikerült hivatalos magyar hírszolgálattá alakulniuk.[10] (Lásd a 2. és a 3. számú dokumentumot!)

Fő feladatuknak tekintették, hogy a magyarellenes hírek cáfolatára írásokat helyezzenek el Svájc legfontosabb lapjaiban, és így ellensúlyozzák a Svájcban működő emigráns monarchiabeli nemzetiségek magyarellenes propagandáját. A központi iroda Bernben működött, majd először Zürichben szerveztek felvevő irodát, az áprilisi működési költségtervezet alapján pedig az is kiderül, hogy később Bázelben is nyitottak egyet. Az antant országok, különösen Franciaország eléréséhez azonban Genfnek és az itt működő legfontosabb napilapnak, a Journal de Genève-nek lett volna kulcsszerepe. A forrásokból nem derül ki egyértelműen, hogy az oda tervezett irodát megnyitották-e, ami azonban biztos a likvidációs költségtervezet adatai alapján, hogy az Agence Telegraphique Genevoise vezetője a magyar sajtószolgálatnak is dolgozott. Ami a működési költségeket illeti, havi hat-hétezer svájci frank között mozogtak a sajtószolgálat kiadásai, a szükségesnek tartott összeget azonban 18–20 ezer frank körül határozták meg. A „Nouvelles Hongroises” szűk hat hónapig tevékenykedett, az áprilisi likvidációs költségtervezet alapján valószínűsíthető, hogy április végén bezárták. (Lásd az 5. és a 6. számú dokumentumot!)


Szilassy Gyula
A kép forrása: Sport und Salon. Illustrierte Zeitschrift für die vornehme Welt, 17. évf. 1914. február 18. 9. sz. 3. l.

A felszámolás mögött az a körülmény állhatott, hogy a berni magyar követség működése a Tanácsköztársaság hatalomra jutása után egy hónappal Svájc külügyi vezetésének felfogása szerint ellehetetlenült. A Bédy-Schwimmert váltó, hivatalban lévő rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, br. Szilassy Gyula[11] a bolsevik propaganda vádjának megelőzése érdekében betegségre hivatkozva lemondott követi posztjáról.[12] Svájc pedig megszűntnek nyilvánította a berni magyar de facto követség működését, mivel a követség alkalmazottai is benyújtották lemondásukat.[13]

 

Dokumentumok

 

1.
Hírszolgálati összeköttetéseink Svájccal

[Budapest, 1918. december közepe][14]

 

Szigorúan bizalmas

 

  1. A hivatalos Magyar Távirati Irodának[15] összeköttetése van a hivatalos svájci Depeschen Agenturral.[16] Ezt a viszonyt minden körülmények között ápolni és fejleszteni kell. A hivatalos hírszolgálat nemzetközi szerződéseken alapul, és elkerülhetetlen annak igénybe vétele, ha az ember a nemzetközi élet közvéleményében szóhoz akar jutni. Minden állam súlyt helyez reá, hogy idegen államok hivatalos irodái az ő hivatalos irodájával összeköttetést tartsanak fenn. Ha a Svájc és Magyarország között fennálló hivatalos hírszolgálat propagandisztikus szempontból nem is bír valami túlságos nagy értékkel, azért ez egy tényező, melyet figyelmen kívül hagynunk nem szabad.
  2. A Telegrafen Information Zürichben újabb keletű vállalkozás, melynek létrejöttében a volt közös külügyminisztérium sajtóosztályának is része van, – természetesen a kulisszák mögött – bár ennek az irodának a szimpatizálása Ausztriával és Magyarországgal nem kerülte és nem is kerülhette el az újságíró körök figyelmét. Az az állítás azonban, hogy ez által ennek az Agenturának a hírszolgálata kompromittálva volna, határozottan túlzás. Magam is a helyszínen meggyőződtem, hogy Német-Svájcban a lapok szorgalmasan nyomtatták le közleményeit. Az Agentura a Telegrafen Comp. bécsi igazgatójának, Ottonak (tulajdonképpeni néven Weiss) az alapítása, kinek fivére egy svájci emberrel társulva, azt egy teljesen svájci firma keretén belül alakította meg. Hírszolgálatában mindig neutralitásra törekedett, és sikerült még a háborúban is az entente-[t]al összeköttetéseket szereznie, amelyeket a volt közös külügyminisztérium ismételten felhasznált olyképpen, hogy olasz lapokba is juttatott ki burkolt formában javunkra tendenciózus híreket. Fent nevezett vállalatnak Ausztriából az Otto-féle vállalat, Magyarországból Lányi[17] szolgáltatta az anyagot. Ez az összeköttetés szintén feltétlenül fenntartandó, ha a Telegrafen-Information működése továbbra is úgy beválik, mint eddig.
  3. Bédy-Schwimmer Róza a svájci és az entente közvélemény informálása érdekében megalapította a Nouvelles Hongroises című kőnyomatost, amelynek azonban, bár, mint mondják, némi sikereket el is ért, a tulajdonképpeni magyar propagandisztikus volta annyira szembeötlő, hogy céljainknak megfelelő maradandó intézménynek aligha tekinthető.[18]

A hírszolgálat szervezésével célunk az, hogy szóhoz jussunk ellenséges irányú lapoknál is, és hogy egyes, általunk lancírozott[19] hírek minél nagyobb publicitásra tegyenek szert. Ez az eredmény azonban egy kimondottan magyar propagandisztikus kőnyomatossal véleményem szerint nem érhető el. A Nouvelles Hongroises-t Bölönyi György[20] magyar újságíró szerkeszti, Lovag Ádám,[21] ugyancsak magyar újságíró közreműködésével Bédy-Schwimmer Róza közvetlen felügyelete alatt. Utóbbi nagy súlyt helyezett volna reá, hogy a mi összes ügynökségeink a többi svájci agentúrákkal, különösen az I. és a II. alatt megnevezettekkel minden összeköttetést megszüntessenek, és híranyagukkal kizárólag a Nouvelles Hongroises-t lássák el. Ebben a tekintetben sajnos Schwimmer Róza teljesen helytelen felfogásának részben deferáltak[22] is. Hivatalom átvétele után azonban első dolgom volt a „status quo ante”-t e tekintetben helyreállítani. A Nouvelles Hongroises-t természetesen el kell látni megfelelő hírekkel. Ennek azonban egy monopolizáló állást adni érdekeinknek semmi körülmények között nem felelhet meg. Egyébiránt igen fontos lenne, ha Magyarország hivatalos képviselője minél előbb jelentést tenne a Nouvelles Hongroises ottani tényleges pozíciójáról, mert az eddigi értesülések, tekintettel arra, hogy minden cigány a maga lovát dicséri, nem eléggé objektívek.

 

Az irat jelzete: MNL OL K 84–1919–szám nélkül–457-459. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztérium, Berni követség – Gépelt másolat.

 

 

2.
Aide-Memoire[23] a svájci sajtószolgálatunkról

[Bern,] 1919. január 13.

 

A speciálisan magyar, tehát forradalom utáni sajtószolgálat a következőképpen alakult ki:

A legelső napokban csak Lányi Zsigmond Budapesti Tudósítója látta el híranyaggal Svájcot a zürichi Telegrapheninformation révén. Az utóbbi szerkesztőségében két zürichi lapszerkesztő: Dr. Paul Altherr (Zürcher Morgenzeitung) és Weiss (Züricher Zeitung) ül.

A háború alatt is Svájcban tartózkodó dr. Cobor Péter[24] magyar újságíró 1918. november első felében magyar sajtóirodát alapított Zürichben „Ungarische Correspondenz” címen,[25] s e célra Nagy Vince mostani belügyminiszter úrtól 10 000,- frcs. [svájci frank], később a Nemzeti Tanácstól 50 000 korona, dr. Halásztól[26] szintén jelentékeny összegű támogatást kapott. Dr. Cobor sajtóirodáját nagyravágyó tervei (svájci követ akart lenni) szolgálatába állította. Gyakran adott ki híreket saját személyéről, sőt attól sem riadt vissza, hogy magát mint a magyar kormány svájci követét hirdesse.[27]

November végén Bédy-Schwimmer Róza felállította „Nouvelles Hongroises” címen a hivatalos magyar sajtóirodát Bernben.[28] Szerkesztésével Bölöny György és Benedek Károly újságírókat, a Világ munkatársait bízta meg.[29] Hogy a sajtóirodának szolid létalapot szerezzen, azt kívánta a külügyminisztertől,[30] hogy az egész magyar híranyag egyedül a Nouvelles Hongroises-nak adassék le, s hogy egyedül az lássa el a svájci lapokat. Kívánta: Cobor irodájának teljes beszüntetését, miután az úgyis súlyosan kompromittálta a magyar ügyet, és teljesen megbízhatatlan; továbbá a Magyar Távirati Iroda (amely egy baseli ügynökséggel állott régebbi szerződés alapján összeköttetésben) híranyagának egyedül a Nouvelles Hongroises számára való szolgáltatását, és hogy Lányi szakítsa meg a Telegrafeninformationnal való összeköttetését, már azért is, mert külföldön ez a svájci iroda a középhatalmak[31] politikájának védelméről híres.

Bíró Lajos államtitkár úr[32] a Nouvelles Hongroises-t mindenképpen pártfogolandónak tartván, megegyezett

1.) a Magyar Távirati Irodával, hogy ha nem is tudja azonnal megszakítani Basellel az összeköttetést, oda csak gyér anyagot ad, s valamivel később, míg a Nouvelles Hongroises előbb, azonkívül bő és informatív jellegű híreket kap. Cobor pedig egyáltalán nem lett többé kiszolgálva. Azóta a Magyar Távirati Iroda csak a Nouvelles Hongroises-t szolgálja ki;

2.) Lányival, hogy a Telegrafeninformationnak adandó híreit a minimumra redukálja, de fenntartsa vele az összeköttetést, nehogy a Telegrafeninformation Wienből értesíttesse magát a magyar eredményekről.

Cobor, amikor irodája nem kapott több híranyagot a Magyar Távirati Irodától, hazajött, hogy veszélyeztetett üzletét újból lábra állítsa. A kormány elutasító magatartását meglátva, megkezdte intrikáit egyrészt a magyar kormány, másrészt a Nouvelles Hongroises ellen Ungarische Correspondenz-ja révén, melyet távollétében Grünfeld nevű társa szerkesztett. A Nouvelles Hongroises-t segédszerkesztőjében, Benedek Károlyban támadta, sikkasztással, kémkedéssel, stb. vádolván őt. Sikerült is neki a frissen és jó auspiciumokkal[33] megindult egyedüli komoly külföldi sajtóirodánkat rossz hírbe hozni.

Cobor lefegyverzését a külügyminisztérium sajtóosztályának közbenjárására Károlyi miniszterelnök úr kísérelte meg, s az ő sajtóirodájának, melyet Cobor továbbra is a kormány hivatalosának hirdetett, meghazudtolására külügyminisztériumi communiqué[34] adatott le.

Közben Lányi, kihasználva a Cobor–Benedek affaire-t, újra teljes mértékben helyreállította előbbi összeköttetéseit a Telegrafeninformationnal, amelyik azonban Lányi nem mindig kifogástalan hírei mellett, időnként, valószínűleg Wienből származó rémmeséket is lead Magyarországról. (Nagy bolsevista zavargások, stb.)

Az anarchia teljes.

Miután egy tisztességes, intelligens és mindenképpen a kormány befolyása alatt álló svájci sajtóirodára szükség van, ilyen a Nouvelles Hongroises-ban már megalakult, s az a Magyar Távirati Irodával együttműködésben igen biztató tevékenységet fejtett ki, ennek zavartalan működése érdekében a következők volnának a teendők:

  1. Benedek Károly, aki a Coborral való vitájával veszélyezteti a Nouvelles Hongroises presztízsét, onnan eltávolítandó.
  2. Cobor társa, Grünfeld svájci tartózkodási engedélyének visszavonása a svájci kormánynál kieszközlendő, Cobor visszautazása meghiúsítandó, hogy az Ungarische Korrespondenz teljes megszűnése biztosíttassék, mert Cobor utóbb azzal fenyegetőzött, hogy a kormánytól függetlenül is fenntartja sajtóirodáját.
  3. A Lányi Zsigmonddal kötendő szerződésben olyan pont vétessék fel, hogy a Telegrafen-Informationnal minden hírszolgálatot beszüntet, s elősegít egy olyan megállapodást, hogy a Telegrafen-Information a Nouvelles Hongroises-tól telefonon kapja a magyar híranyagot.

Lányi Zsigmond azzal okolta meg a Nouvelles Hongroises ügyében a vele kötött megállapodás egyoldalú felbontását, hogy a zürichi kiadók bojkottálták a Nouvelles Hongroises-t. Ez nem áll, mert azóta is gyakran láthatók zürichi lapokban a Nouvelles Hongroises hírei a forrás megjelölésével.

Hátoldalon: Velics köv.[etségi] att.[asé] úrnak[35] szíves tudomásul vétel végett hiv.[atali] tiszt.[ázásra] megküldöm.

919. I/13.

sajtó f.[őnök] úr megb.[bízásából]

Olvashatatlan aláírás

 

Az irat jelzete: MNL OL K 84–1919–szám nélkül–453-456. – Eredeti, gépelt.

 

3.
Jelentés a berni „Nouvelles Hongroises” működéséről a Magyar Népköztársaság külügyminisztériumának

Bern, 1919. január 29.

 

1918. december első napjaiban Bédy-Schwimmer Róza volt berni követünk megbízásából megalakítottuk a Nouvelles Hongroises című sajtóügynökséget. A Nouvelles Hongroises-t Gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök, akkor még miniszterelnök és külügyminiszter, 1919. január 3-án kelt táviratával a magyar hivatalos és félhivatalos hírek kizárólagos közlésére hatalmazta fel. Ez az ügynökség azóta több mint négyszáz magyar hírt és cikket helyezett el svájci német, francia, olasz lapokban és az Entente sajtójában. A munkánk tehát nagyon jól indult, és idáig a szervezkedés nehézségei dacára váratlan szép eredménnyel járt.

A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a svájci sajtó, mely a háború óta túl van telítve idegen propagandákkal, minden ügynökség iránt hihetetlenül bizalmatlan és tartózkodó. Különösen áll ez a magyar dolgokkal szemben, mert a régi regime[36] rossz pszichológiával dolgozó, elhallgatás[sal] és hazugságokkal operáló propagandájával elrontotta a talajt. Azonkívül a velünk szemben álló nemzetiségeknek esztendők óta erős propagandája működik itt, amelyet az Entente anyagilag és szellemileg támogatott. (Milliókat áldozott erre a célra.) Ezeknek a nemzetiségi ügynökségeknek fő célja ma is a magyar ügy diszkreditálása külföldön.[37]

Ezekkel felvettük a küzdelmet, munkába vettük a decentralizált svájci sajtónak mind a kétszáz lapját, és el is értük, hogy a magyarellenes hírek 4–5 fontos lapból (Basler Nationalzeitung, Neue Zürcher Zeitung, Berner Bund) csaknem kiszorultak, a semleges sajtóban helyet kaptak az igazságnak megfelelő magyar hírek, és ezzel az Entente-nak, főleg Franciaországnak, mely még mindig a háború funkciójához tartja magát, eltiltotta sajtójának magyar forrású hírek átvételét, elvágtuk azt a szándékát, hogy a Magyarországot megszálló nemzetiségi csapatok viselkedéséről, a cseh és a román kormányok imperialista törekvéseiről a semleges közvélemény egyáltalán tudomást szerezzen. Munkánk sikerét leginkább az bizonyítja, hogy alig háromheti működésünk után Svájcban egy új sajtóügynökség alakult, amelynek nyilvánvaló célja az, hogy a magyarországi helyzetről a mi híreink ellensúlyozására a legkompromittálóbb táviratokat kürtölje világgá. A sajtóügynökség neve Agence Centrale, székhelye Luzern. Vezetője Forst von Battaglia, a régi osztrák regime-nek egy közismert sajtóembere, aki svájci reakciós, katolikus hírlapírók zsoldbavételével, Münchenben, Bécsben, Prágában levő klerikális centrumok külön hírszolgálatával a francia klerikalizmusra támaszkodva működik.[38] A vállalat rendelkezésére szemmel láthatólag százezrekre rúgó tőke áll, az ügynökség ingyen táviratokkal árasztja el naponta a legkisebb svájci lapokat is, napi 1500–2000 szót is táviratoz 180 lapnak, és újabban magyar információkkal való ingyen távirati szolgálatát felajánlotta az egész holland sajtónak is.

A mindehhez szükséges tőke, úgy tudjuk, különböző nemzetiségű reakciós forrásokból ered: magyar részről minden értesülésünk szerint Windischgraetz herceg[39] áll a vállalat mögött, az ő újságíró hada dolgozik az Agence Centrale körül, s maga a főszerkesztő Battaglia helyezett el mentő interjúkat Windischgraetzről a svájci lapokban. Az Agence Centrale naponta ad budapesti szenzációs híreket, melyekben az otthoni jelentéktelen zavarokat rosszakaratúan elferdíti s kiszínezi, hogy Magyarországot anarchikus helyzetűnek tüntesse fel, melyen csak erőskezű reakciós kormány segíthet. Kérésünkre a Magyar Távirati Iroda útján ezen ügynökség híreire a népköztársaság kormányától több cáfolatot kaptunk, melyeket el is helyeztünk. Állandó dementihadjáratot[40] ellenben viselnünk nem lehet. A védekezés egyetlen célravezető módja az, ha az Agence Centrale táviratözönét a magunk részéről gyorsabb, teljesebb, megbízhatóbb, újságíróilag érdekesebb hírszolgálattal ellensúlyozhatjuk. Ezért Magyarország egész svájci hírszolgálata gyökeres reformra szorul, annál inkább, mert az Agence Centrale csak a legaktuálisabb kivett eset, valójában azonban a nemzetiségi sajtóirodák egész hálózatával állunk szemben, és nem lehet tudni, hogy mikor és ki ellen kell, hogy újra felvegyük a küzdelmet.

Reformra szorul mindenekelőtt a Schweizerische Depeschenagentur nevű itteni hivatalos sajtóügynökség kiszolgálása. Ez a vállalat az M.T.I.-val szerződéses viszonyban áll, s ezzel tagja a nagy európai agentúrák kartellszervezetének. Hangsúlyozásra sem szorul, hogy ez a feltétlen tekintélynek örvendő legnagyobb semleges hivatalos hírszolgálat, mely Havassal[41] és Reuterrel,[42] Wolffal,[43] American Service-szel, Stefanival[44] szintén szerződésben áll, a magyar ügynek a külföldön a legfontosabb szolgálatokat teheti. Ezt az ügynökséget a[z] M.T.I. „Basel Telegraphique” címre látja el táviratokkal. Az ügynökség berni igazgatóival való állandó szívélyes összeköttetésünk alapján és többszöri megbeszéléseink folytán kérjük, hogy ezt a szolgálatot az eddiginél sokkal nagyobb gonddal kezeljék. Mindenekelőtt maga az ügynökség szívesen látná a jelenleginél sokkal több (kétszer-háromszor annyi) táviratot is – elsősorban ún. traktatus-táviratokat,[45] melyeknek táviratköltségét az M.T.I. köteles megtéríteni. Kell, hogy e táviratok újságírói érdekességgel is bírjanak, ezért az ügynökségnek az a hangsúlyozott kívánsága, hogy a politikai hírek mellett minden egyéb hazai eseményről is riportszerű, tömör táviratokat kapjon. Tekintettel arra, hogy ez az ügynökség a hivatalosság jellegével bír, azt ajánlanók, hogy a napi eseményekről nekik küldendő riporthírekbe a nemzetiségi visszaélések oly adatait csúsztassák bele, amelyek a propaganda színezetét nem túlságosan viselik magukon, s ezért az entente sajtójában könnyebben találhatnak befogadásra.

A Nouvelles Hongroises-nak semmi esetre sem lehet célja a Schweizerische Depeschenagentur konkurenseként fellépni, vele párhuzamosan kell hírpropagandánkat folytatnunk. Nehogy a Schweiz.[erische] Depeschenagentur a mi munkánkban a maga kartellszerződésének sérelmét lássa, melynek értelmében a vele szerződött külföldi irodáknak a svájci lapokat más úton ellátnia tilos, azt kell kérnünk, hogy a bennünket tudósító hírszolgálatot emeljék ki az M.T.I. ügyköréből és bízzák azt, habár [sic!] a sajtóiroda keretein belül egy külön e munkára alkalmazandó elsőrangú újságíróra, aki a mi táviratainkat ne is a korrbüro[46] névvel jegyezze. Erre azért is szükség van, mert a mai hírszolgálatunk minden tekintetben tarthatatlan. Megtörténik, hogy a legfontosabb magyarországi eseményekről, melyek agitatív erejét nagyon ki tudnók használni, csak napok múltán a magyar lapokból vagy egyes megbízhatatlan, sőt részben rosszakaratú ügynökségek elferdített jelentéseiből értesülünk. Kérjük mindenekfölött, hogy ne hallgassanak el előttünk semmit; azokat a dolgokat sem, melyeknek terjesztése nem kívánatos. Mert pl. az Agence Centrale hosszan és kiszínezve közölte a budapesti antiszemita tüntetéseket, melyeket úgy itt, mint az entente sajtóban Károlyi-ellenes tüntetés gyanánt állított be, zavarba ejtvén ezzel még az itt élő magyarokat is, kik hiába fordultak hozzánk felvilágosításért, mert az egész eseményről bennünket nem értesítettek. Csak napok múltán az időközben beérkezett jelentésekből tudtuk hozzávetőlegesen megállapítani, hogy mi történt, és csak ekkor sikerült nehéz munkával a rosszakaratú tendenciájú híreket a magunk iniciatívájából[47] legalább részben meggyöngíteni. Hogy a tapasztalt angol hírszolgálat mennyire más, helyesebb módszert alkalmaz nemszeretem hírek terjedése ellen, azt ugyanekkor frappánsan mutatta az a minden itteni lap élén megjelent hivatalos Reuter-távirat, mely jelentette, hogy 40–50 sinnfeiner[48] mint jelentéktelen embercsoport az ír köztársaságot publikálta Dublinben. Ez a hivatalos jelentés már az esemény napján s legelsőnek érkezett, megelőzve az ír nemzetiségi lapok minden híradásait; s ezzel elértéktelenítettek minden elkésve érkezett másforrású tudósítást, mely az ír eseményt már sokkal veszélyesebb színben próbálta feltüntetni.[49]

A mai rendszertelen kiszolgálásunk mellett például megtörténik velünk az, hogy a leghatásosabb agitációs anyagokkal, mint például az erdélyi nagy sztrájkkal,[50] a román visszavonulással, stb., stb. mind lemaradunk, s csak később térhetünk vissza rájuk, amikor már egyes ügynökségek célzatos jelentései bejárták az eseményekről a sajtót.

Hogy röviden összefoglaljuk a dolgokat, nekünk gyors, friss, sokoldalú és minden fontos és érdekes eseményt újságíróilag meglátó, riportanyaggal is dolgozó táviratokra van szükségünk az eddigi rendszertelen, hiányos és a hivatalos híradás korlátai között mozgó kiszolgálással szemben.

Még csak arra figyelmeztetünk, hogy inkább több eseményt összefoglaló jelentést kérünk, semmint egyről hosszadalmas, túl kimerítő táviratot.

Hogy képét nyújtsuk az eddig végzett munkánknak, felsoroljuk, hogy mely svájci lapok közölték eddig a „Nouvelles Hongroises” által nekik nyújtott hír- és cikkanyagot:[51]

Bellinzona: Il Dovere, Il Popolo e Libertá. Bienne [Biel]: Journal du Jura. Cernier: Le Neuchâtelois. [La] Chaux-de-Fonds: Le National Suisse, La Sentinelle. Fribourg [Freiburg]: La Liberté. Genève [Genf]: La Suisse, La Tribune de Genève, Courrier de Genève, Le Genevois, Journal de Genève. Lausanne: La Revue, La Tribune de Lausanne, Feuille d’Avis de Lausanne, Gazette de Lausanne. Montreux: Messager de Montreux. Lugano: Corriere del Ticino. Moutier: Le Petit Jurassien. Neuchâtel: La Suisse Liberal. Porrentruy: Le Pays. St.-Imier: Le Jura Bernois. Vevey: Feuille d’Avis de Vevey.[52]

Aarau: Neue Aargauer Zeitung, Neuer Freier Aargauer. Baden: Aargauer Volksblatt, Badener Tagblatt, Schweizer Freie Presse. Basel: Basler Anzeiger & Basler Zeitung, Basler Nachrichten, Basler Volksblatt, Basler Vorwärts, National Zeitung. Brugg: Brugger Tagblatt. Chur: Der Freie Rätier. Davos: Davoser Zeitung. Glarus: Neue Glarner Zeitung. Gossau: Der Fürstenländer. St.-Gallen: Die Ostschweiz, St.-Galler Tagblatt. Stäfa: Zürichsee-Zeitung. Zürich: Der Grütlianer, Neue Zürcher Nachrichten, Neue Zürcher Zeitung, Tages-Anzeiger für Stadt & Kanton Zürich, Volksrecht, Neue Schweizer Zeitung, Zürcher Post & Handelszeitung. Aarberg: Seeländer Anzeiger. Bern: Berner Intelligenzblatt, Berner Tagblatt, Berner Tagwacht, Der Bund. Biel: Express. Burgdorf: Burgdorfer Tagblatt. Freiburg [Fribourg]: Freiburger Nachrichten. Liestal: Basellandschaftliche Zeitung. Luzern: Luzerner Neueste Nachrichten, Vaterland. Olten: Neue Freie Zeitung & Volkswacht am Jura, Oltener Nachrichten. Solothurn: Solothurner Anzeiger, Solothurner Zeitung. Thun: Oberländer Tagblatt. Zofingen: Zofinger Tagblatt.[53]

Az entente sajtóba híreinket beszivárogtatni igen nehéz, s emellett igen költséges is. Mindamellett már eddig is a következő lapok vették át svájci lapok nyomán és itt élő levelezőik révén, kikkel érintkezést tartunk fenn, egyik vagy másik tudósításunkat: Le Pays (Paris), Corriere della Sera, Milano, Echo de Paris, Le Temps, Le Matin, Journal des Débats, [Il] Secolo, Mattino, Action Français[e], Le Journal, Nuova Giornale (Firenze), Daily Telegraph, La Bataille.

Mindez eddig végzett munkánk, amily szép kezdet, annyira nem elégséges a közhangulat megteremtésére és erősítésére. Az eddigi szervezet mellett ez az eredmény az elérhetők maximuma, melyet csupán túlfeszített munkával tudtunk ideiglenesen megteremteni. A svájci sajtó t. i. teljesen decentralizált, melynek nincsen egységes központja; egyenlő fontosságú lapok jelennek meg Bernben, Baselben, Luzernben, Lausanne[-]ban, Genfben, Zürichben, St. Gallenben és Luganóban, s ezeket a lapokat három különböző nyelven kell kiszolgálni, németül, franciául, olaszul. Nekünk idáig naponta két: német és francia kiadásunk van: egyelőre mindkettőt Bernben szerkesztjük, fontosabb agitációs anyag esetén táviratokkal is ellátván a lapokat. A német Svájc gyorsabb kiszolgálása végett a mai anormális vonatviszonyok mellett[54] kénytelenek voltunk Zürichben felvevő irodát szervezni, mely telefonon kapja tőlünk a híreket, s azonnal tovább adja 20–30 svájci német lapnak.

Hogy versenyképes legyen üzemünk, és jelentősebb eredményeket tudjunk elérni, most szükségessé válik Genfben is egy hasonló, sőt nagyobb méretű fióknak a felállítása a francia svájci lapok kifogástalan gyors kiszolgálása végett. Erre annál nagyobb szükségünk van, mert csakis a francia svájci sajtó állandó propagandaszerű hírtömegével tudunk csak egy állandóbb nem magyarellenes közvéleményt felszínen tartani, és innen tudjuk legegyszerűbben közleményeinket az entente sajtóba is beszivárogtatni.

Szervezetünkről azért mondtunk el ennyit, hogy legalább érzékeltetni tudjuk azt a komplikált és legkevésbé sem egyszerű munkát, amelyet itt nekünk folytatnunk kell.

A mi munkánk t. i. nem puszta hír-elhelyezésből áll. Svájc minden lapját egyénileg kell kezelnünk, állandóan szem előtt tartanunk, a szerkesztőségekkel állandó közlekedést [!] és személyes viszonyt ápolnunk. Ezzel kapcsolatosan szükséghez képest információkat, hosszabb cikkeket helyeztetünk el redakcionálisan vagy svájci hírlapírók által a lapokban, kiket egy vagy más áldozattal kapcsolunk bele a magyar propaganda szervezetébe. Megint külön dolog az itt élő entente hírlapírókkal s laptudósítókkal való viszony, melyre szintén nagy gondot kell fordítani minden áldozat árán. A svájci ügynökségekkel, melyek többé-kevésbé tendenciózusan hírszolgálatra vannak beállítva Magyarországgal szemben, szintén rendes, sőt többnyire szerződéses viszonyt létesítünk, hogy egyes nekünk kedvező jelentéseket a maguk neutrálisnak tetsző cégére alatt terjesszenek, s hogy másrészt az ellenünk való propagandától tartózkodjanak. Csakis ily sokoldalú munkával tudjuk elérni azt, hogy szerkesztőségünk a svájci és Svájcból táplálkozó külföldi sajtó magyar irányítója lehessen.

Megalapításunkkor az volt a helyzet, hogy a berni magyar követtel együttműködtünk, az ő politikai, anyagi és hivatalos ellenőrzése alatt. A gyakorlat azonban napról napra azt mutatta, hogy így a dolgunk nehézkes és az egyre növekedő és automatikusan bővülő szervezetünk mellett teljes lehetetlenség. A mi lapunk, mely egyelőre a követség hírszolgálójának indult, csakhamar túlnőtt keretein, és ma már úgy áll a helyzet, hogy a magyarság ügyének külföldön a leghasznosabb és a legfontosabban munkáló szervévé vált. Ezt nem mi állapítjuk meg magunkról, ez a külföldi magyarok, a hivatalos körök és minden elfogulatlanul gondolkozó ember véleménye.

Eddig vállalatunk túlságosan szerény anyagi keretek között mozgott. Körülbelül tizennyolc-húszezer frankra megyen az az összeg, melyet fennállásunk óta kiadtunk. Távozó berni követünk is azt a meggyőződését fejezte ki, és báró Szilassy[55] érkező követünknek sem lehet más felfogása, minthogy a Nouvelles Hongroises-t szervezetileg és anyagilag is külön kell választani a berni követség szervezetétől, s azt közvetlenül a külügyminisztérium sajtóosztályának kell alárendelni. A mai bizonytalan anyagi helyzetünknek mondanunk sem kell, hogy mennyi pozitív[56] hátránya van, és mennyire meggátolja minden szervezkedésünket és fellendülésünket. A Nouvelles Hongroises nem magánvállalat: a magyar államé. Mi csak megbízott vezetői vagyunk.

A Nouvelles Hongroises-nak rendes szerkesztősége van: munkatársai, fordítói, gépírói, cikkírói, levelezői, melynek büdzséje eddig a berni követséget terhelte. Kérjük a külügyminisztériumot, hogy ezután egész büdzsénket vegye át, illetve a Nouvelles Hongroises részére egy nagyobb alapösszeget, s azontúl rendszeresen megállapított havi büdzsét kegyeskedjék kiutalni, melyről mi havi rendszeres elszámolással tartozunk. Azt, hogy most lehető [sic!] gyorsan külön nagyobb összeg álljon rendelkezésre, az teszi szükségessé, hogy most kell teljesen megszervezkednünk, bútorokkal ellátni berni helyiségünket, be kell vezetnünk nagyobb pénzáldozatok árán is olyan francia és olasz svájci lapokhoz is, melyek a magyar üggyel szemben eddig ellenségesen vagy túl tartózkodóan viselkedtek, valamint állandóan egynehány franciaországi és olaszországi laphoz.

Hogy a Nouvelles Hongroises-t a memorandumunkban kifejtettek szerint vezethessük, és tisztességes eredménnyel dolgozhassunk, legsürgősebb kiadásaink a következők: berni szerkesztőségünk tagjainak havi fizetése (Benedek Károlynak a berni követséggel kötött szerződésében megállapított fizetését is beleszámítva) 5000 frank. Meglévő és felállítani tervezett fiókjainkra havi 3000 frank, és mindezeket beleszámítva, papír, nyomdaköltségek, berni házbérünk, bútor és felszerelés (még rendes bútoraink nincsenek), telefonjaink, távíróink, postabélyegek, külföldi és svájci újságelőfizetések, utazási költségek, cikkírók és egyéb apró kiadások, körülbelül 18 000 – 20 000 frankra tehető az előirányzott havi büdzsé. Ezenkívül egyszer s mindenkorra szükséges volna rendelkezésünkre bocsátani legalább 10 000 frankot olyan diszkrét kiadásokra, melyek egy kisméretű propagandánál is elkerülhetetlenek.[57] Most mindezekre nincs fedezeti alapunk.

Ha a Nouvelles Hongroises-t ilyen alapokon sikerült megcsinálnunk, akkor nemcsak most, ezen nehéz időkben, amikor Magyarországnak semleges és külföldi szimpátia felkeltése, s az imperialista nemzetiségek soha nem szűnő vádaskodására igaz hírekkel való ellensúlyozása egyenesen életkérdés, teremtettünk egy nagyon hasznos sajtóvállalatot, hanem a kezdődő béketárgyalások idejére, sőt, ha a magyar kormány ma úgy akarja, a jövőre állandóan is megalapoztunk egy használható sajtóorgánumot.

Ennek a memorandumnak hármas célja van,

  1. beszámolót adtunk eddigi munkánkról, hogy a rólunk tájékozatlanul, s néhol lekicsinyléssel nyilatkozó hírek után, ha nem is a magyar közvéleménynek, (mely előtt mindenféle propagandát lapokban szellőztetni csak káros következményekkel jár, és ügyünknek idekint taktikailag is árt) de legalább fölöttes hatóságunknak, a népkormány külügyminisztériumának bemutassuk eddigi eredményeinket.
  2. Kérjük, hogy lehetőség szerint vegyék figyelembe a hírszolgálat reformjára vonatkozólag minden kérésünket és indítványunkat.
  3. Méltóztassék a Nouvelles Hongroises helyzetét végre véglegesen rendezni.

 

Bern, 1919. január 29.

Rainmattstrasse 15.

A magyar kormány kiküldöttje
A berni magyar követség sajtóosztályának vezetője
A Nouvelles Hongroises szerkesztői

 

Az irat jelzete: MNL OL K 84–1919–szám nélkül–445-450. – Gépelt másolat.

 

 

4.
Levéltöredék a Svájcban élő magyar személyek (újságírók) alkalmazhatóságáról

[1919. január vége, február][58]

 

Szigorúan bizalmas

 

A jelenleg Svájcban élő magyarok közül elsősorban Ignotust[59] említem meg, ki tudásával és jó összeköttetésével nagyon jó szolgálatokat fog tehetni; Vadász Miklós[60] és Kéry Pálról[61] ugyanazt mondhatom nagyjában. Lovag Ádám régebben kint él; jóakaratú, közepes tehetségű, felhasználható. Egy nagyon veszélyes rosszakaratú, több ízben diskreditált egyén, feltétlenül ártalmatlanná teendő; Czobor Péter, mindenáron követ akar lenni. Haraszti, Schwimmer bizalmasa, megbízhatatlan, nem ajánlható.[62] Albert Theodorra ugyanaz áll. Bölönyi György a Nouvelles Hongroises szerkesztője, Benedek Károly a Világ tudósítója, a katonasággal sok baja volt, nagyon ideges. Rácz Dezső b[uda]pesti ügyvéd közös külügyi szolgálatban volt, nagyon kitűnő ember, azonban anglofób magatartása miatt meglehetősen diszkreditált. Szemere Leó szocialista a közös külügyminisztérium megbízásából a külföldi sajtót és hangulatot tanulmányozta, Károlyinak jó embere volt, később ismeretlen okokból annyira rosszabbodott a viszony közöttük, hogy a Svájcba való visszautazását meg akarta akadályozni.[63]

A francia szocialistákkal és Longuet-vel jó összeköttetést tartott fenn.[64]

 

[A ceruzás megjegyzések:

Szemere Ignotus barátja

Novelles Hongroises

nézni

Ignotus, Miklós, Kéry & Vadász ok

Bölönyi, Vályi jók, külön probléma, esetleg megnyerni

Czobor rossz, Grünhart velem, kellemes

kidobni

Esterházy alias Weiss kidobni,

Nemere és György jók

Albert [Tivadar], titkára Schwimmernek, esetleg

használni – csak ő lett?

Dr. Grayer, egyetemi tanár kérdés?

Haraszti ignorálni

Szirmayné[65] kidobni

olvashatatlan

Nouvelles Hongroises – egyedüli jogos.

Máday,[66] neuchateli tanár – jó

Havas László Fribourg – megbízható

György Miklós[67] Lausanne – követ akar lenni

felhasználható

olvashatatlan, ceruzával áthúzott nevek.]

Az irat jelzete: MNL OL K 84–1919–szám nélkül–451-452. – Eredeti, gépelt és kézzel írt.

 

5.
A svájci magyar sajtószolgálat áprilisi költségtervezete

[1919. április]

 

Benedek Károly, a sajtószolgálat vezetőjének ápr. fizetése 1500,- fr.

Andrist svájci hírlapírónak, az Agence Télégraphique Génévoise

névleges vezetőjének ápr. honoráriuma 350,- fr.

  1. Ádám hírlapíró, magyar fordító, ápr. hon. 600,- fr.
  1. M[ada]me Keller gépírónő ápr. hon. 250,- fr.
  2. Róza asszony gépíró és ford. ápr. hon. 400,- fr.

Szolga, kifutógyerek 150,- fr.

Bútor és írógépek kölcsöndíja 100,- fr.

Nyomda- és papírköltségek 1000,- fr.

Távirati költségek 1000,- fr.

Telefon költségek 200,- fr.

Bélyegköltség 100,- fr.

Sokszorosítási kellékek 100,- fr.

Ügynökségek 240,- fr.

Előfizetendő lapok 100,- fr.

Egyenes összeköttetés díja „Harald” angol soc. lappal 300,- fr.

Különböző kiadások 200,- fr.

Összesen 6590,- fr.

Kifizetve 3500,- fr.

 

Az irat jelzete: MNL OL K 84–1919–szám nélkül–812. – Gépelt másolat.

 

6.
A Nouvelles Hongroises likvidációs költségei

[1919. április]

 

Jules Piot, franc. ford. ápr. fizetése mint végkielégítés 550,- fr.

Rudolf Riesenmay, német for. ápr. fizetése mint végkielégítés 470,- fr.

Wuchetichné ápr. fizetése mint végkielégítés 450,- fr.

Gordon k.a. gépírónő ápr. fizetése mint végkielégítés 400,- fr.

Notdurft k.a. zürichi gépírónő ápr. fizetése mint végkielégítés 300,- fr.

Baseli gépírónő 200,- fr.

[Baseli] iroda likvidációs költségei 100,- fr.

Kifutó gyerekek 100,- fr.

Lakbérfelmondás 230,- fr.

Lakással összefüggő költségek 100,- fr.

Egyéb költségek 200,- fr.

3100,- fr.

 

Az irat jelzete: MNL OL K 84–1919–szám nélkül–813. – Gépelt másolat.

 


[1] A céges papír négynyelvű fejléce szerint: Nouvelles Hongroises, Notizie Ungeresi, Ungarische Nachrichten, Hungarian News volt a hírszolgálat hivatalos neve. Postacímük: Bern: Postfach Transit, Zürich: Postfach Seidengasse.

[2] Bédy-Schwimmer Róza (1877–1948): újságíró, politikus, a női egyenjogúsításért küzdő nőpolitikusok egyike. 1904-ben megalapította a Feministák Egyesületét. Tizenhárom éven keresztül szerkesztette a című lapot. Számos nemzetközi nőkongresszuson és pacifista kongresszuson vett részt a Nagy Háború korában. 1918 novemberében a Nemzeti Tanács tagjává választották. A Nagy Háború után az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. New York-ban hunyt el.

[3] Bédy-Schwimmer Róza Károlyi Mihályhoz. Hága, 1917. október 11. In: Károlyi Mihály levelezése. I. 1905–1920. Szerk. Litván György. Bp., 1978, 189–193. Itt 191. és 193.

[4] Svájcban minden háborús témájú hírtávirat a katonai hatóságok cenzúrájának volt alávetve, csak az ország semlegességből fakadó érdekeinek megfelelő híreket engedték tovább. Lásd Walter Brunner: Vergiftete Quellen. Die Berichterstattung der Nordwestschweizer Zeitungen, Basler Nachrichten, National-Zeitung und Basellandschaftliche Zeitung. In: Der Erste Weltkrieg im Sundgau in den Zeitungen der Nordwestschweiz. pdf. 1–5. http://sundgaufront.j-ehret.com/pdf/VergifteteQuellen.pdf (Letöltve: 2020. márc. 9.)

[5] Cobor Péter a Pesti Napló zürichi levelezője volt a Nagy Háború idején.

[6] Cobor Péter Károlyi Mihályhoz. Bern, 1917. november vége, Zürich, 1917. december eleje, Zürich, 1917. december 15. In: Károlyi Mihály levelezése I… 210–212.

[7] Tefner zoltán: Bomlás és újjászületés. A berni Magyar Királyi Követség megalapításának előzményei (1918–1921). Valóság, 2009. 1. sz. 24–50.

[8] A svájci Politikai Főosztály Külügyi részlegének 45. sz. távirata Svájc bécsi követéhez. Bern, 1918. november 27. Schweizerisches Bundesarchiv, Bern. Ungarische Gesandschaft, Personalien, Schwimmer Roza. CH–BAR–E2001B–1000/1501–1455 fol. 41. A svájci források szerint a svájci külügy november 29-én tájékoztatta Schwimmer Rózát arról, hogy Svájc nem fogadja el a személyét Magyarország de facto képviselőjeként.

[9] Bédy-Schwimmer Róza távirata Károlyi Mihályhoz. Bern, 1918. [november 30.] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL), Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár (továbbiakban: MNL OL K), Berni követség (továbbiakban: MNL OL K 84), 20. cs. Berni Követség 1918–1919 I/10.a fol. 44.

[10] Károlyi Mihály távirata Ignotushoz. Budapest, 1919. január 3. Károlyi Mihály levelezése I… 370.

[11] Br. Szilassy Gyula (1870–1935) az Osztrák-Magyar Monarchia rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere a Görög Királyságnál 1913 és 1916 között. Gr. Károlyi Mihály köztársasági elnök felkérésére 1919 januárjának végétől a Magyar Népköztársaság akkreditált rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere Svájcban.

[12] Br. Szilassy Gyula diplomáciai karrierjéről lásd Gyarmati Enikő: A diplomácia szolgálatában. Adalékok br. Szilassy Gyula (1870–1935) diplomata karrierútjához. Lymbus – Magyarságtudományi Forrásközlemények, 2017. 437–450.

[13] A Svájci Szövetségi Tanács 1919. április 25-i üléséről készült jegyzőkönyvi kivonat Szilassy lemondásának értékeléséről. Schweizerisches Bundesarchiv, Bern. Ungarische Gesandschaft, Personalien, de Szilassy, Minister, Baron. CH–BAR–E2001B–1000/1501–1456 fol. 4.

[14] Valószínűsítjük, hogy a jelentés 1918. december közepén keletkezhetett, amikor a szerveződő külügyminisztérium sajtóosztályának vezetésében változás állt be. December 19-én ugyanis Bíró Lajos addigi sajtóosztály főnököt Praznovszky Iván váltotta fel.

[15] A Magyar Távirati Irodát 1880-ban alapították, majd 1918. november 6-án az új magyar polgári kormány állami tulajdonba vette.

[16] A mai napig magántulajdonban lévő Svájci Távirati Ügynökséget (Schweizerische Depeschenagentur, SDA) 1894-ben hozták létre. 1918-tól van monopolhelyzetben. A Nagy Háborúban fontos szereppel bírt, mert a háborúzó felek Svájcon keresztül jutottak információhoz. Svájc mindig közölte a hírforrás származási helyét, azaz a hírt továbbító ügynökség nevét. L. Blum, RogerHemmer, KatrinPerrin, Daniel (hg.): Die AktualiTäter. Nachrichtenagenturen in der Schweiz. Haupt, Bern, 1995, 239.

[17] Valószínűsítjük, hogy Lányi Siegfried Zsigmondról (1878–1950) lehet szó, aki gr. Tisza István kormányfő megbízásából alapított egy magántávirati irodát.

[18] 1918 novemberében indult meg a lap szervezése az új polgári kormány által elképzelt Magyarország érdekeinek és imázsának szolgálatában álló propaganda terjesztésének céljával.

[19] Nyilvánosságra hozott (ném.).

[20] Helyesen Bölöni György (1882–1959): író, újságíró, 1910-től volt a Világ szerkesztőségi tagja.

[21] Lovag (Glazewski) Ádám (?–1945): a háborúellenes magyar költészet francia nyelven való közvetítőjeként ismert magyar költő. 1911-ben kezdett írni az Erdélyi Lapokban, a Világban, a Pesti Naplóban. A Nagy Háború idején Genfben és Lausanne-ban is megfordult. L. Dobossy László: A zimmerwaldisták francia nyelvű folyóirata a háborúellenes magyar költészetről 1916-ban. Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. 4. sz. 458–461.

[22] Azaz engedelmeskedtek.

[23] Emlékirat, feljegyzés (fr.).

[24] Cobor Péter 1917 őszétől dolgozott gr. Károlyi Mihály részére egy sajtóiroda felállításán, akkor Zürich helyett Genfben rendezkedett be.

[25] Az „Ungarische Correspondenz” kőnyomatost alapvetően Nagy Vince alapította 1918. október közepén. Ő volt az, aki hivatalosan bejegyeztette Svájcban a három nyelven működtetni kívánt hírszolgálatot. Cobor Péter ennek is munkatársa, később tulajdonosa volt. L. Nagy Vince Károlyi Mihályhoz. Davos, 1918. október 25. In: Károlyi Mihály levelezése. I. 1905–1920. Szerk. Litván György. Bp., 1978, 247–248.

[26] Halász Lajos (1874–1947): 1910-től Az Est szerkesztőségében dolgozott. 1918. október végétől a Miniszterelnökség sajtóirodájának vezetője, 1918 decembere és 1920 májusa között helyettes államtitkár.

[27] Lásd erről a Bédy-Schwimmer Róza által Bíró Lajosnak küldött táviratot a „Berner Bund” 1918. november 17-i cikkéről, amelyben a következő szöveg jelent meg: „Dr. Czobor az Ungarische Correspondenz tagja. A Magyar Nemzeti Tanács hétfői ülésén taggá választotta Czobor Pétert, a Pesti Napló zürichi levelezőjét és a zürichi hivatalos Ungarische Correspondenz tulajdonosát. Hock János elnök személyesen üdvözölte a jelen levő Czobort, és a kormány azon kívánságát fejezte ki, legyen ő Magyarország svájci képviselője.” MNL OL K 84 1918–1919 20. cs. I/10-a. fol. 3.

[28] 1918. november 19-én gróf Károlyi Mihály miniszterelnök és a vezetése alatt álló, szerveződő külügyminisztérium kinevezte Bédy-Schwimmer Rózát a Magyar Népköztársaság berni követévé anélkül, hogy Magyarország a diplomáciai szokásoknak megfelelően tájékozódott volna személyének elfogadhatóságáról. Bédy november 22-én bejelentkezett a svájci Politikai Főosztály Külügyi Részlegénél, ahol azonban a helyzetre való tekintettel megfelelő szinten nem fogadták. A személyével kapcsolatos információk beszerzését követően a svájci külügyi vezetés úgy döntött november 26-án, hogy nem fogadja el személyét Magyarország de facto követeként, tekintettel arra, hogy előzetes hozzájárulásukat nem kérték ki. A Szövetségi Tanács ülésének határozata már olyan érvelést tartalmazott, hogy a női diplomata akkreditációját – mint a szokásokkal ellentétes döntést – nem tudják képviselni. A magyar külügyi vezetés úgy döntött, hogy Bédy maradjon Svájcban „különleges ügyek” vitelére. A svájciak által tarthatatlannak tartott helyzet – véleményük szerint három magyar követség is működött Svájcban – rendezésére december végén érkezett meg Balogh Elemér professzor, hogy az utódnak kiszemelt br. Szilassy Gyula személyéről informális úton tájékozódjon. Gr. Károlyi Mihály és br. Szilassy Gyula december közepén folytatott megbeszélése során született a döntés, hogy Szilassy a berni követi pozíciót vállalja el a hágai helyett. 1918 karácsonyán mondott le Bédy-Schwimmer Róza a követi megbízásáról, amely utat nyitott Szilassy akkreditációjához, aki végül január végén foglalta el berni állomáshelyét. A Nouvelles Hongroises működését tehát ezen időszak alatt Bédy-Schwimmer Róza irányította. Az első európai női diplomata kinevezésének történetéről l. majd: Gyarmati Enikő: Bédy-Schwimmer Róza berni követi kinevezésének története svájci források és szempontok tükrében. (Kézirat 2020).

[29] Benedek Károly (1889–1964): 1912 és 1914 között a Világ külpolitikai szerkesztőségének tagja, 1914 és 1918 között pedig olasz és svájci tudósító.

[30] Károlyi Mihálytól, aki miniszterelnökként külügyminiszter is volt.

[31] Központi Hatalmak.

[32] Bíró Lajos (1880–1948): 1912-től a Világ vezércikkírója. A Károlyi-kormányban külügyi államtitkár, 1918. december közepéig a külügyminisztériumi sajtóiroda vezetője.

[33] Előjelekkel (lat.).

[34] Közlemény (fr.).

[35] Velics László (1890–1953): 1913-tól osztrák–magyar külügyi szolgálatban volt, majd a Magyar Népköztársaság külügyi szolgálatába lépett. A forrás keletkezésekor valószínűsíthetően a bécsi magyar követségen volt követségi attasé.

[36] Rendszer (fr.).

[37] A teljesség igénye nélkül a legbefolyásosabb ezek között a szerb emigráció által működtetett genfi La Serbie volt. A ’La Serbie’ propagandacikkei közül válogatást közöl majd a Kemény G. Gábor-féle Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában 1916–1918 című sorozat VIII. kötete. Ezenkívül érdemes még megemlíteni a Lausanne-ban kiadott ’L’Ukraine’ című lapot is. A Genfben kiadott ’La Yougoslavie’ már vegyesen közölt cikkeket, hiszen az osztrák-magyar ügynököknek is volt rá befolyása, ezért ebben a nemzetiségi kérdésnek a Monarchián belüli föderalizálás útján való megoldása is szót kapott.

[38] Otto Forst-Battaglia (1889–1965): osztrák publicista, történész, diplomata. A háború alatt a berni cs. és kir. katonai attasé alá volt rendelve. Az általa vezetett Agence Centrale az összeomlóban lévő Habsburg Monarchia visszaállítása melletti sajtópropagandát folytatott.

[39] Windisch-Graetz Lajos hcg. (1882–1968): az osztrák-magyar külügyminisztériumban gr. Andrássy Gyula rövid külügyminiszterségének idején az I. szekciófőnök volt. A szóban forgó időszakban Svájcban élt. Értelmezését az 1918–1919 fordulóján megélt svájci élményeinek lásd Windisch-Graetz Lajos herceg: Küzdelmeim. Szerk. Gali Máté. Bp., 2018, 362–382.

[40] Cáfoló hadjárat.

[41] Havas: félhivatalos francia hírügynökség.

[42] Reuter: félhivatalos angol hírügynökség.

[43] Wolff: félhivatalos német hírügynökség.

[44] Stefani: félhivatalos olasz hírügynökség.

[45] Értekező, elemző távirat (lat.).

[46] Korrespondenzbüro: levelező iroda. Az osztrák–magyar hivatalos, állami hírügynökség neve egyébként Korrespondenz-Bureau volt.

[47] Kezdeményezés (ném.).

[48] A Sinn Fein ír politikai párt képviselője.

[49] Utalás az 1919. januári dublini politikai eseményekre, amikor 27 parlamenti mandátumhoz jutott Sinn Féin képviselő egyoldalúan az Ír Köztársaság független parlamentjévé nyilvánította magát. A britek által el nem fogadott döntés indította el az ír függetlenségi háborút 1919-ben.

[50] 1919. január 22-én a vasutasok Erdély-szerte sztrájkba léptek, amelyhez több más ágazat munkásai is csatlakoztak. Egyebek mellett azt követelték, hogy a megszálló román hadsereg szüntesse be a lakosság zaklatását és a botozásokat, továbbá bocsássák szabadon a politikai okok miatt bebörtönzött személyeket. A vasutasok január 25-én vették fel újból a munkát.

[51] Az áttekinthetőség és az ismétlések elkerülésének az érdekében a lapok megjelenési helye szerint csoportosítva jelenítjük meg a lapcímeket.

[52] Elsősorban francia nyelvű, négy esetben olasz nyelvű lapról van szó. Az antant felé irányuló propaganda szempontjából legfontosabb lap kétségen felül a Journal de Genève volt.

[53] Kizárólag német nyelvű lapokról van szó.

[54] A vasúti rendszert rendkívüli módon leterhelte a hadifoglyok, sebesültek és internáltak hazaszállítása.

[55] Br. Szilassy Gyula 1919 februárjának elején kezdte meg a berni követi működését.

[56] Értelemzavaró jelző használata.

[57] A diszkrét kiadások alatt olyan újságírók kifizetését értik, akik, mint például az amerikaiak, közvetlenül nem fogadtak el pénzt szolgálataikért. A kölcsön nyújtását választották mint fedőtevékenységet. Lásd a Chicago Tribune munkatársának esetét Praznovszky Iván ismertetésében. Praznvovszky Iván levele br. Szilassy Gyulához. Budapest, 1919. február 26. MNL OL K 84 1918–1919 I/12a. fol. 898–899.

[58] A forrás keletkezését a követváltás idejére helyeztük. A ceruzás megjegyzések alapján ennek szerzője nagy valószínűséggel a hivatalba lépő új követ, br. Szilassy Gyula lehetett.

[59] Ignotus Veigelsberg Hugó (1869–1949): a Nyugat egyik alapítója és főszerkesztője.

[60] Vadász Miklós (1881–1949): festő, grafikus. A háború idején Az Est munkatársa, innen származott jó kapcsolata Kéri Pállal.

[61] Kéri Pál (1882–1961): újságíró, műfordító. Előbb Az Est munkatársa. A Petőfi-páholy tagjaként szabadkőműves, Károlyi Mihály titkára. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Sajtódirektórium tagja. Kéri, Ignotus, Bölöni, Ernst és Vadász 1918 elején érkeztek Svájcba nem hivatalos diplomáciai és sajtómisszió keretében. Bédy-Schwimmer Róza mellett Kéri Pált a svájci külügyben Magyarország képviselőjeként tartották számon.

[62] Haraszti Zoltán Bédy-Schwimmer Róza titkáraként számos bizalmas információ közvetítője volt Budapest és Bern között.

[63] Szemere Leó a berni közös követségen konzuli rangban a francia sajtókapcsolatokért volt felelős, a szétváláskor osztrák diplomáciai szolgálatba állt.

[64] Jean Longuet (1876–1938): a francia szocialisták háborúellenes szárnyának vezetője.

[65] Szirmay Irma Bédy-Schwimmer Róza titkárnője volt.

[66] Máday Andor (1877–1958): 1914-től svájci állampolgár. A genfi és a neuchateli egyetem magántanára.

[67] Dr. György Miklós a berni osztrák–magyar követség személyzetéhez tartozott, akit november közepén a berni magyar követség pénzügyeinek az intézésére neveztek ki kormánybiztosi minőségben.

Ezen a napon történt július 02.

1953

Nagy Imre váltja fel Rákosi Mátyást a Minisztertanács élén.Tovább

1957

Képernyőre került az első magyar TV híradó, amely az ország fiatalságának folyamatos tájékoztatását, egyben pártpolitikai befolyásolását...Tovább

1989

A Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért (4 M) politikai ifjúsági szervezet felhívással fordult az ország valamennyi felsőoktatási...Tovább

1998

Merénylet a budapesti Aranykéz utcában; 4 halott, köztük az alvilágban közismert Boros TamásTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők