A sorsfordító 1918–1919-es évek Zichy Eleonóra naplójában

A naplóíró

Vázsonykői és zicsi Zichy Eleonóra 1885-ben ment férjhez Andrássy Gyula fiához, Andrássy Tivadarhoz (1857–1905). A házassággal a provinciális, konzervatív és bigott római katolikus Zichy családból átkerült a liberálisabb, intellektuálisabb és művészi hajlamú Andrássy családba, amelynek eszméit csakhamar átvette, és ezt a Zichyek konokságával képviselte – olykor saját családjával szemben is.[1] Négy lánya született, amely az örökösre vágyó párnak komoly csalódást jelentett. Tivadar halála után Eleonóra a családi vagyon egyben tartása miatt sógorával, ifjabb Andrássy Gyulával (1860–1929) házasodott össze. Ennek köszönhetően ő és gyermekei megőrizhették korábbi életvitelüket, és naplóik alapján úgy tűnik, a lányok elfogadták mostohaapjuknak a családi körben csak Ducinak/Duci bácsinak nevezett nagybátyjukat.

Zichy Eleonóra és Andrássy Tivadar
 

A korának elismert szépségeként számon tartott Eleonórát lányai prűd, fegyelmezett és szigorú asszonyként jellemezték, aki aggályosan ügyelt gyermekei erkölcseire, és az arisztokrácia szokásának megfelelően érzelemmentes és távolságtartó kapcsolatot alakított ki velük. Nevelésüket – idegennyelv-tanulásuk elősegítésére különféle nemzetiségű nevelőnőkön keresztül – szigorú elvek szerint irányította. A közismerten antiklerikális Andrássy család a vallási szertartásokat nemigen tartotta be, a családi hagyományokhoz azonban erősen ragaszkodott. Amikor a lányok eladósorba kerültek, Eleonóra volt az, aki felismerte, hogy a legtöbb „jó parti” római katolikus, így Katinkát már a Notre-Dame-de-Sion bentlakásos katolikus iskolába küldte, hogy finomítson az Andrássyak egyházellenes megítélésén.[2] A lányokat jó kondíciókkal házasította ki: Ilona[3] előbb Esterházy Pálhoz (1883–1915),[4] majd megözvegyülése után Cziráky Józsefhez,[5] Borbála (Boy)[6] Pallavicini György őrgrófhoz (1881–1946),[7] Katinka (Katus)[8] Károlyi Mihály grófhoz (1875–1955)[9], Klára (Kája)[10] Odescalchi Károly herceghez (1896–1987)[11] ment feleségül.

Zichy Eleonóra
Rippl-Rónai József festménye

Politika és családi élet „Herbert” oldalán

Ifjabb Andrássy Gyula nem volt kimondottan ambiciózus típus. Apja egy alkalommal így jellemezte őt: „Az én fiam, ki eddig mindig csak a szülői házban tartózkodott, talán kevésbé fejlődött ki, mint más ifjak, kik már a világban forgolódtak, talán túlzottan szerény, semmitől sem fél annyira, mint hogy elkápráztasson. Tehetséges, megbízható, gentleman. Nincs gyakorlatiassága. Hajlama komoly, mélyen olvas, és tanulni szeret. Társasága miatt kötelességérzete nem oly erős, mint amilyennek én szeretném. Kissé renyhe, időbeosztásról, rendről, pontosságról halvány fogalma sincsen. Én mindent elkövettem, hogy megváltoztassam természetét, de eredmény nélkül.”[12] Nagy örömét lelte a mecénási és műgyűjtői tevékenységben. Noha fogékony volt a művészetekre, zenei hallása – Zichy Eleonórával ellentétben – egyáltalán nem volt: Katus visszaemlékezései szerint még a Himnusz dallamát sem ismerte fel, ami miatt nemegyszer került kínos helyzetbe hivatalos szertartások során.[13] Származása a politikai pályára predesztinálta, így apja akaratának megfelelően a Szabadelvű Párt tagjaként 1886-ban megkezdte munkáját a magyar országgyűlésben a csíkszentmártoni kerület képviselőjeként. A dualizmus időszakában a kiegyezést támogató liberális képviselő volt, aki a közéleti küzdelmekben alulmaradt Tisza Istvánnal szemben. A háború alatt németbarát, 1919 után pedig legitimista politikát folytatott. Apja halála után (1890) is megőrizte annak politikai örökségét, bár a Habsburg-ház iránti elkötelezettség a fiúnál jóval erősebb volt: Andrássy Gyulának sosem sikerült teljesen megbékélnie az 1848–49-es szabadságharcban betöltött szerepéért őt halálra ítélő Ferenc Józseffel. Az ifjabb Andrássy minden igyekezete ellenére sem tudott apjáéhoz fogható politikai karriert befutni.[14] Kortársai rendre hátrányosan hasonlították össze őt a nagy előddel, „Herbert”-nek csúfolták, amellyel William Gladstone[15] és Otto von Bismarck[16] egyaránt Herbert nevű fiaira utaltak, akik saját tehetségük helyett a családi befolyásnak köszönhetően érték el pozícióikat.[17] Parlamenti felszólalásai alkalmával mindig lámpalázzal küzdött, ezért szó szerint bemagolta szövegeit, mígnem egyszer belesült: ezt követően szégyenében tíz évig kerülte a szónoklást.

Pályája csúcspontjának tekinthető, amikor 1918. október 24-én elfoglalhatta apja volt posztját, és hat napra, a Monarchia felbomlásáig külügyminiszter lett.[18] Nézetei az évek során liberálisból inkább konzervatív irányba változtak: a demokráciát rendkívül veszélyesnek tartotta Magyarországra nézve, és a nemzetiségek választójoghoz jutásában a magyarok vezető szerepének elvesztését vizionálta.[19]

Előbb az apja, később a felesége „uralkodott” ifjabb Andrássy Gyulán.[20] Zichy Eleonóra támogató és szerető házastársnak bizonyult, azonban telve volt ambícióval, és vágyott a nyilvános elismerésre. A háttérből ösztökélve urát, magára vállalta a „titkárnő” szerepét, Andrássy Gyula politikai levelezését intézte, cikkeit, tanulmányait gondozta. Természetesen férje politikai nézeteiben is osztozott. Naplójában úgy írt róla, mint az ország legokosabb emberéről, akit szellemi nagysága miatt kisszerű és bosszúszomjas ellenfelei üldöznek. Diadalmasan mutatott rá, ha valamilyen esemény férje jóslata szerint következett be, és minden alkalmat megragadott, hogy bemutassa helytálló következtetéseit. A régi államrend felbomlásakor például ezt a történetet jegyezte fel: „Werkmann elbeszélte, hogy azon nevezetes éjjeli koronatanács után, amely Schönbrunnban három óráig reggel tartott, és amelyen Duci is részt vett és a miniszterekkel együtt távozott, a király még öt óráig tanácskozott az udvartartás tagjaival. Öt órakor mise volt, mise után újra tanácskoztak, amikor végül hat órakor [az] egyik szárnysegéd azzal a javaslattal lépett fel, hogy hatkor reggel nem lehet mást határozni, egy álmatlan éjszaka után, mint azt, hogy menjenek aludni. Ez a bölcs gondolat köztetszést talált, és így az egész éjjeli töprengés után semmit sem határozva mentek szét. – A forradalom gyors és könnyű sikerének ez az egy jelenet legjobb magyarázata – mondja Duci.”[21]

Eleonóra meglehetősen tájékozott volt a közéleti kérdésekben. Amellett, hogy az ország politikáját éveken keresztül közvetlen családtagjai alakították, ő maga is érdeklődött a téma iránt: szorgalmas újságolvasóként például valamennyi lapot pártállástól függetlenül végigolvasta. A híreket elsősorban családi körben vitatta meg, ahol szenvedéllyel és szubjektíven politizált.[22] Ez a légkör a gyerekekre is hatással volt: „A család másik kedvenc időtöltése az volt, hogy »parlamentet« játszottunk. Kája és én fölmentünk a »szónoki emelvényre«, azaz az emeletre vezető falépcső pihenőjére, s onnan mondottunk beszédet valamilyen éppen aktuális kérdésről, és szüleink és a nevelőnők voltak a hallgatóság. Persze, mindig ellenzéki álláspontot képviseltünk, és szenvedélyesen támadtuk a kormányt” – írta erről Katus visszaemlékezésében.[23]

A háború éveiben Zichy Eleonóra a Várnegyedben lévő Edelsheim Kórházat vezette önkéntesként, míg férje diplomáciai tárgyalásokat folytatott az Osztrák–Magyar Monarchia nevében. Az elvesztett világháborút követő sikertelen királypuccsok után Andrássy a bethleni konszolidáció legitimista ellenzékének vezetőjeként politizált 1929-ben bekövetkezett haláláig. Második férje halála után Eleonóra nehéz anyagi helyzetbe került, a második világháború során pedig a megmaradt javait is elvesztette. és 1945. november 1-jén bekövetkezett halála után otthonából, férjei gyűjteményéből csak nyomokban maradt valami: a banki letéteket a szovjet csapatok szállították el, és amit nem vittek el a fosztogatók, azt a MOK (Múzeumok Országos Központja) leltárba vette és elszállította.[24]

A napló

Zichy Eleonóra már fiatalkorától naplót vezetett, mégpedig a kor szokásainak megfelelően napról napra. Miután a Zichy családban rendszerint franciául beszéltek, a korai feljegyzések is ezen a nyelven íródtak.[25] Ő szorgalmazta lányai naplóírását is, amelyek közül Katinkáé, Ilonáé és Borbáláé már kiadásra került.[26] Eleonóra az 1920-as években emlékiratírásba fogott, megkísérelve naplóját sajtó alá rendezni. Kiadása azonban elmaradt: az 1917–1922 közötti éveket felölelő kéziratot anyja halála után lánya, Boy adta be az Országos Levéltárba. A bekerült anyag nem teljes: a naplóban vannak hiányos, töredékes, illetve a tisztázásnak köszönhetően olykor ismétlődő szakaszok is. A dokumentum részben kézírásos, részben gépelt, zömében magyar nyelvű, de találhatóak benne hosszabb-rövidebb német, francia, sőt angol nyelven írott szövegek is. Boy számos (talán a naplóhoz is kapcsolódó) iratot elégetett a kitelepítése előtti utolsó percekben.[27]

Zichy Eleonóra ránk maradt naplójából nemcsak írója gondolatait ismerhetjük meg, de kiterjedt levelezése egy-egy darabjának beillesztésével ismeretségi körének, családtagjainak benyomásait is megörökítette. A mindig higgadtan és diplomatikusan fogalmazó férjével szemben az asszony szókimondó és határozott. Az iratanyagból kiderül a roppant ambiciózus Eleonóra csalódottsága, hogy veje – Károlyi Mihály – eltávolította férjét a hatalomból. Mindez alapjaiban határozta meg a naplóíró viszonyulását a Károlyi-kormányhoz. Ellenszenvét nem csillapította, hogy Katus lánya az újdonsült miniszterelnök (1919. január 11-től köztársasági elnök) felesége volt. Az események bemutatásakor mindvégig érződik a szándék, hogy a Károlyi-kormány alkalmatlanságát bizonyítsa, ezzel egyidejűleg pedig saját, háttérbe szorított férjét briliáns és előrelátó politikusként tüntesse fel, aki az áldatlan állapotok közepette is a haza érdekében munkálkodik. Ifj. Andrássy Gyula az őszirózsás forradalom után nem mert Magyarországon maradni, és Svájcba emigrált.[28] Eleonóra naplójában a svájci epizód úgy szerepel, mint kényszerű és méltatlan száműzetés, amelyre azért volt szükség, mert Károlyi „pribékjei” komoly veszélyt jelentettek a köztársaság nagy formátumú riválisára. A Svájcba emigrálást Katus nem tekintette dicsőséges lépésnek, legalábbis erről tanúskodik anyja naplójában fennmaradt levele, amelyben a politikai okokból távozó nemeseket en bloc intrikáló magyar főuraknak minősíti, „akik egész vagyonukkal kiszöktek Schweitzba és ott sírnak az ellenségnek, hogy segítsen rajtuk, mert kifosztották kastélyaikat és könyörögnek, hogy visszakapják földjeiket.”[29] Eleonóra vádjaival szemben Károlyiék azt állították, hogy mindig készen álltak Andrássy Gyulát megvédeni.

A család a világháborút követően nagy anyagi veszteségeket szenvedett el: az Erdélyben, a Gyalui-havasokban található dobrini vadászkastélyt a románok, a Zemplén megyei Tőketerebest a szlovákok foglalták el, a tiszadobi kastélyt pedig ugyancsak feldúlták, a berendezést szétverték. A naplóban számos részlet foglalkozik a fosztogatásokkal: „Erdélyben iszonyú pusztítások folynak, amiről persze az újságok hallgatnak. Sok az erdélyi menekült. Rengeteg sok kastélyt feldúltak a románok. A falvak egymásnak háborút üzennek. Az erdélyi urak és földbirtokosok a béketárgyalásokig teljesen koldusbotra juttatják és a magyarokat addig kipusztítják. […] A csehek is rendet csinálnak és most Szepes felett a lengyelek kezdenek nyugtalankodni. A szerbek pedig csak Pécsig terjeszkednek. Egy pár francia megjött és undorító látni az értük való szerelmi hevülés túlzásait. Pedig egyre jobban kezdik kimutatni imperializmusuk foga fehérjét, és nem értem miért őrüljünk meg a gyönyörtől, valahányszor egy francia megjelenik a látóhatáron.”[30]

A történtekért Károlyi Mihályt teszi felelőssé, aki képtelen a válságos helyzetet megfelelően kezelni: „A román csapatok nem törődnek a híres demarkációs vonallal és készülnek megszállni Kolozsvárt és Nagyváradot. A kormány ezzel szemben fenyegeti az ententet, hogy lemond. Képzelem, ettől mennyire megijed az entente! Óvások és kabinetkérdések, ezek a mi fegyvereink velük szemben. Slágerük pedig Fényes László,[31] kit ilyenkor vonatra ültetnek és az ellenség ellen küldenek, hogy közismert finom nyelvezetével összegorombázza őket. De nem az ellenséget, a szerbet, románt. Ments Isten! Azt a magyart, aki meri ezeket az állapotokat kedélytelennek találni. Legjobb volna ezt az egész társaságot díszfőnökével együtt a Lipótmezőre toloncolni!”[32]

Kiemelkedőek azok a részek, amikor a saját birtokaik felprédálásról írt. Beszámolt például egy alkalmazottja híradásáról, aki levelében amiatt mentegetőzött, hogy értékmentő akciója során urai bútorait eltulajdonította: „A csehek Varannón grasszálnak. Írt nekem az erdőmester felesége, hogy varranói házunkban lévő ingóságokat a csehek leltározni akarták. A szép bútordarabokat múzeumba akarták küldeni, a többit eladni, ami ellen ők persze protestáltak és csak úgy tudták a bútorokat megmenteni, hogy elhíresztelték, hogy az övék, saját tulajdonuk, mert én tőlem kapták ajándékba.”[33]

A naplóban hosszú leírások foglalkoznak a köztársaság kikiáltásával. Andrássy Gyula és Zichy Eleonóra vérbeli királypártiakként ezt a lépést mélyen elítélték. Az eseményeket a naplóíró erősen antiszemita szempontból láttatja, amely amellett, hogy visszatükrözi a háború nyomán kialakuló zűrzavarban felerősödött szélsőséges nézeteket, vélhetően a maga megnyugtatására is szolgált. Nem mindenki akarja a régi rendet felrúgni, csupán egy város, sőt azon belül is csak egy szűk csoport, a zsidók, akik a háború során a katonai szolgálatot is igyekeztek elkerülni, gazdasági pozícióik révén pedig nagy hasznot húztak a (hadi)eseményekből.[34]

„Ma proklamálják Pesten a köztársaságot. A magyar nemzet millióiról beszélnek, akik ezt az államformát elfogadták, pedig a valóságban csak B[uda]pest fővárosról és néhány vidéki városról van szó. Az egész köztársasági mozgalom kizárólag a szabadkőműves zsidóságtól indíttatott meg. Károly király trónralépése után legelső cselekedete volt, hogy Sieghardt,[35] a nagy bankárt elcsapta. Ez szíven találta a világ szabadkőműveseit. És íme a bosszú! Eddig sohasem hittem ezen földalatti tőkés machinációban, azt hittem, hogy csak papok és papos Geschwisterek[36] rémlátomásai, de most már magam is kezdek hinni benne.

Ma reggel 10 órakor a főrendiház és a képv[iselő]ház egyidejűleg ülést tartanak. Az elnökök be fogják jelenteni a házfeloszlatást, azaz a főrendiházban az ülések szünetelését. A kormány nem lesz sem itt, sem ott. Ezután a képviselők és a főrend most már mint vendégek átvonulnak a kupolaterembe, hol a nagy »Nemzeti Tanács« gyülekezni fog. (Kíváncsi vagyok, kik lesznek ezek a vendégek?) Ez a Nemzeti Tanács a mai napon száz tagra egészítette ki magát. Elsőnek Hock[37] fog beszélni mint elnök, és ki fogja hirdetni, hogy a Nemzeti Tanács átruházza az államhatalmat a Károlyi-kormányra, és a tanács, miután befejezte hivatását, megszűnik, mert nem akar mellékkormány lenni. Ezután kikiáltja a köztársaságot. Erről néphatározatot olvas fel a kupolacsarnokban.

Azután a társaság a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságával együtt – 25 zsidó és köztük Katus – kivonul az országház elé kihirdetni az összegyűlteknek a néphatározatot. Ott a téren katonabandák fognak lármázni és elhitetni azzal a hülye médiummal, aki arra alkalmas, hogy Magyarország örömmámorban úszik. Afölött talán, hogy az országba mindenütt mélyen bevonult az ellenség, hogy a békés polgárok élete és vagyona nincs biztonságban, hogy rabló és fosztogató bandák bejárják szerteszét az országot, hogy védelem erre nincs, kül- és belellenség ellen, mert nincs katonaság, mert a katonaság a fegyverletétel folytán vad fegyelmezetlenségben, a legteljesebb dezorganizációban sietett haza, […] hogy az Entente kevésbé áll szóba velünk, mint valaha, hogy egy francia generális leggyalázatosabb behódolásunkra legimpertinensebb modorban viselkedett parlamentairjainkkal szemben,[38] hogy az oláhok egész Erdélyt követelik, stb., stb. Ezek oly vívmányok, oly fényes kilátások, oly szédítő sikerek, hogy ezeket örömrivalgásokkal, zenekarral […] kell ünnepelni.”

1. Zichy Eleonóra naplóbejegyzése a köztársaság kikiáltásáról

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

1918. november
Jelzet: Jelzet: MNL OL P4 330. tétel – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Andrássy család, Ifj. Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra naplója – Eredeti, kézzel írt.

Pár héttel a megalakulása után már a köztársaság végének esélyeit latolgatta: „Az egyedüli ellenforradalom most a ker. szoc.[39] lehetne, mert ez zsidó uralom, zsidó köztársaság. A minisztériumokban oly ripőkök vezetik az egyes osztályokat, hogy az nem tarthatja magát. Itt már oly terror van, hogy élni alig lehet. Jogtörvény nem létezik. Teljesen a zsidók önkényének van az ember kiszolgáltatva.”[40] Az antiszemitizmus természetesen levelezőpartnerei híradásaiból is süt: „Az urak elleni heccelés mérhetetlen, az ember restelli, hogy nem született piaci kofának vagy szemétkihordónak, pedig ha az ember pár hét előtt végig nem nagyságozott minden zsidó hordárt, szóba sem álltak az emberrel. Felháborító az a komisz tónus, ami most folyik egyes napi- és hetilapokban.”[41] A közbeszédre jellemző, hogy a zsidóság köreiben nagy közkedveltséggel „vádolt” Katus („A zsidónék leányaikat Katának, fiaikat Mihálynak kereszteltetik vagyis metéltetik” – írta róla anyja naplójában[42]) maga is mentegetőzött Ilona nővére előtt a kormány összetétele miatt: „Leveléből azt is látom, hogy Ilona néniék is Boy által vannak informálva az állapotokról. Harminchét államtitkár között hét zsidó van fajilag és vallásilag. Erről én személyesen meggyőződtem hosszú utánjárás után, hogy megcáfoljam a tendenciózus híreket.”[43]

Mindennek tükrében különösen érdekes az az epizód, amelyben Zichy Eleonóra, miután a bécsi ballhausplatzi palotát elhagyni kényszerült férjével, egy gazdag zsidó bankárcsaládnál vendégeskedett. A pozsonyi Lauffer Bank igazgatójánál tett látogatásáról kiderül, hogy ez volt az első ilyen jellegű tapasztalata, és elvárásaival szemben pozitív csalódás érte, amely természetesen nem jelentette azt, hogy a későbbiekben revideálta volna előítéleteit.

„Nekem sehogy sem tetszett a gondolat, hogy egy poloskás zsidó házban töltsük az éjszakát, de azért mégis az utóbbira határoztuk el magunkat. […] Ott nagyon kellemes meglepetés várt. A lakás kényelmes, tágas, elég jó ízléssel berendezett szobák, a falakon jó festmények. […] Elsőrangú, nagyon gondozott vacsorát kaptunk, desszertnek gyönyörű gyümölcsöt. […] Később a fosztogatásokról beszélve, ők is elmesélték, hogy kifosztották a kastélyukat, mire Lauferné felkiáltott nagyon zsidós hanglejtéssel: »Hiszen az mellékes, az igazán mellékes!« Ma sem értem mit akart ezzel mondani…”

2. Zichy Eleonóra naplóbejegyzése egy zsidó bankárcsaládnál tett látogatásról

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

1918. november
Jelzet: MNL OL P4 330. tétel – Eredeti, gépelt.

A naplóban több szakasz is foglalkozik azzal, miként vesztette el az arisztokrácia a politikai befolyását. Különösen a köztársaság első heteiben gyakran visszaköszön az a gondolat, hogy annak jó, aki ezt a szégyent már nem élte meg, vagy legalábbis közel van hozzá a vég. „Tegnap voltam az öreg Széchényi Gyulánál. 11-én lesz 89 éves. Nagyon el van keseredve, hogy még mindig él. Sokat szédül. Azt hiszem, hogy nemsokára megkönyörül rajta a sors.”[44] Az idő előrehaladtával az arisztokrácia köreiben egyre nagyobb felháborodást váltott ki a Károlyi-kormány tevékenysége. „Seregélyest és Polgárdit a kormány meg fogja venni Budapest élelmezésére. Hogy megmaradnak-e a kastélyok és valami kis földrészecske körülöttük, nagy kérdés. A szőlőket is requirálják, de Buza Barnának lévén 50 hold szőlője, annyit másnak is fognak engedélyezni. A többire a birtokosnak nincsen joga. Többé, a legtöbb rendelet a személyes kérdéseken dől el. A leggyakoribb esetben bosszú műve, egyes családok ellen, hogy tönkretegyék ezeket. Akiket pártol Mihály vagy Katus, azokat felmentik a rendelet alól. Bicskét, ami sokkal közelebb van Pesthez, érintetlenül hagyják, de Polgárdit, azért mert Ilona lakik ott, elkobozzák. […] A legújabb rendelet, hogy mindenkinek be kell jelenteni, milyen és mennyi betétje van a banknál és milye van a safesekben.[45] Ez csak a kezdet, de arra való, hogy a pénzeknek nagyobb részét elvihessék.”[46]

3. Hadik Klára levele Zichy Eleonórának a napi történésekről

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

1919. március 4.
Jelzet: MNL OL P4 330. tétel – Eredeti, gépelt.

Nagy megbotránkozást keltett, hogy betiltották a Himnuszt, apácák helyett pedig világi ápolónőket alkalmaztak a kórházakban: „Az apácákat is kitették a kórházakból és drága és rossz világi ápolónőkkel helyettesítették őket. Katus olvasta a francia forradalomban, hogy az apácákat elkergették, tehát ezt is híven majmolni kell. Pedig Katus is apácáknál nevelkedett, a Sionban, és azokat tudtommal nagyon szerette. Szegény betegek milyen ápolásban fognak ezentúl részesülni, mert a világi ápolónéknál nagyobb szemét nincsen. Lusták, megbízhatatlanok és örökösen szerelmi kalandok után járnak. Én tapasztalatból tudom, hogy milyen firmák.”[47]

Természetesen a földosztásról is vitriolos beszámolók születtek. „Vasárnap az egész társaság kirándult Kálkápolnára, Mihály debrői uradalmának szétosztására. Mihály azzal nyitotta meg a földosztás aktusát, hogy az egri érsek földkupacaiból egy ásóval az ő földkupacaira hajított át egy göröngyöt. Zúgtak hozzá a templomharangok, és a repülők cédulákat dobtak a nép közé. Mihály és társai valami fenyőgallyas emelvényről izgató szónoklatokat tartottak. […] Azután még sok farizeuskodó frázis hangzott el »évszázados igazságokról«, és azután megfelelő komédiával fejeződött be az ünnepély. Nem hiszem, hogy az így megszerzett föld áldást hozzon arra, aki kapja.” Később azt olvashatjuk, hogy a földosztás kudarcot vallott, mert a magyar paraszt okosabb annál, hogy efféle bolondsággal megszédítsék: „a nagy reklámmal végbevitt Mihály-féle földosztás Kálkápolnán nagy kudarccal végződött, mert a nép nem akar földet venni. Megírtam Magának utolsó levelemben, melyet Wellner vitt ki, hogy milyen szélhámos tempóval ment az ott végbe. Különvonat, repülők, templomharangzúgás, lázító szónoklatok, és az újságok szerint nagy lelkesedés a nép körében. Természetesen azt nem írták meg a lapok, hogy a nép visszautasította a földet, mert a népet nem lehet bolonddá tartani, az nem épít üres frázisokra, neki nem elég a földígéret, olyan föld, amelyet nem képes megművelni. Honnan is vegye a sok hozzávalót? Endre most böngészi a földreformtörvényt és egészen elhűlt felette. Minden gazdatiszt vagy gazdasági alkalmazott kiválaszthatja magának a legjobb földet. Nagyon fontos volna ezt a törvényt németre fordítani, hadd lássák a külföldiek, hogy mi a tendencia. A teljes tönkretétele a gazdaságoknak és a nagybirtokosoknak anélkül, hogy a népen segítve volna.”[48]

4. Almássy Györgyné Zichy Zenke beszámolója a földosztásról és az aktuális hírekről; Zichy Eleonóra 1919. március 5-i bejegyzése

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

1919. március 3.; 1919. március 5.
Jelzet: MNL OL P4 330. tétel – Eredeti, gépelt.

Boy családjával és ismerőseikkel ellentétben mentegetni próbálta Károlyiékat: „Mihály tulajdonképpen nem helyesli ezt a lépést. Tegnap még royalista volt, sőt Katus sem meri mondani, hogy helyesnek tartja, Erzsébet pedig határozott, de halk királypárti. […] Katus hívott, hogy a képviselőház karzatjára menjek vele, de nem mentem. Megmondtam neki, hogy oda nem vágyom, és már csak az intimitásban fogok vele érintkezni.” Anyjának írt leveléből ugyanakkor az is kiderül, ő személy szerint mennyire nem örül a fejleményeknek, és úgy láttatja, hogy mások sem: „Lehetetlen mindent leírni, ami történik. A csehek, románok, szerbek minden oldalról bevonulnak az országba. Ilyen hangulatban ünnepeltük ma a köztársaság kikiáltását. Katus azt hiszi, hogy örömmámorban úszik az ország. Úgy látszik, már elérte a koronásfők mentalitásának stádiumát, hogy képes magát ilyen illúziókba ringatni. Szegényke igazán túlságosan naiv és befolyásolható. Én Stepszivel [Gróf Hadik Béláné] átmentem az országháztérre a hangulat tanulmányozására. Rengeteg nép tolongott ott, szomorú arccal, lelkesedés nélkül. Itt-ott elkiáltotta magát valaki: »Éljen a köztársaság! Éljen Károlyi!« de nem talált visszhangra, csendben fogadták.”[49]

Az Andrássy család nézeteitől elszakadt Katus naivának történő beállítása végigkíséri az egész naplót. Bár maga Eleonóra ezekben az években ritkán ír lányáról, naplójában megőrzött levelei révén számos adat fennmaradt róla. Boy, aki bár húga lépéseivel és politikai nézeteivel nem értett egyet, mindvégig szeretettel nyilatkozott testvéréről. Boy és Katus kapcsolatát a politika mellett az is megterhelte, hogy férjeik, György és Mihály összevesztek a Déli Hírlap ügyében. Míg a férfiak nem jártak össze, a testvérek igen, és Boy így írt a család által egyre inkább kirekesztett húgáról: „Katus jelenleg elég nyugodt. Szegényt borzasztóan sajnálom. Most már Gyuri sem jön össze Mihállyal.”[50] Hadik Klára leveleiben ugyancsak gyakran esett szó Katusról, február 25-én például így írt az éppen állapotos miniszterelnöknéről: „Katus Jeszenszky titkárral ródlizik a Svábhegyen, ami mostani állapotában nem a legmegfelelőbb sport.”[51] Másik ilyen forrásunk Almássy Zenke:[52] „Katus maga vezet egy nagy autót. Erről mindenki beszél a városban és csodálkozik, hogy ezt miért teszi a nyolcadik hónapban”[53]

Zichy Eleonóra naplójában élénk színekkel festette meg korának politikusait. Írt többek között Kun Béláról,[54] az ügyes és ravasz taktikusnak jellemzett Friedrich Istvánról, Horthy Miklósról. Legrosszabb véleménnyel kétségkívül Kun Béláról volt, akinek megbuktatása miatt a románokat köszönettel illette. „Kun egy rosszhajlamú, sötétlelkű, kegyetlen fiatal zsidó, ki háború előtt egy ismeretlen kis újságriporter volt és egy munkásegyletnek titkára, ahol kisebb összegeket lopott, de mielőtt bíróság elé került volna, beszüntették ellene az eljárást, mert kitört a világháború. Ennek köszönhette, hogy ép bőrrel menekült. […] Háború alatt orosz fogságba került és ott szívta magába Lenin tanait. Bámulója és követője lett. Pestre pár héttel a Károlyi-forradalom kitörése után került, hol eleinte titokban dolgozott a lelkek kommunizálásán. Mihályék, ámbár többedmagával elfogták és a tömlöcben rosszul bántak velük, sőt alaposan el is verték őket, de később Katus – ha jól emlékszem – közbenjárt az érdekükben, megparancsolta, hogy jól bánjanak velük és jó koszton tartsák őket. Amikor aztán március 21-én beállt a dicső Lenin-korszak, a radikálisok balszárnya szabadon bocsátotta őket, és Kun azóta teljhatalmú diktátorként garázdálkodik az országban. Most azonban remélem, hogy végleg befellegzett neki – grace[55] a románoknak, mert ezek nélkül – ahogy én sajnos ismerem jól magyarjainkat – ítéletnapig sem szabadultunk volna tőle.”

5. Zichy Eleonóra naplóbejegyzése Kun Béláról

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

1919. augusztus 4.
Jelzet: MNL OL P4 330.tétel – Eredeti, gépelt.
 

Kunfi Zsigmondról[56] az alábbi „kedves” történetet osztotta meg naplójában: „Nálam volt Lónyay Sarolta[57] is és beszélte, hogy Kunfi évekkel ezelőtt az ő fiánál volt tanár, de oly vad szocialistának bizonyult, hogy elbocsátottá. Előbb egy szobaleányát bajba hozta, és amikor Sarolta figyelmeztette, hogy vegye el a leányt, a nagy szocialista méltatlankodott és visszautasította a feltevést, hogy ő egy cselédet elvenne feleségül. Ez a nő most Metternichnél komorna.”[58] Ezzel szemben Katus így írt Kunfiról: „A szocialisták legjobb képességű, legműveltebb vezetője Kunfi Zsigmond volt. A sors különös játéka folytán három grófi ifjú nevelésével foglalkozott házitanítóként, akik mind a hárman gyengeelméjűek voltak, és ketten közülük a bolondok házában végezték életüket. Nem csoda tehát, hogy Kunfinak nem volt a legjobb véleménye a magyar főnemességről. Mihálynak gyakran mesélt egyik volt tanítványa, Lónyay Gáborral[59] kapcsolatos szinte hihetetlen tapasztalatairól. (Ezt a fiatalembert különben Lord Gobynak hívtuk, mert többnyire angolul beszélt és nagy sznob volt.) Egy nyarat Kunfi unokafivéreim, Vay Rezső[60] és Ádi, Marietta néni fiai mellett töltött. Mivel Kunfi nyíltan hangoztatta szocialista nézeteit, Ádi bácsi hamarosan felmondott neki.”[61]

Károlyi felelőssége az ország lefegyverzésében

Károlyi Mihály mindvégig kitartott azon álláspontja mellett, miszerint a hazatérő, felfegyverzett katonák veszélyesek és a rendbontás elkerülése érdekében szükséges a lefegyverzésük. Ezt a nézetet a kortársak és az utókor is sokat vitatta, az események tükrében pedig kivált elhibázott döntésnek tűnt. Ugyanakkor látnunk kell azt, hogy 1914–1918 között Magyarország területén nemigen zajlottak hadi események, így különösen sokkoló lehetett a civil lakosságnak, hogy az elvesztett háború után felfegyverzett és elkeseredett katonák tömege érkezett haza, akiknek sem az elhelyezésükre, sem a megnyugtatásukra nem volt felkészülve az ország. Károlyi sógornője, Kája, aki ekkor még messze nem osztotta Károlyi Mihály nézeteit, így írt a háború befejezése utáni zűrzavarról. „Azt hallottuk, hogy Bécsben a legvéresebb forradalom van. Józsi Pestről azt telefonálta, hogy nem tudnak semmit Bécsből. J. pár napig Pesten volt, éppen a forradalom napján, Ilona azt hitte, őt is felkoncolták. Józsi leírásai után a legfeketébben látom a helyzetet. A hatalom egészen mások kezében van, mint ahogy kívülről kinéz. Legalábbis így volt ez még tegnapelőtt. A vidéken bizony még rosszabb [kijavítva: egészen más] a hangulat. A parasztok és a visszatért katonák, kik különben itt is őrülten lövöldöznek a levegőbe, azt mondják, hogy csak ezután jön majd a forradalom [kihúzva: java], és hogy itt más lesz, mint városban. A szomszéd községekben különben már meg is kezdték. Az összes zsidót elkergették, és a náluk talált készleteket szétszórták, és szétosztották. A zsidók nyomtalanul eltűntek.”[62]

Katus szerint az egész katasztrófát a magyar nemesek idézték elő: „Tudom, hogy vannak magyarok a magyar parasztok, a magyar munkások, a magyar katonák között, de hogy a legkevesebb van a magyar arisztokratia és a nagy zsidó tőkések körében, erről meg vagyok győződve. Három és fél hónapon keresztül azon dolgoztak ezen tiszteletreméltó osztályok, hogy a franciákkal, négerekkel, zulukafferokkal, szpáhikkal, csehekkel és románokkal sikerüljön megszállatni az országot, hogy ezek segítségével sikerüljön nekik a frontról hazatérő katonák elől megóvni pénzüket és földjüket. Az erdélyi urak maguk hívták be a románokat, hogy rendet csináljanak a magyar hős katonák között.”[63]

Határozottan elutasította Károlyi felelősségét: „Mindig elleneztem, hogy Mihály vállalja azt, amiért nem felelős. Tudtam október 31-én, hogy veszve vagyunk, és hogy a büntető igazság azt követeli, hogy azok alatt roppanjon össze minden, akik felelősek voltak az összeomlásért. De ezek egyszerre eltűntek és szavukat sem lehetett többé hallani. Rosszhiszeműen azt állították, mentse meg az országot Károlyi, mert tudhatták, hogy egy megvert ország az összeomlás után hiába húz elő készleteiből egy embert, akit korán háború alatt gazembernek, őrültnek, hazaárulónak minősített, azért hogy most csodát műveljen és békét kössön. Hiszen akkor nem lett volna érdemes négy éven keresztül harcolni, ha megveretés esetén Mihály megoldja azt, hogy a román, a cseh be ne jöjjön az országba. Ez igazán nagyon naivul volt kigondolva.” Anyját ez az érvelés nem győzte meg, széljegyzetben az alábbi megjegyzés szerepel: „Húz? Hisz ő maga a legarcátlanabbul törtetett előre […]. Soha ember nem tolakodott inkább, mint ő, hogy hatalomhoz jusson.”[64]

Károlyi Mihály így írt erről apósának: az októberi forradalom nem változtatott Magyarország megítélésén, „a legjobb békeajánlatok is ránk nézve elfogadhatatlanok lettek volna, mert hiszen akkor a franciák már teljesen a csehek és románok oldalán álltak. De különben úgy sem tartották volna be a francia parancsot. Hiszen nap-nap után tapasztaljuk, hogy úgy a csehek, mint a románok és a szerbek egyáltalában nem paríroznak az Entente parancsának. Különben úgyis hiába határoznak a párizsi politikusok, mikor a buta, bosszútól lihegő tábornokok másképpen cselekszenek. […]  Lindernek[65] ügyetlen nyilatkozata, hogy nem akar többé katonát látni, tényleg nem változtat a helyzeten. Lindert erre a nyilatkozatra az késztette, hogy félt attól, hogy ha fegyverrel jönnek vissza az elkeseredett katonák, rablás és fosztogatás lesz a vége, Német-Ausztriában nem volt egy Linder és még sem tudtak még annyi katonát sem összehozni, mint mi. Németországban, ahol fegyverben maradt a katonaság, állandó polgárháborút idéz elő.”[66]

Károlyi Mihály érvelése mindazonáltal nem győzte meg az Andrássy családot. Egyértelműen a Károlyi-kormány politikáját okolták amiatt, hogy számos birtokot, vagyont és komoly politikai befolyást vesztettek.

Zichy Eleonóra férje megbecsültségét, egyúttal a maguk igazát nem csak más arisztokratáktól idézett levelekkel, hanem olyan, függetlennek tűnő külföldi helyzetértékeléssel is igyekezett naplójában alátámasztani, mint a hozzájuk látogató japán követ „reális” Magyarországgal kapcsolatos elemzése.

6. Japán vélemény a magyar helyzetről

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

1919. január 25.
Jelzet: MNL OL P4 330. tétel – Eredeti, gépelt.
 

Összegzésül megállapítható, hogy Zichy Eleonóra töredékesen fennmaradt naplója páratlanul gazdag forrása az 1918–1921 közötti időszak eseményeinek. A szerző stílusa gördülékeny, véleménye markáns, gyakran kifejezetten bántó, de Zichy Eleonóra minden hibájával együtt is olvasmányos és lebilincselő kéziratot hagyott hátra, melyben a történeti események száraznak nem nevezhető leírását számos kis epizóddal, korabeli mendemondával színesíti, megidézve a boldog békeidők főúri szalonjainak hangulatát. Nem kíván mélyebb politikai elemzést adni, helyzetértékelése vitatható, de a felbomló rendben, a napról napra megélt változásokban nem csak Zichy Eleonórának, hanem más kortársaknak is nehéz volt eligazodni. A naplóíró nem törekszik objektív távolságtartásra: minden során érződik, hogy benne él az események sűrűjében, indulattal, szarkazmussal és növekvő elkeseredéssel jegyzi le benyomásait. Eleonóra naplójának ugyanaz az erénye, mint a hátránya: miután a szerző közeli ismeretséget, sőt családi kapcsolatokat ápolt korának politikai vezetőivel, kiemelt pozíciója révén számos olyan titkot, privát információt tudott és írt le visszaemlékezésében, amit más forrásból az utókor nem tudhat meg. Ugyanakkor éppen kiváltságos helyzetéből adódik szubjektivitása is: személy szerint ő és családja nagyobb része az átalakulás nagy vesztese volt, ami miatt soha nem tudott megbocsátani azoknak, akik ezt – véleménye szerint – előidézték, még ha történetesen tulajdon lányáról és vejéről volt is szó.