Az 1956-os forradalom a nyugatnémet szatirikus lapokban

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei nagy visszhangot kaptak a nemzetközi sajtóban. A

újságok a híráramlás nehézkessége miatt eleinte nehezen tudták értelmezni az eseményeket, így igyekeztek tárgyilagosan tudósítani a helyzetről. Miután azonban híre ment a Varsói Szerződés haderejének főparancsnoka, Konyev marsall által vezetett szovjet hadsereg közbelépésének, a cikkekben érezhetővé vált a demokratikus szabadságjogok érvényesítéséért való kiállás brutális megtorlásán való felháborodás, a szolidaritás a magyar néppel, illetve a sajnálkozás a Nyugat cselekvésképtelensége . A vicclapok reakciója sem maradhatott el. Egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a Nyugatot (a lapok munkatársainak szemében a segélyszállítmányok küldése és a menekültek befogadása nem bizonyult elegendő segítségnek), másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotások is megtalálhatóak bennük (grafikák, illetve a Simplicissimusban még egy siratóvers is), amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.

Forrásközlésem három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus

: a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a nyugat-berlini illetőségű, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen Tarantel magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be. Ezt megelőzően röviden bemutatom a három újságot, hiszen kevéssé ismertek hazánkban.

Hármójuk közül az 1956-ban Franz Mächler szerkesztésében megjelenő Nebelspalterben található a témával kapcsolatos legtöbb cikk és grafika. Az 1875-ben alapított zürichi újság a világ legrégebbi vicclapja. A 20. század elejéig – az első főszerkesztő, Jean Nötzli haláláig – harciasan antiklerikális, hazafias, a svájci konzervatív polgársággal szembenálló politikai vicclapként működött, ezután mintegy két évtizedig meggyengült ez a politikai jelleg, de miután 1927-ben Carl Böckli átvette a lap szerkesztését, újra megerősödött. A Nebelspalter harcot hirdetett a nemzetiszocializmus

, ezzel párhuzamosan a sztálini Szovjetuniót is egyre élesebb kritikával illette, s a hidegháború idejére már egyértelműen az antikommunizmus lett a fő irányvonala. Többek között ennek is köszönhető, hogy az újság nagyfokú érzékenységet tanúsított a magyar forradalommal szemben. Az antikommunista beállítottság egyébként a svájci nemzeti identitás egyik alapvető jegye volt ekkoriban, ami bizonyos fokú szégyenérzettel is párosult a svájci állam második világháborús viselkedése, elsősorban a zsidóságnak egyáltalán nem kedvező menekültpolitikája .

Az Olaf Iversen által szerkesztett, 1954 és 1967 között megjelenő müncheni Simplicissimus nem ért el olyan átütő sikert, mint a századforduló idején alapított névelődje. Nagyfokú szociális elköteleződés, erőteljes társadalomkritika és vaskos politikai viccek

. A szovjet érdekszféra országaiban észlelt visszásságokat ugyanolyan nagy hévvel támadta, mint például Konrad Adenauer kancellárt és az NSZK politikáját, amiért pénzbírságra is .
A Tarantelt 1950-től 1962-ig adta ki az Egyesült Államok pénzügyi a korábban a keletnémet hatóságok által meghurcolt, majd NKVD-fogolytáborba Heinz Wenzel (álnevén ). A havonta kiadott újságot Wenzel kommunistaellenes hecclapnak szánta, fel akarván nyitni a keletnémetek szemét. Ebből adódóan a Tarantelben kizárólag a keleti blokk államainak (elsősorban az NDK és a Szovjetunió) vezetőit, illetve azok intézkedéseit kifigurázó viccek jelentek meg (ebbe a tematikába magától értetődően az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése is beletartozott), gyakran meglehetősen közönséges stílusban. Az újság 1962-ben megszűnt, mert terjesztése a berlini fal megépülése miatt az addiginál is nagyobb akadályokba ütközött.

A három újságból összegyűjtött rajzok kizárólag az 1956. október 31. és 1956. december vége közötti időintervallumot ölelik fel, ezt az időszakot viszont a teljesség igényével. A forradalom „későbbi” utórezgései tehát nem képezték kutatásom tárgyát, október 31. előtt pedig a vicclapok nem foglalkoztak a témával. Egy kivételével az összes mű november 4. utánra datálható; a Nebelspalterben október 31-én megjelent kép a keletkezési ideje mellett tematikáját tekintve is némileg kilóg a sorból: még Rajk László és társai október 6-i újratemetéséhez kapcsolódik, és nem utal a már rég elkezdődött felkelésre. Ez is jól tükrözi, hogy kezdetben mennyire átláthatatlanok voltak a magyarországi események a nyugatnémet média számára.

1. kép: Morbid állami ünnepség Budapesten. – Desztalinizálva – rehabilitálva – exhumálva – államilag újratemetve. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf., 44. sz. (1956. október 31.) 33.

 

Az itt közölt 26 alkotás java részét karikatúrák teszik ki (21 darab). Ezeken sok esetben a keleti blokk országainak politikai vezetőit, többek között Kádár Jánost, Nyikita Hruscsovot vagy például

láthatjuk. Még Nagy Imrét is megtalálhatjuk egy karikatúrán a Simplicissimusban, eltörpülve a fölébe tornyosuló Kádár mellett.

 

2. kép: Korunk emberei: Kádár János. Henry Meyer-Brockmann rajza. Simplicissimus, 3. évf. (1956) 49. sz. (1956. december 8.) 774.

 

E politikusok többnyire mint a szabadság és a forradalom eltiprói tűnnek fel, de emellett több ízben megjelenik a felkelést vérbe fojtó szovjet intervenció allegóriája is: a Szovjetunió – ha éppen nem az egyik kommunista politikusa személyesíti meg – ördögi teremtmény, szovjet katona (illetve a kettő ötvözete) vagy tank alakjában pusztítja el a magyarságot. A magyarokat egy halott vagy egy súlyosan sérült/haldokló ember szimbolizálja az ábrázolásokon. Az elnyomó és az elnyomott is egyértelműsítő attribútumokkal van ellátva. A magyarok esetében ilyen a Kossuth-címeres zászló, huszárviselet vagy csak egyszerűen a „Magyarország”-felirat, a szovjet fél esetében pedig a sarló-kalapács.
 

 

3. kép: „Vajon mindig tudunk majd elegendő nyomást gyakorolni?” Bernhard Merz rajza. Nebelspalter, 82. évf. 45. sz. (1956. november 7.) 21.

 

 

4. kép: „Mindenesetre a Föld tovább forog!” – kommentálta Sepilov a magyar szabadságharcot. – Parancsára! A külügyminiszter úr pedig továbbra is kényelmesen ül. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 46. sz. (1956. november 14.) 28.

 

 

 

5. kép: Felháborodás és tehetetlenség. Jakob Nef rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 27.

 

 

6. kép: Magyarországot végre meg kell szabadítani a nyugati befolyástól! Fritz Kredel rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 47.

 

 

7. kép: Emlékeztetőül, hogy Magyarország még mindig vérzik! Gregor Rabinovitch rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 6.

 

 

 

8. kép: Lelepleződés. Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 8.

 

 

9. kép: A szörnyeteg felnyitotta az emberiség szemét! Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 7.

 

 

 

10. kép: „… megint megúszta!” Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (decemberi szám) 8.

 

Szintén gyakori motívumként fordul elő a Nyugat, melynek politikusaival és átlagpolgáraival szemben meglehetősen negatív kritikákat fogalmaznak meg a karikatúrák, amiért nem nyújtottak érdemi segítséget a magyar népnek. A cilinderes Uncle Sam, a hálósipkás

, az „ENSZ”-feliratot viselő alak és a többiek tétlenül szemlélik a forradalom leverését (már ha egyáltalán meghallják Magyarország segélykiáltását), a nyugati emberek nem törődnek semmivel, csak a fogyasztói cikkek felhalmozásával, és közömbösen vagy képmutatóan viselkednek a Magyarországról érkező menekültekkel szemben.

 

 

11. kép: Fény és árnyék Helvéciában! Jean Leffel rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 17.

 

 

12. kép: Miközben Magyarország vérzik! (az újságcímlapokon: Bajbajutottak serege özönlik Ausztriába – Magyarország. Deportálások. Éhség. – Tombol az orosz-kommunista terror.) Werner Büchi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 45.

 

 

13. kép: Az indiai szocialisták vezetője, Jay Prakash Narayan elmagyarázta Bombayben, hogy India kettős mércét alkalmaz az egyiptomi és a magyar helyzet összevetésekor, ami enyhén szólva méltatatlan Magyarországgal szemben. – Nehru azon fáradozik, hogy megkülönböztesse a jogost a jogtalantól. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 9.

 

 

14. kép: „Mit akarnak maguk itt? Ez Magyarország belső ügye!” Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 31.

 

 

15. kép: „Ments meg, nagy testvér!” „Bocs, de egyik kezem sem szabad épp!” Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 50. sz. (1956. december 12.) 29.

 

 

16. kép: A magyarok megsegítése – „Ellis, majd ha a riporter már itt volt és befejezte a fotózást, utána vigye vissza a csöppséget a lágerbe!” Manfred Oesterle rajza. Simplicissimus, 3. évf. 50. sz. (1956. december 22.) 809.

 

 

17. kép: Uncle Sam süket a jobb fülére. Fritz Gilsi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 52. sz. (1956. december 26.) 21.

 

Maga a szabadság eszménye is manifesztálódik az egyik grafikán, a híres Delacroix-festmény (A Szabadság vezeti a népet) fríz sapkás nőalakját mintázó szobor képében; a szobor épp kettétörik és ledől talapzatáról, megfelelve ezzel a szovjet szabadságértelmezésnek (a kép egyúttal a Svájci Munkáspártot is gúnyolja, melynek jelképe egy – a kommunista mozgalom esetében is a forradalmiságra utaló – fríz sapka).

 

 

18. kép: A Svájci Munkáspárt „értelmiségi vezetői” sorban mondanak le tisztségeikről. A szovjet szabadságideált túl törékenynek találják. Carl Böckli rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 5.

 

Ezek a grafikák – hasonlóan a többi nyugati

– sokszor a nemzetközi politika kontextusába helyezve igyekeztek interpretálni a forradalom eseményeit, így azok nemegyszer olyan témákkal együtt merülnek föl, mint a szuezi válság, a melbourne-i olimpia, a lengyelországi zavargások, valamint az 1953-as keletnémet felkelés, amely ugyanúgy a szovjet csapatok közbelépésének eredményeként fulladt kudarcba.

 

 

19. kép: Jelek a falon. Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 28.

 

 

20. kép: Sokat foglalkoztatott emberek. „Hallottad, Nyikolaj, mégiscsak jönnek a többiek!” Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 48. sz. (1956. november 28.) 39.

 

 

21. kép: „Gyere, mossunk kezet a Szuezi-csatornában!” Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (december) 3.

 

Az utolsó öt képből három a forradalmárokat ábrázolja, egy a romos Budapestet szenteste, ahol a karácsonyfát egy romba dőlt épület még megmaradt falai alkotják, egy pedig két tanácstalan szovjet katona elmélkedését. Ezek a művek is a magyarok iránti együttérzést akarják képi formába önteni, illetve a Szovjetunión és a Nyugaton élcelődnek, azok erkölcsi vereségét sugallva.  

 

22. kép: Magyarország a barikádokon. – A szabadság szelleme legyőzi a tankokat! Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 45. sz. (1956. november 7.) 27.

 

23. kép: Budapest – „Éljen a magyar szabadság!” Manfred Oesterle rajza. Simplicissimus, 3. évf. 45. sz. (1956. november 10.) 708.

 

 

24. kép: „Már három hete harcolunk pár imperialista ellenforradalmárral! De hol van az a kétmillió magyar elvtárs?” Hans Swoboda rajza. Simplicissimus, 3. évf. 48. sz. (1956. december 1.) 769.

 

 

25. kép: Egy svájci Magyarországon. „ Ember – nevet a szabadságharcoson –, szívhez szóló ez a tenni akarás, mivel szívből jön.” Fritz Gilsi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 50. sz. (1956. december 12.) 33.

 

 

26. kép: Budapesti karácsony. Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (decemberi szám) 8.