Budapest – Washington – Havanna, avagy egy FBI-akta háttere– I.

I. rész: Budapest – a Corvin közi srác

Curtis A. Fitzgerald, az FBI különleges ügynökének jelentése: „1967. november 20-án [J. B.] a Mariasy Felix F. álnevet használva eltérítette az Egyesült Államok, Florida Hollywood, North Perry repülőtérről a Bahama-szigetek, Bimini felé tartó kétmotoros N1431P számú Piper Apache típusú repülőgépet… Kubába, Havannába.” Ezt követően vette körözés alá az FBI az Interpollal közösen a magyar származású amerikai [J. B.]-t.

Bevezető

[J. B.] 1934. március 10-én született Budapesten. Regényes életútjának főbb állomásairól több archív dokumentum és újságcikk is beszámolt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (továbbiakban: ÁBTL) iratanyagai között több életrajza is megtalálható. Ezek tanúsága szerint 11 éves volt, amikor édesanyja halála után négy testvérével együtt árvaságra jutott. A házat, ahol éltek, 1945-ben lebombázták, ezt követően két évig az utcán és nevelőintézetekben

.

Az általa megnevezett otthonok között szerepel a Rottenbiller utcai, valamint a Sztehlo Gábor által vezetett Pax Gyermekotthon is. Ezekbe az intézetekbe elsősorban háborús árvák, elhagyott gyerekek kerültek, de voltak köztük „erkölcsileg veszélyeztetett” kiskorú bűnözők is. Az otthonokban a tanulás, a közös munka az itt lakók életkörülményeinek javulását és mentális fejlődését segítette, azonban nem minden esetben vezetett

. A fiatal [J. B.] többször megszökött az intézetekből és alkalmi munkákból tartotta el magát. Többnyire a vendéglátásban, budapesti kávéházakban dolgozott, volt pincér, londiner, .

Az életrajzok és a hivatalos iratok alapján [J. B.] 17 éves korától 22 éves koráig megszakításokkal, több alkalommal ült börtönben. 1951-ben izgatás és csalás bűntette miatt, 1953-ban társadalmi tulajdon elleni lopásért, 1956-ban katonai szolgálat megtagadásáért és ehhez kapcsolódóan tiltott határátlépésért. Ez utóbbinak csak a szándékát ismerte el, ugyanis a külföldre meneküléssel a kötelező katonai szolgálatot szerette volna elkerülni. „Első kihallgatása során beismerte, hogy a katonai bevonulás elől nyugatra szándékozott szökni, azonban ezt a vallomását visszavonta és jelenleg is tagadja szökését, csupán arra hivatkozik, hogy a katonai bevonulás elől szökött meg és azért jött Szombathelyre, hogy ne találják

". Egy másik dokumentumban, melyben honosítási ügyében fordult a magyar hatóságokhoz, a börtönévekről a következőt írta: „Politikai meggyőződésem miatt 19511956-ig a váci politikai börtön egyik legfiatalabb foglya ." Egy önéletrajza szerint 1956. szeptember 29-én szabadult büntetése , azonban a hivatalos iratokban 1956. október (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

[J. B.]-nek az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt betöltött szerepéről, tevékenységéről az ÁBTL-ben őrzött „Budapesti ellenforradalmárok” című dokumentum számol be. Ebben található az a jelentés is, amely szerint 1956 októberében 91 csoport és mintegy 16 500 személy vett részt a harcokban. A résztvevőket az „ellenforradalmi cselekmények alapján” a következők szerint csoportosították: 1. „Huligánok” – fegyveres nemzetőrök; 2. „Szokásos bűnözők” – ellenforradalmi parancsok végrehajtói, tolvajok, fosztogatók; 3. „Közveszélyes munkakerülők” – sztrájkok szervezői, résztvevői; 4. „Prostituáltak” – fegyveres harcok segítői, résztvevői, „nőtüntetők”; 5. „Dolgozni nem akarók, cigányok” – a helyzetet kihasználó, köztulajdont eltulajdonító személyek; 6. „Züllött, fegyelmi nevelésre szoruló fiatalok” – olyan fiatalkorúak, akik helyzetüknél fogva gyermekvédelmi nyilvántartásban szerepelnek.

A forradalmi eseményekben résztvevők hatósági beazonosítása és felelősségre vonása a különböző fővárosi helyszíneken készült fotók összegyűjtésével kezdődött meg. A képeket csoportosították, majd az országos lakcímnyilvántartóban szereplő fényképek alapján többnyire be tudták azonosítani a fotókon szereplő személyeket.

A fenti jelentésben fénykép nem található [J. B.]-ről, de az Óbudai Hajógyár nemzetőrségének névsorában már szerepel a neve. „Utolsó munkahelye az Óbudai Hajógyárban volt, a jelzett munkahelyen 1956. október 8-tól október 23-ig, az ellenforradalom kitöréséig dolgozott, mint

." A forradalom napjaiban a Forradalmi Fegyveres Erők Országos Bizottságának volt a tagja, de részt vett az Óbudai Hajógyár Nemzetőrségének megszervezésében és a Corvin közi harcokban is. Az utóbbi vonatkozásában csak a hivatalos jelentések másodkézből származó, illetve a [J. B.] által leírt, elmondott részletek állnak rendelkezésünkre. „1956 októberében aktívan részt vettem a forradalomban, a Corvin-közi ellenállások egyik csoportját vezettem. Kijelölt vezetőként képviseltem társaimat a parlamenti tárgyalások ." (Lásd a 2. számú dokumentumot!)


Mindszenty József, hercegprímás

Egy amerikai férfimagazinnak 1973-ban adott interjújában az ötvenhatos szerepvállalásához kapcsolódóan azt mesélte, hogy részt vett Mindszenty József bíboros, hercegprímás kiszabadításában, a parlamentben pedig életveszélyesen megfenyegette

. Erre vonatkozó hivatalos iratokat azonban eddig nem tártak fel.


Kádár János fiatalon

Ezzel szemben [J. B.] óbudai tevékenységéről maradtak fent levéltári dokumentumok. A belügyminisztérium 1957. november 28-án kelt összefoglaló jelentése az óbudai hajógyári „ellenforradalmárok” ügyében [J. B.] és több társa tevékenységéről is beszámolt. Eszerint 1956. október 23–30. között az Óbudai Hajógyár munkásai megakadályozták, hogy a gyárban a szovjetek számára készült, még ott lévő hajókat felgyújtsák vagy megrongálják. Míg nem 1956. október 30-án [J. B.] vezetésével egy csoport érkezett a gyárba. „[J. B.] nevű Corvin-közi ellenforradalmár – nyugatra szökött – vezetésével a hajógyárba benyomult ellenforradalmárok a gyár fegyveres kommunista csoportját lefegyverezték, tettleges bántalmazás közben kizavarták a gyár területéről. Ezt követően megalakították a gyári fegyveres

. Feladatuk az volt, hogy megakadályozzák a szovjet katonák bejutását az Óbudai-szigetre, és hogy egyes egységeik részt vegyenek a Gyűjtőfogház őrzésében. A jelentés szerint kormányellenes propagandát folytattak, de a terveik között szerepelt a szigetre vezető vasúti híd felrobbantása is. A dokumentum tanúsága szerint a későbbi vizsgálat során az egyik tanú [J. B.]-re vonatkozólag azt mondta, hogy az ő felszólítására vállalta el a hajógyári nemzetőrség . A tanúvallomásból azonban nem derült ki, hogy [J. B.] meddig volt a hajógyárban, részt vett-e az eseményekben, vagy miután megszervezte a parancsnokságot, hova távozott. (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

Az 1956-os szerepvállalásával és magatartásával kapcsolatban 1964-ben a belügyminisztérium több ismerősét is kihallgatta. Az erről szóló jelentés a forradalom leverését követő politikai légkör szellemének megfelelően mutatta be személyét, nem túl pozitív képet festve róla. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

[J. B.] későbbi nyilatkozatait és a hivatalos jelentéseket összevetve az derül ki, hogy az óbudai eseményeket megelőzően ott lehetett az általa megjelölt helyszíneken. A vele történt események valóságtartalmát – részvételét Mindszenty József bíboros amerikai nagykövetségre szállításában, találkozását a parlamentben Kádár Jánossal – újságcikkek és hivatalos iratok mozaikdarabkáinak összeállítása révén csak feltételezni lehet. Bár Corvin közi tevékenységére hivatalos utalások is vannak, ezek csak általánosak, konkrét részleteket nem tartalmaznak.

A forradalom leverését követő tevékenységéről több mint harminc év távlatából így írt: „November 4-én a Nagy Imre vezette csoport megbízólevelével és küldetésében hagytam el az

." A kalandos életút kritikájának alapját ő maga adja meg az 1956 nyarán született részletes önéletrajzában, melyet a katonai szolgálat megtagadása miatt folytatott bírói eljárás során írt le. „Egyetlen szórakozásom volt a »MOZI«, itt mindig magamat képzeltem a főszereplőnek, itt mindig fantáziáztam, én voltam a Tarzan a Tarzan filmekben, én voltam Tom nix az atom lovas, én voltam mindaz, aki megjátszotta a főszerepet, a film az olyan nagy hatással volt rám, hogy sokszor még most 1956-ban sem az igazi életemet élem, hanem valamelyik film főszereplőjét játszom valódi életem . (Lásd az 5. számú dokumentumot!)

[J. B.] 1956. november 7-én lépte át a magyar–osztrák határt, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Folytatása következik…

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő