Dezertálás és disszidálás a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszával – Egy különös állambiztonsági ügy (1980)

A forrásközlemény a Kádár-korszak egyik különösen élelmes módon kitervelt és végrehajtott disszidálásának izgalmas történetét mutatja be: egy éppen a sorkatonai szolgálatát teljesítő magyar állampolgár 1980. március 26-án a hajnali órákban ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd Hegyeshalomnál áttörve a határt egészen Schwechatig száguldott vele.

 

Bevezető

 

Szerzői önvallomás

 

Idestova másfél évtizedes történészi pályafutásom során mindig sikerült érzelmileg kivonnom magam a tanulmányozott korszak és a vizsgált problémakör hatása alól, mindig kínosan ügyeltem a történésszel szemben megkövetelt emocionális távolságtartás, tárgyilagos forráskezelés és higgadt analitika szabályainak betartására, még akkor is, ha a kutatásaim során rendkívül érzékeny kérdésekkel, tömeges áldozatokat követelő háborús konfliktusokkal, nemzeti tragédiákkal, genocídiumokkal, emberi szenvedésekkel kellett mélységében szembesülnöm.[1] Az alábbi forrásközlésemben közzétett eset volt az első, amelynek feldolgozása kibillentett ebből az egyensúlyi helyzetből, felkavart, és ahogy haladtam előre az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelt két vaskos dosszié olvasásával,[2] annak egyes mozzanatai erőteljes érzelmeket váltottak ki belőlem, hol együttérzést, hol szánalmat, hol értetlenséget, hol pedig felfokozott izgalmat, ami miatt úgy éreztem, hogy egy fordulatos krimi kellős közepébe csöppentem.

 

Egy különös disszidálás[3] története dióhéjban

 

A történet főszereplője, Pintér Szabolcs 1957. május 7-én született Győrben. A szakközépiskola elvégzése (1974 nyara) és a sorkatonai szolgálat megkezdése (1980 eleje) között eltelt időszakban kivételes gépjárművezetői rutinra tett szert, különösen, ha a korosztályába tartozó fiatal férfiak ilyen jellegű gyakorlatát nézzük. Besorozásakor már rendkívül tapasztalt járművezetőnek számított, különféle kategóriájú, nemcsak személygépkocsik, hanem tehergépjárművek, kisbuszok és úgynevezett panorámás autóbuszok vezetésére alkalmas jogosítványokkal is rendelkezett. A bevonulása előtt, 1976. október 28-tól 1979. március 13-ig a Soproni Postaigazgatóság győri vonalfőnökségénél, majd 1979. március 13-tól 1980. január 3-ig a Volán győri üzemvezetőségénél dolgozott gépjárművezetőként. Az előbbi helyen rendszerint munkásokat szállított a postaigazgatóság körzetéhez tartozó vonalak javítási munkálataira, a következő munkahelyén pedig távolsági buszjáratokon teljesített szolgálatot. A győri Volánnál a váltótársa később úgy nyilatkozott róla, hogy a szabadidejében is leginkább autók, motorok javításával, „bütykölésével” volt elfoglalva.[4] Amennyiben volt bárminemű perspektívája a jövőjét illetően, azt leginkább erre az érdeklődésére, a gépjárművekkel kapcsolatban megszerzett, az átlagosnál nagyobb tudására és gyakorlatára alapozhatta, de rövidtávú döntéseit is ez határozta meg. Témánk szempontjából ezt a motívumot kulcsfontosságúnak kell tekintenünk.

 


 

Pintér Szabolcs sorkatonai igazolványképe

Forrás: HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (152. o.) ‒ Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Operatív dossziék

 

 

1980. január 3-án vonult be sorkatonai szolgálatra, az újonckiképzésére a budapesti (újpesti) Dobó István laktanyában került sor. A sorozási adatfelvételi lapjára a szakképesítése és a foglalkozása rovatokban saját kezűleg azt tüntette fel, hogy „gépkocsivezető”.[5] Nyilvánvaló, hogy azért sorozták be a Magyar Néphadsereg 2. Katonai Főépítésvezetőségének állományába, mert figyelembe vették kivételes járművezetői jártasságát. Az alapkiképzés után, március 15-én azért helyezték a 23. Építésvezetőség állományába, hogy autóbuszt kaphasson és a továbbiakban sofőrként teljesíthesse sorkatonai szolgálatát. A közvetlen felettese, Nagy Lajos őrnagy, építésvezető állítása szerint azonban a neki ígért buszt „átadási problémák miatt” nem kaphatta meg, ezért a laktanya területén egy építkezésen foglalkoztatták segédmunkásként.[6] Pintér motivációira később még bővebben kitérünk, annyit azonban érdemes előrebocsátanunk, hogy katonatársai és barátai tanúvallomási jegyzőkönyveiből egyértelműen kiderül, miszerint senkinek nem beszélt arról, hogy dezertálni akar, nem tett erre vonatkozó konkrét utalásokat.[7] Még a közvetlen családtagjai, a szülei és a testvérei sem számítottak rá, hogy elszökik a hadseregből és elhagyja az országot.[8]

A rendelkezésünkre álló források alapján az alábbiakban kizárólag az ezt követő eseménysor rekonstruálására szeretnénk szorítkozni, megadva a dezertálás és határáttörés időbeli sarokpontjait.

1980. március 25-re kimaradást kért arra hivatkozva, hogy kivizsgáltatja magát a Magyar Néphadsereg Központi Kórházában, majd a közelgő húsvétra való tekintettel ajándékot vásárol szüleinek. Az engedélyt a déli 12 órától este kilenc óráig terjedő időszakra meg is kapta, ám a kimaradási terminus végére nem tért vissza laktanyájába. (Lásd a 3., 4. és 6. sz. iratokat!) Március 26-án hajnali két órakor Pintér behatolt a budapesti szovjet nagykövetség Népköztársaság útja – Bajza utca – Lendvay utca által határolt épülettömbjének Lendvay utca felől nyíló udvarára és ellopta az ott parkoló és nyitva hagyott Ikarus 255-ös típusú, diplomáciai rendszámú autóbuszt. A busszal visszatért a Váci út és az Ezred utca által határolt laktanya épületkomplexumához. A laktanya területére szabálytalanul lépett be, és szabálytalanul is hagyta el azt, ugyanis annak négy őrhelyén éjfél és reggel hat óra között szolgálatot teljesítő kilenc kiskatona (őr és váltóőr) egyike sem észlelte Pintér mozgását, be- és kilépését.[9] A körletében felvette hátizsákját, s a körletügyeletesnek azt állítva, hogy a gyengélkedőre kell mennie, hajnali háromkor elhagyta körletét, majd kiszökött a laktanyából. Visszament a laktanya közelében, de nyilván az attól látótávolságon kívül leparkolt buszhoz, s azzal elhagyta Budapestet. Újpestről a Váci úton vissza kellett jönnie az Árpád hídig, ugyanis egy forrásból kiderül, hogy a magyar–osztrák államhatárt a Budapest–Szentendre–Esztergom–Almásneszmély útvonalon, a régi 1-es főútvonalon érte el.[10] A határőrök hajnali hat óra öt perckor észlelték a busz megérkezését Hegyeshalomra. Mint ahogyan azt a Belügyminisztérium Katonai Vizsgálati Alosztálya feltételezte, a laktanya elhagyása és a Hegyeshalomra való megérkezés között eltelt körülbelül háromórás időtartam – tekintettel a rendkívül rossz látási viszonyokra – még úgy is, hogy Pintér gyakorlott sofőrnek számított, csak arra volt elegendő, hogy folyamatosan nyomva a gázpedált, megállás nélkül jusson el Hegyeshalomra.[11] A diplomáciai rendszámú gépjárművek beléptetésére vonatkozó szolgálati szabályzat értelmében a buszt két ellenőrző ponton is mindenféle vizsgálat nélkül átengedték, ezen gépjárművek sofőrjeinek és utasainak kizárólag az osztrák határsáv előtti utolsó kapunál kellett átesniük az útlevél-ellenőrzésen. (Lásd a 7. és 8. sz. iratot!)

Pintér az útlevél-ellenőrzésre hivatott határőr jelzésére még konstruktívnak tűnő módon reagált, ám utána a gázpedálra lépett és éppen az erőszakos határáttörések megakadályozására, vagy legalábbis lassítására egyfajta terelősáv gyanánt kialakított beton virágtartók és fapadok közé hajtott, majd körülbelül 60‒70 kilométer/órás sebességgel áttörte a határsorompót. A sorompó előtt szolgálatot teljesítő két határőr, T. József járőrvezető és T. Tamás, észlelve a határáttörési szándékot és erre parancsot kapva, géppisztolyból tüzet nyitott a buszra. A lövéseket a vezetőfülkére, a szélvédő kormány fölé eső részére és a busz bal oldalára, illetve bal első kerekére adták le. Pintért azonban nem találták el. (Lásd a 9. és 10. sz. iratot!) T. Tamás úgy látta, hogy a buszvezető „szorosan ráhajolt a kormányra”, míg Pintér később úgy magyarázta a kritikus pillanatokat, hogy tudta, lőni fognak rá, ezért „lehúzódott az ülésre”, hogy elkerülje a torkolattüzet.[12] A busz az osztrák oldalon is áttörte a sorompót. A magyar határőröknek ekkor be kellett szüntetniük a tüzet, hiszen, ha átlőttek volna az osztrák oldalra, akkor határrendsértést követtek volna el. Az osztrák határőrök sem tudták egykönnyen feltartóztatni a buszt. Csak negyvenhárom kilométerre a határállomástól, az osztrák felségterület mélyén, Schwechat település belterületén tudta megállítani az osztrák csendőrség alakulata. Tudjuk azt is, hogy Pintérrel szemben erőt alkalmaztak, kirángatták a buszból, földre teperték, és eközben meg is sérült. Innen Grazba szállították, két napig ott tartották fogva,[13] majd a traiskircheni menekülttáborban helyezték el.

Az illetékes magyar külügyi és rendvédelmi szervek illetékesei csak lassan rakták össze a „mozaikkockákat”. Március 26-án még nem tudták, hogy a buszt az újpesti Dobó laktanyából megszökött Pintér Szabolcs vezette. Az osztrák távirati iroda, az APA[14] március 26-án tizenegy óra öt perckor adta ki az első rövid hírt a rendkívüli határeseményről, amelyből annyit lehetett csak kihámozni, hogy a busz vezetője egy katona, aki egyedül volt a járművön.[15] Tíz óra húsz perckor átment a magyar oldalra Herbert Sauer, az osztrák belügyminisztérium burgenlandi tartományi biztonsági igazgatója, aki nyilatkozatot tett arról, hogy a buszt visszaadják és határrendsértés nem történt. Az elkövetőt nem nevezte meg, csupán annyit közölt, hogy az illető nem tartozik a határőrség állományába.[16] Az APA második híradása aznap déli tizenkét óra húsz perckor jelent meg az éterben; ebben a korábbi tudósításhoz képest annyi újdonság volt, hogy a sofőr menedékjogot kért Ausztriától, a nevét ugyanakkor nem tették közzé.[17] A Külügyminisztérium eleinte csupán annyi információ birtokába jutott a határeseményről, hogy egy piros színű Ikarus autóbusz áttörte a határsorompót, és a buszt Bécs előtt fogták el. A tárca Igazgatási Főosztálya által elkészített első feljegyzés még abban a tekintetben is bizonytalanságot tükrözött, hogy egyáltalán sor került-e határrendsértésre, és azt is csak meg nem erősített információként rögzítette, hogy diplomáciai rendszámú busszal követték el a határsértést.[18] Az autóbuszt az osztrák szervektől Bárány Imre ezredes, a Határőrség Országos Parancsnoksága Felderítési Osztályának vezetője vette át háromnegyed egykor. Ekkor állapították meg, hogy a járművet a menetirány szerinti bal oldalán és az elején összesen hét lövés érte.[19]

A Tóth Imre vezérezredes, a határőrség országos parancsnoka által a Külügyminisztériumnak március 27-én megküldött titkos tájékoztató nevezte meg először Pintér Szabolcs sorállományú honvédet elkövetőként.[20] A Magyar Távirati Iroda és a magyar sajtóorgánumok – nyilván a magyar kormányzati szervek intenciója alapján – semmit nem közöltek az incidensről, nyugodtan fogalmazhatunk úgy is, hogy eltussolták az ügyet a közvélemény előtt. A március 27-én megjelent osztrák napilapok ugyanakkor bővebb híranyagot közöltek az egy nappal azelőtti határeseményről, a Die Presse és a Kronenzeitung közzétette a magyar kiskatona teljes nevét.[21] Ugyanaznap az osztrák sajtótudósítások alapján a müncheni Szabad Európa Rádió magyar adásának Forgószínpad című műsorában is részletesen beszámoltak a meghökkentő módon végrehajtott, a szovjet nagykövetség buszának eltulajdonítása okán politikai üzenetértékkel bíró, ezért publicitásért kiáltó disszidálásról. Abban ugyancsak elhangzott a sofőr teljes neve.[22]

 

 

 

 

A magyar közvéleményt nem lehetett teljesen elszigetelni ezektől a hírforrásoktól. Noha a Grazban vizsgálati fogságban lévő Pintér már március 27-én küldött egy levelet az anyjának,[23] a családtagjai nem abból, hanem a Szabad Európa adásaiból, 28-án értesültek először arról, hogy mi történt vele.[24]

 

Országelhagyás diplomáciai védettségben

 

A nyugati (és déli) határszélen létrehozott „vasfüggöny” 1945–1950 közötti genezisének történetéről Orgoványi István írt kiváló tanulmányt. A szerző érzékletesen bemutatja a háború után Magyarország nyugati és déli határain uralkodó állapotokat, részletesen kitér a határőrizet szervezetrendszerének újjáépítésére, a tiltott határtálépés büntetőjogi szabályozására és arra is, hogy milyen gyakorlati következményekkel járt a határ lezárása a határövezetben fekvő települések életében. Témánk szempontjából különösen fontos, hogy a szerző a tiltott határátlépés néhány konkrét és tanulságos esetét is leírja.[25] Orgoványi esetleírásaiból levonhatjuk azt a konzekvenciát, hogy az 1950-es években, tehát a „műszaki határzár” kiépítése, a „vasfüggöny leeresztése” után a tiltott határátlépés legfőbb módszere a „mimikri” maradt; vagyis a Magyarországról Ausztriába szökés akkor kecsegtetett némi sikerrel, ha az illető álcázni tudta magát, elrejtőzött, vagy hamis útiokmányokkal próbálkozott.

Pintér Szabolcs a mimikri minden bizonnyal leghatékonyabb módját választotta: egy számára diplomáciai védettséget biztosító autóbuszban „rejtőzött el”. Az 1961. április 18-án Bécsben aláírt, a diplomáciai kapcsolatokról szóló nemzetközi egyezmény 22. cikkelyének 3. pontja leszögezte: „A [külföldi diplomáciai – S. A.] képviselet helyiségei, azok berendezése, és az ott lévő egyéb vagyontárgyak, valamint a képviselet közlekedési eszközei [kiemelés – S. A.] mentesek a kutatás, igénybevétel, foglalás vagy végrehajtás alól.” Ez a nemzetközi jogi instrumentum 1980-ban már tizenöt éve a magyar jogrend immanens része volt, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1965. évi 22. számú törvényerejű rendelete ugyanis 1965. november 18-tól az ország területén is hatályba léptette.[26] Nem elhanyagolható mozzanat, hogy március 26-a hajnalán Pintér katonai kimenő ruházatban volt. Sem a szovjet nagykövetségnél posztoló kormányőr, sem a határőrök nem tudtak róla pontos személyleírást adni, annyit ugyanakkor megfigyeltek, hogy az illető zsávolyzöld inget viselt.

Mint említettük, az APA második tudósítása nyilvánosságra hozta, hogy a határincidens után elfogott magyar állampolgár politikai menedékjogot kért Ausztriától. A Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között 1975. február 25-én megkötött kiadatási szerződés kifejezetten neki kedvezett ebben. Az egyezmény az osztrák fél számára nem sok mérlegelési lehetőség nyújtott, ugyanis a 4. cikkely szerint Ausztria automatikusan megtagadhatta a magyar állampolgár kiadatását, ha az – megítélése szerint – katonai bűncselekményt követett el.[27] Márpedig Pintér (katonai) státusa és a dezertálás ténye a katonai bűncselekmény minősített esete volt, ami a kiadatás megtagadására predesztinálta az ügyben eljáró illetékes osztrák szerveket. Nem feltételezzük, hogy ezt a két jogszabályt Pintér mélyrehatóan ismerte, netán fejből konkrét cikkelyeket tudott idézni belőlük. Inkább általános ismeretei lehettek arra vonatkozóan, hogy a diplomáciai rendszámú gépjárművek valamiféle védettséget nyújtanak, s azok utasterébe a magyar hatósági közegek nem is nyúlhatnak be, illetve katonaszökevényként nagyobb eséllyel apellálhat az osztrák szervek jóindulatára. A kitervelt furfang nyilván csak akkor lehetett eredményes és sikeres, ha az akcióra időt nyer, és amíg elér a határig, sem a szovjet nagykövetség, sem a magyar rendvédelmi szervek nem fognak gyanút, az érintettek, vagyis a Belügyminisztérium Kormányőrsége, a Magyar Néphadsereg, a közútrendészet s a határőrség nem kap arra vonatkozó bejelentést vagy jelzést, hogy szökött katona ül egy ellopott diplomáciai rendszámú busz volánja mögött.

A korabeli rendvédelmi szakzsargonban „határkitörésnek” minősített illegális és erőszakos határátlépések, ha nem is minősültek „szokványos” eseteknek a Kádár-korban, nem is számítottak ritkának a magyar–osztrák államhatár közúti átkelőhelyein, ezért a Belügyminisztérium Határőrségének Országos Parancsnoksága a protokolljában szabályozta a hasonló kísérletek megakadályozásával kapcsolatos eljárást. 1980. március 26-án egy 1977-ben kiadott szabályzat volt érvényben. Ebben az állt, hogy erőszakos cselekmény elhárítása érdekében, ha a helyzet úgy kívánja, a határőr felszólítás nélkül is alkalmazhat kényszerítő eszközöket, adott esetben a fegyverét is használhatja.[28]

Érdemes felidéznünk például, hogy alig több mint két hónappal a Pintér által végrehajtott szökés után, 1980. május 30-án három magyar állampolgár ugyancsak egy lopott gépjárművel – egy Budapesten, a Közvágóhíd közelében ellopott török rendszámú nyergesvontatóval – ugyanígy próbált átjutni a határon. A Sopron-Kelénpatak (Klingenbach) határátkelőnél 80‒90 kilométer/órás sebességgel átszakították mind a belső, mind a külső korlátot, ám a magyar határőrök fegyverhasználata és az ütközések miatt a sofőr elvesztette uralmát a gépjármű felett, az a határ melletti töltésre futott, majd a műúton keresztbe fordulva felborult úgy, hogy a pótkocsi hátsó része két méteres mélységben magyar területen maradt.[29] A kamion kabinjában tartózkodó és így az osztrák felségterületre „átcsúszó” három magyar személy közül kettőt, akik könnyebben sérültek meg, az osztrák határőrség szerint a magyar határőrök vitatható módon vettek őrizetbe, a volán mögött ülő férfit pedig súlyos sérülésekkel a miklósfalvi (nickelsdorfi) kórházba szállították.[30] Pintér disszidálása ehhez képest sem volt „szokványos”, ő legalább arra számíthatott, hogy Budapestről „észrevétlenül” eljut Hegyeshalomig, és ott sem kell feltétlenül átszakítania három sorompót.

A releváns orosz levéltári források hiányában nem tudjuk megítélni, hogy a budapesti szovjet nagykövetségre, annak személyi állományára és konkrétan Vlagyimir Pavlov nagykövet[31] személyére nézve ez a rendkívül kínos és precedens nélküli esemény – a világ szuperhatalmának teljes diplomáciai és rendőri védelemben részesülő egyik külképviseletéről könnyűszerrel eltulajdonítottak egy drága járművet – milyen konzekvenciákkal járt. Az ügy üzenete és tanulsága világos lehetett Moszkvában is: a budapesti szovjet nagykövetség épületegyüttesének védelme a legelemibb biztonsági követelményeknek sem felel meg. K. Lajos rendőr tizedes tanúvallomásából kivehető, hogy a nagykövetségen azon az éjszakán (is) egyetlen ügyeletes teljesített szolgálatot, (lásd a 2. sz. iratot!) aki nem feltétlenül volt a külképviselet diplomáciai státusú munkatársa, hanem valószínű, hogy a Szovjetunióból Budapestre delegált technikai személyzet tagja lehetett. Fogós kérdés, hogy vajon ő miért nem észlelte, hogy zajhatással járó (a busz motorjának berregése, járatása) mozgás van a nagykövetség udvarán belül, miért nem vette észre, hogy az udvar kapuja órákon keresztül tárva-nyitva áll. (Lásd az 1. sz. iratot!) Erre két kézenfekvő feltételezést fogalmazhatunk meg. Ha ébren volt és észlelte az udvarról beszűrődő zajt, maga sem tulajdonított neki jelentőséget, úgy vélhette, hogy a nagykövetségi alkalmazottak valamelyike indította be a motort, és ezt nem ellenőrizte. A másik az, hogy végig aludt az éjszaka folyamán. Ha tehát a nagykövetségen „fejek hullottak”, akkor legalább az aznap éjjel ügyeletesi szolgálatban lévő személyt elmarasztalták, sőt nagyon valószínű, hogy hazarendelték Moszkvába.

Biztos, hogy a nagykövet, ha csorba is esett a renoméján, kisebb megrovással egyetemben, összességében véve „megúszta” az esetet, ugyanis nem tört meg a diplomáciai karrierje: a hosszú, több mint tizenegy éves budapesti szolgálati ideje úgy ért véget 1982. január 18-án, hogy már elnyerte a kinevezését a budapestinél némileg nagyobb presztízsűnek számító a tokiói szovjet külképviselet élére.[32] Pavlov igyekezett a felelősséget a magyar külügyi és belügyi szervekre hárítani: azt állította, hogy a nagykövetség nem jutott elegendő információhoz az ügyben, illetve a misszió épülettömbje előtt posztoló kormányőrök súlyos mulasztást követtek el. (Lásd a 11. sz. irat mellékletét!) Úgy vélem, hogy ez utóbbi állításban van némi igazság. Igaz, hogy a nagykövetség épületéből kilépő, diplomáciai immunitást élvező személyek és a kiálló járművek tekintetében semmilyen intézkedési jogkörük nem volt, ugyanakkor egyik fő feladatuk a nagykövetségi épületkomplexum biztonságának védelme, többek között az illetéktelen személyek behatolásának megakadályozása lett volna. Márpedig a képviselet udvarára aznap hajnalban egy illetéktelen személy hatolt be kívülről, és ezt nem akadályozták meg. Önmagában véve akkor is ez a tényállás, ha a behatolást nem vették észre, és így nyilván nem is tudták azt megakadályozni. Joggal vethető fel, hogy ha észlelték azt, hogy a nagykövetség udvarának kapuja még hosszú ideig nyitva maradt, legalább azt miért nem jelezték a képviselet ügyeletesének, akivel – elvileg – állandó rádióösszeköttetésben voltak. Ha ezt megtették volna, az utóbbi, még akkor is, ha ez hirtelenjében egészen valószerűtlennek és hihetetlennek tűnt, megállapíthatta volna, hogy nagy baj van, mert ellopták a buszt. Így a rendszám alapján még időben ki lehetett volna adni a körözést a járműre.

A magyar állambiztonsági szervek nyomozásának egyik kulcskérdése volt annak kiderítése, hogy voltak-e segítői Pintérnek úgy a nagykövetség területére való behatolásnál, mint a dezertálás végrehajtásánál és a határőrállomáson való átjutásnál. A budapesti szovjet külképviseleteken és az azokhoz tartozó intézményekben, a nagykövetségen, a kereskedelmi kirendeltségen és a budapesti szovjet iskolában ekkoriban tizennyolc magyar állampolgárságú személyt alkalmaztak különféle technikai és adminisztratív munkakörökben (gondnok, takarítók, gépszerelők, irodai dolgozók). Két sofőr is volt közöttük: az egyik éppen a nagykövetség buszsofőrje volt, a másik pedig a kereskedelmi kirendeltség gépkocsivezetője.[33] Mivel az ominózus éjszakán a busz feltankolva parkolt az udvaron, illetve az indítókulcsai és a forgalmi engedélye is bent voltak a vezetőfülkében,[34] és tegyük hozzá, az ajtaja is nyitva volt, továbbá a kereskedelmi kirendeltség gépkocsivezetőjéről köztudott volt, hogy rendszeresen szovjetellenes kijelentéseket tesz, s két disszidált rokona él az NSZK-ban és Kanadában, a gyanú könnyen a sofőrökre terelődött. A szovjet „elvtársak” minden tőlük telhető segítséget megadtak a magyar állambiztonsági szervek nyomozásához, hozzájárultak ahhoz is, hogy ellenőrizzék a külképviseletek magyar állampolgárságú személyi állományát.[35] Az operatív nyomozás azonban végül arra a következtetésre jutott, hogy nem volt rokoni vagy ismerősi kapcsolat Pintér és az említettek között, s a meglévő adatok alapján nem feltételezhették, hogy a szovjet nagykövetség magyar állampolgárságú alkalmazottai közül bárki segítséget nyújtott volna az autóbusz ellopásához.[36]

 

Egy Kádár-kori „betyár”

 

Pintér Szabolcs ügyében a hivatalos eljárás, amit a Belügyminisztérium Vizsgálati Osztálya folytatott le, viszonylag gyorsan lezárult. Huszonkilenc tanút hallgattak meg, az illetékes katonai és rendőri parancsnokoktól különjelentéseket kértek be, továbbá főként a határáttörés körülményeinek minél precízebb rekonstruálására igazságügyi szakértőket (statikai, ballisztikai stb.) is bevontak a vizsgálatba. A belügyi szervek 1980. május 21-én kezdeményezték a Pintérrel szembeni „hivatalos” nyomozás befejezését, illetve vádemelési javaslattal az ügy átadását a Katonai Főügyészségnek.[37] A Katonai Főügyészség a meglévő nyomozati anyag alapján, a Belügyminisztérium vádemelési javaslatában foglaltakkal egyetértve, már június 10-én beterjesztette a vádiratot.[38]

A hivatalból kirendelt védő nem tett érdemi észrevételt a vádirattal szemben, így a Budapesti Katonai Bíróság július 10-én kihirdette az ügyben hozott, KB. II. 021/1980. számú ítéletét. A joghatóság Pintért – távollétében – három rendbeli bűnősnek mondta ki a büntető törvénykönyv (Btk.) 343. paragrafusának 3. bekezdésébe ütköző „külföldre szökés”, a Btk. 327. paragrafusának 1. pontjába ütköző és a 2. bekezdés a) alpontja szerint minősülő „jármű önkényes elvétele”, illetve a Btk. 324. paragrafusának 1. bekezdésébe ütköző és a 4. bekezdés a) pontja szerint minősülő, „jelentős kárt okozó rongálás” vétségében. Halmazati büntetésül tizenöt évi szabadságvesztésre mint főbüntetésre, illetve tíz évre a közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra mint mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztést börtönben kellett végrehajtani. Mindemellett összesen 102 734 forint összegű kártérítésre kötelezte a vádlottat, amit a Külügyminisztériumnak és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának kellett volna megfizetnie.[39] A pénzbüntetés összege két tételből tevődött össze. A Külügyminisztérium által benyújtott igazolások alapján 82 000 forintot tett ki a szovjet nagykövetség megrongálódott autóbuszának javítási költsége,[40] a határállomáson leszakított sorompó miatt keletkezett kár összegét pedig 20 734 forintban állapították meg.[41]

Pintér ügyében a hivatalos vizsgálati eljárás mellett egy másik nyomozás is folyt. 1980. március 31-én a Belügyminisztérium Katonai Elhárító Csoportfőnökségének (III/IV.) 6. Osztálya Tóth Ernő osztályvezető aláírásával konspiratív körözést és nyomozást rendelt el Pintérrel szemben, „Sorompós” fedőnévvel önálló „K”-dossziét nyitottak a nyomozati adatok begyűjtésére. A nyomozás egyik legfőbb céljául a szökést motiváló és elősegítő körülmények felderítését és elemzését tűzték ki.[42] A konspiratív nyomozati dosszié által megrajzolt személyiségprofilból három körülményt kell kiemelnünk.

Először is az ismerősei és családtagjai Pintért alapvetően nyughatatlan természetű fiatalemberként jellemezték, aki nem tud lecövekelni egy helyen, ahogy az édesanyja megfogalmazta, a fiának „állandó menniakarása” volt. Szeretett kirándulni, szinte ösztönszerűen állandóan változásra, új felfedezésekre, új élményekre vágyott. Mire bevonultatták a hadseregbe, már az egész országot bejárta,[43] a számára engedélyezett útlevéllel pedig eljutott a legtöbb szocialista országba, így Romániába, Bulgáriába, Csehszlovákiába és Lengyelországba.[44] Valószínű, hogy már ekkoriban is foglalkoztatta az ország elhagyásának gondolata. Amikor a Soproni Postaigazgatóságon dolgozott, akkor járt turistaúton Bulgáriában, s az egyik kollégája, H. Imre szerint Pintér azt tervezte, hogy ha az utazását Jugoszlávián keresztül engedélyezik, akkor nem tér haza, hanem kivándorol Nyugatra. Végül azonban csak Románián keresztül utazhatott, így a terve meghiúsult.[45]

Másodszor, az ismerősök, családtagok és katonatársak jellemzései alapján Pintér nehezen fogadta el az autoritást, illetve a szigorú szabályrendszert. Az 1975 májusa és 1980 tele közötti bő négy és fél év során hat munkahelye volt, vagyis – s főleg a korszakra jellemző mesterkélt egzisztenciális biztonság körülményei közepette – feltűnően gyakran váltogatta az állásait. A leghosszabb ideig, mint említettük, a Soproni Postaigazgatóságon dolgozott, valószínűleg itt találta meg leginkább a számítását.[46] A források beszámolnak arról, hogy egy-egy esetben voltak enyhébb összetűzései a főnökeivel a szolgálati szabályok megszegése miatt, de ezek soha nem voltak olyan horderejűek, amelyek komolyabb következményekkel jártak volna.[47] Érthető, ha egy ilyen személyiség a hadseregben, ahol a parancsuralmi rendben maximális fegyelmet, alávetettséget és szolgálatkészséget követelnek meg, s minden szabály- vagy szolgálatszegést keményen büntetnek, fokozott stressznek és konfliktusveszélynek van kitéve. R. Mihály honvéd szerint Pintért különcnek tartották a hadseregben, amiért gyakran kivonta magát a munkából és a kollektívából. A társai ezért többször szemrehányást tettek neki, s emiatt elöljárói is nemegyszer felelősségre vonták, huzamosabb időn át nem engedték kimaradásra, eltávozásra.[48] Amikor kiderült, hogy egyelőre nem biztosítanak számára buszt a 23. Építésvezetőségnél, Pintér megtagadta a rá bízott segédmunka elvégzését. Ezt a parancsmegtagadást az egyik felettesének köszönhetően viszonylag könnyen elsimították,[49] ugyanakkor a források egyöntetű tanúsága szerint ettől kezdve még a szokásosnál is zárkózottabb lett.[50] A lelki problémáit magába fojtotta. Ezekről egyedül a másodunokatestvérének, H. G.-nek küldött leveleiben tett említést, amelyek megítélésem szerint perdöntő jellegűek, ugyanis leírta bennük, hogy nehezen illeszkedett be a közösségbe, nagyon elfáradt a kiképzés alatt, s 5-6 kilót fogyott.[51] Joggal feltételezhetjük, hogy Pintér meglehetősen kiforratlan kivándorlási szándéka a sorkatonai szolgálat idején, és különösen annak utolsó 3-4 hetében erősödött fel a végletekig, ekkor jutott el az elhatározásig; a megígért buszvezetési lehetőség visszatartása miatt elveszítette azt a minimális perspektívát is, amibe a sorkatonai szolgálata idején belekapaszkodhatott, a kimaradások megvonása miatt pedig úgy érezte, hogy sarokba szorították, ahonnan ki kell törnie.

Harmadszor, de nem utolsósorban, Pintér tettében más érzelmi motiváció is felfedezhető. Mind a korábbi munkahelyein dolgozó munkatársai, mind katonatársai azt állították róla, hogy soha nem politizált, nem foglalt állást politikai kérdésekben.[52] Nem volt sem a KISZ, sem az MSZMP tagja,[53] a hadseregben tartott politikai foglalkozásokon is inaktivitást tanúsított.[54] Ha azonban megnézzük családja történetét, akkor azt, hogy „nem politizált”, úgy fordítanánk le, hogy sem a rendszer mellett nem exponálta magát, sem rendszerellenes kijelentésekre nem ragadtatta magát, alapvetően egy teljesen apolitikus fiatal benyomását keltette.

Apja, P. J. 1932 és 1949 között kereskedőként dolgozott, bornagykereskedése volt, egy társával Ausztriába exportáltak magyar borokat. Noha a rendelkezésünkre álló iratokban nem találtunk erre vonatkozó egyértelmű utalást, nyilvánvaló, hogy kereskedését államosították. Ezt követően is az állami kereskedelmi szférában próbált boldogulni. A forradalom idején, 1956. október 24-ig Tatabányán dolgozott a Bányászellátó Vállalat boltvezetőjeként, majd 1956. október 29-től 1957. november 4-ig a győri Élelmiszeripari Kisvállalatnál, utána ugyancsak boltvezetőként és pincemesterként kereste kenyerét különböző állami kisvállalatoknál. Utolsó munkahelye 1968–1976 között a Győrszentiváni Mezőgazdasági Termelőszövetkezet győri borozója volt. Ez volt Pintérék „családi vállalkozása”, itt dolgozott édesanyja, és 1976 után, már nyugdíjasként, édesapja is.[55] A sorkatonai felvételi adatlapján arra a kérdésre, hogy közvetlen hozzátartozói közül volt-e büntetve valaki, Pintér Szabolcs először „nem”-et írt be, de ezt áthúzta, és szó szerint a következőket jegyezte be: „1956 apám, internálva, pár hónap, ellenforradalmi tevékenységért gyanúsítva.[56] [!] A konspiratív nyomozás folyamán Pintér apját is priorálták, ám érdekes: a Belügyminisztérium nyilvántartásában semmit nem találtak arról, hogy a forradalom idején „kompromittálódott” volna, s ezért később internálták vagy büntették volna. Itt érdemes megemlíteni, hogy a Pintér családnak három rokona is Nyugatra emigrált: a nagybátyja, id. R. L., a nagybátyja egyik fia, R. F., és a nagybátyja testvére, Dr. R. J.. Elsőként közülük az utóbbi, Dr. R. J. hagyta el az országot 1956-ban. Ő Svájcban telepedett le. Őt követte R. F. 1969-ben,[57] majd 1978-ban, tehát két évvel Pintér szökése előtt id. R. L., akik ugyancsak az alpesi országban eresztettek gyökeret.[58] Mindezek alapján nem nehéz feltételeznünk, hogy a Pintér család nem szimpatizált a szocialista rendszerrel, s szűk családi körben beszélgettek is erről, ennek hagyományát Pintér legalábbis lélekben magával hordta. Amikor Ausztriában elfogták, az első kihallgatása során szökése motivációjaként ő maga hozta fel, hogy származása miatt hátrányos megkülönböztetés érte őt a Magyar Néphadseregben.

Sajnos nem rendelkezünk arra vonatkozó adatokkal, hogy a nagy nyugati országok vagy a szocialista országok budapesti képviseletei mekkora járműparkot tartottak fenn. Pintér éppenséggel ellophatott volna egy buszt vagy kisbuszt az amerikai nagykövetségről, vagy egy személygépkocsit az NDK missziójáról. Ám ő a szovjet nagykövetséget választotta, s amint egy forrásból kiderül, egészen bizonyos, hogy ez tudatos és célirányos választás volt, ugyanis figyelte a nagykövetség épületét, s amikor ellopta a buszt, az már a harmadik alkalom volt, amikor a képviseletnél járt.[59]

Elolvasva a mellékletben közölt dokumentumokat, elgondolkodhatunk azon, hogyan ítélhető meg Pintér Szabolcs személye és tette. Ki volt ő? „Nemzeti hős”? Netán „köztörvényes bűnöző”? Én elsősorban egy olyan, egyszerre önérzetes és kallódó fiatalemberként tekintek rá, aki családi háttere, habitusa és az életvitele miatt nem tudott beilleszkedni az élet minden mozzanatát kontrollmechanizmusokkal átszövő, az egyén szabad kibontakozása elé korlátokat állító államszocialista rendszer által kínált társadalmi, egzisztenciális keretek közé. Kétségtelen, hogy az autóbusz ellopása, a dezertálás és a határsorompó áttörése jogi értelemben bűncselekmény, ám amikor az ezzel kapcsolatos dokumentumokat olvastam, azon kaptam magam, hogy neki szurkolok. Hiszen mégiscsak a szovjet nagykövetség buszát lopta el, amit minimum a megszállóknak adott „fricskaként” interpretálhatunk, a kiváló buszvezető Pintér szemében pedig egy különleges „trófea” lehetett. Tehát Pintér inkább „népi hős” volt, tette a 19. századi betyárokéra emlékeztet, akik az érvényben lévő jogrend szerint köztörvényes bűncselekményeket követtek el, ám a legtöbb esetben a regnáló hatalmat s a kiváltságos társadalmi rétegeket károsították meg, a kritikus pillanatban pedig a magyar nép oldalára álltak.[60]

Az olvasóban joggal vetődhet fel a kérdés, hogy mi lett Pintérrel, miután a traiskircheni táborba helyezték. Erre majd egy önálló tanulmány keretei között lesz érdemes választ adni, hiszen az események láncolatának innentől kezdve önálló tanulságai is vannak. Elsősorban az, hogy az 1980-as években a magyar állambiztonsági szervek hogyan próbálnak meg egy disszidált személy „után nyúlni”, milyen módszerekkel kísérlik meg hazatérésre kényszeríteni, miként próbálják titkosszolgálati módszerekkel dezinformálni és afelé terelni az osztrák belügyi szerveket, hogy toloncolják haza. Ez sem kevésbé érdekfeszítő, ám végső soron nagyon szomorú történet.

 

A megrongálódott autóbusz a hegyeshalmi vizsgálat során

Forrás: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (17. o.) ‒ Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Vizsgálati dossziék
 

 

Lövésnyomok a busz oldalán

Forrás: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (18. o.)

 

Lövésnyomok a busz szélvédőjén

Forrás: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (18. o.)

 

 

 


A széttört beton virágágyás

Forrás: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (19. o.)

 

 

A széttört sorompó

Forrás: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (20. o.)

 

A dokumentumokat nem keletkezési idejük szerint közlöm. Pintér disszidálásának időbeli stádiumait, vagyis a nagykövetség buszának ellopását, a laktanyából való szökést és a határáttörést vettem alapul, és a kronológiát eszerint, három tematikus egységbe rendezve alakítottam ki. A három egységen belül az egyes iratokat – a datálásuktól függetlenül – logikai alapon csoportosítottam úgy, hogy azokból a cselekmény fő vonulata minél jobban követhető legyen. Noha az egyes időbeli-tematikai egységekbe tartozó dokumentumokból kinyerhető információk jelentős részben fedik egymást, minden egyes iratban van olyan adat vagy utalás, amely az ügyben érintett diplomáciai és rendvédelmi szervek – a budapesti szovjet nagykövetség, a BM Kormányőrsége, a Magyar Néphadsereg, a BM Határőrségének Országos Parancsnoksága, a BM Vám- és Pénzügyőrség – működésén belül meglévő hiányosságokra enged következtetni. Ha jobban belegondolunk, 1980. március 26-án hajnalban és a kora reggeli órákban Pintér Szabolcs sorkatona rövid négy óra leforgása alatt az összes fent említett szervet, s tegyük hozzá, hogy még a közútrendészetet is kijátszotta.[61] Mindezt csak úgy tehette meg, hogy egyrészt ezek a mellékelt dokumentumokból is elég eklatánsan kirajzolódó fogyatékosságok, s elsősorban a szovjet nagykövetség és a Dobó István laktanya biztonságával, őrzésével és védelmével szembeni követelmények diszfunkciói valóban adottak voltak. Másrészt megítélésem szerint ehhez – jó adag szerencse mellett – az is kellett, hogy hidegvérrel hajtsa végre a tervét. Szinte bizonyos, hogy mindezek ellenére erőteljes stresszhatás is érte. Nem véletlen, hogy a nagykövetség udvaráról kitolató busszal nekiment a vaskapunak, illetve a határsorompó áttörése előtt manőverezni kényszerült: a statikai szakértő véleménye szerint a sorompó előtt nagy kanyart írt le,[62] amiből arra lehet következtetni, hogy egy pillanatig nem tudta eldönteni, miszerint a rövidebb utat választva nekimenjen a terelőakadályoknak, vagy azokat kikerülve, a hosszabb úton jusson el a határvonalon álló utolsó sorompóig. Mire elfogták, már legalább 22‒24 órája nem aludt, teljesen kimerült, s minden bizonnyal ezzel is magyarázható, hogy a busz megszerzéséről eleinte teljesen ellentmondó információkat adott az osztrák vizsgálati szerveknek.[63]

A dokumentumok közlésekor és a tanulmány szövegének megírásakor a következő adatvédelmi szempontokat vettem figyelembe. A történet főszereplőjének a neve, mint említettem, már a cselekmény elkövetése után egy nappal ismertté vált, mert az osztrák sajtó és a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztősége nyilvánossá tették azt. Pintér Szabolcs édesapját, P.J.-et 1981. november 30-án temették el,[64] az édesanyja, P. J.-né 1991. április 28-án hunyt el,[65] így mindkettejük esetében a jogszabályokban előírt harmincéves „védelmi idő” lejárt. Pintér nagybátyja, id. R. L. 1926. május 2-án született, az ő bátyja, Dr. R. J. 1924-ben.[66] A halálozási dátumukat nem ismerjük, így az ő esetükben a kilencvenéves védelmi időt lehet/kell figyelembe venni, tehát a teljes nevüket közölni lehetne, ennek ellenére az unokatestvéri kapcsolatok felderíthetősége miatt csak a keresztnevüket és a vezetéknevük kezdőbetűjét tüntetem fel. Pintér minden más családtagja és rokona nevét anonimizáltam, csak a vezeték- és keresztnevük kezdőbetűjét adom meg. Az alacsonyabb rangú rendőr- és katonatisztek, a sorkatonák, egyszerű honvédek, a szovjet nagykövetséget őrző kormányőrök és a határon szolgálatot teljesítő sorállományú határőrök vagy alacsony beosztású tisztek, így a buszra tüzet nyitó személyek esetében csak a keresztnevüket és a vezetéknevük kezdőbetűjét közlöm. A Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségének állományába tartozó rendőrtisztek és a magas rangú katonatisztek teljes nevét közzéteszem.

 

Dokumentumok:[67]

 

A budapesti szovjet nagykövetség autóbuszának ellopása

 

1.

G. Gyula rendőr szakaszvezető tanúvallomásának jegyzőkönyve

Budapest, 1980. április 2.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást, valamint a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést megértettem. A hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani.

1973 óta teljesítek szolgálatot a BM Kormányőrségnél. 1979 nyár végétől rendszeresen teljesítettem szolgálatot az éjszakai órákban a budapesti Szovjet Nagykövetség épületének környékén. Ilyen alkalmakkor ketten teljesítettünk szolgálatot 4 órás váltási rendszerben.

1980. március 25-én reggel 08 h-tól másnap 26-án reggel 08 h-ig szolgálatban voltam. Az éjszaka folyamán 00 h-tól 04 h-ig K. Lajos rendőr tizedessel teljesítettem szolgálatot a Szovjetunió Budapesti Nagykövetségének épülete, valamint a nagykövet elvtárs lakása előtti utcaszakaszon, a VI. kerület Bajza utcában. Mozgási útvonalunk a Népköztársaság út[68] – Bajza utca-saroktól a Bajza utcán haladva a nagykövet elvtárs lakásáig tartott. Ez a mozgási útvonalunk a Bajza utcában túlhaladta a Lendvai utcai kereszteződést, ahol a nagykövetség épületének hátsó része húzódott. Feladatunk volt a nagykövetség épületének és területének, valamint a nagykövet elvtárs lakásának biztosítása. Feladatunk volt továbbá megakadályozni, hogy az említett helyekre illetéktelen személyek bejussanak. Amikor a szolgálatot éjfélkor társammal átvettük, észleltük, hogy a nagykövetség udvarán a szokott helyen parkol egy Ikarus panorámás típusú autóbusz. Szolgálatunk megkezdése után sem a nagykövetség épületében, sem annak területén semminemű mozgást nem észleltünk.

El kívánom még mondani, hogy rajtunk kívül más a követség épületénél nem teljesített szolgálatot az éjszakai órákban.

Éjfél után 02 h-kor én a Népköztársaság útja és a Bajza utca sarkán álltam, amikor észleltem, hogy a nagykövetség területén parkírozó Ikarus autóbusz motorját beindítják. Azért tudom ilyen pontosan, hogy éjfél után 02 h volt, mert az autóbusz motorhangját észlelve megnéztem az órámat. Társam ekkor a nagykövetség bejárata közelében lévő őrbódénál tartózkodott. Én azonnal elindultam a Bajza utcában azon helyre, ahonnan az autóbusz hangját hallottam. Társam, K. tizedes, nem jött velem, ő továbbra is az őrbódénál maradt. Miután odaértem arra a helyre, ahol a kerítésen belül az autóbusz parkolt, láttam, hogy a busz belső világítása ég, és éppen elindult az autóbusz a Lendvai utcára nyíló vaskapu felé. Ekkor a már mozgásban lévő autóbusztól körülbelül 8-10 méterre álltam, természetesen a kerítésen kívül. Ez alkalommal az autóbusz már mozgásban volt, és tőlem távolodva közeledett a már nyitva lévő kétszárnyas vaskapuhoz. Mivel a terület már egyébként is meg volt világítva és az autóbusz belső világítása is égett, egy körülbelül 25-30 év körüli fiatalembert láttam a volánnál. Arra emlékszem, hogy zsávolyzöld színű felsőruházatban volt, de azt már nem tudtam kivenni, hogy ez ing, vagy pedig kabát lehetett-e.

Külön kérdésre kijelentem, hogy a felsőruházata színéből ítélve ez lehetett sorállományú katonai zubbony is. Mivel távolodóban volt tőlem, a bal karját és a hátát láttam az autóbuszt vezető személynek. Ennek megfelelően nem észleltem, hogy váll-lap vagy fegyvernemi jelzés lett volna rajta. Az illető személy – aki természetesen férfi volt – nem viselt sem kalapot, sem sapkát. A haja színe, úgy emlékszem, sötétbarna volt. Ahogy hátulról láttam, a haja normál hosszúságú volt, más különösebb ismertetőjelet nem fedeztem fel rajta. A már elmondottak szerint az arcát nem láttam.

Abban biztos vagyok, hogy a belülről is kivilágított autóbuszban a vezető személyen kívül mást nem láttam. Miután a nyitott Lendvai utcára nyíló vaskapun kihajtott, észleltem, hogy a busz jobboldala hozzáért vagy a kaputartó oszlopnak, [!] vagy magának a jobboldali nyitott kapuszárnynak. [!] Ettől függetlenül a buszvezető nem állt meg, és a Lendvai utcában jobbra kanyarodva a Hősök tere irányában elhajtott.

Amikor az esemény történt, sem az utcában, sem a követség területén nem tartózkodott senki.

Külön kérdésre válaszolva elmondom, hogy mielőtt az esemény történt, előtte fél órával – tehát éjfél után 01.30 h-kor – elhaladtam a Bajza utca és a Lendvai utca sarkánál, és ekkor még a Lendvai utcára nyíló vaskapu zárva volt. Miután az autóbusz elhajtott, a kapu továbbra is nyitva maradt, azt egy ideig senki nem csukta be. Arra nem tudok választ adni, hogy a későbbiek során ki csukta be a kaput, és ilyent én a szolgálati időm alatt nem is észleltem.

A történteket azért nem tartottam szükségesnek jelenteni elöljáróim felé, mert szolgálati időm alatt máskor is előfordult, hogy az éjszakai órákban a nagykövetség területéről az autóbusz kihajtott. Egyébként sem volt szolgálati feladatunk, hogy a nagykövetségre be-, illetve kihajtó járműveket figyelemmel kísérjük. Arra a kérdésre sem tudok választ adni, hogy az említett Ikarus típusú autóbuszt a korábbi alkalmakkor milyen személy vezette.

Miután az autóbusz az említettek szerint elhajtott, K. tizedes csatlakozott hozzám, és feladatunknak megfelelően végigjártuk mozgási útvonalunkat. Menet közben K. tizedes még megjegyezte, hogy vajon hova mennek ilyenkor autóbusszal a nagykövetségről. Beszélgetés közben még felvetődött köztünk, hogy valószínűleg a reptérre mentek, mivel más alkalmakkor is előfordult, hogy az éjszakai órákban az autóbusz elhagyta a követség területét, és a reptérről személyeket szállított az épületbe.

Mozgási útvonalunkon végighaladva a környező utcákban semmi gyanúsat nem észleltünk, a környéken járművek nem parkoltak, és rajtunk kívül a környéken más személy nem tartózkodott.

Mozgási útvonalunkon hajnali 4 h-ig többször végighaladtunk, de továbbra sem észleltünk semmi gyanús mozgást. Arra emlékszem, hogy a Lendvai utcára nyíló vaskapu továbbra is nyitott állapotban volt.

Kérdésre válaszolva kijelentem, hogy éjszaka, amikor mi a követség Népköztársaság útja felé eső részénél tartózkodunk, a követség területére a Lendvai utca felől a kerítésen keresztül illetéktelen személy behatolhat. Annál is inkább, mert a drótkerítés, illetőleg vaskerítés alsó részénél kiugró kőpárkány húzódik.

Az éjszakai szolgálatunkat 04.00 h-kor esemény nélkül átadtuk váltótársainknak.

Az előttem felmutatott fényképen látható katonaszemélyt nem ismerem. Mivel a már vallomásomban említettek szerint éjszaka volt, és csak rövid ideig láttam hátulról a buszvezetőt, nem tudok nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy hasonlít-e, vagy azonos-e a fényképen látható katonaszeméllyel.

Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, az vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Kardos László rendőr főhadnagy        G. László rendőr szakaszvezető tanú

Készült: 2 példányban

1 példány: 4 lap

Gépelte: Mné

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (109–112. o.) – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Vizsgálati dossziék (V-dossziék) ‒ Gépelt eredeti.

 

2.

K. Lajos rendőr tizedes tanúvallomásának jegyzőkönyve

Budapest, 1980. április 2.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást és a hamis tanúzás következményire történt figyelmeztetést megértettem, a hozzám intézett kérdésekre a következőket mondom el:

1979. február 1-e óta teljesítek szolgálatot a BM Kormányőrség hivatalos állományában. 1979. augusztus végétől kezdve kaptam feladatul a Budapesti Szovjet Nagykövetség épületének biztosítását. Egyben feladatom volt az is, hogy a nagykövetség területére, illetve épületébe illetéktelen személy be ne jusson. Amikor őrszolgálatba beosztottak, akkor mindig 24 órás szolgálatot láttunk el 4 órás váltásban. 1980. március 25-én 07.30 h-kor vettem fel a szolgálatot a nagykövetség épülete előtt. Az őrszolgálati utasítás szerint járőrtársam, G. László rendőr szakaszvezető 20 h-tól csatlakozott hozzám. A fent említett napon 20 h-tól 24 h-ig pihenőben voltunk.

24 h-tól március 26-án 04 h-ig mi láttuk el a nagykövetség épületének biztosítását. A nagykövetség épülete a Népköztársaság útja, Bajza és Lendvai utca által határolt területen van. Őrbódénk a Bajza utcában a nagykövetség személyi bejáratával szemben áll. Mozgási körletünk a Népköztársaság útja és Bajza utca saroktól a Bajza utca 37. számig terjed. A fent említett szám alatt lakik a Nagykövet Elvtárs.

1980. március 26-án az éjféli órák után körülbelül 02 h-kor járőrtársam a Népköztársaság útja és Bajza utca sarkán állt. Ő ott, én pedig az őrbódé mellett állva hallottam meg, hogy a nagykövetség területén álló Z 55 [!] típusú[69] panorámás Ikarus autóbuszt valaki beindítja. Járőrtársam, amikor a motor beindítását meghallotta, elindult a Lendvai utca felé. A Lendvai utca sarkára érve látta, hogy a nagykövetség gépkocsi ki- és bejáratán kigördül a fent említett autóbusz.

A fent elmondottak alapján kijelentem, hogy én nem láttam, hogy ki, vagy kik lehettek az autóbuszon. A kilátást a Lendvai utca felé takarta a nagykövetség épülete.

Járőrtársam elmondta, hogy ő az Ikarus autóbuszt a Hősök tere irányába haladva látta. A kérdésre válaszolva kijelentem, hogy a busz másik útiránya csak a Munkácsy Mihály utca felé lehetett, innen kanyarodhatott ki a Népköztársaság útjára. A KRESZ-táblák miatt más útvonalon nem hagyhatta volna el a környéket.

Járőrtársammal együtt meg voltunk győződve arról, hogy az autóbuszt csak a nagykövetség valamelyik munkatársa vihette ki a gépkocsikijáraton. Ezt azzal tudnám alátámasztani, hogy ha valamilyen rendkívüli dolog, illetve esemény történik a nagykövetség épületében, bennünket értesíteni tudtak volna erről. Tudjuk azt, hogy a nagykövetség épületében minden éjszaka ügyeletes van. Az ő tudta nélkül nem vihették volna ki az autóbuszt. Közvetlen telefonkapcsolatunk van a nagykövetség ügyeletesével. Így, ha illetéktelen személy viszi ki az autóbuszt, ő értesíteni tudott volna bennünket.

Külön kérdésre válaszolva elmondom, hogy a nagykövetség Lendvai utcai gépkocsi ki-, illetve bejáratán egy 180‒190 centiméter magas kétszárnyú vasrácsos kapu van. Ez a vaskapu egy sima zárral van felszerelve. A vaskapu egyik szárnyára egy fémretesz van felhegesztve, ezzel tudják a két szárny becsukása után rögzíteni a kaput. Véleményem szerint ennek a retesznek az elmozdításával, hiába van kulccsal bezárva a kapu, [az] bármikor kinyitható.

Az előttem felmutatott fényképen lévő katonaruhás fiatalembert nem ismerem, őt sohasem láttam. Csak most, az eljáró nyomozóhatóság tagjától tudtam meg, hogy ezt a fiatalembert Pintér Szabolcsnak hívják.

Az üggyel kapcsolatban mást elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Szekszárdi Sándor rendőr törzszászlós            K. Lajos rendőr tizedes tanú

Készült: 2 példányban 3–3 lap

Gépelte: Mné

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9.-V-162.153. (113–115. o.) – Gépelt eredeti.

 

 

Szökés a laktanyából

 

3.

R. Mihály honvéd tanúvallomásának jegyzőkönyve

Budapest, 1980. április 1.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást, valamint a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést megértettem, a hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani: 1980. január 3-án vonultam be alakulatomhoz Budapestre. Az alapkiképzés után március elején kerültem a 2. számú KAFÉV[70] 3. Építésvezetőségéhez mint gépkocsivezető. Elhelyezési körletünk a laktanya területén az 500-as sz. épület II. emeletén van. Egy körletben 12-en vagyunk elhelyezve. Közvetlen parancsnokom Nagy Lajos őrnagy építésvezető.

Pintér Szabolcs honvédet még az alapkiképzés során ismertem meg, de közelebbi kapcsolatba csak akkor kerültem vele, amikor március első felében egy hét időtartamig egy munkahelyen dolgoztunk. Közbevetőleg meg kívánom jegyezni, hogy nem egy körletben vagyunk elhelyezve, de ő is az 500-as számú épület II. emeletén egy másik szobában van beosztva.

Mindketten gépkocsivezetők vagyunk, ennek ellenére a már említett egy hét időtartam alatt segédmunkási beosztásban dolgoztunk a bázis területén. Azt rögtön az első napokban észleltem, hogy Pintér nem szívesen dolgozik segédmunkásként, mivel szeretett volna gépkocsira kerülni. A rábízott munkafeladatokat hanyagul, nemtörődöm módon végezte. Emiatt munkahelyi vezetői több esetben is figyelmeztették. Az említett munkahelyen Pintér többnyire V. Zoltán és V. Gyula honvédekkel beszélgetett, és tudomásom szerint velük közelebbi baráti viszonyban is volt. Már pontosan nem tudom, hogy konkrétan melyiküktől, de vagy V.-től, vagy V.-től hallottam, hogy Pintér honvéd győri lakos, és bevonulása előtt a győri Volán Vállalatnál helyijáratú autóbuszt vezetett. Családi körülményeiről közelebbit nem tudok, csupán annyit, hogy nőtlen.

A kollektívába tudomásom szerint beilleszkedett, de mint már említettem, hanyag munkája miatt munkahelyi vezetői ritkán engedték kimaradásra, illetve eltávozásra.

Március közepe táján én elkerültem arról a helyről, ahol Pintérrel együtt dolgoztam, és a továbbiakban gépkocsivezetőként teljesítettem szolgálatot.

1980. március 25-én 16 órától szolgálatba léptem, mint alegységügyeletes-helyettes. Az ügyeletes B. honvéd volt. A szolgálati helyünk az elhelyezési körletünk folyosóján, az 500. számú épület II. emeletén volt. A takarodó után éjfélig B. honvéd volt szolgálatban, én pedig pihentem. Éjfélkor vettem át tőle a szolgálatot, amikor is közölte velem, hogy Pintér Szabolcs honvéd 21 óráig szóló kimaradásáról nem tért vissza az alakulathoz. Hozzátette, hogy 21.05 órakor az eseményt jelentette az ügyeletes tisztnek. Azzal adta át a szolgálatot, hogy amennyiben az éjszaka folyamán esemény történne, ébresszem őt fel. […][71] Azért állítom határozottan, hogy éjfél után 3 órakor jelentkezett nálam Pintér, mert megnéztem az órámat, és érkezését beírtam az ügyeletes naplóba.

Megérkezésekor nyugodtan viselkedett és a már elmondottakat határozott hangon közölte velem. Én szinte fel sem ocsúdtam meglepetésemből, Pintér máris sietett az elhelyezési körletébe. […][72] A történtek után 2-3 perc múlva ismét megjelent Pintér honvéd, és még mindig kimenő ruhában volt. A hátán láttam a málhazsákját, kezében pedig a gyakorló ruháját tartotta. Az ügyeletes asztalnál meg sem állt, és én, amikor elhaladt mellettem, kértem, hogy adja le a katonakönyvét.

Ő menet közben csak annyit mondott, hogy majd reggel leadja, és sietett a II. emeletről a lépcsőn lefelé. Ez alkalommal sem észleltem, hogy izgatott lett volna.

Én elhittem mindazt, amit velem Pintér közölt, és gondoltam, hogy reggel majd jelentem az eseményt szolgálati elöljárómnak. Utólag már tudom, hogy ébresztenem kellett volna B. honvéd ügyeletest, de Pintér honvéd határozott fellépése és indokai […][73] engem megnyugtattak.

04.30 órakor a szolgálati rend szerint ébresztettem B. honvéd ügyeletest és közöltem vele az éjszaka történteket. Közlésem után B. honvéd Pintér honvéd után érdeklődött. A gyengélkedőn közölték B.-nal, hogy Pintér Szabolcs honvéd nem tartózkodik náluk. Ezt követően B. honvéd azonnal személyesen jelentette az eseményt az ügyeletes tisztnek.

5 óra előtt néhány perccel az ügyeletes tiszt engem felhívott telefonon, és én is elmondtam neki az éjszaka folyamán történteket.

Az 5 órai ébresztő után B. honvéd közölte velem, hogy az ügyeletes tiszt parancsára a laktanya területén fel kell kutatnunk Pintér honvédet. Én az ébresztő végrehajtása után az épületben tüzetesen körülnéztem, de Pintért sehol nem találtam.

Március 26-án – még szolgálati időm alatt – Pintér honvédet több helyen is keresték a laktanya területén, de eredménytelenül.

Külön kérdésre válaszolva nem tudok arról, hogy Pintér Szabolcs honvéd külföldre akart szökni. Ilyet sem tőle, sem katonatársaimtól nem hallottam. Pintér korábbi magatartásán sem észleltem olyan jeleket, ami szökési szándékára utalt volna.

Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, a vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Kardos László főhadnagy                                R. Mihály honvéd tanú

Gépelte: Tné

Készült: 2 példány 5 lap

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (77–81. o.) – Gépelt eredeti.

 

4.

Major László őrnagy tanúvallomásának jegyzőkönyve

Budapest, 1980. április 1.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást, valamint a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést megértettem. A hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani:

1951 óta teljesítek hivatásos tiszti szolgálatot. Jelenlegi alakulatomnál 1977. szeptember l. óta dolgozom. Beosztásom építésvezető technikai helyettes.

Pintér Szabolcs honvédet csupán névről ismertem az alakulatnál. Tudtam róla, hogy mint gépkocsivezetőnek a, b, c, d, e kategóriájú jogosítványa van. Közelebbit azonban nem tudok róla.

1980. március 25-én 9 órától 26-án 9 óráig voltam szolgálatban az objektum területén mint egységügyeletes tiszt. Szolgálati időm alatt emlékezetem szerint a 21 órát követő percekben a 23-[as] építésvezetőség alegység ügyeletese távbeszélőn jelentette, hogy Pintér Szabolcs honvéd 21 óráig engedélyezett kimaradásáról nem tért vissza szolgálati helyére. Kérdésemre az alegységügyeletes honvéd jelentette, hogy Pintér honvéd abból a célból kapott kimaradást, hogy megjelenjen a központi katonai kórházban […].[74] Ezt követően én telefonon felhívtam a KK[75] központi ügyeletét, ahol átkapcsoltak a betegfelvevő szolgálathoz, és ott közölték velem, hogy Pintér Szabolcs nevezetű honvédet nem vettek fel a kórházba gyógykezelés céljára.

Az információ birtokában utasítottam az alegységügyeletest, hogy amennyiben az éjszaka folyamán Pintér bevonul, azonnal jelentse. Más intézkedést nem tartottam szükségesnek, mivel korábban is előfordult, hogy katonák késtek az engedélyezett kimaradásról.

Március 26-án az 5 órai ébresztő előtt körülbelül fél órával az alegységügyeletes honvéd személyesen jelentette, hogy Pintér honvéd az éjszaka folyamán 03.00-kor megjelent a körletben, és a helyettesének azt mondta, hogy azonnal le kell mennie személyes felszerelési tárgyaival a gyengélkedőre. Jelentette továbbá, hogy a történtekről ő csak akkor szerzett tudomást, amikor a helyettese 04.30-kor ébresztette. Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy az ügyeletes helyettese miért nem jelentette 03.00-kor a történteket.

Tekintettel arra, hogy semmi adat nem volt arra vonatkozóan, hogy Pintér honvéd bűncselekmény elkövetésére készül, vagy nem szándékozik visszatérni az alakulathoz, elegendőnek tartottam reggel 7 óra körüli időpontban jelenteni az eseményt a beérkező Vékony István őrnagynak, a törzsosztály vezető helyettesének. A továbbiakban az eseménnyel kapcsolatos intézkedéseket átvette tőlem a 9 órakor felváltó egységügyeletes tiszt. Közbevetőleg meg kívánom jegyezni, hogy Pintér honvéd távolmaradását jelentettem Sótér Árpád ezredes elvtársnak, főépítésvezetőnek.[76]

Miután reggel 9 órakor a szolgálatot átadtam, a lakásomra távoztam. Másnap szolgálati útra Pápára mentem.

Március 28-án délelőtt visszatérve alakulatomhoz, a 26-án történt eseménnyel kapcsolatban a politikai főcsoportfőnökségtől egy őrnagy elvtárs – akinek a nevére nem emlékszem – meghallgatott. Elmondtam neki is mindazt, ami jegyzőkönyvi vallomásomban is szerepel.

Külön kérdésre válaszolva sem a hivatalos állományúaktól, sem a sorállománytól olyan információ nem jutott el hozzám, miszerint Pintér honvéd szökésre készült volna, vagy egyéb más bűncselekményt követett volna el.

Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, az vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Kardos László főhadnagy                                Major László őrnagy tanú

Készült: 2 példányban

Egy példány 4 lap

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9.-V-162.153. (82–85. o.) – Gépelt eredeti.

 

5.

K. László őrvezető tanúvallomásának jegyzőkönyve

Budapest, 1980. április 1.

 

Törvényes jogaimra való kioktatás, valamint a hamis tanúzás következményire történt figyelmeztetést megértettem, a hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani.

1978 októberében vonultam be sorkatonai szolgálatra. Jelenlegi alakulatomhoz 1978 novemberében kerültem. Az MN 1200 őr- és ellátószázad beosztottja vagyok. Pintér Szabolcs honvédet nem ismertem, mivel nem az én alakulatomnál teljesített szolgálatot. Csak utólag szereztem tudomást arról, hogy ilyen nevű honvéd a 2. KAFÉV beosztottja.

1980. március 25-én 09.00 órától 26-án 09.00 óráig voltam szolgálatban mint a Dobó laktanya őrparancsnoka. Az objektum területén 4 őrhely található, valamennyinél őrtorony is szolgál az őrzésre. Az őrszolgálatot ez alkalommal is – a szokásosnak megfelelően – 3 órás váltási rendszerben láttuk el. Ennek megfelelően az éjszakai órákban 21 órától éjfélig, éjféltől 3-ig és így tovább történtek a váltások. Az őrhelyeken az őrszemek az első órát az őrtoronyban, a második órát az őrhely mellett lévő körülbelül 80‒100 méteres mozgási útvonalon, míg a harmadik órát ismét az őrtoronyban töltik. Az objektum kerítésének vonalán összefüggő őrzési és mozgási útvonal nincs. Az éjszakai órákban a helyi őrutasítás szerint egy alkalommal kell járőrt küldeni az objektum területén körbe, 25-én emlékezetem szerint ezt a járőrt 22 óra körüli időben indítottam el a járőrözési útvonalon körbe a laktanya kerítésén belül.

Szolgálati időm alatt egyik őrhelyről sem jelentettek eseményt. Ennek megfelelően nincs tudomásom arról, hogy a szolgálati időm alatt illetéktelenül bárki ki-, illetve behatolt az objektum területére.

Kérdésre válaszolva el kívánom mondani, hogy az objektum területét több helyen is meg lehet közelíteni anélkül, hogy ezt a felállított őrszemek észlelnék. Az objektum Dunakeszi út által határolt jobboldali részét az ott lévő sűrű fák és a domborzati viszonyok miatt a hozzá közelebb eső l. számú őrhelyről éjszaka nem lehet belátni. A mozgási útvonala sem érinti ezt a terepszakaszt. Ezen a kerítésszakaszon található egy vasajtó, ami tudomásom szerint állandóan nyitva van, és itt közlekednek napközben a hivatásos állományúak azon tagjai, akik a nős, illetve a nőtlen tisztiszállón laknak. Az említett kaput az l. számú őrhelyről ugyancsak nem lehet látni. Az objektum hátsó kerítésrészén található a sertéstelep, amelyet ugyancsak nem érint a 3. számú őr mozgási útvonala, és éjszaka a toronyból sem látható ez a kerítésszakasz.

Az elmondottak szerint az említett kerítésszakaszokon olyan személy, aki ismeri a laktanya területét, adott esetben észrevétlenül be-, illetve kijuthat az éjszakai órákban. A laktanya Dunakeszi út által határolt szakaszán a 4. számú őrhelyről látni lehet az objektum kerítése mellé esetlegesen leparkoló járműveket. Az érvényben lévő őrutasítás szerint a laktanya közelében járművel parkolni tilos. Abban az esetben, ha a jármű megáll az említett helyen, az őr jelenti az őrparancsnoknak és intézkedünk a továbbhaladására. [!] 25-én és 26-án éjszaka egyik őrhelyről sem jelentették az őrök semmilyen gépjármű illetéktelen parkolását az objektum közeléből. [!] Ennek megfelelően nincs tudomásom arról, hogy szolgálati időm alatt akár diplomata rendszámú, akár más rendszámú jármű parkolt volna az objektum közelében. Ettől függetlenül, az objektum jobb oldalán húzódó utcában parkolhat úgy gépjármű, hogy azt az őrség tagjai nem észlelik.

Az előttem felmutatott fényképen lévő katonát nem ismerem. A nyomozó hatóság közléséből tudom, hogy Pintér Szabolcs honvédnek hívják.

Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, az vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Kardos László főhadnagy                                K. László honvéd tanú

Készült: 2 példányban

Egy példány 4 lap

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (86–89. o.) – Gépelt eredeti.

 

6.

Sótér Árpád ezredes, főépítésvezető, a Magyar Néphadsereg 2. Katonai Főépítésvezetősége parancsnokának jelentése Kárpáti Ferenc altábornagynak, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnökének

Budapest, 1980. március 31.

 

Magyar Néphadsereg 2. Katonai Főépítésvezetőség                        Szigorúan titkos

Nyilvántartási szám: 0063/1980.

 

Kárpáti Ferenc altábornagy elvtárs[77]

Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnök

miniszterhelyettes (Fegyelmi-Elemző Osztály útján)

Budapest

 

Tárgy: Rendkívüli esemény kivizsgálásának jelentése

 

Altábornagy Elvtárs jelentem, hogy az MN 2. Katonai Főépítésvezetőség 23. Katonai Építésvezetőség állományába tartozó Pintér Szabolcs (1957, Bakonyi Zsuzsanna) honvéd 1980. március 26-án 06.07-kor diplomáciai autóbusszal Hegyeshalomnál Ausztriába szökött.

A kiemelten súlyos, rendkívüli esemény kivizsgálására bizottságot jelöltem ki, amely a következőket állapította meg.

Pintér honvéd 1980. január 03-án sorkatonai szolgálat teljesítésére vonult be az MN 2. KAFÉV állományába. A személyügyi nyilvántartó lapja alapján, valamint a sorozóbizottság megállapítása szerint „A” politikai, „A” egészségügyi minősítéssel. Bevonulása után az állomány szociális problémáinak fölmérésekor a nevezett semminemű problémát nem jelentett.

Az alapkiképzés idején úgy a katonai, mint a speciális feladatokat – lőgyakorlatok, gépkocsivezetési feladatok – kiválóan hajtotta végre. Eddigi szolgálati ideje alatt fegyelemsértést nem követett el. Fenyítve, dicsérve nem volt.

Pintér honvéd 1980. március 24-én viszketési panaszokkal[78] a laktanya egészségügyi szolgálatánál jelentkezett vizsgálatra. A vezető orvos másnap az MN Központi Katonai Kórházba szakrendelésre utalta. Ezt követően kérte a parancsnokát,[79] hogy részére a rendelési idő után kimaradást engedélyezzen, hogy szüleinek húsvéti ajándékokat vásároljon, melyet a parancsnok engedélyezett.

Az engedélyezett kimaradásról időben nem vonult be. Az alegységügyeletes, B. János honvéd 21.00 órakor jelentette [ezt] Major László őrnagy, laktanyaügyeletesnek. Az ügyeletes tiszt azonnal intézkedett a laktanyán belüli felkutatására és telefonon tájékoztatást kért az MNKK-tól[80] és a Budapesti Helyőrség Parancsnokság szolgálatától Pintér honvéd hollétéről. Mindkét helyről nemleges választ kapott. A felkutatás nem járt eredménnyel, ezért elrendelte, hogy 24.00 órakor ismételten jelentsék a nevezett beérkezését, mivel esetenként előfordult, hogy tömegközlekedési eszközök hiányában a katonák néhány perces késéssel érkeztek be.

Pintér honvéd 26-án 03.00 órakor – a laktanyába való bejutás körülményei ismeretlenek – jelentkezett az alegységügyeletes-helyettesnél, R. Mihály honvédnél, akinek jelentette: „A felszerelésért jöttem, mert fertőző beteg vagyok, és azonnal a gyengélkedőn kell jelentkeznem”. Ezután a hálókörletbe távozott. Amikor felszerelésével együtt kijött a hálókörletből, R. honvéd közölte vele, hogy késését már jelentették az ügyeletes tisztnek, és kérte, hogy adja le a katonaigazolványát. Pintér honvéd a következőket válaszolta: „Nem adok le semmit, mert fertőtleníteni kell személyi tárgyaimat és felszerelésemet, az igazolványomat majd reggel leadom.”

R. honvéd tudomásul vette a választ, és az alegységnaplóba bejegyezte beérkezésének idejét. Elmondása szerint a helyzetet úgy ítélte meg, hogy szabályosan jött be, és az ügyeletes tiszt a beérkezéséről már tudomást szerzett. A bizottság Pintér honvédnak a laktanya önkényes elhagyásának módját megállapítani nem tudta. R. honvéd 26-án 04.30 órakor ébresztette az alegységügyeletest és jelentette, hogy Pintér honvéd beérkezett és a gyengélkedőre távozott. Az ügyeletes azonnal felhívta a gyengélkedőt, hogy ott van-e, miután nemleges választ kapott, személyesen jelentette a laktanyaügyeletes tisztnek a 03.00 órakor történt eseményeket.

Az ügyeletes tiszt azonnal intézkedett, hogy az ébresztővel egyidőben a laktanya egész területét kutassák át, mely eredménytelenül végződött. Ezt követően, 07.00 órakor, a törzsosztályvezető-helyettesnek, Vékony István őrnagynak, valamint nekem 07.30 órakor, beérkezésemkor jelentette a történteket.

Ezután parancsot adtam az új ügyeletes tisztnek, Sírkő János őrnagynak, hogy ismételten hívja fel az MNKK-t és a Budapesti Helyőrség Parancsnokságot. A nemleges válaszok után 11.30 órakor intézkedtem a felkutatási kérelem kiadására, melyet megküldtem K-vonalon[81] Győrbe, valamint a IV. kerületi Rendőrkapitányságnak. Az elfogatóparancs kiadására 16.30 órakor intézkedtem. Egyben jeleztem a területileg illetékes katonai ügyésznek. A laktanyaügyeletes tiszt előzetes jelentést tett az MN BFF[82] ügyeletes tisztjének Pintér honvéd önkényes eltávozásáról.

Megállapítottam, hogy a március 25–26-án szolgálatot teljesítő személyek[nek] a feltételezett külföldre szökés cselekmény motivációjáról, konkrétságáról értesülésük nem lehetett. Intézkedtem, hogy az elöljáró ügyeletes tisztnek a rendkívüli eseményjelentést az önkényes eltávozásról adják le.

Altábornagy Elvtárs, összegezve az alábbiakat jelentem:

1) A laktanya érintett szolgálatai megítélésem szerint a szolgálati szabályzat követelményei szerint jártak el. Ez alól kivételt képez R. Mihály honvéd, alegységügyeletes-helyettes, mivel nem ismerte fel Pintér honvéd szökési szándékát, elhitte az általa elmondottakat, beérkezéséről azonnal nem tett jelentést sem az ügyeletes tisztnek, sem az alegységügyeletesnek.

2) A Dobó laktanya 31 hektár területen helyezkedik el, melynek őrzésvédelme az érvényben lévő intézkedések alapján 4 fő őrtoronyba felállított őrrel van megoldva. Pintér honvéd cselekményének elkövetése után – mivel korábban hasonló cselekmény nem fordult elő – megállapítottam, hogy a 4 felállított hely nem elégséges az objektum őrzésvédelmének biztosítására.

3) Megállapítottam továbbá, hogy az újoncállománynál a szolgálat felkészítésére az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítani.

4) Tekintve, hogy az eltelt időszakban az összevont – alapkiképzés, speciális építőipari kiképzés, gépjárművezetői – képzés miatt az alegységparancsnokoknak az állományuk megismerésére kevés idő állt rendelkezésre, így a nevezett személyes megismerésére nem volt mód.

Altábornagy Elvtárs, jelentem, felelősségre vonást eddig nem alkalmaztam, a Katonai Ügyészség vizsgálata a felelősség megállapítására folyamatban van.

Kérem jelentésem elfogadását.

Sótér Árpád mérnök ezredes főépítésvezető

 

Készült: 4 példányban

Egy példány 4 lap

Iktatószám: 1903

Készítette: Sótér mérnök ezredes

 

Kapják:

1. sz. példány: Kárpáti Ferenc altábornagy

2. sz. példány: MN BFF

3. sz. példány: Wéber alezredes (MN BFF)

4. sz. példány: irattár

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (39–42. o.) – Gépelt másolat.

 

 

A határ áttörése

 

7.

D. Károly határőr tanúvallomásának jegyzőkönyve

Hegyeshalom, 1980. április 10.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást, valamint a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést megértettem. A hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani:

1978. október 03-án vonultam be sorkatonai szolgalatra a BM Határőrséghez. A hegyeshalmi őrs területére 1979 januárjában kerültem.

1980. március 26-án 00.30-tól 06.00-ig teljesítettem szolgálatot a hegyeshalmi közúti határátkelőhelyen mint okmányellenőrző járőrparancsnok. Járőrtársam T. István határőr [volt]. Én mint járőrparancsnok a közúti és vasúti átkelőhelynél lévő Hegyeshalom községhez közelebb eső sorompónál az őrbódénál teljesítettem szolgálatot. Feladatom volt a szocialista személygépkocsik, kamionok okmányainak ellenőrzése. Amennyiben diplomata rendszámú gépjármű vagy nyugati rendszámú autó érkezett az őrhelyemhez, azokat a szolgálati szabályzat értelmében ellenőrzés nélkül kellett átengednem a sorompónál.

Hat óra után néhány perccel észleltem, hogy egy diplomata rendszámú, piros színű Ikarus autóbusz közeledik a sorompóhoz. A nálam lévő lámpával megállj jelzést adtam az autóbusz vezetőjének. Amikor körülbelül 2-3 méterre megközelített – diplomata rendszáma miatt –, tovább engedtem a 2-es számú őrgomba irányába. Amikor elhaladt mellettem, láttam, hogy a buszban egyedül csak a vezető tartózkodik. A következő személyleírást tudom róla adni: körülbelül 20‒25 éves, rövid, sötét hajszínű fiatalember volt. Megfigyelésem szerint felső ruházatának színe zsávolyzöld volt. Az, hogy ez kabát volt vagy ing, arra már pontosan nem emlékszem. Mindenesetre a színét megjegyeztem. Az illető személyen sapka nem volt. Az autóbuszvezető arca hosszúkás volt.

A fent említett időpontban szolgálati helyemen nagy köd volt, ezért csupán 10‒15 méter távolságra lehetett ellátni. Ezért amikor az autóbusz a 2-es számú őrgombához ért, már nem láttam. A nálam lévő szolgálati rádión hallottam, hogy a 2-es számú őrgombánál szolgálatot teljesítő határőr rádión jelentette elöljárójának, hogy diplomata rendszámú autóbusz érkezett.

Visszajelzésként hallottam, amikor válaszként a rádióban elhangzott, hogy „engedjék be a buszt!”. Körülbelül 10‒15 másodperc telt el, amikor az útlevélkezelő fülkéknél szolgálatot teljesítő hivatásosok szolgálati rádióján a következő közlést, illetőleg parancsot hallottam: „állítsátok meg a buszt, kitörés!”. Néhány másodperc múlva emlékezetem szerint 3 rövid sorozatot hallottam, majd súrlódó, csörömpölő hangot észleltem. Ebből arra következtettem – beleértve a rádión elhangzott parancsot is –, hogy az autóbusz áttörte a forgalmi sávban keresztben elhelyezett akadályokat.

Későbbi időpontban szereztem tudomás arról, hogy a diplomata rendszámú autóbusz, áttörve a határsorompót, Ausztria területére hatolt át.

Az előttem felmutatott fényképek közöl a 3-as számú fényképen lévő személyben ismerem fel azt az autóbuszvezetőt, aki az elmondottak szerint 6 óra után néhány perccel elhaladt mellettem szolgálati helyemen.

Közlésre tudomásul veszem, hogy a fényképen lévő személyt Pintér Szabolcs honvédnek hívják.

Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, az vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért alírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Kardos László főhadnagy                    Daróczi Károly határőr (tanú)

Készült: 2 példányban 3 lap

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (122–124. o.) –Gépelt eredeti.

 

8.

K. Gyula határőr tanúvallomásának jegyzőkönyve

Hegyeshalom, 1980. április 10.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást és a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést megértettem. A hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani:

1979. március 20-án vonultam be sorkatonai szolgálatra Csornára, ahol 3 hónapos útlevélkezelői kiképzést kaptam. Onnan vezényeltek július 23-án a Magyaróvári FEP-század[83] állományába. Azóta is itt teljesítek szolgálatot.

1980. március 25-én 22 órakor léptem szolgalatba K. Zoltán határőrtársammal együtt. Járőrszolgálatot láttunk el a FEP területén lévő, a belépő sorompó mellett elhelyezett 2-es számú őrgombánál.

Március 26-án 06.00 után pár perccel én fent tartózkodtam az őrgombában. Mivel nagyon vártuk már a váltást, így pontosan meg tudom mondani, hogy 6 óra 5 perckor jelentkezett egy diplomata rendszámú panorámás Ikarus autóbusz belépésre. A beléptető sorompó előtt körülbelül 8 méterre állt meg. Mivel a szolgálati szabályzatunk előírja, hogy a diplomata rendszámú gépkocsi soronkívüliséget élvez, én a szolgálati rádión keresztül azonnal jeleztem az útlevélkezelők felé, hogy egy ilyen jellegű autóbusz érkezett. Parancsot kaptam, hogy engedjem be a FEP területére az Ikarus autóbuszt. Én a kezelőgombbal felemeltem a sorompót és hátrafordultam megnézni, hogy az útlevélkezelő elindult-e fogadni az autóbuszt.

E pillanatban haladt el a hátam mögött az autóbusz. Ezért nem figyelhettem meg az autóbusz vezetőjét, és így személyleírást sem adhatok róla. Járőrtársam az őrgombától körülbelül 8 méterre állhatott a FEP területén, és megítélésem szerint a távolság miatt és a sűrű köd végett a vezetőt ő sem láthatta.

Az elhaladás után az autóbuszt csak igen rövid ideig láttam, mert a fent említett köd miatt nagyon gyorsan eltűnt a szemem elől. Közbevetőleg szeretném megjegyezni, hogy amikor az autóbusz belépésre jelentkezett, azt láttam, hogy a lámpái nem égnek.

A szolgálati rádión keresztül hallottam, hogy az útlevélkezelők a panorámás autóbuszt megállásra szólítják fel. Ez a felszóllítás még egyszer elhangzott. Rögtön ezután hallottam, hogy az útlevélkezelők egyike utasítást ad az 1-es számú őrgomba őrszemélyzetének. Emlékezetem szerint a következő szavakat használta: „Állítsák meg a buszt!”. Ezt még egyszer megismételte. Utána a „Vigyázat! Gépkocsikitörés!” parancsot adta ki. Én a parancs kiadása után robajt és utána egyes és sorozatlövéseket hallottam. A nagy csattanásból arra következtettem, hogy az autóbusz nagy erővel [neki]mehetett valaminek.

Csak a váltás megtörténte után szereztem tudomást arról, hogy a diplomata rendszámú autóbusz áttörte a határsorompót és áthajtott osztrák területre.

Az üggyel kapcsolatban mást elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, az vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Készítette: Dr. Szekszárdi Sándor zászlós                 K. Gyula határőr tanú

Készült: 2 példány 3 lap

Gépelte: L. J.

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9.-V-162.153. (125–127. o.) – Gépelt eredeti.

 

9.

T. József határőr tanúvallomásának jegyzőkönyve

Hegyeshalom, 1980. április 10.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást, valamint a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést megértettem. A hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani:

1978. október 03-án vonultam be sorkatonai szolgalatra a BM Határőrséghez. Jelenlegi szolgálati helyemen 1979 januárja óta teljesítek szolgálatot.

1980. március 25-én 22 órától 26-án 06.00-ig voltam szolgálatba a hegyeshalmi FEP területén az 1-es számú őrhelyen, közvetlenül az osztrák–magyar határsorompónál. Az őrhelyen én voltam a járőrparancsnok. Járőrtársaim T. Tamás határőr és J. Pál határőr voltak.

26-án 06.00-kor a váltás késett, és közvetlenül 6 óra után néhány perccel a parancsnoki épület előtt lévő kezelőfülkék irányából hangos kiabálásra lettem figyelmes. A következőket hallottam: „fogjátok meg a buszt, gépjármű kitörés!”. Ez alkalommal én és T. határőr járőrtársam az éles határszakaszon a belépő sorompónál tartózkodtunk. Jámbor határőr járőrtárs a mellettünk lévő őrgombában tartózkodott ez alkalommal. A kiabálást követően néhány másodperc múlva Jámbor határőr lekiáltott a toronyból, hogy rádión a következő parancs érkezett: „gépjárműkitörés!”.

Én ekkor még gépjárművet nem észleltem, mivel a FEP területén a nagy köd miatt csak 8‒10 méterre lehetett ellátni. A parancs elhangzása után a kezelőfülkék irányából erős motorzúgást hallottam, továbbá azt, hogy a kilépő sávon keresztben elhelyezett kerti padokat feltehetően a kitörni szándékozó jármű áttörte. Rövid idő múlva a ködből előbukkant – a kamionsávon – egy Ikarus típusú panorámás autóbusz, és a tőlünk körülbelül 8 méter távolságban az úton keresztben elhelyezett beton virágtartót maga előtt tolva körülbelül 40‒50 kilométer/óra sebességgel szemben haladt velünk a határsorompó irányába. Ezt megelőzően a „gépjárműkitörés!” parancs elhangzásakor én és járőrtársam kibiztosítottuk és csőre töltöttük fegyverünket. Ahogy az autóbusz a ködből előbukkant, parancsot adtam a járőrtársamnak és mindketten célzott lövéseket adtunk le az autóbusz vezetőjére, illetőleg a gépjármű bal első kerekére. Én három egyes lövést, járőrtársam pedig két rövid sorozatot lőttem, illetve lőtt a buszra.

A lövés pillanatában én csak az autóbuszvezető körvonalait láttam, hogy a járművön más is tartózkodott-e, azt nem tudom. Személyleírást az autóbusz vezetőjéről adni nem tudok. A köd és az idő rövidsége miatt, valamint azért, mert az autóbusz nagy sebességgel haladt el mellettünk, a lövedékek találati helyeit az autóbuszon nem észleltem. Mindez néhány másodperc alatt játszódott le, és az autóbusz a már említett körülbelül 40‒50 kilométer/óra sebességgel áttörte a határsorompót és osztrák területen a ködben eltűnt a szemünk elől.

Kérdésre válaszolva kijelentem, hogy a fegyverhasználat alkalmával járőrtársam, Török határőr kissé mögöttem, oldalt, körülbelül 1 méterre állt tőlem.

Mindaddig tüzeltünk az autóbuszra, amíg az a sorompót áttörve osztrák területre nem ért. Ekkor már a szolgálati szabályzat értelmében tilos volt lőnünk. Ennek megfelelően a tüzelést beszüntettük.

A kitörést követően őrhelyünkre futva érkezett két hivatásos tiszthelyettes. Azonban a továbbiakban már intézkedni nem volt módunkban.

Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, az vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Kardos László főhadnagy              T. József határőr (tanú)

Készült: 2 példány 3 lap

Gépelte: L. J.

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (132–134. o.) – Gépelt eredeti.

 

10.

T. Tamás határőr tanúvallomásának jegyzőkönyve

Hegyeshalom, 1980. április 22.

 

Törvényes jogaimra való kioktatást, valamint a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést megértettem. A hozzám intézett kérdésekre az alábbiakat tudom elmondani:

1979. július 31-én vonultam be sorkatonai szolgalatra a BM Határőrséghez. Jelenlegi szolgálati helyemen 1979. november 10-e óta teljesítek szolgalatot.

1980. március 25-én 22 órától 26-án 06.00 óráig voltam szolgálatban a hegyeshalmi FEP területén az 1-es számú őrhelyen, közvetlenül az osztrák–magyar határsorompónál. Az őrhelyen hárman teljesítettünk ez időben szolgálatot. Járőrparancsnokom T. József határőr volt. Járőrtársam J. Pál határőr.

26-án a szolgálati időnk lejártakor, 6 órakor a váltás még nem érkezett meg, de ez máskor is előfordult. Néhány perccel 6 óra után a vámház előtt lévő kezelőfülkék irányából kiabálásra lettem figyelmes. Emlékezetem szerint a következőket hallottam: „Fogják meg a buszt! Fogják meg a buszt, buszkitörés!”.

A vámház irányába tekintve ekkor még semmit nem láttam, mivel a kérdéses időpontban a FEP területén a sűrű köd miatt csak körülbelül 10‒15 méterre lehetett látni. A kiabáláskor én a járőrparancsnokommal, T. József határőrrel a sorompónál lévő őrgomba alatt tartózkodtunk. [!] Az őrgombába J. Pál határőr tartotta rádión a kapcsolatot az ügyeletes tiszttel, és ő kezelte a sorompót.

A kiabálást követően néhány másodperc múlva a vámház irányából olyan zajokat hallottunk, illetve hallottam, amelyből arra következtettem, hogy a kamionsávon az úton keresztben elhelyezett kerti padokat, valamint kő virágtartókat valamilyen jármű áttörhette. Ezek az akadályok azért lettek elhelyezve az úton keresztbe, hogy illetéktelenül jármű ne közelíthesse meg a sorompót. Az őrhelyünktől a vámház irányába, az úton keresztben elhelyezett kővirágtartó akadályok körülbelül 40 méterre lehettek tőlünk, míg a kerti padokból képzett útakadály körülbelül 60 méterre. Az akadályok áttörésére következtetve ezzel egyidőben erős motorzúgást is hallottam. Néhány másodperc múlva a ködből előbukkant egy piros színű panorámás Ikarus típusú autóbusz. Az még föltűnt nekem, hogy az autóbusz első lámpái nem égtek.

A rövid idő alatt csak azt tudtam megfigyelni, hogy a buszban a vezetőn kívül más nem tartózkodott. Az idő rövidsége miatt az autóbuszvezetőről személyleírást nem tudok adni.

Amikor az autóbuszt megpillantottuk járőrparancsnokommal, ő azonnal tűzparancsot adott, majd ezt követően kibiztosítottuk fegyverünket, csőre töltöttük és mindketten lövéseket adtunk le az autóbusz vezetőjére, illetőleg a jármű bal első kerekére. Utólag, a fegyverellenőrzés során tudtam meg, hogy én 5 lövést adtam le, a járőrparancsnokom pedig hármat. Én arra emlékszem, hogy az első lövéseket a busz bal első kerekére adtam le, majd amikor közvetlenül mellénk ért az autóbusz, a vezetőre irányoztam [!] a fegyveremet és adtam le rá a lövéseket. A tüzelést mindketten egy időben kezdtük meg, és ekkor az autóbusz tőlünk körülbelül 10‒15 méterre lehetett, pontosan akkor, amikor a ködből előbukkant. Megítélésem szerint az autóbusz sebessége 60‒70 kilométer/óra lehetett, és ezzel a sebességgel törte át a mellettünk lévő 1-es számú határsorompót. A sorompó áttörésekor a tüzelést beszüntettük, mivel ekkor az érvénybe[n] lévő szabályok értelmében a fegyverhasználat már tilos volt.

Azt még megfigyeltem, hogy az első lövések leadásakor az autóbusz vezetője szorosan ráhajolt a kormányra.

Mindaz, amit elmondtam, tehát amikor az autóbuszt megpillantottuk és a határsorompót áttörve már osztrák területen a szemünk elől eltűnt, néhány másodperc telhetett el, [!] éppen ezért egyéb intézkedést foganatosítani nem tudtunk.

Még azt meg tudtam figyelni a rövid idő ellenére, hogy az autóbusz az első lökhárító alatti részével maga előtt tolt egy kő virágtartót, amit a sorompón áttörve már osztrák területen egy útkanyarban jobb oldalra kilökött.

Azt nem észleltem, hogy az általunk leadott lövések hol találták el az autóbuszt, csak később, amikor az osztrákok visszaadták a járművet, akkor értesültem róla, hogy az első szélvédőn, valamint a bal oldali, vezető melletti ablakon érték találatok az autóbuszt.

A fegyverhasználat alkalmával a járőrparancsnokom, T. József határőr az egyes számú határsorompótól – amelyen az áttörés történt – körülbelül 8‒10 méterre állt az út szélén, én pedig mögötte 2 méterre, kissé oldalt a vámház irányába. A kitörés után a helyszínre futva érkezett 2 hivatásos tiszthelyettes, azonban intézkedésre már nem volt sem nekik, sem nekünk lehetőségünk.

Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudok. A jegyzőkönyvet elolvastam, az vallomásomat az igazságnak megfelelően tartalmazza, ezért aláírásommal hitelesítem.

 

Felvette: Dr. Kardos László főhadnagy                                T. Tamás határőr (tanú)

Készült: 2 példány 4 lap

Gépelte: L. J.

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (155–158. o.) – Gépelt eredeti.

 

11.

Benkei András belügyminiszter átirata Puja Frigyes külügyminiszternek

Budapest, 1980. április 3.

 

 

Puja Frigyes[84] elvtársnak                                                                              Szigorúan titkos!

külügyminiszter                                            

Budapest

Kedves Puja Elvtárs!

 

A Szovjet Nagykövetség tulajdonát képező autóbusz eltulajdonításáról és a gépkocsival elkövetett határkitörés vizsgálatáról készült feljegyzést mellékelten felterjesztem.

(A feljegyzést dr. Korom Mihály,[85] Lázár György,[86] Gyenes András[87] és Borbándi János[88] elvtársaknak felterjesztettem.)[89]

 

Budapest, 1980. április 3.[90]                                                               Elvtársi üdvözlettel:

Melléklet: 4 lap                                                                                 Benkei András[91]

 

Melléklet

A Belügyminisztérium tájékoztató feljegyzése a Külügyminisztérium számára a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszának eltulajdonításáról

Budapest, 1980. április 1.

 

Szigorúan titkos!

Feljegyzés

 

A Szovjet Nagykövetség tulajdonát képező autóbusz 1980. március 25-én éjszaka történt eltulajdonításával és a gépkocsival március 26-án 06.07 órakor elkövetett határkitöréssel kapcsolatosan lefolytatott vizsgálat eddigi tapasztalatai a következőkben összegezhetők:

A Szovjetunió Nagykövetségénél szolgálatot teljesítő G. Benedek László rendőr szakaszvezető és K. Lajos rendőr tizedes március 26-án 02.00 órakor észlelte, hogy a nagykövetség udvarán parkoló Ikarus autóbusz motorját beindították és azt mintegy 8-10 percig járatták.[92] G. szakaszvezető – aki az esemény időpontjában a Bajza utca és a Lendvai utca kereszteződésénél tartózkodott – a kerítésen, illetve a Lendvai utcai gépkocsibejárati kapun át behatolást nem tapasztalt. Azt látta, hogy az autóbusz hátrafelé menetben kitolat az utcára és eközben a kapu bal szárnyán lévő kilincs a jármű oldalát megsértette. A szolgálatot teljesítő rendőr az eseménynek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mivel a busz késő esti, éjszakai mozgása az elmúlt időszakban rendszeres volt.[93]

A nagykövetség előtt szolgálatot teljesítő rendőrök (kormányőrök) feladata a külső őrizet, a nagykövetség környezetében a közrend és a közbiztonság fenntartása, a külső erőszakos behatolások megakadályozása, illetve a nagykövetség ügyeleti szolgálatának kérésére rendőri intézkedések foganatosítása.

A biztonság fokozása érdekében az 1978. évben a nagykövetség rezidenciájánál, a nagykövetség és a konzulátus épületénél a BM Kormányőrség részvételével őrzéstechnikai eszközök kerültek felszerelésre – 10 darab jelzőérzékelő a követség ügyeletén lévő 5 darab vonalas jelzőközponttal –, amelyek az épületekbe való behatolást a követség belbiztonsági szolgálatának külön is jelzik.

A szolgálatot teljesítő rendőrök feladatkörébe nem tartozik a személyi beléptetés, a kerítésen belüli terület és az ott tartózkodó személyek ellenőrzése. Ilyen igényt a követség illetékesei a Belügyminisztériumhoz soha nem terjesztettek elő.

A Kormányőrség részéről lefolytatott parancsnoki vizsgálat megállapította, hogy G. László rendőr szakaszvezető feladatát a szolgálati utasításban meghatározottak szerint teljesítette. Figyelemmel arra, hogy erőszakos behatolást nem észlelt, az esemény bekövetkezéséért felelősség nem terheli.

A Szovjet Nagykövetség területéről eltulajdonított DT-87-08 forgalmi rendszámú Ikarus típusú autóbusz 1980. március 26-án 06.07 órakor a hegyeshalmi FEP működési területén jelentkezett kilépésre.[94] Az autóbusz a közúti határátkelőhely tehergépjárművek számára kijelölt útvonalon érkezett a 2. számú őrtorony előtt álló sorompóhoz, ahol K. Gyula határőr járőrparancsnok és K. Zoltán határőr járőrtárs teljesített szolgálatot. A járőrparancsnok, miután meggyőződött arról, hogy diplomata rendszámú autóbusz érkezett, erről jelentést tett T. László százados, közúti ügyeletesnek, aki feladatot adott részére, hogy nyissa fel a sorompót és engedje be a járművet.[95]

A várakozási területen tartózkodó útlevélkezelők megállást jelző intését az autóbusz vezetője bal karjának lefelé történő intésével visszaigazolta, amiből arra lehetett következtetni, hogy a gépkocsi megáll. A lassú menetben haladó autóbusz vezetője azonban gázt adott és tovább hajtott.

A gépkocsival történő kitörési szándékot felismerve, N. Lajos főtörzsőrmester kétszeri hangos kiáltással adott vezényszavakat: „Gépkocsi kitörés!”, „Tűz!”. Ezzel egyidőben Fehér Antal őrmester rádión közölte a „Gépkocsi kitörés, Tűz!” parancsot az 1. számú toronynál szolgálatot teljesítő járőrök részére. Ez idő alatt a személy az autóbuszt felgyorsítva tovább haladt és áttörte a terelésére szolgáló objektumtárgyakat, majd az azoktól mintegy 130 méterre lévő, szintén akadályoztatást célzó – betonból készült – virágtartókat is. Ezt követően a további mintegy 43 méter távolságban lévő lezárt sorompó felé hajtott, és azt áttörve Ausztriába jutott. Az esemény időszakában a közúti átkelőhelyen 1 darab belépő személygépkocsi tartózkodott.

Az esemény kivizsgálására helyszínre küldött bizottság a kerületparancsnoksággal és a győri Katonai Ügyészséggel közösen megállapította, hogy a hegyeshalmi kilépőnél szolgálatot teljesítő határőrizeti szervek az utasításokat betartva mindvégig helyesen jártak el. A járőrök – a meglehetősen ködös időjárás miatt – az őrtoronytól mintegy 17 méter távolságra látták meg a közeledő autóbuszt, és elhaladása közben a járőrparancsnok 3, a járőrtárs 5 lövést adott le, amelynek következtében a gépkocsi vezetőfülkéjén, valamint a szélvédő üvegén 7 darab lövedék-becsapódás keletkezett. A fegyverhasználat során lövedék osztrák területre nem hatolt át; az osztrák fél a tárgyalás során ezt tényként megerősítette.[96]

A sorompó mint akadály az autóbusz által azért volt leküzdhető, mert a sorompó tartóoszlopai 1973-ban a Tiszai Vegyikombinátba engedéllyel szállított nagyobb gépek áthaladása miatt több ízben átvágásra került[ek], ezáltal a hegesztett anyag tartó szilárdsága csökkent értékűvé vált, ami speciális műszaki vizsgálat nélkül nem volt észlelhető. (A sorompók ideiglenes átvágása engedélyezésének körülményei, valamint annak felderítése, hogy a teljes helyreállítás miért maradt el, további vizsgálatot igényel.)[97]

Az autóbuszt március 26-án 12.45 órakor Bárány Imre ezredes – elismervény ellenében – a nickelsdorfi[98] közúti határátkelőhelyen átvette. A DT-87-08-as forgalmi rendszámú, Ikarus típusú autóbuszt, a forgalmi engedélyt, valamint az autóbuszhoz tartozó 5 darab kulcsot a Hegyeshalmi Forgalomellenőrző Pontra visszaszállították. Az átvétel idején lefolytatott beszélgetés során kaptunk olyan – nem hivatalos információt –, hogy az illető autóbuszvezető Pest környéki sorkatona.

A későbbiek során megállapítást nyert, hogy a személy azonos Pintér Szabolcs (1957, Bakonyi Zsuzsanna) honvéddel, aki az MN 2. KAFÉV alakulattól szökött meg.

A lefolytatott parancsnoki és katonai ügyészi vizsgálat eddigi tapasztalatai szerint az autóbusznak a Szovjet Nagykövetség területéről történő eltulajdonításával, hasonlóképpen, mint a határátkelőhelyen történt erőszakos kitöréssel kapcsolatosan sem a Kormányőrség, sem a Határőrség beosztottainál szolgálati mulasztás felelőssége nem állapítható meg. Mindkét területen a személyi állomány az utasításokban előirt feladatait alaposan ismeri, és azokat fegyelmezetten betartva hajtotta végre az intézkedéseit.

Figyelemmel arra, hogy Pavlov nagykövet elvtárs értesülései több vonatkozásban eltérőek a lefolytatott vizsgálat megállapításaitól, a helyzet pontosabb tisztázása érdekében további intézkedéseket javasolunk:

A behatolás időpontjának, módszerének és az elkövetők számának további pontosítása érdekében a Szovjet Nagykövetség egyetértése esetén a bűnügyi nyomozás elrendelése, a szakértői vizsgálat lefolytatása megfelelő biztosítékot nyújthat az esemény teljeskörű felderítéséhez.

A nagykövet elvtárs közlésének megfelelően a szolgálatot teljesítő rendőr ténylegesen nem tett kísérletet arra, hogy az udvarról kihajtó autóbuszt megállítsa és a rajtalévő személyt (személyeket) igazoltassa. Ez valóban így van. Ha megteszi, jogsértést követett volna el. A nagykövetségek helyiségei, területe, berendezései, közlekedési eszközei mentesek a fogadó állam hatósági közegei kutatási intézkedései alól; kivéve, ha azt a képviselet vezetője kéri, vagy ahhoz előzetesen hozzájárul. Természetesen amennyiben a nagykövet elvtárs részéről ilyen igény jelentkezik – a nagykövetség területére az éjszakai órákban be-, illetve onnan kilépő személyek vagy gépkocsik ellenőrzésére – és erre a szolgálatos rendőreink felhatalmazást kapnak, úgy ezt a jövőben készségesen teljesítjük.

Az eltérő megállapítás miatt hasonló pontosítást javasolunk Pavlov elvtárs másik felvetésével kapcsolatosan is, mely szerint: „…a magyar féltől ezideig semmilyen hivatalos közlést nem kaptak az ügyről és az ezzel kapcsolatban foganatosított intézkedésekről, érdeklődésük ellenére sem.” Ismereteink szerint ugyanis 26-án a délelőtti órákban – tehát néhány órával a cselekmény elkövetése után – Dani Imre rendőr alezredes, a Kormányőrség parancsnokának helyettese személyesen megjelent a nagykövetségen és ott Votrin Szergej Ivanovics konzuli osztályvezető és Szergej Mikolján első titkár elvtársakkal közösen végigjárták a területet és megszemlélték a helyszínt. Ez alkalommal együttesen megállapították, hogy az udvari kapubejáraton a zár nagyon elhasználódott, azt bárki egyetlen mozdulattal ki tudja nyitni. Megállapították azt is, hogy a kapun nem láthatók erőszakos behatolásra utaló nyomok. Ez alkalommal volt szó arról is, hogy az udvaron elhelyezett feltöltött benzinkút biztonsági okokból ugyancsak fokozott figyelmet igényel. A helyszín bejárása során mind a magyar, mind a szovjet részről résztvevő elvtársak a helyzet megítélésében egyetértettek, és ezután a Belügyminisztérium illetékes parancsnokságai, a Kormányőrség és Határőrség megkezdték a vizsgálatokat.

Az autóbusz-eltulajdonítással kapcsolatos eseményekkel összefüggésben – más vezetők kongresszusi távolléte miatt[99] – Ladvánszky Károly rendőr vezérőrnagy, miniszterhelyettes[100] elvtárs március 27-én megbeszélést folytatott N. A. Koszov vezérőrnagy[101] elvtárssal. A beszélgetés során kölcsönösen egyetértettek abban, hogy az esemény tisztázását mindkét részről tovább kell folytatni. Koszov elvtárs közölte, hogy a szovjet elvtársak részéről is folyik az ügy vizsgálata. Megállapodtak abban, hogy a szovjet elvtársak a saját részükről, mi pedig a Belügyminisztérium részéről igyekszünk mind teljesebben felderíteni a történteket.

 

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-1981-00519/1981. (140. doboz) – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügy, Külügyminisztérium, TÜK-iratok. – Gépelt eredeti.

 

 

12.

Hegedüs László rendőr ezredesnek, a Belügyminisztérium III/IV-7. Osztálya vezetőjének összefoglaló jelentése a Hegyeshalmon 1980. március 26-án elkövetett határkitörésről

Budapest, 1980. április 30.

 

Belügyminisztérium                                                   Szigorúan titkos!

III/IV–7/c. Alosztály                                                 1. számú példány

Iktatószám: 164–80/80

 

Tárgy: A hegyeshalmi FEP közúti kilépőn történt gépkocsikitörésről megállapított adatokról

 

Jelentés

Győr, 1980. április 30-án

 

Jelentem, az 1980. március 26-án Pintér Szabolcs – Győr, 1957. 05. 08.[102] Bakonyi Zsuzsanna – honvéd részéről a hegyeshalmi FEP közúti kilépőn erőszakos módon elkövetett külföldre szökéssel összefüggésben a bűncselekmény elkövetését elősegítő körülményeket operatív erők és eszközök felhasználásával ellenőrizzük, pontosítjuk, a BM III/l-c. alosztály bizonyító eljárását aktívan segítjük.

„Mecsek” fedőnevű TMT,[103] „Tölgyesi” fedőnevű TMB[104] és A. I. „társadalmi” kapcsolat foglalkoztatásával, kikérdezésével tudomásunkra jutott információk, a kerületparancsnok által létrehozott bizottság megállapításai, a területtartó operatív tiszt elemző, értékelő munkája megerősítik azon korábbi adatainkat, miszerint a Hegyeshalom FEP közúton lévő kilépő sorompó az 1970–1975. években több esetben átvágásra került.

A FEP közúti kilépő épülete és teljes műszaki berendezése az 1969. évtől a vámszervek kezelésében van. Az 1970–75. években az olefinprogram keretében a Nehézipari Minisztérium kérésére a BM Határőrség Országos Parancsnokság és a Vámőrség Országos Parancsnokság hozzájárulásával a közúti átkelő kilépő sorompótartó bakja lánghegesztővel több esetben levágásra került, mert a Tiszai Vegyikombinát részére az NSZK-ból közúton érkezett nagy terjedelmű szállítmányait csak ilyen módon tudták behozni az ország területére. A hegesztések végrehajtását az akkori FEP-parancsnok, Válóczi András – Abony, 1929. 04. 16. Módi Teréz – nyugállományú határőr alezredes[105] tudtával, a szállítmányozási vállalat anyagi fedezetével Bajcsai János – Tiszabogdány, 1942. 05. 29. Taubert Anna – MÁV-alkalmazott, Hegyeshalom, Dózsa György u. 2. szám alatti lakos ‒ hajtotta végre Gyimesi Sándor MÁV-alkalmazott, rajkai lakos segítségével. Az 1975–76. években a sorompóval összegfüggő hegesztési munkálatokat – a vámszervek kérése alapján – Hajba József – Hegyeshalom, 1929. 11. 29. Tóbiás Margit –. Hegyeshalom, Szövetkezet u. 7. szám alatti lakos is végrehajtott.

A szállítmányok egy folyamatot képeztek, így a tartóoszlop levágása, majd ideiglenes jelleggel, ponthegesztéssel történő visszahelyezése körülbelül 10‒15 esetben megismétlődött. A szállítások befejezésének pontos időpontjára adatokat megállapítani nem tudtunk. Ellenőrzött információk szerint az 1975. évben a Tiszai Vegyikombinát vezetése Budapesten a Pilvax étteremben a szállításban résztvevők és azt elősegítők részére fogadást rendezett. A fogadásra meghívott Válóczi András nyugalmazott határőr alezredes a „Vegyipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapott, Zádori István határőr százados – akkori FEP-századparancsnok – pénzjutalomban részesült.

A kerületparancsnokságon és a hegyeshalmi forgalomellenőrző ponton előtalált és tanulmányozott jegyzetfüzetek, a közúti ügyeletes tisztek napi jelentési füzeteinek tartalma azt bizonyítja, hogy 1976-tól a kérdéses sorompó több esetben szerepeltetve van, mint ami megrongálódott. Több alkalommal a kilépő kamiongépkocsik eltörték, esetleg a hegesztésnél megpattant. Például:

‒ 1976. 07. 07-i napi jelentésben „20.40 órakor az YD-13-14 forgalmi rendszámú tehergépkocsival kilépésre jelentkezett E. Sz. József, aki a kilépő sorompónak hajtott és azt eltörte”.

‒ 1977. 12. 16-i napi jelentés szerint „a BG-65-92 [rendszámú] bolgár kamion a kilépő sorompót, illetve a tartóoszlopot kitörte”.

- 1978. 02. 03-i napi jelentésben „a kilépő kamion a sorompóbak belső oldalát a hegesztésnél letörte” stb.

A szolgálatok jelentéseire, az ellenőrzések tapasztalataira érdemleges parancsnoki intézkedések nem lettek kiadva, azon túl, hogy a vámszervek tájékoztatást kaptak.

A fenti körülmények feltétlen elősegítették a kilépő sorompó mint akadály 1980. március 26-án Pintér által történt leküzdését, ugyanis az anyagba történő többszöri beavatkozás[ok] a sorompó ellenállóképességét jelentősen gyengítették. Az ideiglenes jellegű ponthegesztéssel történő visszahelyezés szintén befolyásolta az anyag szilárdságát. A szállítások befejezése után a sorompó végleges rögzítésére, esetleges kicserélésére intézkedés nem történt. Szakértők megállapítása szerint a szakszerűtlen hegesztés külsőleg nem volt észlelhető.

A végrehajtott elemző, értékelő munkánk során olyan adatokat, információkat nem tudtunk megállapítani, melyek arra utalnának, hogy a bűncselekményt elkövető Pintér Szabolcs volt honvédnak ismeretei lettek volna a közúti kilépőn lévő sorompók műszaki állapotáról, azok szilárdságáról, leküzdhetőségéről.

Jelentem, hogy a hegyeshalmi FEP-parancsnokság a közúti kilépőhelyre az erőszakos gépkocsi-kitörések megakadályozására jóváhagyott, begyakorlott tervekkel rendelkeznek. [!] A tervekben ki van dolgozva, hogy előzetes bejelentés [esetén] vagy váratlan helyzetben kinek mi a feladata.

A közúti határátkelőhely forgalmi rendjének és az érvényben lévő terveknek ismeretében bizonyítottan megállapítható, hogy a Pintér volt honvéd által vezetett DT forgalmi rendszámmal ellátott autóbusz sorompó közé való beengedése, besorolása szabályosan történt.

Az átkelőhelyen belül, a kilépő útvonalakon padok és beton virágtartók elhelyezésével törési vonalak vannak kiképezve abból a célból, hogy erőszakos kitörés esetén a parancskiadás és a megakadályozást hivatott felkészülési időt hosszabbítsák. [!] A helyszín egyértelműen bizonyítja, hogy a bűncselekményt elkövető Pintér volt honvéd a padokat és virágtartókat ki tudta volna kerülni, de valószínűnek tartjuk, hogy ezt azért nem tette, mert a látási viszonyok – sűrű köd – ebben befolyásolták, egyben időt akart nyerni a cselekmény elkövetéséhez.

A közúti kilépő 1. számú őrhelyén szolgálatot teljesítő járőrök jogos fegyverhasználatát a Győri Katonai Ügyészség a helyszíni szemle és tanúkihallgatások végrehajtásával megállapította. Az l. számú őrhelyen körbeüvegezett gombában szolgálatot teljesítő sorállományú határőr a fegyverét a váratlanság és az idő rövidsége miatt nem tudta használni. Ezen járőrnek az intézkedési tervben feladata, hogy az általa kezelt négy sorompót azonnal leengedi, majd fegyverhasználattal meg kell akadályoznia a kitörést.

A bekövetkezett rendkívüli eseménnyel kapcsolatos adatok, információk elemzése, értékelése azt bizonyítja, hogy az intézkedési tervek a diplomáciai testületek gépkocsijaival utazók esetleges gépkocsi-kitöréseinek megakadályozásával nem foglalkozik. [!] A járőrök részére kidolgozott és meghatározott lőirányok kétségesek, a tüzelési sávokban nagy forgalom esetén a be- vagy kilépésre várakozókat veszélyezteti, [!] vagy pedig határrendsértést követnek el azzal, hogy átlőnek Ausztria területére.

A rendelkezésünkre álló információk alapján megállapítható, hogy a szállítás befejezését követően – attól függetlenül, hogy az épületek és a berendezések a vámszervek kezelésében vannak – a kilépő sorompó végleges rögzítésének vagy kicserélésének elmulasztásáért felelős az adott időszakban FEP-parancsnoki beosztást ellátó Válóczi András nyugalmazott határőr alezredes.[106] Felelős Póder Pál határőr őrnagy is, aki 1977. június 1-től a hegyeshalmi FEP-parancsnoki beosztást tölti be, mely időtől három esetben kapott intézkedést igénylő jelentést az ügyeletes tisztektől a sorompó állapotáról, azonban célszerű intézkedés nem következett be.

A rendkívüli esemény tapasztalatai alapján feladatunk, hogy a forgalomellenőrző pontokon foglalkoztatott szervezett hírforrások foglalkoztatásával [!] az átkelőhelyek berendezéseinek, a biztonságot szolgáló eszközeinek állagáról, műszaki állapotáról, megbízhatóságáról folyamatosan tájékozódjunk, szükség esetén a hiányosságok megszüntetése érdekében kezdeményezéseket dolgozzunk ki. [!]

Figyelembe véve, hogy a BM III/1-c. Alosztály a vizsgálatot még nem fejezte be, így az igénynek és lehetőségeinknek megfelelően segítjük a vizsgálat munkáját.

Javasoljuk, hogy a BM Határőrség országos parancsnoki vezetése vizsgálja felül az erőszakos kitörések megakadályozására készült terveket.

A sorompók mint beépített akadályok a BM Határőrség kezelésébe[n], de a Vám- és Pénzügyőrség tulajdonába[n] van[nak], az esemény tapasztalatait felhasználva célszerűnek látnánk – a felelősség egyértelművé tétele [érdekében] – [ha] a BM Határőrség és a Vámőrség illetékesei felülvizsgálnák a jelenlegi okmányokat, és a sorompók tulajdonjogát – határvédelmi berendezés –, karbantartását a jelenlegi kezeléssel együtt a Határőrség hatáskörébe [és] ezzel felelősségére [!] átadnák, ezt okmányilag rögzítenék.

 

Hegedüs László                                                                     Petre Balázs

rendőr ezredes osztályvezető[107]                                            rendőr alezredes, alosztályvezető

 

Készült: 4 példány / 4 lap

Készítette: BL/HM-né

 

Kapja:

1. számú példány III/IV–7/c. Alosztály

2. számú példány III/IV-2. Osztály

3. számú példány III/IV-7. Osztály

4. számú példány c. Alosztály

 

Az irat jelzete: HU-ÁBTL-3-1-9.-V-162.153. (283–286. o.) – Gépelt eredeti.

 


[1] Ezúton szeretnék köszönetet mondani Sz. Kovács Évának, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főlevéltárosának és Wilma Buchingernek, az Osztrák Nemzeti Könyvtár főmunkatársának a tanulmány megírásához nyújtott segítségükért.

[2] Az esetre vonatkozó dokumentációt egy operatív nyomozati dosszié és egy vizsgálati dosszié tartalmazza. Lásd az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára 3.1.5.-ös állagának O-17.973. és 3.1.9.-es állagának V-162.153. jelzetű dossziéit.

[3] A „disszidál” és „disszidens” fogalmaknak 1948–1949 után a kommunista kormányzat adott új értelmet az emigrál és emigráns szavak tudatos kerülése céljából, elsősorban a hazájukat elhagyó személyek hűtlenségének megjelölésére, ezen személyek megbélyegzésére. Az 1956. évi forradalom leverése által kiváltott menekülthullám során kivándorló, emigráló személyek stigmatizálására egy ugyancsak dehonesztáló értelmű konnotációt tulajdonítottak neki, a tettük mögötti politikai motiváció és a cselekmény illegális jellegének (szökés) hangsúlyozásával. Az 1970-es, 1980-as évekre a magyar emigránsok is elkezdték magukra alkalmazni ezt a kifejezést, nem érezték benne az erősen pejoratív mellékízt, s ez a szó meghonosodott a magyar emigráció belső frazeológiájában is, ezért bizonyos esetekben magam is ezt használom. A kifejezés jelentéstartamának változásaira lásd Czigány Lóránt: Államosított szavaink átvilágítása, avagy szótáríróink diszkrét bája. Kortárs, 1999. 7. sz. 9–10.

[4] Még korábban, 1976. március 12-től október 27-ig a Kisalföld Autójavító Ipari Szövetkezetnél dolgozott szerelőként, így a járműveket „belülről” is jól kellett ismernie, nem okozhatott számára gondot egy műszaki meghibásodás kijavítása. HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. [Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Operatív dossziék] (105‒107. o.) Hegedüs László rendőr ezredesnek, a BM III/IV-7. Osztálya vezetőjének tájékoztató feljegyzése Tóth Ernő rendőr ezredesnek, a BM III/IV-6. Osztálya vezetőjének. Győr, 1980. március 31.  

[5] Uo. (41–41. o.) Pintér Szabolcs személyes adatlapja. Dátum nélkül.

[6] Uo. (96–97. o.) Nagy Lajos őrnagy, építésvezető, az MN 2. KAFÉV 23. Építésvezetősége parancsnokának tanúvallomása. Budapest, 1980. március 31.

[7] Lásd például HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. [Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Vizsgálati dossziék] (100–102. o.) V. Zoltán honvéd tanúkihallgatási jegyzőkönyve. Budapest, 1980. április 1.; Uo. (103‒105. o.) V. Gyula honvéd tanúkihallgatási jegyzőkönyve. Budapest, 1980. április 1.; Uo. (106–108. o.) V. Imre honvéd tanúkihallgatási jegyzőkönyve. Budapest, 1980. április 2.

[8] HU-ÁBTL-3-1-5.-O-17.973. (135–136. o.) Varga István rendőr alezredesnek, a BM III/IV-6/c. Alosztálya operatív főnyomozójának jelentése. Budapest, 1980. május 7.

[9] Uo. (59–61. o.) Jelentés a Dobó István laktanya I., II., III. és IV. őrhelyén 1980. március 26-án 00:00 és 06:00 között szolgálatot teljesítő honvédekről. Budapest, 1980. március 26.

[10] Uo. (248–252. o.) Szegedi Imre rendőr alezredesnek, a BM III/IV-6/c. Alosztálya vezetőjének jelentése R. L. meghallgatásáról. Budapest, 1981. július 20. A hivatkozott hely: 249. o. Almásneszmély település 1977-ben jött létre Dunaalmás és Neszmély települések egyesítésével.

[11] Uo. (154–157. o.) Zsótér Sándor rendőr alezredesnek, a BM III/1-c. Alosztálya vezetőjének feljegyzése. Budapest, 1980. május 21.

[12] Uo. (212–214. o.) A Győr-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság III/II. Osztályának kivonata H. Tibor győri lakos kihallgatási jegyzőkönyvéből. Győr, 1981. január 26.

[13] Uo.

[14] APA = Austria Presse Agentur.

[15] HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-1980-00213/9/1980. (32. doboz) Az APA jelentésének magyar nyelvű leirata. Budapest, 1980. március 26. [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügyminisztérium, TÜK iratok].

[16] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (7–8. o.) Váradi Gyula százados, katonai ügyész jelentése. Győr, 1980. március 26.

[17] HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-1980-00213/9/1980. (32. doboz) Az APA jelentésének magyar nyelvű leirata. Budapest, 1980. március 26.

[18] Uo. Sáringer Lászlónak, a Külügyminisztérium Igazgatási Főosztálya vezető helyettesének feljegyzése. Budapest, 1980. március 26.

[19] HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (35–37. o.) Makuczi Ottó őrnagy, vezető ügyeletes összefoglaló jelentése. Budapest, 1980. március 26.

[20] HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-1980-00213/9/1980. (32. doboz) Tóth Imre vezérezredes, a BM Határőrség országos parancsnokának tájékoztató feljegyzése Sztankovics Ferenc, a Külügyminisztérium Igazgatási Főosztálya főosztályvezetője számára. Budapest, 1980. március 27.

[21] Igaz, a keresztnevét egyik sem adta meg helyesen, a Die Presse „Szabolso”-t, a Kronenzeitung „Slabolos”-t írt. Hubert Margl: Ungar rast im Kugelhagel über Grenze. Wilde Flucht erst vor Wien gestoppt. Die Presse, 1980. március 27. 12.; Harold Pearson: Ungarischer Soldat raste mit Bus im Kugelhagel über Grenze. Abenteuerliche Flucht in Nickelsdorf. Der Mann in Uniform durchstieß den Schranken und fuhr bis Schwechat. Kronenzeitung, 1980. március 27. 8–9.; Ingrid Gabriel: Mit Vollgas nach Österreich. Ungar stahl in Budapest Autobus und durchbrach beide Schranken. Stopp in Schwechat. Kurier, 1980. március 27. 20.; Bus durchbrach Grenzbalken. Ungar erst nach 58 Kilometern in Schwechat gestoppt. Volksstimme, 1980. március 27. 5.

[22] Az adás szövegének leirata megtalálható: HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (103–104. o.)

[23] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (178. o.) Pintér Szabolcs levele P. J.-nének. Graz, 1980. március 27.

[24] Uo. (304–306. o.) Pintér egyik családtagja, Sz. F. tanúsága szerint ismerősök jöttek hozzájuk, akik elmondták nekik, hogy mit hallottak a Szabad Európa Rádióban. Sz. F. levele Pintér Szabolcsnak. Győr, dátum nélkül.

[25] Orgoványi István: Menekülés a Vasfüggönyön át. Tiltott határátlépések 1945 és 1950 között. Betekintő, 2017. 1. sz. 1–25.

[26] Lásd: A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1965. évi 22. számú törvényerejű rendelete a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 1965. november 18. 564–572. A 22. cikkely: 566.

[27] A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1976. évi 18. számú törvényerejű rendelete a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között Budapesten 1975. évi február hó 25. napján aláírt, a kiadatásról szóló szerződés kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 1976. július 7. 675–680. A 4. cikkelyt lásd: 676.

[28] Lásd: Határőrizeti szabályzat a határőrség sorállománya számára. Belügyminisztérium Határőrség Országos Parancsnoksága, [Budapest], 1977. 166–167.

[29] HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-1980-00213/20/1980. (32. doboz) Tóth Imre tájékoztató jelentése Sztankovics Imrének. Budapest, 1980. május 31.

[30] Az osztrák belügyi szervek két NSZK-állampolgár tanúvallomása alapján azt állították, hogy a magyar határőrök határrendsértést követtek el, ugyanis a két férfit az osztrák felségterületet megsértve kényszerítették visszatérésre a határ magyar oldalára. A határrendsértésre hivatkozva az osztrák fél összehívta a Határeseményeket Kivizsgáló Magyar–Osztrák Bizottság rendkívüli ülését. Uo. 004028/1980. A Határeseményeket Kivizsgáló Magyar–Osztrák Bizottság 22. ülésének jegyzőkönyve. Kismarton, 1980. május 30.

[31] Vlagyimir Jakovlevics Pavlov (1923–1998) pártfunkcionárius, diplomata. 1962–1965 között az SZKP Moszkvai Városi Pártbizottságának titkára, 1965-től 1971-ig másodtitkára. 1971. március 18-tól 1982. január 18-ig budapesti, 1982–1985 között tokiói nagykövet. 1985–1989 között a Szovjetunió Állami Turisztikai Bizottságának elnöke.

[32] Goszudarsztvennaja vlaszty SZSZSZR. Viszsie organi vlasztyi i upravlenyija i ih rukovogyityeli 1923–1991. Isztoriko-biograficseszkij szpravocsnyik. Szoszt. Vlagyimir Ivkin. Moszkva, 1999, 457.

[33] HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (143–144. o.) Wéber Gyula ezredesnek, a BM III/1. Osztálya vezetőjének átirata Szabó Pál őrnagynak, a BM III/II-11/b. Alosztálya vezetőjének. Budapest, 1980. május 15.

[34] Uo. (163–164. o.) Varga István rendőr alezredesnek, a BM III/IV-6/c. Alosztálya operatív főnyomozójának értékelése „Leskó József” fedőnevű titkos megbízott 1980. június 19-i jelentéséhez. Budapest, 1980. június 21. Egy másik iratból kiderül, hogy ez a nagykövetség „készenléti busza” volt. HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (7–8. o.) Varga Gyula százados, győri katonai ügyész jelentése. Győr, 1980. március 26. Vagyis egyáltalán nem kizárható, hogy szabályszerű volt, miszerint nem a garázsban, hanem az udvaron parkolt forgalmi engedéllyel és indítókulccsal.

[35] HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (143–144. o.) Wéber Gyula átirata Szabó Pálnak. Budapest, 1980. május 15.

[36] Uo. (205. o.)  Varga István jelentése. Budapest, 1980. december 18.  

[37] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (338–341. o.) Zsótér Sándor átirata Karasz Lajosnak, a BM állambiztonsági miniszterhelyettesének. Budapest, 1980. május 21.

[38] Uo. (365–367. o.) Takács László ezredes, a Katonai Főügyészség főosztályvezető-helyettese által elkészített vádirat. Budapest, 1980. június 10.

[39] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (368–370. o.) A Budapesti Katonai Bíróság KB II. 021/1980. sz. ítélete. Budapest, 1980. július 10. A Belügyminisztérium Vizsgálati Osztályának határozata értelmében a hatóságok zár alá vették a Pintér család győri házának – a Szabolcs tulajdonrészét képező – egyharmadát. Uo. (53–54. o.) Zsótér Sándor által aláírt határozat a győri családi ház egyharmadnyi tulajdonrészének zár alá vételéről. Budapest, 1980. április 25.

[40] Uo. (227. o.) Varga Györgynek, a Külügyminisztérium Titkársága vezetőjének átirata Wéber Gyulának. Budapest, 1980. május 19. Itt jegyezzük meg, hogy az Ikarus székesfehérvári gyáregységében addigra meg is javították a buszt, felújították a karosszéria sérült részeit, s kicserélték a szélvédőjét.

[41] Uo. (368–370. o.) A Budapesti Katonai Bíróság KB II. 021/1980. sz. ítélete. Budapest, 1980. július 10.

[42] HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (17–18. o.) Tóth Ernő rendőr ezredes határozata. Budapest, 1980. március 31.

[43] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (154–156. o.) P. J.-né tanúvallomásának jegyzőkönyve. Győr, 1980. április 9.

[44] HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (41–42. o.) Pintér Szabolcs statisztikai adatlapja. Budapest, dátum nélkül.

[45] Uo. (105–107. o.) Hegedüs László rendőr ezredes tájékoztató feljegyzése Tóth Ernő rendőr ezredesnek. Győr, 1980. március 31.

[46] Uo.

[47] Uo. (146. o.) 1978. június 15-én, amikor a Soproni Postaigazgatóságon dolgozott, egy ízben jogosulatlanul vett igénybe egy tehergépkocsit, ezért fegyelmi eljárást indítottak ellene, melynek végén „szigorú megrovásban” részesítették. F. János, a Soproni Postaigazgatóság szállítási üzemvezetője tanúvallomásának jegyzőkönyve. Győr, 1980. április 8.

[48] Uo. (49–51. o.) R. Mihály honvéd jelentése. Budapest, 1980. március 27.

[49] Uo. (53–54. o.) V. Zoltán honvéd jelentése. Budapest, 1980. március 26.

[50] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (100–102. o.) V. Zoltán tanúkihallgatásának jegyzőkönyve. Budapest, 1980. április 1.

[51] Uo. (150–151. o.) H. G. tanúkihallgatási jegyzőkönyve. Győr, 1980. április 9.

[52] Ezt több rendőrségi jelentés is egyöntetűen megállapította. Lásd például: HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (105–107. o.) Hegedüs László rendőr ezredes tájékoztató feljegyzése Tóth Ernő rendőr ezredesnek. Győr, 1980. március 31. Uo. (22–23. o.) Varga István összefoglaló jelentése Pintér Szabolcs kapcsolatairól. Budapest, 1980. június 3.

[53] Uo. (41–42. o.) Pintér Szabolcs statisztikai adatlapja. Budapest, dátum nélkül.

[54] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (100–102. o.) V. Zoltán tanúkihallgatásának jegyzőkönyve. Budapest, 1980. április 1.

[55] HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (132–133. o.) Slánic Károly rendőr főhadnagynak, a Győr-Sopron Megyei Rendőr Főkapitányság nyomozójának jelentése P. J.-ről. Győr, 1980. április 21.

[56] Uo. (41–42. o.) Pintér Szabolcs statisztikai adatlapja. Budapest, dátum nélkül.

[57] Uo. (24–26. o.) Varga István összefoglaló jelentése Pintér Szabolcs kapcsolatairól. Budapest, 1980. június 6.

[58] Uo. (208–210. o.) Thomann János századosnak, a BM III/IV.-6/c. Alosztálya felderítési főtisztjének intézkedési terve. Budapest, 1981. január 7.

[59] Uo. (212–214. o.) A Győr-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság III/II. Osztályának kivonata H. Tibor győri lakos kihallgatási jegyzőkönyvéből. Győr, 1981. január 26.

[60] A betyárok és a „betyárság” legjobban körülírt definícióját és szociológiai, etnográfiai jellemzését lásd: Küllős Imola: Betyárok könyve. /Néprajzi kiskönyvtár/. Budapest, 1988.

[61] A BM Vizsgálati Osztályának (III/1) nyomozói eleinte azt feltételezték, hogy Pintér a laktanyát busszal a Váci úton, Vác irányába hagyta el. Ezért meghallgatták a közútrendészet két munkatársát, N. József őrmestert és V. Antal szakaszvezetőt, akik március 25-én este tíztől március 26-án reggel hatig a 2. számú főút Budapestről kivezető szakaszán teljesítettek szolgálatot. Ők azt állították, hogy ebben az időszakban nem észleltek diplomáciai rendszámú buszt sem Budapestről kifelé, sem onnan befelé haladva. HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (116. o.) Szekszárdi Sándor rendőr törzszászlós feljegyzése N. József és V. Antal meghallgatásáról. Budapest, 1980. április 3. Mint később kiderült, Pintér nem is a pesti, hanem a budai oldalon, Szentendre felé hagyta el a fővárost. Lásd HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (212–214. o.) A Győr-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság III/II. Osztályának kivonata H. Tibor győri lakos kihallgatási jegyzőkönyvéből. Győr, 1981. január 26. Igaz, mindennek semmi jelentősége nem volt, hiszen a „trükk” lényege abban rejlett, hogy a diplomáciai rendszámú buszt a magyar hatósági közegek – amennyiben nem kapnak jelzést, hogy lopott gépjárműről van szó – eleve nem tartóztathatják fel, nem kutathatják át, nem nyúlhatnak bele az utasterébe.

[62] HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (207–223. o.) Bartók Lajosné igazságügyi statikai szakértő szakvéleménye. Budapest, 1980. május 10.

[63] A legelső, rutinszerű kihallgatásán például még azt állította, hogy Győrben, hajnali öt órakor ült be a buszba, mert azt üresen és nyitva találta az utcán. Harold Pearson: Ungarischer Soldat raste mit Bus im Kugelhagel über Grenze. Abenteuerliche Flucht in Nickelsdorf Der Mann in Uniform durchstieß den Schranken und fuhr bis Schwechat. Kronenzeitung, 1980. március 27. 8–9.

[64] Kisalföld, 1981. november 27. 6. (Gyászhírek).

[65] Kisalföld, 1991. április 30. 13. (Gyászhírek).

[66] Varga István rendőr alezredes feljegyzése. Budapest, 1980. június 3. HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (22–23. o.)

[67] Az iratok eredeti tagolásán és szövegképén nem változtattam. Szögletes zárójelben három ponttal jelöltem azokat a bekezdéseket vagy mondatrészeket, amelyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kitakart, mert szenzitív adatot tartalmaztak, és ezért a kutatás során sem voltak láthatók. Erre lábjegyzetben külön is felhívtam a figyelmet. Az alacsonyabb beosztású magyar rendőr- és katonatisztek, illetve szovjet diplomaták nevéhez nem írtam lábjegyzetet. A dokumentumok végén lévő eredeti, kézírásos szignókat kurziváltam.

[68] Az Andrássy út hivatalos elnevezése 1957–1990 között.

[69] Az említett prototípus neve valójában Ikarus 255-ös volt, amit az 55-ös prototípusból fejlesztettek ki. A busz hűtőrácsán szereplő 255-ös számot olvasta ki rosszul a kormányőr, a 2-es számot Z betűnek látta.

[70] KAFÉV = Katonai Főépítésvezetőség.

[71] Az ÁBTL által kitakart rész.

[72] Az ÁBTL által kitakart rész.

[73] Az ÁBTL által kitakart rész.

[74] Az ÁBTL által kitakart rész.

[75] KK = a Magyar Néphadsereg Központi Kórháza.

[76] Sótér Árpád (1930–2003) mérnök ezredes, 1980. március 1-től 1990. október 31-ig a Magyar Néphadsereg 2. Katonai Főépítésvezetőségének parancsnoka, 1980. március 1-től ezredesi rangban. Pintér dezertálására vonatkozóan ő is külön jelentést tett. Lásd a 6. sz. iratot.

[77] Kárpáti Ferenc (1926–2013): katonatiszt, az MSZMP funkcionáriusa. 1958–1970 között az MSZMP Néphadseregi Bizottságának első titkára, 1970. december 19-től 1985. december 30-ig a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, egyúttal honvédelmi miniszterhelyettes. 1985. december 30-tól 1990. május 23-ig honvédelmi miniszter. 1979-től 1985-ig, miniszteri kinevezéséig altábornagy, 1985-től vezérezredes.

[78] A betegségre utaló tünet szenzitív adatnak minősül, ám nyilvánvaló, hogy Pintér bőre nem viszketett, ezt csak ürügyként használta fel annak elérésére, hogy kimaradást kapjon.

[79] A helyzetet bonyolítja, és ennek az állításnak ellentmond, hogy az egyik irat tanúsága szerint Pintér nem is a közvetlen parancsnokától, vagyis Nagy Lajos őrnagytól kért kimaradási engedélyt, hanem a 2. KAFÉV politikai parancsnokhelyettesétől, így Nagy Lajos a kimaradás engedélyezéséről csak később szerezhetett tudomást. HU-ÁBTL-3-1-5-O-17.973. (163–164. o.) Varga István rendőr alezredes értékelése „Leskó József” fedőnevű titkos megbízott 1980. június 19-i jelentéséhez. Budapest, 1980. június 21.

[80] Vagyis a Magyar Néphadsereg Központi Kórházától.

[81] K-vonal: a Rákosi- és a Kádár-éra idején a hatalmi elit belső, nem nyilvános kommunikációs (telefonos) hálózata. A zárt láncú kormányzati kommunikációs csatorna – az MDP, illetve az MSZMP vezető beosztású tisztviselőin kívül – összekapcsolta az államigazgatás, a „népgazdaság” és a fegyveres testületek valamennyi jelentősebb döntéshozóját. Részletesen Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban. Budapest, 2010.

[82] MN BFF = Magyar Néphadsereg Beruházási és Fenntartási Főnökség.

[83] FEP = forgalmi ellenőrző pont.

[84] Puja Frigyes (1921–2008): pártfunkcionárius, diplomata. 1955. április 14-től 1959. július 28-ig bécsi magyar nagykövet, 1959. augusztus 14-től 1963. december 7-ig külügyminiszter-helyettes, majd 1968 júniusáig az MSZMP Külügyi Osztályának vezetője. 1968. június 26-tól 1973. december 14-ig a külügyminiszter első helyettese, 1973. december 14-től 1983. július 8-ig külügyminiszter.

[85] Korom Mihály (1927–1993): kommunista politikus, jogász. 1958–1960-ban a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztály Vizsgálati Osztályának vezetője, majd 1960–1963-ban a Határőrség Országos Parancsnokságának parancsnoka. 1962–1989 között az MSZMP Központi Bizottságának tagja, egyúttal 1963–1966 között, majd 1978. április 20-tól 1985. március 28-ig a Központi Bizottság adminisztratív ügyekért, így a fegyveres testületekért is felelős titkára.

[86] Lázár György (1924–2014): kommunista politikus. 1975. május 15-től 1987. június 25-ig a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke.

[87] Gyenes András (1923–1997): kommunista pártfunkcionárius. 1968–1970-ben, majd 1971–1974-ben az MSZMP Külügyi Osztályának vezetője, 1974–1975-ben berlini nagykövet. 1975. március 22-től 1982. június 23-ig az MSZMP Központi Bizottságának titkára, 1982-től 1989-ig az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke.

[88] Borbándi János (1923–1994): kommunista politikus, közgazdász. 1961–1966 között a Honvédelmi Minisztérium politikai főcsoportfőnöke és honvédelmi miniszterhelyettes. 1962–1989 között az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának, egyúttal 1970–1985 között az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 1974. március 21-től 1984. december 6-ig a Minisztertanács elnökhelyettese.

[89] Az átirat fejlécén Puja Frigyes kézírásos utasítása olvasható Roska István (1926–2008) miniszterhelyettesnek (1971–1985 között): „Roska e[lvtárs]! Kérem véleményed. Hétfő Kedden 13 h-kor jön hozzám Pavlov. Akkor mondanám meg, hogy jöjjön össze Benkeivel. 4/3. P[uja]”.

[90] Az akta belső oldalán Roska István pro domo bejegyzése olvasható: „Puja elvtárs! Ezt még nem kellene közölni. Ha Benkei elvtárs igényli, javasolhatjuk, hogy Pavlov elvtárs keresse fel. Az anyagot még kérem vissza. IV/8. Roska.” Ezt követi Puja Frigyes kézírásos záradéka: „Zsóka! Kérem Roska elvtársnak visszajuttatni. 4/8. P[uja].

[91] Benkei András (1923–1991): pártfunkcionárius. 1956. november 5-től 1963. december 7-ig az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Pártbizottságának első titkára, 1963. december 7-től 1980. április 24-ig belügyminiszter, egyúttal 1959–1985 között az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

[92] Lásd az 1. és 2. sz. iratot.

[93] Lásd az 1. sz. iratot.

[94] Lásd a 7. sz. iratot.

[95] Lásd a 8. sz. iratot.

[96] Lásd a 9. és 10. sz. iratot.

[97] Erre részletesen lásd még a 12. sz. iratot.

[98] Magyar neve Miklósfalu vagy Miklósfalva. A trianoni békeszerződés előtt Moson vármegye Rajkai járásához tartozott.

[99] A Magyar Szocialista Munkáspárt éppen ekkor, 1980. március 24–27. között tartotta XII. kongresszusát.

[100] Ladvánszky Károly (1928–2014): rendőrtiszt. 1977. április 1-től 1989. április 30-ig országos rendőrfőkapitány, egyúttal belügyminiszter-helyettes, vezérőrnagy, 1981. szeptember 29-től altábornagy.

[101] Nyikolaj Antonovics Koszov (1922–2005): szovjet állambiztonsági tiszt, 1973-tól vezérőrnagyi rangban. 1976–1982 között a KGB 1. Főparancsnoksága R Parancsnokságának parancsnokhelyettese, 1982–1984 között a KGB 1. Főparancsnoksága 9. Parancsnokságának vezetője Moszkvában. A Valentyin Mzareulov főszerkesztésében készült KGB-történeti online adatbázis szerint 1984–1990 között a KGB magyarországi részlegének a vezetője. Lásd https://shieldandsword.mozohin.ru/personnel/kosov_n_a.htm (Utolsó letöltés ideje: 2021. november 25.) Nem kizárt, hogy ez az adatsor a későbbiekben pontosításra vagy kiegészítésre szorul majd, hiszen az általunk publikált irat tanúsága szerint Koszov már 1980 tavaszán Magyarországon tartózkodott.

[102] Más adat szerint május 7-én született.

[103] TMT: titkos munkatárs. Az állambiztonsági szervek hálózatának legmegbízhatóbb tagjait jelölték ezzel a betűszóval, azokat, akik elvi meggyőződésből, magas fokú áldozatkészséggel, kezdeményezőleg vettek részt a titkos együttműködésben, és a legbonyolultabb hálózati feladatok elvégzésére is alkalmasak voltak.

[104] TMB: titkos megbízott. Az állambiztonsági hálózatnak azokat a tagjait jelölték ezzel a betűszóval, akik elvi meggyőződésből vettek részt a titkos együttműködésben.

[105] Válóczi András (1929–1988): katonatiszt, 1949-től volt a BM állományában. 1952-től nyugállományba helyezéséig, 1980. márciusig a BM Határőrség Országos Parancsnoksága (BM HOP) állományában dolgozott őrnagyi, alezredesi, majd ezredesi rangban. 1952–1971 között a hegyeshalmi forgalmi ellenőrző pont (FEP) parancsnokhelyettese, 1971–1976 között parancsnoka, majd 1977–1980 között a BM HOP Győri Kerületparancsnokságának főelőadója.

[106] Az ügyben tanúként kihallgatták Válóczi Andrást is, aki tagadta a felelősségét. Azt állította, nem tud arról, hogy a határsorompó a szállítások lebonyolítása céljából el lett volna távolítva vagy a sorompótartó bakot átvágták volna. Nem emlékezett arra sem, hogy akár szóban, akár írásban parancsot kapott volna feletteseitől a határsorompó szétszedésére. Úgy tudta, hogy az 1970-es évek elejétől, amikor a Tiszai Vegyikombinátba Hegyeshalmon keresztül történtek a szállítások, a FEP területén lévő határsorompó jogilag a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága tulajdonában állt. Emiatt a sorompó állagmegóvását, karbantartását a vámőrség végezte. Lásd: HU-ÁBTL-3-1-9-V-162.153. (157–159. o.)

[107] Hegedüs László (1931–?): rendőrtiszt, 1974–1978 között a Belügyminisztérium III/IV-7. Osztályának helyettes vezetője, majd 1978–1989 között osztályvezetője alezredesi, majd 1979-től ezredesi rangban.

Ezen a napon történt április 26.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő