Diplomácia

2019: Egy előrelátó angol javaslat Közép-Európa föderatív rendezésére – Leo Amery memoranduma, 1918. október 20.

„A legfontosabb annak a felismerése, hogy bármilyen alapon is hozunk létre új egységeket a jelenlegi Ausztria–Magyar­or­szág területén, azok nem lehetnek ténylegesen független ál­lamok. Ha arra törekszünk, hogy mesterséges szuverenitásokat hozzunk létre, kiváltképp »a zsákmány a győzte­seké« elv alapján, akkor csak egy új és bajokkal terhe­sebb Balkán-félszigetet hozunk létre. A legbölcsebb lépés, ha mi­nél méltányosabb és működőképesebb újjárendezést igyek­szünk létrehozni nemzeti alapon, ugyanakkor azonban cse­lekvőleg bátorítjuk egy új unió eszméjét […]. Egy ilyen unióban az egyes nemzetisé­gek megtalálnák a megoldást nemzeti ellentéteikre, egyúttal pedig tág teret kapnának a virágzó fejlődésre.”

2019: Guido Romanelli olasz alezredes magyarországi tevékenysége

Guido Romanelli a Tanácsköztársaság kikiáltása után másfél hónappal, 1919. május 12-én érkezett Budapestre az Olasz Katonai Bizottság vezetőjeként. Székhelye és lakása a Ritz szállodában lett berendezve. Az olasz alezredes elegáns, jó kiállású, energikus és öntörvényű személyiség volt, akinek feladatai közé tartozott, hogy ellenőrizze Magyarországon a fegyverszüneti megállapodás betartását, megszerezze a világháborúban hadifogságba esett és elhalálozott olasz katonák dokumentumait, tárgyait, valamint igyekezzen gondoskodni a hadifoglyok és menekültek hazatéréséről. Emellett megszervezte a rendszeres étkeztetést a budapesti olasz kolónia tagjainak, majd ezt kiterjesztette a rászoruló magyar lakosság számára is.

2019: A kristályéjszaka magyar vonatkozásai

„A tegnap délután és este folyamán nagy kíváncsi tömegek hömpölyögtek az utcákon, akik komolyan és némán nézték a pusztítások színhelyeit, és az embernek az az érzése volt, hogy itt egy egész nép szégyelli magát.” Mint ismeretes, a náci Németország számos pontján zsidóellenes megmozdulások kezdődtek a Franciaországban szolgáló német követségi tanácsos, Ernst vom Rath 1938. novemberi meggyilkolását követően. A német lakosság egy része elborzadva nézte az üvegszilánkokkal borított utcákat és a lángba borított zsinagógákat. Ellenben voltak olyanok, akikben a pogrom fokozta a zsidóellenes érzületet. Mindezidáig kevés információnk volt arról, hogy a Németországban élő magyarokat is érintette a zsidóellenes pogrom. Erről a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában fellelhető külügyi jelentések számolnak be.

1988: Az 1989. szeptemberi határnyitás német külügyi és állambiztonsági dokumentumok tükrében

Írásunkban a 27 évvel ezelőtti, 1989. szeptemberi határnyitás témájához kapcsolódó levéltári dokumentumokat teszünk közzé, hogy betekintést nyerjünk a korszak hangulatába, a magyar és a keletnémet állambiztonsági szervek egyeztetéseibe, az érintett kormányok közötti háttértárgyalásokba. Megtudhatjuk, hogy a Magyarországon tartózkodó és Ausztriába távozni szándékozó keletnémet menekültekről a Stasi besúgói milyen képet festettek, továbbá a magyar politikai vezetés és a lakosság milyen magatartást tanúsított velük kapcsolatban.

1924: A nemzetközi menekültügy és Magyarország az első világháború után

„A lakóhelyéről elűzött és minden vagyonától megfosztott örmény menekültek szenvedéseit talán egy nemzet sem tudja oly mértékben átérezni, mint éppen a magyar nemzet. A trianoni békeszerződés és az utódállamok erőszakos intézkedései folytán ugyanis a magyarok százezrei jutottak hasonló sorsra, akik vagyonuktól megfosztva mind a megkisebbedett és területe nagy részének elvesztése folytán gazdasági rendszerében feldúlt, a háború és az azt követő idegen megszállások által súlyosan meggyengült mai Magyarország felé menekültek, és ezen súlyos helyzetbe jutott országtól vártak segítséget. […]”

1985: Magyarország és a terrorizmus kapcsolatai az 1980-as években
„Ezért Magyarország látszólagos szerepe a nemzetközi vegyifegyver-kereskedelemben nagyon nyugtalanító és kételyeket támaszt a Magyar Népköztársaság elkötelezettsége iránt a vegyifegyver-veszély megszüntetése terén. […] Egyes személyek a Pentagonban már odáig is elmennek, hogy Magyarországot azon országok között emlegetik, melyek együttműködően támogatják a terroristákat.”

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

„A két ország viszonya is sok tekintetben a nemzetközi helyzet függvénye, és a feszültségek enyhülése sokat jelenthet az európai országok régi barátságának helyreállításában is.” – Simó Gyula és Száll József római követek itt közölt szigorúan titkos beszámolói, valamint a Külügyminisztérium Politikai osztályának szintén titkos javaslata a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, az 1956 utáni nemzetközi elszigetelődés enyhüléséről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról tájékoztatnak.

„Értesítem Követségi Tanácsos Urat, hogy a SZEB hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország és Olaszország között a diplomáciai kapcsolat felvétessék.” (távirat, 1946. július 15.) – Az alábbiakban közölt levéltári források 1945 májusa és 1946 októbere között keletkeztek, és a két ország közötti kapcsolatfelvétel fontosabb állomásait mutatják be, egészen a külügyi kapcsolatok követi szintre emeléséig.

A budapesti szovjet diplomaták felfigyeltek a fiatal és tehetséges író társadalomformáló nézeteire, személyes kapcsolataira a népi írókkal, a magyar kormányzati, valamint ellenzéki politikusokkal. A források a vele és a népi írókkal kapcsolatos szovjet követségi feljegyzésekről tudósítanak.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 26.

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő