Nemzetpolitika és kormány 1945

„Ilyen megértő és jóindulatú magatartást a magyar nemzet azonban nemcsak a Szovjetunió államférfiai és diplomatái részéről tapasztalt, hanem a szovjet hadsereg részéről is. A szovjet hadsereg, amikor a Magyarországgal szomszédos államokban való előrenyomulása alkalmával látta, hogy ezekben az államokban jelentékeny számú magyar lakosság él, e magyar lakosságot mindenütt igyekezett megvédeni a szomszéd államok felelőtlen és még a fasiszta ideológia által befolyásolt elemeinek erőszakoskodásaival szemben.”

Bevezetés 

Az 1945 utáni kormányok történetének megírásával adós a magyar történettudomány. Pedig például a koalíciós kabinetekben igen sok kérdésben érdemi, sőt éles vita zajlott és ha a kormány nem is egyedüli és meghatározó, de mindenképp az egyik fontos döntéshozó centrum volt a korabeli hatalmi gépezetben. Különösen érdekes az Ideiglenes Nemzeti Kormány politikája, amelyben 1945. július közepéig - azaz működése nagyobb részében - a polgári erők voltak többségben, de ezt követően sem kizárólag az történt az ülésein, amit a kommunista miniszterek akartak. Az 1945 augusztusa és novembere közötti néhány hónapot sokkal inkább a kisgazda-kommunista konfliktusokkal egyre inkább megterhelt együttműködési, kompromisszumkeresési kísérletként tudnánk meghatározni.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány tevékenységéről hosszú ideig azért sem lehetett pontos képet alkotni, mert a legfontosabb történeti forrásegyüttest - a kormány üléseinek jegyzőkönyveit és egyes minisztériumok iratanyagát - sokáig még a hazai történészek elől is elzárták. Mára ezek a korlátok megszűntek, aminek következtében jó néhány meglepő, korábban nem ismert fontos részlet került napvilágra a kormány működését és politikáját illetően.

Az alább közölt irat az Ideiglenes Nemzeti Kormány külpolitikai magatartásának egyik reprezentatív dokumentum. Az 1945. július 4-én a Szovjetunió magyarországi képviselőjének eljuttatott emlékeztetőre az 1990-es évek első felében Fülöp Mihály hívta fel a szakma figyelmét - nem indokolatlanul, abban ugyanis 1945 nyara három legfontosabb külpolitikai kérdésében került rögzítésre a Miklós-kabinet álláspontja, mégpedig a Szovjetunió számára. Egyrészt a jóvátételi szerződésből adódó kötelezettségek és a magyar gazdaság katasztrofális állapotának összefüggése, másrészt a csehszlovákiai magyarság helyzete és végül a Duna-medence háború utáni területi újjárendezésének elvei.

Ami a teljesíthetetlen jóvátételi szerződés 1945. június 15-ei aláírását illeti, itt az Ideiglenes Nemzeti Kormány kényszerhelyzete nem egyszerűen a vállalt fegyverszüneti kötelezettségekből, a teljes külpolitikai elszigeteltségből fakadt, hanem abból, hogy a gazdaság idegen megszállásának és kifosztásának elhúzódása más eszközzel nem volt megakadályozható. A kormány ezért a szerződés aláírása pillanatától igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a nagyvállalatok minél előbb magyar irányítás alá kerüljenek, hogy a gyárak leszerelése és elszállítása befejeződjön, hogy a szerződésben rögzített feltételek enyhüljenek, s hogy a nyilvánvalóan bekövetkező nem teljesítéssel kapcsolatban a Szovjetunió megértését megszerezze. A nyilvánosság erről természetesen mit sem tudott, mint ahogy 1945 szeptemberéig arról sem igen értesült, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány intenzív diplomáciai tevékenységet folytatott a csehszlovákiai magyarságot ért üldözések megfékezése érdekében. Ismeretes, hogy 1945 áprilisától júliusáig nem kevesebb, mint 27 alkalommal fordult a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz a csehszlovákiai magyarság, elsősorban a tömeges kiutasítások ügyében. Ezúttal azonban többről volt szó. A magyar fél a június közepi amerikai jegyzékváltás után a Szovjetunió kormányának most már közvetlen és nyomatékos közbenjárását kezdeményezte a Csehszlovákiában kialakult embertelen állapotok megszüntetése érdekében, hivatkozva az ENSZ 1945. június 26-án aláírt alapokmányának emberi jogokra vonatkozó részeire. Ez fontos lépést volt abba az irányba, hogy a magyar-csehszlovák konfliktus nemzetközi szintre emelkedjen, ahol egyáltalán megoldás remélhető lehetett. (Ismert, hogy a csehszlovák kormányhoz az 1945. szeptemberi nemzetgyűlési ülésszakot követően, szeptember 13-án jutatta el a magyar fél azt a jegyzéket, amelyben a vitás kérdések megoldását a négy nagyhatalom képviselőiből álló nemzetközi bizottság vizsgálatára bízta volna.)

A közvélemény arról sem értesülhetett, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány nemcsak a felkészülést kezdte meg a béketárgyalásokra, de diplomáciai lépésekre is rászánta magát a területi rendezés elvi kérdéseinek, nevezetesen a nemzetiségi elv alapján történő határrevízió gondolatának elfogadtatása érdekében. Ismereteink szerint az alább közölt irat az első hivatalos diplomáciai okmány, amelyben a Kertész István vezette külügyminisztériumi békeelőkészítő osztály által kidolgozott és a Minisztertanács által 1945. július 25-én megismert rendezési koncepció belekerült. Ebből a szempontból az aide memorie előzménye a három szövetséges nagyhatalom képviselőihez a potsdami határozatot követően 1945. augusztus 14-én eljuttatott, Magyarország békecéljait összefoglaló jegyzéknek.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a fenti három kérdésben kialakított álláspontja működésének utolsó hónapjaiban nem változott. Ebben vitathatatlanul fontos érdemei voltak Gyöngyösi János külügyminiszternek, de egyben tükrözték a koalíció pártjainak a külpolitika egyes kérdéseiben is megnyilvánuló kompromisszumra való készségét. Az első törésvonal 1946 februárjában alakult ki, amikor az MKP és szövetségesei nyíltan szembehelyezkedtek a Nagy Ferenc miniszterelnöknek és Gordon Ferenc pénzügyminiszternek a jóvátétel végrehajtásával szemben kibontakozó aktív rezisztens álláspontjával. Ez óhatatlanul magával vonta az addig csak az elismerés szavaival illetett előd, az Ideiglenes Nemzeti Kormány külpolitikai magatartásának bírálata is. Az 1946. február 28-ai minisztertanácsi ülésen az a Bán Antal mondta ki, hogy a Dálnoki Miklós Béla nevével fémjelzett politikát folytatni nem lehet, aki ipari miniszterként korábban maga is képviselője volt annak.

Ezen a napon történt szeptember 27.

1920

Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább

1939

Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább

1940

Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább

1987

„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő