„Erre a felhívásra semmiféle érdemi választ adni nem szabad (sem ellene, sem mellette)” – A magyar püspökök javaslatai a II. vatikáni zsinatra

A magyar püspökök konzervatív felfogása többek között abból táplálkozott, hogy a vallásellenes kommunista rendszer keretei között nem láttak más lehetőséget az egyház fennmaradására, mint a belső egyházi fegyelem megszilárdítása és a külső szabadság biztosítása. Az egyházfegyelem erősítésére való törekvésük ugyanakkor nem zárta ki, hogy pasztorális megfontolásokból több területen kérjenek rugalmasságot vagy enyhítéseket.

 

A magyar püspökök zsinati javaslatai

Amikor XXIII. János pápa[1] 1959. január 25-én meghirdette a következő egyetemes zsinatot, majd a Zsinatot Előkészítő Bizottság elnöke, Tardini[2] bíboros államtitkár június 18-án kelt levelében felkérte a világegyház püspökeit, hogy a jövendő zsinat munkatervének meghatározásához adjanak javaslatokat, a magyar katolikus egyház meglehetősen nehéz helyzetben volt. Az 1956-os forradalmat követő konszolidáció egyúttal az egyház feletti állami ellenőrzés helyreállítását is jelentette. Az állammal együttműködni nem hajlandó papokat és püspököket félreállították,[3] és a rendszer iránt lojális magatartást tanúsító püspökök is csak igen korlátozott egyházkormányzati szabadsággal rendelkeztek.


Domenico Tardini bíboros, szentszéki diplomata

A nehéz szituációval természetesen a Szentszék is tisztában volt. Az új pápa mégis ismételten megkísérelte a magyar egyházzal való kapcsolatfelvételt. Annak ellenére, hogy a püspökök ad limina látogatásra[4] való 1959. februári meghívása sikertelen volt,[5] a Zsinati Előkészítő Bizottság nem habozott a magyar püspöki kart is felkérni javaslatai megküldésére, minek eredményeként 1959. július második felében legalább öt megyéspüspök megkapta Tardini bíboros e tárgyban írt levelét.[6]

 


Grősz József kalocsai érsek

 

1.

Domenico Tardini bíboros államtitkár, az Egyetemes Zsinatot Előkészítő Pápai Bizottság elnökének levele Grősz József kalocsai érsekhez[7]


Vatikánváros, 1959. június 18.
Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a. K–28–2/1959/Eln. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, A Központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek, Állami Egyházügyi Hivatal, Elnöki iratok – Eredeti, gépelt.

 

A rendelkezésünkre álló adatok szerint közülük négyen meg is írták zsinati javaslataikat, de az elkészített válaszokból az állami cenzúra miatt csak egyetlenegy érkezett meg Rómába.[8]

Miután az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnöke, Olt Károly, a püspöki aulákat ellenőrző – közkeletűen „bajuszos püspöknek” nevezett – egyházügyi főelőadókon keresztül értesült a szentszéki felhívás megérkezéséről,[9] 1959. augusztus 5-én kelt utasításában ellenőrzés céljából bekérette a választervezeteket.[10] A Grősz József kalocsai érsek és Papp Kálmán győri püspök által készített válaszszövegek ismeretében nem sokkal később úgy döntött, hogy nem küldhető válasz Rómába.[11] Álláspontján Hamvas Endre csanádi püspök szeptember 23-án az ÁEH-központba megérkezett választervezetének ismeretében sem változtatott,[12] és október 13-án Hamvas javaslatainak kiküldését is leállíttatta.[13] A magyar püspökök által készített javaslattervezetek így egy kivétellel elakadtak az Állami Egyházügyi Hivatalban.

A működő megyéspüspökök között a hatóságok által leginkább „reakciósnak” tekintett Shvoy Lajos székesfehérvári püspök annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten megőrizze egyházkormányzati szabadságát, gyakran eltért az ügyek intézésében a hivatalos rendtől. Nem adott például tájékoztatást az ÁEH megbízottjának a székesfehérvári püspöki aulába 1959. július 17-én beérkező vatikáni levélről,[14] és szeptember 3-án elkészített válaszjavaslatainak Rómába küldését is titokban intézte. Az országból bizalmas úton kicsempészett, és Németországból postázott levele végül eljutott a zsinati előkészítő bizottsághoz.[15]

 

A zsinati javaslatok tartalmi jellemzői

A magyar püspökök által készített négy zsinati javaslat legfeltűnőbb közös vonása, hogy többnyire a gyakorlati tapasztalatokból kiindulva, pontokba szedve, címszavakban fogalmazzák meg a zsinat által tárgyalandó kérdéseket, gyakran anélkül, hogy azoknak teológiai indoklást vagy akár csak megoldási javaslatot is adnának. Az előterjesztett témák túlnyomó része konkrét egyházfegyelmi kérdésekre vonatkozik, amelyek bemutatásában könnyen fel lehet fedezni a szerzők alapvetően jogi, szabályokhoz kötött gondolkodásmódját. Míg Grősz érsek és Hamvas püspök igyekeztek a teológiai tárgyaknak megfelelően csoportosítva tárgyalni az egyes javaslatokat (Grősz: egyházfegyelmi és erkölcsi kérdések; liturgikus kérdések, doktrinális kérdések. Hamvas: hitigazságok, erkölcs, egyházfegyelem, liturgia), a többi votum, azaz zsinati javaslat esetében ez a rendszerezés hiányzik.

A javaslatok nagy érdeme, hogy híven tükrözik azokat a gyakorlati problémákat, amelyekkel a katolikus lelkipásztorok az 1950-es évek Magyarországán szembesültek. Természetes tehát, hogy mindegyik szövegben nyíltabb vagy burkoltabb formában megjelenik az egyház életkörülményeit meghatározó ideológiai és politikai rendszer, a kommunizmus kérdése. Grősz érsek igen árnyaltan fogalmazott: nem a tévtanok elítélését követelte, hanem az egyház álláspontjának leszögezését szorgalmazta a leginkább vitatott kérdésekben – köztük név szerint is felsorolva a materializmust, a szocializmust és a kommunizmust. Egyúttal igyekezett rámutatni a közös pontokra, és különbséget tett a kommunizmus eszméje és gyakorlata között. Hangsúlyozta, hogy az egyház nem az eszmét, hanem az istentelenséget ítélte el, és az emberek szabadságát védelmezte minden társadalmi rendben.

 

2.
Grősz József kalocsai érsek zsinati javaslatainak magyar fordítása


Kalocsa, 1959. augusztus 24.
Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a. K–28–2/1959/Eln. – Eredeti, gépelt.

 

Hamvas püspök azzal kívánta a marxizmus elítélését kérő javaslat élét tompítani, hogy általánosabb összefüggésbe helyezte a problémát, melynek gyökerét – más tévedésekhez hasonlóan – a gondviselésről szóló hittétel ismeretének hiányában látta. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az eredetileg a problémát csak általánosságban felvető tervezethez a csanádi püspök kapcsolta hozzá konkrétan is megfogalmazva a marxizmus kérdését. Sőt, tovább menve, a két tökéletes társaságról (societas perfecta) szóló egyháztani modell hivatalossá tételét kívánta a zsinattól, hogy ezzel védelmezzék az egyház jogait az állam teljes hatalmát hirdető totalitárius rendszerekkel szemben.

Shvoy püspök meglehetősen nyíltan kérte a materializmus minden formájának elítélését, beleértve ebbe a kapitalista rendszerekre jellemző konzum-materializmust is, „ami megmérgezi a hívők lelkét, minthogy az időleges javak és földi gyönyörök követését hirdeti.”[16] Az ideológia elutasításának igényén kívül, a szocialista diktatúra konkrét gyakorlatának közvetett elítélését célozták továbbá azok a javaslatai, amelyek a püspökök egyházkormányzati szabadságának kinyilvánítását, illetve a hierarchia joghatóságának a hit és erkölcs kérdésein túl az élet más területeire való kiterjesztését szorgalmazták.

A pápai „aggiornamento”[17] szándékával egybevágóan számos javaslat célozta a hívek életének egyszerűbbé tételét, illetve az apostoli munkába való bevonásukat a megváltozott világban. Az összes püspök egyetértett abban, hogy az adott – nem egyszerűen csak szekularizált, hanem egyenesen harciasan ateista – magyar viszonyok között fontos a vasárnapi és ünnepnapi misehallgatás, a böjt, a szentségek vételével kapcsolatos előírások rugalmasabb szabályozása. A liturgia területén javasolt konkrét változtatások – egyszerűbb és a népnyelv használatának kiterjesztése révén közérthetőbb szertartások – is jórészt ugyanebből a megfontolásból fakadtak. Egyedül Shvoy Lajos hangsúlyozta a hívek liturgikus cselekményekbe való fokozottabb bevonásának fontosságát, bár ezt ő is pápai dekrétumok útján vélte megvalósíthatónak. Ugyancsak a székesfehérvári püspök volt az, aki – ha csak általánosságban is – rámutatott a modern eszközök alkalmazásának lehetőségére az evangelizáció területén, valamint felvetette a teológia megújításának és gyakorlatiasabb oktatásának szükségességét. Míg Papp Kálmán és Shvoy Lajos püspökök fontosnak tartották a házasság szentségével való visszaélések megakadályozását, és hangsúlyozták a gyermekek elfogadásának, vallásos nevelésük vállalásának szükségességét, Hamvas püspök egyáltalán nem emelte be votumába az egyik papja által javasolt, a házassági erkölcs kérdéseit igen részletesen tárgyaló pontot. A csanádi püspök elhagyta az eredeti tervezet azon pontját is, amely a cölibátus fenntartásának követelménye mellett az aposztata papok[18] státusának megoldására tett javaslatot. A magyar püspök cölibátussal kapcsolatos hagyományokhoz ragaszkodó álláspontját így egyedül Shvoy Lajos levelében találjuk meg. Hivatásuk könnyebb megéléséhez a székesfehérvári püspök ugyanakkor a közösségi életformát ajánlotta a világi papoknak is. Az „aggiornamento” kérdését ellentétes módon fogta fel Papp Kálmán és Shvoy Lajos a cenzúra kérdésében: míg a győri püspök szerint a tiltott könyvek listáját meg lehetne szüntetni, addig a székesfehérvári ordinárius a jegyzék felülvizsgálatát és annak az új kommunikációs eszközök figyelembevételével való megújítását tartotta szükségesnek. Hasonlóképpen nem találunk egységes álláspontot a magyar püspököknek az ökumenizmussal kapcsolatos hozzáállásában sem. Papp Kálmán javaslattervezete erélyes fellépést kívánt a különböző felekezetek közötti vegyes házasságok ellen. Hasonlóképpen nem kedvezett az keresztények közötti egység ügyének az egyetlen dogmatikai jellegű javaslat: Szűz Mária kegyelmet közvetítő szerepének hangsúlyozásával Hamvas Endre éppen ebből a megfontolásból nem értett egyet. Úgy tűnik, hogy bár a különböző felekezetekkel való jó viszony igénye nem állt távol a magyar papságtól, a keresztények közötti egységet a többi egyháznak a katolikus egyházba való visszatéréseként képzelték el. Erre utal a fenti javaslatok mellett a székesfehérvári püspök előterjesztése is, amelyben megértő szabályozást kért „az egyház kebelébe visszatérő különböző felekezetek pásztorai és hívei számára.”[19]

 

3.
Papp Kálmán győri püspök zsinati javaslatainak magyar fordítása


Hely és dátum nélkül
Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a. K–28–2/1959/Eln. – Eredeti, gépelt.

 

4.
Hamvas Endre csanádi püspök zsinati javaslatai


Szeged, 1959. szeptember 1.
Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a. K–28–2/1959/Eln. – Eredeti, gépelt.

 

5.
Jelentés a székesfehérvári püspökség vezetőinek a II. vatikáni zsinatra küldött dokumentumairól[20]

Budapest, 1962. június 25.
Jelzet: ÁBTL 3. 1. 5. O–14 963/2. „Canale” – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Operatív dossziék – Gépelt másolat.

 

A magyar votumokról összefoglalóan elmondhatjuk, hogy – miként az várható volt – a zsinati javaslatoknak abba a kategóriájába illeszkednek, amelyek inkább kapcsolódnak a megelőző századok egyházképéhez, mint a jövendő zsinatnak az „idők jeleit” figyelembe vevő új szemléletéhez. Ezek a megközelítésükben inkább egyházjogi-kazuisztikus[21] mint pasztorális votumok az újlatin országokban hegemón helyzetben lévő egyházak püspökei mellett a más felekezetű vagy ellenséges politikai környezet által fenyegetett helyi egyházak hierarchiájára voltak a legjellemzőbbek.[22] A magyar püspökök konzervatív felfogása többek között abból táplálkozott, hogy a vallásellenes kommunista rendszer keretei között nem láttak más lehetőséget az egyház fennmaradására, mint a belső egyházi fegyelem megszilárdítása és a külső szabadság biztosítása. Az egyházfegyelem erősítésére való törekvésük ugyanakkor nem zárta ki, hogy pasztorális megfontolásokból több területen kérjenek rugalmasságot vagy enyhítéseket. Éppen ezeken a javaslatokon keresztül nyerhetünk egyfajta állóképet a magyar katolikus egyház II. Vatikáni Zsinat előtti állapotáról, melyre az uralkodó konzervatív szemléletből fakadó, elsősorban elvi síkon jelentkező szigorúság és a körülményekhez való alkalmazkodási kísérlet kettőssége volt jellemző.

Az elkészült – bár az Előkészítő Bizottsághoz el nem jutó – javaslatok száma és a válaszok gyorsasága arra utalnak, hogy jóllehet a magyar püspököket számos sürgető belső egyházpolitikai kérdés foglalkoztatta, a zsinat előkészítő munkájával szemben sem voltak érdektelenek. A Zsinati Előkészítő Bizottsághoz csak azért érkezett egyetlen magyar javaslat, mert a Szentszékben fő ideológiai és politikai ellenfelét látó állami vezetés ekkor még mindenfajta kapcsolatfelvételt veszélyesnek tartott, és a zsinatot is elsőrendűen politikai kérdésként fogta fel. Amíg a zsinatban nem fedeztek fel a rendszer érdekeit szolgáló lehetőséget, hanem csupán a kommunizmus elítélésének és egy keresztény antikommunista egységfront megteremtésének alkalmát látták benne, mindenfajta párbeszédtől elzárkóztak. Az egyház szabadságát komolyan korlátozó pártállamban csak az ellenőrzés elkerülése, az „illegális csatornák” használata biztosított szabad kapcsolattartást a Szentszékkel.

 


[1] XXIII. János pápa (Angelo Giuseppe Roncalli, 1881–1963): tanári, majd szentszéki diplomata karrier után 1953–1958 között velencei pátriárka, 1958–1963 között pápa. 1959. január 25-én bejelentette a II. Vatikáni Zsinat összehívását.

[2] Domenico Tardini (1888–1961): szentszéki diplomata, 1958-tól államtitkár, c. laodiceai érsek, bíboros. 1959-től a II. Vatikáni Zsinat Központi Pápai Előkészítő Bizottságának elnöke.

[3] 1959-ben a 11 magyar katolikus egyházmegye közül hét élén állt megyéspüspök: Mindszenty József esztergomi érsek 1956. november 4-e óta az Amerikai Követségen volt belső számüzetésben, Pétery József váci és Badalik Bertalan veszprémi püspököket 1953-ban, illetve 1957-ben Hejcére internálta a kormány, az egri érseki szék pedig még 1956 márciusában, Czapik Gyula halálával üresedett meg.

[4] Ad limina látogatás = a megyéspüspökök szabályos időközönként kötelező látogatása az „apostolok küszöbénél”, azaz Szent Péter és Pál sírjánál Rómában. A látogatás alkalmával beszámolnak a pápának és az illetékes szentszéki hivataloknak egyházmegyéjük állapotáról.

[5] Erről Fejérdy András: A Szentszék kapcsolatfelvételi kísérlete a magyar katolikus püspökökkel 1959 tavaszán. Valóság, 2006. 4. sz. 68–81.

[6] Olt Károly Köteles István számára írt feljegyzéséből tudjuk, hogy Grősz József, Hamvas Endre, Papp Kálmán és Dudás Miklós püspökök kaptak meghívót. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL), Az államigazgatás felsőbb szervei (1862‒2014), A központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek (továbbiakban: XIX-A), Állami Egyházügyi Hivatal (1951‒1989) (továbbiakban: 21), visszaminősített TÜK iratok (1957‒1989) (továbbiakban: d) 0037–2/1959, p. 15. Olt Károly feljegyzése Köteles elvtárs részére, Budapest, 1959. szeptember 9. A felsoroltakon kívül Shvoy Lajoshoz is megérkezett a meghívó, miként az a válaszleveléből kiderül: Acta et documenta Concilio Oecumenico Vaticano II apparando, Series I (Antepraeparatoria). Vol II, Consilia et vota Episcoporum ac Praelatorum. Pars II. Europa, Città del Vaticano, 1960, 521.

[7] Az alább magyar nyelven közölt dokumentumok eredetileg latin nyelven készültek. Tardini bíboros levelén kívül jelenleg azonban csak Grősz érsek és Shvoy püspök votumai esetében ismerjük az eredeti latin szöveget is. A többi tervezet és válaszlevél magyar fordításban áll rendelkezésünkre. Forrásközlésünkben a magyar hatóságok számára készült magyar fordítások szövegét közöljük.

[8] A javaslatok sorsát részletesen elemzi Fejérdy András: Magyar javaslatok a II. Vatikáni Zsinatra. Vigilia, 2009. 7. sz. 548–553. Lásd még Somorjai Ádám: A II. Vatikáni Zsinat meghirdetése és a magyarországi főpásztorok. Mindszenty József és Shvoy Lajos esete. Sapientiana, 2009. 2. sz. 61–69.

[9] MNL OL XIX–A–21–d. 0037-2/1959, p. 15. Olt Károly feljegyzése Köteles elvtárs részére, Budapest, 1959. szeptember 9.

[10] MNL OL XIX–A–21 Elnöki iratok. Miklós Imre külön kezelt iratai (1959‒1986) (továbbiakban: a) K–28–2/1959, p. 1. Miklós Imre kézzel írt feljegyzése a püspökökhöz szóló meghívólevél magyar fordításának alján, 1959. augusztus 5.

[11] MNL OL XIX–A–21–a. K–28–2/1959, p. 17. Olt Károly kézzel írt feljegyzése, 1959. szeptember 17.

[12] MNL OL XIX–A–21–a. K–28–2/c/1959, p. 8. Rátkai János Csongrád megyei egyházügyi főelőadó levele Csala László részére, datálatlan.

[13] MNL OL XIX–A–21–a. K–28–2/c/1959, p. 9. Miklós Imre Csala László számára kézzel írt feljegyzése, október 6-án: „Tudomásul szolgál. Ki nem küldhető.” Csala László kézzel írt feljegyzése, 1959. október 13-án: „Elintézve! Rátkai e-val megbeszéltem.”

[14] A dátum Shvoy Lajos püspök válaszleveléből tudható. Lásd Acta et documenta Concilio Oecumenico Vaticano II apparando, Series I (Antepraeparatoria). Vol II, Consilia et vota Episcoporum ac Praelatorum. Pars II. Europa. Città del Vaticano, 1960, 521.

[15] Shvoy Vatikánba érkezett javaslatának hátoldalán a Pápai Magyar Intézet pecsétjével ellátott feljegyzés olvasható: „La lettera e stata spedita della Germania per evitare la censura del regime. (A levelet Németországból küldték, hogy elkerüljék a rendszer cenzúráját.) Archivio Segreto Vaticano (továbbiakban: ASV, Città del Vaticano), Concilio Vaticano II. (Conc. Vat. II.) B. 271. fasc. 2.

[16] Jelentés a székesfehérvári püspökség vezetőinek a II. vatikáni zsinatra küldött dokumentumairól. Budapest, 1962. június 25. ÁBTL 3. 1. 5. O–14 963/2. „Canale”, 163.

[17] Aggiornamento = szó szerinti jelentése: „a mai naphoz igazítás”. A katolikus egyház II. vatikáni zsinaton elindított megújításának XXIII. János pápától eredő kifejezése.

[18] Aposztata pap = a papi rendet elhagyó, világi életbe visszatérő pap.

[19] Jelentés a székesfehérvári püspökség vezetőinek a II. vatikáni zsinatra küldött dokumentumairól. Budapest, 1962. június 25. ÁBTL 3. 1. 5. O–14 963/2. „Canale”, 163.

[20] A ténylegesen elküldött latin szöveg a dokumentumban Shvoy neve alatt szereplő 16 pontot tartalmazta. Vö. Acta et documenta Concilio Oecumenico Vaticano II apparando, Series I (Antepraeparatoria). Vol II, Consilia et vota Episcoporum ac Praelatorum. Pars II. Europa. Città del Vaticano, 1960, 521–523.

[21] Az egyházat elsősorban jogi szervezetként felfogó, tagjainak jogait és kötelességeit hangsúlyozó, valamint az egyházi tanok érvényesülését előtérbe helyező szemlélet jellemezte inkább e javaslatokat, szemben azokkal, amelyek az egyházra mindenekelőtt mint közösségre tekintettek, a gyakorlati élet kihívásaira kívántak válaszolni, és lelkipásztori szempontokat helyezték előtérbe.

[22] Storia del concilio Vaticano II diretta da Giuseppe Alberigo. Volume I. Il cattolicesimo verso una nuova stagione. L'annuncio e la preparazione. Gennaio 1959 – settembre 1962. Leuven–Bologna, 1995, 124–131.

Ezen a napon történt december 01.

1906

Budapesten megnyílik a Szépművészeti Múzeum.Tovább

1906

Párizsban megnyílik a világ első mozija (Cinema Omnia Pathe)Tovább

1913

John Mott, magyarországi látogatása alkalmából – ismertetve a református világszövetség helyzetét – a figyelmet egy „...Tovább

1916

Ferenc József bécsi temetéséről a hazautazókat szállító gyorsvonat herceghalomnál összeütközik egy személyvonattal. A 71 halálos áldozatot...Tovább

1918

Megalakul a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság....Tovább

  •  
  • 1 / 4
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők