N. Lajos és társai, köztük 1956-os forradalmárok is, „Igazságot Magyarországnak”, „A nemzeti függetlenségért küzd a...Tovább
A vietnámi „kaland”
„M. L. (35 éves, MSZMP-tag) tartalékos hadnagy, a NEFB magyar tagozatának tagja a saigoni szálláskörletből április 23-án 23 órakor ismeretlen helyre távozott. Hátrahagyott leveléből egyértelműen megállapítható, hogy a körletet előre megfontolt, dezertálási szándékkal hagyta el. M. tartalékos hadnagy Vietnamban tartózkodása során a VII. körzetben volt beosztva, ahol szoros érzelmi nexust alakított ki egy vietnami nővel. […] Vietnami tartózkodása alatt magatartásában gyanús körülményt, szökési szándékra utaló jelenséget nem tapasztaltak.”
Levél Laci bácsinak
Melléklet a 61-681/74. sz. irathoz
M Á S O L A T !
"Kedves Laci bácsi !
Sajnos túl későn hoztak el CAN THO-ból, így az elmúlt egy hónap semmit sem változtatott a helyzetemen. Az ottani pa- rancsnokomnak még a nevét sem akarom leírni, nemhogy még egyszer az életben találkozni vele. Mindössze annyit szeretnék megemlíteni, amit valószínuleg már mindenki nagyjá- ból tud, hogy ez az ember a válogatás maximális csődje. Erre a feladatra nála alkalmatlanabb embert még az ellenség sem tudott volna kijelölni. Ha szabad, mint az ember az emberről nyilatkoznom, akkor csak azt tudom mondani, hogy nála aljasabb emberrel még nem találkoztam 35 évem alatt. Meggyőződésem, hogy ezen kívül beteg is, és ez nem itt Viet- námban kezdődött nála. Sokat hallottam arról, hogy az MNH-ban már megengedhetetlen az a hangnem és azok a vezetési módszerek, amik 1945. előtt szokásosak voltak. Ez az ember a stílusában úgy egzisztál, mint egy élő anakronizmus. Vagy mit lehet mondani egy olyan emberről, aki úgy vezeti be a beszámolóját, hogy a 7. körzetben a panaszlevelek feldolgozása a marxizmus-leninizmus szellemében folyik. Ugyebár 1974-et írunk, ha nem tévedek. Én eddig azt szok- tam meg, hogy szabadon elmondhattam a véleményemet. Itt bebizonyosodott az, hogy azt követően könnyen kitekerhetik a nyakamat. Hogy nem következett be teljes mértékben, az nem teljesen tőle függött. Erre nem azonnal jöttem rá, hanem dinamikusan fejlődött a véleményem. Egy párszor ki- fakadtam a T. L. előtt is, talán emlékszik még rám. Van még néhány ember, akinek tudom, hogy ugyanaz a véleménye róla, de többre becsülik a saját nyakuk épségét.
Amilyen jellemzést adott rólam, azzal én nem kívánok hazamenni, mert tudom, hogy otthon is van még néhány ilyen ember. Talán hasznos lenne, ha otthoni munkahelyemen is érdeklődnének, mennyi felel meg a valóságnak.
Mindent összevetve, nem tudok egy pártban, és ám nem is akarok dolgozni ilyen emberekkel. Úgy érzem, az írott szöveg és a valóság nagyon messze van egymástól, nagyon jól ismerem a saját hibáimat. Amíg ezekre hívták fel a figyelmem addig soha nem éreztem, hogy tüskét böktek volna belém.
Itt azonban megértettem, mi a megalázottság és a tökéletes kiszolgáltatottság érzése. Voltam Auswitzban, nem vagyok zsidó, és láttam sok mindent. Ezeket az érzéseket itt Vietnamban értettem meg igazán. még egyszer nem akarom érezni. Azt is itt értettem meg igazán, hogy milyen veszélyeket rejt magában, amikor egy idióta kezébe hatalmat adunk, és egyideig még gyakorolhatja is. Senki sem tudja megmondani, mi lett volna a világgal Hitler nélkül, de hogy vele mennyit vesztett a világ, azt nagyon jól tudják az érintettek. Mindezekről többet senkinek nem fogok beszélni, mert szégyelleném magam, hogy én is magyar vagyok. Sajnos ezek egy része, amiről itt írtam, már nyílt titok. A lengyelek, de az irániak és az indonézek is sokat tudnak ezekről, nem tőlünk tudják, hanem mert egyszeruen nyitott szemmel járnak. Eleget viccelődtek is velünk a CT-ban. Sajnálatos csak az, hogy az intézkedés Saigonban egyre késett, mindég újabb és újabb "utolsó lehetőséget" adtak.
Végezetül még csak annyit, elveszítettem vagy isten tudja mi történt a pénzemmel. Így kénytelen voltam kölcsön kérni egyszer száz dollárt /H. M-től/, egyszer kilencvenhárom dollárt /K. I-tól/, hogy ne maradjak teljesen pénz nélkül. Azt hiszem nem károsítottam meg őket, mert a már átutalt pénzemből kifizethetik majd őket. Semmit nem tudtak a szándékomról, így nem érheti őket kellemetlenség.
A családommal később rendezem az ügyeket. Nem éltünk jól, de a fiamat nagyon fogom hiányolni. Anyagilag úgy érzem tökéletesen gondoskodtam róluk, az egyebeket pedig remélem sikerül kiheverni nekem is, meg őnekik is.
Végezetül még szeretném megjegyezni, bár ígéretet, vagy még inkább fogadalmat tettem, hogy erről nem beszélek, hogy soha nem voltam szerelmes, és a nőkhöz fuződő kapcsolatomról otthoni barátaim, és feleségem sokat tudna mesélni. Nem vagyok azonban állat és az itteni embereket sem tekintem annak. Ezt csak azért írtam le, nehogy bizonyos CT-i ember azt gondolja, hogy "igazolom őt", ahogy e1utazásom előtt még utoljára érintette azt a témát, vagy még helyesebben, a szokásos témát.
Befejezem. Elnézést kérek a kissé kusza írásért, remélve, hogy gondolataim talán nem lesznek ilyen nehezen érthetők. Mindenkit, aki nem tartott ellenségnek, szeretettel üdvözlök és sok sikert, valamint boldog hazatérést kívánok neki.
| M. L. |
A másolat hiteles!
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő
