A vietnámi „kaland”

„M. L. (35 éves, MSZMP-tag) tartalékos hadnagy, a NEFB magyar tagozatának tagja a saigoni szálláskörletből április 23-án 23 órakor ismeretlen helyre távozott. Hátrahagyott leveléből egyértelműen megállapítható, hogy a körletet előre megfontolt, dezertálási szándékkal hagyta el. M. tartalékos hadnagy Vietnamban tartózkodása során a VII. körzetben volt beosztva, ahol szoros érzelmi nexust alakított ki egy vietnami nővel. […] Vietnami tartózkodása alatt magatartásában gyanús körülményt, szökési szándékra utaló jelenséget nem tapasztaltak.”

Levél Laci bácsinak

Melléklet a 61-681/74. sz. irathoz

M Á S O L A T !

"Kedves Laci bácsi !

Sajnos túl későn hoztak el CAN THO-ból, így az elmúlt egy hónap semmit sem változtatott a helyzetemen. Az ottani pa- rancsnokomnak még a nevét sem akarom leírni, nemhogy még egyszer az életben találkozni vele. Mindössze annyit szeretnék megemlíteni, amit valószínuleg már mindenki nagyjá- ból tud, hogy ez az ember a válogatás maximális csődje. Erre a feladatra nála alkalmatlanabb embert még az ellenség sem tudott volna kijelölni. Ha szabad, mint az ember az emberről nyilatkoznom, akkor csak azt tudom mondani, hogy nála aljasabb emberrel még nem találkoztam 35 évem alatt. Meggyőződésem, hogy ezen kívül beteg is, és ez nem itt Viet- námban kezdődött nála. Sokat hallottam arról, hogy az MNH-ban már megengedhetetlen az a hangnem és azok a vezetési módszerek, amik 1945. előtt szokásosak voltak. Ez az ember a stílusában úgy egzisztál, mint egy élő anakronizmus. Vagy mit lehet mondani egy olyan emberről, aki úgy vezeti be a beszámolóját, hogy a 7. körzetben a panaszlevelek feldolgozása a marxizmus-leninizmus szellemében folyik. Ugyebár 1974-et írunk, ha nem tévedek. Én eddig azt szok- tam meg, hogy szabadon elmondhattam a véleményemet. Itt bebizonyosodott az, hogy azt követően könnyen kitekerhetik a nyakamat. Hogy nem következett be teljes mértékben, az nem teljesen tőle függött. Erre nem azonnal jöttem rá, hanem dinamikusan fejlődött a véleményem. Egy párszor ki- fakadtam a T. L. előtt is, talán emlékszik még rám. Van még néhány ember, akinek tudom, hogy ugyanaz a véleménye róla, de többre becsülik a saját nyakuk épségét.

Amilyen jellemzést adott rólam, azzal én nem kívánok hazamenni, mert tudom, hogy otthon is van még néhány ilyen ember. Talán hasznos lenne, ha otthoni munkahelyemen is érdeklődnének, mennyi felel meg a valóságnak.

Mindent összevetve, nem tudok egy pártban, és ám nem is akarok dolgozni ilyen emberekkel. Úgy érzem, az írott szöveg és a valóság nagyon messze van egymástól, nagyon jól ismerem a saját hibáimat. Amíg ezekre hívták fel a figyelmem addig soha nem éreztem, hogy tüskét böktek volna belém.

Itt azonban megértettem, mi a megalázottság és a tökéletes kiszolgáltatottság érzése. Voltam Auswitzban, nem vagyok zsidó, és láttam sok mindent. Ezeket az érzéseket itt Vietnamban értettem meg igazán. még egyszer nem akarom érezni. Azt is itt értettem meg igazán, hogy milyen veszélyeket rejt magában, amikor egy idióta kezébe hatalmat adunk, és egyideig még gyakorolhatja is. Senki sem tudja megmondani, mi lett volna a világgal Hitler nélkül, de hogy vele mennyit vesztett a világ, azt nagyon jól tudják az érintettek. Mindezekről többet senkinek nem fogok beszélni, mert szégyelleném magam, hogy én is magyar vagyok. Sajnos ezek egy része, amiről itt írtam, már nyílt titok. A lengyelek, de az irániak és az indonézek is sokat tudnak ezekről, nem tőlünk tudják, hanem mert egyszeruen nyitott szemmel járnak. Eleget viccelődtek is velünk a CT-ban. Sajnálatos csak az, hogy az intézkedés Saigonban egyre késett, mindég újabb és újabb "utolsó lehetőséget" adtak.

Végezetül még csak annyit, elveszítettem vagy isten tudja mi történt a pénzemmel. Így kénytelen voltam kölcsön kérni egyszer száz dollárt /H. M-től/, egyszer kilencvenhárom dollárt /K. I-tól/, hogy ne maradjak teljesen pénz nélkül. Azt hiszem nem károsítottam meg őket, mert a már átutalt pénzemből kifizethetik majd őket. Semmit nem tudtak a szándékomról, így nem érheti őket kellemetlenség.

A családommal később rendezem az ügyeket. Nem éltünk jól, de a fiamat nagyon fogom hiányolni. Anyagilag úgy érzem tökéletesen gondoskodtam róluk, az egyebeket pedig remélem sikerül kiheverni nekem is, meg őnekik is.

Végezetül még szeretném megjegyezni, bár ígéretet, vagy még inkább fogadalmat tettem, hogy erről nem beszélek, hogy soha nem voltam szerelmes, és a nőkhöz fuződő kapcsolatomról otthoni barátaim, és feleségem sokat tudna mesélni. Nem vagyok azonban állat és az itteni embereket sem tekintem annak. Ezt csak azért írtam le, nehogy bizonyos CT-i ember azt gondolja, hogy "igazolom őt", ahogy e1utazásom előtt még utoljára érintette azt a témát, vagy még helyesebben, a szokásos témát.

Befejezem. Elnézést kérek a kissé kusza írásért, remélve, hogy gondolataim talán nem lesznek ilyen nehezen érthetők. Mindenkit, aki nem tartott ellenségnek, szeretettel üdvözlök és sok sikert, valamint boldog hazatérést kívánok neki.

M. L.

A másolat hiteles!

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők