Avar László és Mingovits István jelentése az Aranyvonatról

„Az osztrák vasutasokkal kétségbeesett tárgyalásokba kezdettünk, óra és rum segítségével sikerült az őrzés és megtartásra vonatkozó elhatározásunkat megértetni […]. Figyelmeztettük őket, hogy súlyos következménye lesz az egyesült hatalmak részéről, ha a menekülő német katonaság szétrabolja a vonatot.” 1945. március 30-án indult útnak a Harmadik Birodalom területére a magyarországi zsidóság „letétbe adott” értéktárgyait szállító úgynevezett Aranyvonat. Az itt közölt beszámolóból a szerelvény kalandos ausztriai útját ismerhetjük meg.

Bevezetés

Az utóbbi évek sajtójában ismét felbukkant a titokzatos sorsú, zsidó vagyonnal megrakott

A közfigyelmet újfent egy, az Egyesült Államokban magyar holocaust-túlélők által egy floridai bíróság előtt indított és 2004 decemberében megegyezéssel zárult per irányította erre a szerelvényre. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya a peren kívüli egyezség keretében vállalta, hogy mintegy 25,5 millió dollár kártérítést fizet a magyar zsidók javaiért. A pénzt nem a károsultak kapják egyéni kártérítésként, hanem szétosztják a túlélőkről gondoskodó izraeli, magyarországi, egyesült államokbeli, kanadai és egyéb karitatív szervezetek között. Magyarországra mintegy 4,8 millió dollár (kb. egymilliárd forint) jut öt év alatt. Az ügy jelen állása szerint ezt az összeget a magyarországi holocaust-túlélők egészségügyi ellátására fordítják.

Mielőtt rátérnénk az ügy előzményeinek a bemutatásra, szükséges egy gyakori félreértést eloszlatnunk az aranyvonattal kapcsolatban. A háború végén az előretörő szovjet csapatok elől két, később aranyvonatnak nevezett szállítmány is elindult Nyugatra. Az egyik a Nemzeti Bank értékeit szállító szerelvény volt, amely a jegybank tulajdonán (29 tonna arany, illetve valuta-, részvényállomány stb.) kívül a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincsét, közgyűjteményi javakat (Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia értékei stb.) és egyes állami kezelésű letétállományokat, köztük különböző forrásokból származó zsidó eredetű vagyont tartalmazott. A szerelvény 1945 januárjában, két részletben hagyta el az országot, a cél az ausztriai Spital am Pyhrn volt. A szállítmány itt, Salzburgtól 90 kilométerre keletre került az amerikai hadsereg kezére 1945. május 7-én. A vonat értékeinek nagy részét 1946 és 1947 folyamán az amerikai hatóságok visszaadták Magyarországnak, amelyek így hozzájárulhattak 1946 augusztusában a forint bevezetéséhez. A zsidóktól elvett értékek jelentős hányada azonban nem érkezett vissza.

A másik szerelvény, amelynek hányatott történetéről Avar László és Mingovits István jelentése ad érzékletes képet, elsősorban a magyar zsidók anyagi kifosztásának a „gyümölcsét" szállította. Az ország német megszállását követően a Sztójay-kormány által gettókba zárt zsidókra vonatkozóan sorra jelentek meg a vagyontárgyaik beszolgáltatására vonatkozó rendeletek. Ezek közül a legfontosabb az 1600/1944. számú titkos BM rendelet, amely Baky László belügyi államtitkár aláírásával rendelkezett a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről. A gettósítással párhuzamosan a magyar belügyi szervek ezt a rendelkezést is könyörtelenül végrehajtották. 1944 tavaszán és nyarán a zsidóknak minősített magyar állampolgároknak be kellett szolgáltatniuk - „letétbe adniuk" - valamelyik, a Pénzintézeti Központ felügyelete alá tartozó bankhoz nemesfém ékszereiket, műtárgyaikat, óráikat, értékesebb szőnyegeiket stb. Cserébe legtöbbször egy kicsiny rózsaszín „cetlit" - átvételi elismervényt kaptak, amely már kiállításában is tükrözte azt a szándékot, hogy a tulajdonos a beszolgáltatott értéktől gyakorlatilag örökre elbúcsúzhat.

A Magyar Királyi Postatakarékpénztár, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Hazai Bank és a többi kisebb pénzintézet vidéki és fővárosi trezorjaiban felgyülemlett értéktárgyakat 1944 szeptemberére Budapesten, a Postatakarékpénztár Lónyay utcai raktárában gyűjtötték össze.
Még a nyilas hatalomátvétel előtt döntés született arról, hogy ezeket az értékeket Nyugatra szállítják az előretörő szovjet csapatok elől. Vonaton és tehergépkocsikon 1944. október 16-án a szállítmány megérkezett a Zirc melletti óbányai kastélyba. November folyamán további szállítmányok érkezett Óbányára.

Vajna Gábor nyilas belügyminiszter egy, a Fejér megyei zsidóság deportálása során már „kipróbált" tisztviselőt, Toldi Árpád szolgálaton kívüli csendőr ezredest nevezte ki a szállítmányok parancsnokának. Óbányán az értékeket szétválogatták, csoportosították, csomagolták és jegyzékeket vettek fel, majd decemberben, több szakaszban átszállították a Sopron melletti Brennbergbányára, ahol ládákban helyezték el a vagyontárgyakat.

A szovjet csapatok közeledtének hírére a nyilas kormányzat megparancsolta, hogy a szállítmányt azonnal indítsák útnak a Harmadik Birodalom területére. Ennek a parancsnak azonban Told - a mozdonyhiány miatt - csak 1945. március 30-án tudott eleget tenni.

Az alábbi dokumentumokban az aranyvonat kalandos ausztriai útját ismertetjük, és Avar László egykori zentai polgármester, valamint Mingovits István pénzügyi tisztviselő elévülhetetlen érdemeit mutatjuk be, amelyeket a vonat kincseinek a megőrzésében szereztek. A háború végének zűrzavarában fosztogató katonák, és néhány, leginkább a háború utáni svájci nyugdíjas éveire gondoló nyilas funkcionárius ellenében e két lelkiismeretes hivatalnok mindent megtett, hogy megőrizze a szállítmány sértetlenségét. Sajnos, Avar és Mingovits erőfeszítései jórészt hiábavalóak voltak: amit végül nem merészelt megtenni egy század fegyverrel fenyegetődző SS-katona, azt gátlások nélkül megtett néhány, egy-két csillagos amerikai tábornok. A salzburgi katonai raktárból, ahová a „magyar zsákmányvonat" került, sorra tűntek el és kerültek a parancsnoki irodákba, majd - a hanyag adminisztráció következtében - magánkézbe az értékes nemesfém holmik, szőnyegek. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezek a rablások csak az értékek töredékét érintették. A háború utáni méltányos kárpótlást elsősorban az Európát kettéosztó vasfüggöny leereszkedése akadályozta meg: az amerikai kormányzat az aranyvonaton talált értékeket végül az ENSZ menekültügyi szervezetének kezelésébe utalta. A műkincsek egy részét New Yorkban 1948 és 1951 között elárverezték és a bevételek 90%-át a két zsidó szervezet, az American Joint Distribution Committee és a Jewish Agency kapta meg, ugyanakkor például a magyarországi zsinagógákból származó kegytárgyak végül különös módon osztrák tulajdonba kerültek.

Hat évtizednyi „vakvágányra állítás" után, a 2004. decemberi megegyezés révén az aranyvonat útja talán örökre véget ér.

A dokumentum jelzete: Magyar Országos Levéltár. Pénzintézeti Központ. Restitúciós iratok (XXIX-L-2-r. 73. doboz)

Ezen a napon történt augusztus 10.

1945

Japán kapitulál a második világháborúban.Tovább

1986

Ezen a napon rendeztek először Forma 1-es futamot a Hungaroringen.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők