A Német Birodalom hadat üzen az Orosz Birodalomnak.Tovább
Avar László és Mingovits István jelentése az Aranyvonatról
„Az osztrák vasutasokkal kétségbeesett tárgyalásokba kezdettünk, óra és rum segítségével sikerült az őrzés és megtartásra vonatkozó elhatározásunkat megértetni […]. Figyelmeztettük őket, hogy súlyos következménye lesz az egyesült hatalmak részéről, ha a menekülő német katonaság szétrabolja a vonatot.” 1945. március 30-án indult útnak a Harmadik Birodalom területére a magyarországi zsidóság „letétbe adott” értéktárgyait szállító úgynevezett Aranyvonat. Az itt közölt beszámolóból a szerelvény kalandos ausztriai útját ismerhetjük meg.
Bevezetés
Az utóbbi évek sajtójában ismét felbukkant a titokzatos sorsú, zsidó vagyonnal megrakott
A közfigyelmet újfent egy, az Egyesült Államokban magyar holocaust-túlélők által egy floridai bíróság előtt indított és 2004 decemberében megegyezéssel zárult per irányította erre a szerelvényre. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya a peren kívüli egyezség keretében vállalta, hogy mintegy 25,5 millió dollár kártérítést fizet a magyar zsidók javaiért. A pénzt nem a károsultak kapják egyéni kártérítésként, hanem szétosztják a túlélőkről gondoskodó izraeli, magyarországi, egyesült államokbeli, kanadai és egyéb karitatív szervezetek között. Magyarországra mintegy 4,8 millió dollár (kb. egymilliárd forint) jut öt év alatt. Az ügy jelen állása szerint ezt az összeget a magyarországi holocaust-túlélők egészségügyi ellátására fordítják.Mielőtt rátérnénk az ügy előzményeinek a bemutatásra, szükséges egy gyakori félreértést eloszlatnunk az aranyvonattal kapcsolatban. A háború végén az előretörő szovjet csapatok elől két, később aranyvonatnak nevezett szállítmány is elindult Nyugatra. Az egyik a Nemzeti Bank értékeit szállító szerelvény volt, amely a jegybank tulajdonán (29 tonna arany, illetve valuta-, részvényállomány stb.) kívül a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincsét, közgyűjteményi javakat (Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia értékei stb.) és egyes állami kezelésű letétállományokat, köztük különböző forrásokból származó zsidó eredetű vagyont tartalmazott. A szerelvény 1945 januárjában, két részletben hagyta el az országot, a cél az ausztriai Spital am Pyhrn volt. A szállítmány itt, Salzburgtól 90 kilométerre keletre került az amerikai hadsereg kezére 1945. május 7-én. A vonat értékeinek nagy részét 1946 és 1947 folyamán az amerikai hatóságok visszaadták Magyarországnak, amelyek így hozzájárulhattak 1946 augusztusában a forint bevezetéséhez. A zsidóktól elvett értékek jelentős hányada azonban nem érkezett vissza.
A másik szerelvény, amelynek hányatott történetéről Avar László és Mingovits István jelentése ad érzékletes képet, elsősorban a magyar zsidók anyagi kifosztásának a „gyümölcsét" szállította. Az ország német megszállását követően a Sztójay-kormány által gettókba zárt zsidókra vonatkozóan sorra jelentek meg a vagyontárgyaik beszolgáltatására vonatkozó rendeletek. Ezek közül a legfontosabb az 1600/1944. számú titkos BM rendelet, amely Baky László belügyi államtitkár aláírásával rendelkezett a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről. A gettósítással párhuzamosan a magyar belügyi szervek ezt a rendelkezést is könyörtelenül végrehajtották. 1944 tavaszán és nyarán a zsidóknak minősített magyar állampolgároknak be kellett szolgáltatniuk - „letétbe adniuk" - valamelyik, a Pénzintézeti Központ felügyelete alá tartozó bankhoz nemesfém ékszereiket, műtárgyaikat, óráikat, értékesebb szőnyegeiket stb. Cserébe legtöbbször egy kicsiny rózsaszín „cetlit" - átvételi elismervényt kaptak, amely már kiállításában is tükrözte azt a szándékot, hogy a tulajdonos a beszolgáltatott értéktől gyakorlatilag örökre elbúcsúzhat.
A Magyar Királyi Postatakarékpénztár, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Hazai Bank és a többi kisebb pénzintézet vidéki és fővárosi trezorjaiban felgyülemlett értéktárgyakat 1944 szeptemberére Budapesten, a Postatakarékpénztár Lónyay utcai raktárában gyűjtötték össze.
Még a nyilas hatalomátvétel előtt döntés született arról, hogy ezeket az értékeket Nyugatra szállítják az előretörő szovjet csapatok elől. Vonaton és tehergépkocsikon 1944. október 16-án a szállítmány megérkezett a Zirc melletti óbányai kastélyba. November folyamán további szállítmányok érkezett Óbányára.
Vajna Gábor nyilas belügyminiszter egy, a Fejér megyei zsidóság deportálása során már „kipróbált" tisztviselőt, Toldi Árpád szolgálaton kívüli csendőr ezredest nevezte ki a szállítmányok parancsnokának. Óbányán az értékeket szétválogatták, csoportosították, csomagolták és jegyzékeket vettek fel, majd decemberben, több szakaszban átszállították a Sopron melletti Brennbergbányára, ahol ládákban helyezték el a vagyontárgyakat.
A szovjet csapatok közeledtének hírére a nyilas kormányzat megparancsolta, hogy a szállítmányt azonnal indítsák útnak a Harmadik Birodalom területére. Ennek a parancsnak azonban Told - a mozdonyhiány miatt - csak 1945. március 30-án tudott eleget tenni.
Az alábbi dokumentumokban az aranyvonat kalandos ausztriai útját ismertetjük, és Avar László egykori zentai polgármester, valamint Mingovits István pénzügyi tisztviselő elévülhetetlen érdemeit mutatjuk be, amelyeket a vonat kincseinek a megőrzésében szereztek. A háború végének zűrzavarában fosztogató katonák, és néhány, leginkább a háború utáni svájci nyugdíjas éveire gondoló nyilas funkcionárius ellenében e két lelkiismeretes hivatalnok mindent megtett, hogy megőrizze a szállítmány sértetlenségét. Sajnos, Avar és Mingovits erőfeszítései jórészt hiábavalóak voltak: amit végül nem merészelt megtenni egy század fegyverrel fenyegetődző SS-katona, azt gátlások nélkül megtett néhány, egy-két csillagos amerikai tábornok. A salzburgi katonai raktárból, ahová a „magyar zsákmányvonat" került, sorra tűntek el és kerültek a parancsnoki irodákba, majd - a hanyag adminisztráció következtében - magánkézbe az értékes nemesfém holmik, szőnyegek. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezek a rablások csak az értékek töredékét érintették. A háború utáni méltányos kárpótlást elsősorban az Európát kettéosztó vasfüggöny leereszkedése akadályozta meg: az amerikai kormányzat az aranyvonaton talált értékeket végül az ENSZ menekültügyi szervezetének kezelésébe utalta. A műkincsek egy részét New Yorkban 1948 és 1951 között elárverezték és a bevételek 90%-át a két zsidó szervezet, az American Joint Distribution Committee és a Jewish Agency kapta meg, ugyanakkor például a magyarországi zsinagógákból származó kegytárgyak végül különös módon osztrák tulajdonba kerültek.
Hat évtizednyi „vakvágányra állítás" után, a 2004. decemberi megegyezés révén az aranyvonat útja talán örökre véget ér.
A dokumentum jelzete: Magyar Országos Levéltár. Pénzintézeti Központ. Restitúciós iratok (XXIX-L-2-r. 73. doboz)
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 01.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő