Egy nap, amely bevonult a történelembe: 1941. június 26.

A cikk a kassai bombázás rövid történetét és egy hozzá kapcsolódó, eddig ismeretlen fotósorozatot mutat be. Porteleki Gábor, a kassai helyőrségi zenekar zenészének a hobbija a fotózás volt, és a bombázást követően végigfotózta a becsapódási helyeket. Megörökítette a posta előtti köztéri órát, amely a detonáció időpontjában megállt: a mutatók állása: 1 óra 8 perc.

Kassa városa az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében visszatért az anyaországhoz. Ezt követően élte a vidéki nagyvárosok nyugodt életét egészen 1941. június 26-án 13 óra 8 percig - amikor három azonosítatlan repülőgép bombázta a városközpontot. Erre hivatkozással csatlakozott Magyarország a szovjetek elleni háborúhoz. A bombázásról fennmaradt kevés eredeti forrást gazdagítjuk most egy eddig ismeretlen fotósorozattal.

A jelentős ipari potenciállal rendelkező nagyvárostól pár kilométerre húzódott a szlovák-magyar államhatár, amely három oldalról vette körül Kassát. Ezért is telepítettek jelentős létszámú helyőrséget a város laktanyáiba: déli határában helyezték el a pilótaképzést szolgáló Repülőakadémiát, körülötte légvédelmi lövegeket állítottak fel, a környező hegyek tetejére pedig megfigyelőpontokat telepítettek, amelyeket telefonnal kötöttek be a légvédelmi központba. A Kárpátalja visszafoglalásával kapcsolatos 1939. márciusi, Szobránc vidéki magyar-szlovák összecsapásokat kísérő légi harcok nem érintették Kassát.

A német légierő, a Luftwaffe váratlan és rendkívül kemény csapásával indult 1941. június 22-én a Szovjetunió elleni támadás, amely révén a határtérségbe és a mögöttes területekre telepített légierő jelentős részét a földön megsemmisítették. A szárazföldi hadműveletek is gyorsan haladtak előre a Baltikumtól a Fekete-tengerig. Magyarország szomszédjai közül először a románok, majd a szlovákok és horvátok is beléptek a keleti háborúba. A magyar légteret északról többször megsértették a német és a szlovák gépek. Szovjet oldalról is észleltek berepüléseket a Kárpátok térségébe. Kisebb-nagyobb légtérsértéseket ebben a korszakban a navigációs problémák miatt természetesnek vehetünk. A június 26-án 12.10-kor a szemtanúk által azonosítottan három szovjet gép által végrehajtott vasúttámadás azonban (Kőrösmező-Budapest gyorsvonat, három halott, hat sebesült) már komoly incidensnek számított. Nem sokkal később ennél is súlyosabb következett. Garbócbogdány (DK) irányból három azonosítatlan, kétmotoros bombázó repülőgép közeledett Kassához 13 órakor, amelyeket két légi figyelő is észlelt. A sárga jelzőszín miatt saját gépnek nézték, de azért az egyik figyelő riasztani akarta Kassát, beázás miatt azonban nem működött a telefon, így elmaradt a légiriadó. A kötelék nyílegyenesen a városközpont felé szállt, először a vezérgép, majd a két kísérője oldotta ki bombatárát. Tízes sorozatokat szórtak - az egyiknél egy bomba beakadt, és csak kilenc hullott le, így összesen 29 darab bomba csapódott be a postapalota körzetében 13.08-kor. Egy kivételével mind felrobbant. Ekkor szólaltak meg a szirénák. A gépek nagy ívben délkeletre fordultak, majd távoztak Kassa légteréből. A légvédelmi tüzérség néhány lövést leadott, de nem ért el eredményt. A beragadt bomba Enyickén (Kassától 8 km-re, délre) a zárda udvarába csapódott, de nem robbant fel. A károkról, veszteségekről számos jelentés született. A július 1-jei, végleges összegzés szerint 32-en haltak meg (17 civil, 7 postás, 8 katona) 60-an súlyos, 220-an pedig könnyű sérülést szenvedtek. A riasztást követően levegőbe emelkedő, a borsodi iparvidéket védő vadászrepülők nem találkoztak a bombázókkal. A Tisza forrásvidékének térségében, a Kárpátokban a magyar vadászok 14 órakor láttak két-három távolodó, azonosíthatatlan bombázót.

Porteleki Gábor, a kassai helyőrségi zenekar zenészének a hobbija a fotózás volt, és a bombázást követően végigfotózta a becsapódási helyeket. Megörökítette a posta előtti köztéri órát, amely a detonáció időpontjában megállt - a mutatók állása: 1 óra 8 perc. Ugyancsak látható a Kis utcában földet ért, de fel nem robbant repülőbomba, amelyet az utászok körbeástak, de még nem távolítottak el helyéről (105 kg-os - más vélemény szerint 100 kg-os - szovjet gyártmányú légibomba). A többi felvétel a romokat mutatja, a postapalotát, a laktanyát és magánházakat. (A Porteleki család a háború végét követően kénytelen volt Kassát elhagyva Miskolcra költözni. A felvételek szerzője több éve elhunyt, tavaly nyáron halt meg özvegye, ezt követően az örökösök hozzájárultak a felvételek nyilvánosságra hozatalához.)

Rakaczky János a repülőakadémián volt számvivő szakaszvezető. Visszaemlékezése szerint június 26-án fogorvosnál járt a városban, majd visszatért állomáshelyére. A bombarobbanások zaja az akadémián érte, a gépeket nem látta. Mint mondta olyan gyorsan zajlott le a bombázás (egyetlen rácsapás), hogy Kassáról egyetlen gép sem szállt fel. Később, mikor kimenőn visszatért a postához, ahol egy bajtársával ült a padon, a háta mögött a fában egy repeszt talált. Jó barátja, Siroki őrmester éppen szolgálatban volt, mint az ügyeletes tiszt helyettese. Látta a bombázókat, és Rakaczky visszaemlékezése szerint álcázott német gépeknek nevezte a támadókat, amelyek szerinte zsákmányolt szovjet bombákat szórtak. Nem tudjuk, hogy az őrmester ezt később, a hivatalos vizsgálat során is elmondta-e, vagy csak barátjának árulta-e el? Katonatársa szerint sok gondja volt a hivatalostól eltérő vélemény miatt. A légierő vizsgálata szovjet támadásként értékelte a Kassa elleni terrortámadást, de egyetlen bizonyítékuk a szovjet gyártmányú légibomba volt, amelyet később a tűzszerészek a gyakorlótéren felrobbantottak. Az elmúlt évtizedekben számos elmélet született arról, ki is bombázta Kassát. A rendszerváltás előtt az álcázott német támadás volt a hivatalos verzió - azonban ez sem bizonyított, ráadásul Hitler ekkor még nem tartott igényt a magyarok hadba lépésére. Volt, aki a szlovákok bosszúját emlegette, mások a románok provokációját, sőt volt, aki német mintára egyenesen magyar akcióra gyanakodott. A legvalószínűbb feltételezés, hogy valóban a szovjetek voltak, akik a közeli Eperjes (ahol nagy teljesítményű német rádióadó működött) helyett tévedésből bombázták Kassát. A célválasztás is erre utal, mivel nem a repülőteret, a vasutat, hanem a postát érte a legsúlyosabb támadás. Téves bombázás előfordult egyébként a németekkel (Írország), később az amerikaiakkal (Svájc), sőt a magyar légierővel is, amikor a kárpátaljai hadműveletekhez kapcsolódóan Igló helyett a magyar kézen lévő Rozsnyót támadták a Debrecenből felszállt bombázók.

A legmerészebb hipotézis Vajda Ferenc nevéhez köthető, aki szerint a szovjet NKVD bombázta Kassát azzal a céllal, hogy összeugrassza a hűvös viszonyban lévő Magyarországot és Romániát - ezzel meggyengítse a német déli szárnyat. Vajda szerint a német légierő egyik JU 88A típusú repülőjének pilótája Galíciában, Stanislaw térségében látott három sárga azonosító festésű, felségjelzés nélküli bombázót, és úgy vélte, Szlovákiába repülő, szovjetektől zsákmányolt gépekről van szó. A későbbi német jelentés azonban elvetette ezt a feltételezést, mivel ez a terület ekkor még szovjet ellenőrzés alatt állt, és a szovjet légtérben valószínűleg nem repülhettek zsákmányolt gépek. Hogy ezek a gépek bombázták-e Kassát nem tudni. A szándékos provokációt, amíg az ezt bizonyító NKVD iratok nem kerülnek elő, elvethetjük. Ismeretes, hogy ezekben a napokban Molotov békülékeny hangnemű jegyzéket juttatott el a moszkvai magyar követhez.

Tehát a kérdés ma sem eldöntött, és további kutatások szükségesek megoldásához.

Ezen a napon történt augusztus 07.

1942

II. világháború: A guadalcanali csata kezdete.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők