A „sportbéke” vége

FTC–MTK–Újpest perek a negyvenes évek elején

A két világháború között az MLSZ volt a jogtulajdonosa a nemzetközi labdarugó mérkőzéseknek. Mivel azonban saját pályája nem volt, a szövetség egyedi mérlegelés után, mindig valamelyik klubot kérte fel a mérkőzés megrendezésére. A három csapat 1934-ben megállapodást kötött egymással, hogy ezen nemzetközi mérkőzéseket követően, attól függetlenül, hogy azokat hol rendezik, egymást között 2/5–2/5–1/5 arányban (FTC–MTK–Újpest) osztják el a mérkőzés jegybevételét. A megállapodás egészen 1940-ig minden probléma nélkül érvényben volt...

Bevezetés 

A Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Testgyakorlók Köre, és az Újpesti Torna Egyesület az 1926-ban létrejött profi labdarugó bajnokság három jelentős szereplője volt. A három csapat leginkább egymásnak jelentett vetélytársat a magyar bajnokságban. Többnyire ők adták a magyar válogatott játékosait, ráadásul csak ők rendelkeztek olyan létesítményekkel, amelyek nemzetközi sportrendezvények rendezésére is alkalmasak voltak. Már csak ezért is megkerülhetetlennek számítottak a magyar labdarugó életben.

Az alábbi forrás, amely egy 1940-ben kezdett pereskedési sorozatnak a végső állomása, a fent említett három csapat viszonyát, a harmincas években közöttük kialakult modus vivendit mutatja be. A pereskedés legfőbb oka alapvetően a felek eltérő gazdasági érdekeiben keresendő, de a II. (1939. május 5.) és a III. zsidótörvény (1941 augusztus 8.), illetve a Magyar Labdarugó Szövetség életébe történt politikai beavatkozás miatt, politikai színezetet is kapott. Közlése ezért nemcsak sporttörténeti érdeklődéssel számolhat.

A per rövid összefoglalása

A két világháború között az MLSZ volt a jogtulajdonosa a nemzetközi labdarugó mérkőzéseknek. Mivel azonban saját pályája nem volt, a szövetség egyedi mérlegelés után, mindig valamelyik klubot kérte fel a mérkőzés megrendezésére. A három csapat 1934-ben megállapodást kötött egymással, hogy ezen nemzetközi mérkőzéseket követően, attól függetlenül, hogy azokat hol rendezik, egymást között 2/5-2/5-1/5 arányban (FTC-MTK-Újpest) osztják el a mérkőzés jegybevételét. A megállapodás egészen 1940-ig minden probléma nélkül érvényben volt. Ekkor azonban az FTC arra hivatkozva, hogy az Újpest pályáján az elmúlt időszakban nem rendeztek mérkőzéseket, és hogy az Üllői úton rendezett mérkőzések nekik is jelentős kiadásokkal járnak, nem fizette ki egy megrendezett mérkőzés után az esedékes 1/5 részt. Az Újpest ekkor beperelte az FTC-t, amely pert másodfokon is megnyert.

Az FTC ekkor indította azt pert, amelynek dokumentumait az alábbiakban közöljük. Az egyesület ugyanis azt kifogásolta, hogy bár 1939 júliusa óta az összes nemzetközi mérkőzést az Üllői úton játszották, de a bevételekből továbbra is az eredeti megállapodás szerint részesedtek a csapatok. Az FTC a per folyamán végig arra törekedett, hogy a bíróság az eredeti megállapodásnak olyan mögöttes tartalmát ismerje el, mely szerint a bevételekből való részesedés annak függvénye, hogy melyik egyesületnek milyen költségei adódtak a mérkőzés megrendezése kapcsán.

A törvényszék azonban ezt nem fogadta el, és az eredeti megállapodásnak azt az értelmet tulajdonította, hogy a megállapodás lényege a három félnek az a szándéka volt, hogy a bevételekből a labdarúgásban betöltött súlyuknak megfelelően részesedjenek, függetlenül attól, hogy kinek milyen többlet költséget jelent a mérkőzések megrendezése. Az ítélet pontosan így rendelkezik erről: "mert a szerződés megkötésének a célja és indító oka a felperesi tényelőadás szerint is a pályabérből származó jövedelemszerzés tekintetében a három szerződő sportegyesület egymásközti versengésének a kiküszöbölése és a sportbéke biztosítása volt - arra való tekintet nélkül, hogy az MLSZ, vagy bármelyik labdarúgó alszövetség tényleg a három szerződő fél közül melyiknek a versenypályáján rendezi ezen szerződésnek a hatálytartama alatt, az ő rendezésében lebonyolításra kerülő "mindennemű" labdarúgó mérkőzéseket a tényleg felmerülő egyes esetekben."

Az ítélőtábla azonban arra hivatkozva, hogy az MTK kiesésével "a szerződés tekintetében oly lényeges feltevés hiúsult meg, amely nélkül a felek a kereseti szerződést nem kötötték volna meg", az FTC-nek adott igazat.

Az ítélőtábla ezen tartalmú ítéletének magyarázata lehet a pereskedés ideje alatt radikalizálódó antiszemita hangulat is. (A két ítélet között fogadták el a III. zsidótörvényt). Bár az ítélőtábla semmilyen utalást nem tett erre vonatkozóan, feltűnő, hogy figyelmen kívül hagyta a törvényszéken kimondott ítélet azon nyilvánvaló megállapítását, hogy az egyesületek közötti megállapodás lényege a versengés egymás közötti megszüntetése, a bevételeknek az egyesületek súlyának megfelelő eloszlása volt.

Különösen érdekes az ügyben dr. Gidófalvy Pál szerepe, akit a belügyminiszter 1939. június 20-tól 1941. április elsejéig kinevezett miniszteri biztosnak. Gidófalvy, a mellé kinevezett Négyes Bizottsággal közösen irányította a labdarugó szövetség életét. Miniszteri biztosként végzett tevékenységét később a Budapesti Népbíróság vizsgálta, és népellenes bűnökben el is marasztalta. A népbírósági perben nem esett szó Gidófalvynak a három egyesület egymás közti perében játszott szerepéről.

A forrásközlésre vonatkozó megjegyzések

A forrás jelenleg Budapest Főváros Levéltárában, az Ítélőtábla peres iratai között található. A fennmaradt iratok közül csak az ítéleteket közlöm, mivel a per folyamán felhasznált iratmellékleteket, amelyekre az ítéletben többször is hivatkoznak, a per befejezése után a Törvényszékre küldték vissza, ahol azokat kiselejtezték. Ezt a hiányt csak részben pótolja, hogy ezek tartalma, egyes esetekben teljesen, máskor csak részben az ítéletből is kideríthető. (A per szövegében idézőjel közé tett szövegrészek a csatolt dokumentumokból származnak.) A perben említett korábbi bírósági tárgyalási anyagok - az 1940-ben a Budapesti Központi királyi Járásbíróság P. II. 17061/1940. számú és a Törvényszék 2623/1941. számú pere - szintén nem maradtak az utókorra.

Bár az ítélőtáblai ítéleten nem található jogerős záradék, szinte bizonyos, hogy azt végre kellett hajtani. Abban az esetben ugyanis, ha a Kúria elé került az ügy, akkor rendszerint kúriai ítélet is található a per iratai között. Ez valamint az, hogy a főlajstromkönyvben nincs utalás arra, hogy az ügyet a Kúriához felterjesztették volna, azt mutatja, hogy a felek lemondtak a további bírósági tárgyalásokról.

A közölt ítéleteknél szöveg értelmének megfelelő átírást, központozást alakítottam ki, a mai magyar helyesírási szabályoknak megfelelően.

Ezen a napon történt október 19.

1904

Megjelent Az Ifjúmunkás című lap, amelynek szervezése Bana Sándor nevéhez fűződik. Az újság, megjelenésétől fogva szocialista orgá-numnak...Tovább

1941

A német hadsereg közeledése miatt Moszkvában kihirdetik az ostromállapotot.Tovább

1956

Moszkvában elrendelik a harckészültséget a Magyarországon állomásozó szovjet különleges hadtestnél és a Baltikumi Katonai Körzetbe tartozó...Tovább

1960

Az Amerikai Egyesült Államok Kubával szemben teljes kereskedelmi embargót léptet életbe.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő