A „sportbéke” vége

FTC–MTK–Újpest perek a negyvenes évek elején

A két világháború között az MLSZ volt a jogtulajdonosa a nemzetközi labdarugó mérkőzéseknek. Mivel azonban saját pályája nem volt, a szövetség egyedi mérlegelés után, mindig valamelyik klubot kérte fel a mérkőzés megrendezésére. A három csapat 1934-ben megállapodást kötött egymással, hogy ezen nemzetközi mérkőzéseket követően, attól függetlenül, hogy azokat hol rendezik, egymást között 2/5–2/5–1/5 arányban (FTC–MTK–Újpest) osztják el a mérkőzés jegybevételét. A megállapodás egészen 1940-ig minden probléma nélkül érvényben volt...

Bevezetés 

A Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Testgyakorlók Köre, és az Újpesti Torna Egyesület az 1926-ban létrejött profi labdarugó bajnokság három jelentős szereplője volt. A három csapat leginkább egymásnak jelentett vetélytársat a magyar bajnokságban. Többnyire ők adták a magyar válogatott játékosait, ráadásul csak ők rendelkeztek olyan létesítményekkel, amelyek nemzetközi sportrendezvények rendezésére is alkalmasak voltak. Már csak ezért is megkerülhetetlennek számítottak a magyar labdarugó életben.

Az alábbi forrás, amely egy 1940-ben kezdett pereskedési sorozatnak a végső állomása, a fent említett három csapat viszonyát, a harmincas években közöttük kialakult modus vivendit mutatja be. A pereskedés legfőbb oka alapvetően a felek eltérő gazdasági érdekeiben keresendő, de a II. (1939. május 5.) és a III. zsidótörvény (1941 augusztus 8.), illetve a Magyar Labdarugó Szövetség életébe történt politikai beavatkozás miatt, politikai színezetet is kapott. Közlése ezért nemcsak sporttörténeti érdeklődéssel számolhat.

A per rövid összefoglalása

A két világháború között az MLSZ volt a jogtulajdonosa a nemzetközi labdarugó mérkőzéseknek. Mivel azonban saját pályája nem volt, a szövetség egyedi mérlegelés után, mindig valamelyik klubot kérte fel a mérkőzés megrendezésére. A három csapat 1934-ben megállapodást kötött egymással, hogy ezen nemzetközi mérkőzéseket követően, attól függetlenül, hogy azokat hol rendezik, egymást között 2/5-2/5-1/5 arányban (FTC-MTK-Újpest) osztják el a mérkőzés jegybevételét. A megállapodás egészen 1940-ig minden probléma nélkül érvényben volt. Ekkor azonban az FTC arra hivatkozva, hogy az Újpest pályáján az elmúlt időszakban nem rendeztek mérkőzéseket, és hogy az Üllői úton rendezett mérkőzések nekik is jelentős kiadásokkal járnak, nem fizette ki egy megrendezett mérkőzés után az esedékes 1/5 részt. Az Újpest ekkor beperelte az FTC-t, amely pert másodfokon is megnyert.

Az FTC ekkor indította azt pert, amelynek dokumentumait az alábbiakban közöljük. Az egyesület ugyanis azt kifogásolta, hogy bár 1939 júliusa óta az összes nemzetközi mérkőzést az Üllői úton játszották, de a bevételekből továbbra is az eredeti megállapodás szerint részesedtek a csapatok. Az FTC a per folyamán végig arra törekedett, hogy a bíróság az eredeti megállapodásnak olyan mögöttes tartalmát ismerje el, mely szerint a bevételekből való részesedés annak függvénye, hogy melyik egyesületnek milyen költségei adódtak a mérkőzés megrendezése kapcsán.

A törvényszék azonban ezt nem fogadta el, és az eredeti megállapodásnak azt az értelmet tulajdonította, hogy a megállapodás lényege a három félnek az a szándéka volt, hogy a bevételekből a labdarúgásban betöltött súlyuknak megfelelően részesedjenek, függetlenül attól, hogy kinek milyen többlet költséget jelent a mérkőzések megrendezése. Az ítélet pontosan így rendelkezik erről: "mert a szerződés megkötésének a célja és indító oka a felperesi tényelőadás szerint is a pályabérből származó jövedelemszerzés tekintetében a három szerződő sportegyesület egymásközti versengésének a kiküszöbölése és a sportbéke biztosítása volt - arra való tekintet nélkül, hogy az MLSZ, vagy bármelyik labdarúgó alszövetség tényleg a három szerződő fél közül melyiknek a versenypályáján rendezi ezen szerződésnek a hatálytartama alatt, az ő rendezésében lebonyolításra kerülő "mindennemű" labdarúgó mérkőzéseket a tényleg felmerülő egyes esetekben."

Az ítélőtábla azonban arra hivatkozva, hogy az MTK kiesésével "a szerződés tekintetében oly lényeges feltevés hiúsult meg, amely nélkül a felek a kereseti szerződést nem kötötték volna meg", az FTC-nek adott igazat.

Az ítélőtábla ezen tartalmú ítéletének magyarázata lehet a pereskedés ideje alatt radikalizálódó antiszemita hangulat is. (A két ítélet között fogadták el a III. zsidótörvényt). Bár az ítélőtábla semmilyen utalást nem tett erre vonatkozóan, feltűnő, hogy figyelmen kívül hagyta a törvényszéken kimondott ítélet azon nyilvánvaló megállapítását, hogy az egyesületek közötti megállapodás lényege a versengés egymás közötti megszüntetése, a bevételeknek az egyesületek súlyának megfelelő eloszlása volt.

Különösen érdekes az ügyben dr. Gidófalvy Pál szerepe, akit a belügyminiszter 1939. június 20-tól 1941. április elsejéig kinevezett miniszteri biztosnak. Gidófalvy, a mellé kinevezett Négyes Bizottsággal közösen irányította a labdarugó szövetség életét. Miniszteri biztosként végzett tevékenységét később a Budapesti Népbíróság vizsgálta, és népellenes bűnökben el is marasztalta. A népbírósági perben nem esett szó Gidófalvynak a három egyesület egymás közti perében játszott szerepéről.

A forrásközlésre vonatkozó megjegyzések

A forrás jelenleg Budapest Főváros Levéltárában, az Ítélőtábla peres iratai között található. A fennmaradt iratok közül csak az ítéleteket közlöm, mivel a per folyamán felhasznált iratmellékleteket, amelyekre az ítéletben többször is hivatkoznak, a per befejezése után a Törvényszékre küldték vissza, ahol azokat kiselejtezték. Ezt a hiányt csak részben pótolja, hogy ezek tartalma, egyes esetekben teljesen, máskor csak részben az ítéletből is kideríthető. (A per szövegében idézőjel közé tett szövegrészek a csatolt dokumentumokból származnak.) A perben említett korábbi bírósági tárgyalási anyagok - az 1940-ben a Budapesti Központi királyi Járásbíróság P. II. 17061/1940. számú és a Törvényszék 2623/1941. számú pere - szintén nem maradtak az utókorra.

Bár az ítélőtáblai ítéleten nem található jogerős záradék, szinte bizonyos, hogy azt végre kellett hajtani. Abban az esetben ugyanis, ha a Kúria elé került az ügy, akkor rendszerint kúriai ítélet is található a per iratai között. Ez valamint az, hogy a főlajstromkönyvben nincs utalás arra, hogy az ügyet a Kúriához felterjesztették volna, azt mutatja, hogy a felek lemondtak a további bírósági tárgyalásokról.

A közölt ítéleteknél szöveg értelmének megfelelő átírást, központozást alakítottam ki, a mai magyar helyesírási szabályoknak megfelelően.

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők