Bevezetés

1968 tavaszán a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékeseinek egy számukra új problémával kellett szembenézniük: az általuk beat-hippi jelenségnek elkeresztelt "mozgalommal". Jóllehet az Egyesült Államokból kiinduló, majd pedig Nyugat-Európában is elterjedt hippi-mozgalom ekkor már több éves múltra tekinthetett vissza, a magyar belügyi szervek - saját bevallásuk szerint - csak 1968 március-áprilisában figyeltek fel a Budapesten megjelenő és magukat már többé-kevésbé tudatosan hippiknek nevező fiatalokra. A BRFK az 1960-as évek első felétől megfigyelés alatt tartott különféle, többnyire fiatalokból álló csoportokat, galeriket, akiket huligánokként kezeltek. A galerikhez tartozó fiatalokat külön galeri-nyilvántartásba vették fel. A beat zene térhódítása is külön "megpróbáltatások" elé állította a rendőrséget. A BRFK az 1968 tavaszán megfigyelt hippi-jelenséget részben a galeri-problémakörhöz, részben pedig a beat-jelenséghez kötötte. A jelentésekből kitetszik egyfajta tanácstalanság, hiszen a belügyi szervek egy olyan társadalmi jelenséggel, szubkultúrával találkoztak, amelynek egyik lényegi mondanivalója a vietnámi háború ellenzése, a pacifizmus volt, mindez a rendszer számára tulajdonképpen akár pozitív és támogatandó is lehetett volna. Azonban olyan társadalmilag veszélyesnek tartott konnotációkat véltek a hippikhez kötni, mint "a munkakerülés, a szexualitás felfokozása, ferde hajlamok kifejlesztése, kábítószer-élvezet". Ezenkívül a rendőrséget aggodalommal töltött el minden olyan társadalmi jelenség, amelyet politikailag összefüggésbe lehetett hozni a csehszlovákiai és lengyelországi eseményekkel. A BRFK illetékesei éppen ezért tartották fontosnak, hogy ne csak megfigyeljék ezeket a csoportokat, hanem rendőrileg is fellépjenek a hippik ellen. A szervek jelen voltak az akkortájt a Kádár-konszolidáció kultúrpolitikája részeként beengedett nyugati beat-zenekarok koncertjein és azt követően, ha kellett, gumibotot is használtak a járda helyett az úttesten közlekedő fiatalokkal szemben. Őrizetbe vették az utcán kódorgó hippiket és motozás, kihallgatás után ezeket a többnyire 18-20 éves fiatalokat felvették a galeri-nyilvántartásba, a különösen veszélyesnek tartott személyekre pedig a kerületi kapitányságok figyelmét hívták fel, szükség esetén 15-30 napra le is csukták őket.

Képgaléria megtekintése

A rendőrség érdeklődését külön is felkeltették a beat-misék, amelyek révén akár az egyháznak a fiatalokra történő nagyobb befolyását tételezhették fel, ezért "ellenkoncertek" szervezését tartották ajánlatosnak. (Az egyik előállított fiatal motozásakor megtalált biblia megemlítését is ez indokolhatta.) Mivel a hippik egyik fő ismertetőjele a feltűnő öltözködés mellett a különféle kitűzők, jelvények viselése volt, ezért a rendőrök igyekezték ezeket elkobozni. A jelentésekben külön osztályozták a főként angol nyelvű jelvényeket "társadalmi veszélyességük" szerint, sőt az egyik, általuk különösen veszélyesnek tartott "Mi keményebben próbálkozunk" magyar feliratú jelvény eredetének tisztázása végett a BM. III/III. csoportfőnökség illetékeseihez fordultak.

A jelentésekhez csatoltak egy, a Magyar Nemzet 1968. június 11-i számában "Magyar hippik" címmel megjelent újságcikk fotómásolatát is. Az újságcikk tartalmából kiderül, hogy rendőrségi kiszivárogtatás esetével állunk szemben, ugyanis az újságcikkben előfordulnak olyan részletek, amelyeket a szerző csak az itt közölt iratok ismeretében fogalmazhatott meg. Erre utal a cikkben szereplő jelvényszövegeknek a jelentésekből egy az egyben történt átvétele, a jelvénykészítő tervező-mérnök "fusizásáról" szóló kitétel, illetve az egyik fiatalnál motozás során előkerült "kis kockás noteszba" feljegyzett elmés szentencia - egyébként pontatlan - szó szerinti idézete. Természetesen a cikknek üzenetnek kellett lennie, útmutatónak, hogy hogyan is kell viszonyulnia az öntudatos szocialista állampolgárnak a hippikhez. A fő ideológiai probléma, a pacifizmus "lekezelése" sem okozhatott gondot a marxista dialektikán nevelkedetteknek: "Vajon hogyan fogja elmagyarázni a jelvényekhez ragaszkodó ifjú, ha erre sor kerül, hogy mi a különbség az igazságos és az igazságtalan háború között? Az Egyesült Államokban a bátor ifjak tüntetnek a vietnámi piszkos háború ellen, szembeszállnak a karhatalommal, eltépik a behívóikat. Az a passzív és szárnyaszegett, romantikus és fellengzős csoport, a hippik [...] a vietnámi agresszió elleni tiltakozásukat fogalmazták meg a maguk módján: "Szeretkezz, ne háborúzz!" Mi azonban a megtámadott Vietnám mellett állunk. Mit keres hát nálunk ez a jelszó?" A szerző kritikátlanul veszi át a rendőri jelentés hibás megfogalmazásait is, egészen komikus pl. az egyik jelvény szövegével kapcsolatban tett megállapítás: ""Én felsőbbrendű ember vagyok." Ez már gőg. Nem hinném, hogy Nietzsche-hívő az illető, csupán azt vallja, hogy törvények felett áll és nem fogadja el a társadalmi együttélés szabályait." A rendőrségi jelentésben szereplő jelvényfelirat angol eredetije így hangzik: "I'M A SUPERMAN". Az amerikai képregény- és filmkultúrában járatlan rendőrségi fordító félrefordítása szinte már filozófiai vitára késztette a cikkírót.

A kiszivárogtatás a belügyi szervek egyik tudatos eszköze volt, hiszen a BM-nek minden lapnál megvolt a maga belügyi tudósítója, akit részletesen elláttak információval, sőt adott esetben még a titkosított iratokba is betekinthettek.

1968 nyár végén a BRFK illetékesei már a hippi-jelenség felszámolására tett intézkedések eredményességéről tettek jelentést, külön kiemelve a sajtó szerepét, miszerint az újságírók "józan, megfontolt és elvileg helyes cikkeikkel járultak hozzá a közvélemény kialakításához és a fiatalok neveléséhez." Hogy a hippi-problémát mégsem sikerült rendőri úton végleg rendezni, arra az ORFK Bűnügyi Osztályának 1969 végén készített jelentése is rámutatott.

Az alábbiakban közölt két jelentést a BRFK vezető bűnügyi II. helyettese, Bíró Sándor rendőr alezredes, valamint a BRFK vezető bűnügyi I. helyettese, Györök Ferenc rendőr alezredes jegyezte. Az 1. sz. alatt közölt forrás esetében problémásnak tűnik az irat keletkezésének időpontja, ui. a jelentés címlapján május 4-i, míg a végén május 2-i dátum szerepel. Mindkét jelentés (1-2. sz.) ugyanazon iktatószámon futott (115-0399/1968.), ugyanakkor az 1. sz. alatti iraton - valószínűleg tévedésből - elírták az iktatószámot (15-0399/1968). A 3. és 4. számú forrás a 2. sz. jelentés mellékletét képezte.

Tudjuk, hogy a két jelentést számos helyre megküldték, többek között Dr. Götz János fővárosi főügyésznek is. Az iratokba - a kézbesítő karton szerint - a főügyészen kívül még öt beosztott ügyész is betekintett. Az 1. sz. alatt közölt jelentést Benkei András akkori belügyminiszter is látta, erről tanúskodik az irat BM Központi Irattárban őrzött példányának címlapján található, tudomásul vételt szolgáló szignója.

Az 5-7. sz. alatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság 1968. évi negyedévi jelentéseinek a hippi-jelenségre vonatkozó részeit, 8. sz. alatt pedig az ORFK Bűnügyi Osztályának 1969 novemberében az ifjúsági bűnözésről és egyéb jelenségekről készített jelentésének vonatkozó részét tesszük közzé.

A forrásokat a legújabb forrásközlési elveknek megfelelően a mai helyesírás szerint közöljük, azonban formailag törekszünk visszaadni az eredeti írásképet. A helyesírás tekintetében megtartjuk a használt idegen nyelvű (főként angol) szövegek, szavak eredeti helyesírását. A közölt forrásban szereplő személyek - a közszereplőket leszámítva - személyes adatait, - az adatvédelmi és a levéltári törvény vonatkozó paragrafusainak megfelelően - anonimizálva közöljük. A személyneveket az eredeti névtől eltérő monogramokkal helyettesítettük, a kihagyott személyes adatok kategorizálását (pl. anyja neve, születési hely, házszám) [ ]-ben félkövérrel jelölve adjuk meg. Az egyes szereplők személyes adatai közül azonban megadjuk a születés évét, illetve fővárosi lakcím esetén a kerület és utca megnevezését, mivel a forrás történeti értékét nagymértékben meghatározza, hogy az itt hippiként kategorizált személyek hány évesek voltak, milyen lakókörnyezetben éltek. Valamennyi a szöveghez a kiadó által fűzött megjegyzés szintén félkövérrel [ ]-ben szerepel.

Itt szeretném megköszönni a forrásközlésben nyújtott szakmai segítséget Pintér Tamásnak (Belügyminisztérium Központi Irattár) és Horváth J. Andrásnak (Budapest Főváros Levéltára).