A Superman hippik és a tanácstalan rendőrök

„’Szuper lányra van szükségem’, ’Több LSD-t akarok’, ’Szeretem az LSD-t’, ’Lány kerestetik, gyakorlat nem szükséges’, ’Szexuális partnert keresek’. Az ilyen jelvények propagálása felfokozza a fiatalokban a nemi kérdések iránti érdeklődést, elősegítheti a szexuális bűnözés tovább terjedését.”

Bevezetés

1968 tavaszán a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékeseinek egy számukra új problémával kellett szembenézniük: az általuk beat-hippi jelenségnek elkeresztelt "mozgalommal". Jóllehet az Egyesült Államokból kiinduló, majd pedig Nyugat-Európában is elterjedt hippi-mozgalom ekkor már több éves múltra tekinthetett vissza, a magyar belügyi szervek - saját bevallásuk szerint - csak 1968 március-áprilisában figyeltek fel a Budapesten megjelenő és magukat már többé-kevésbé tudatosan hippiknek nevező fiatalokra. A BRFK az 1960-as évek első felétől megfigyelés alatt tartott különféle, többnyire fiatalokból álló csoportokat, galeriket, akiket huligánokként kezeltek. A galerikhez tartozó fiatalokat külön galeri-nyilvántartásba vették fel. A beat zene térhódítása is külön "megpróbáltatások" elé állította a rendőrséget. A BRFK az 1968 tavaszán megfigyelt hippi-jelenséget részben a galeri-problémakörhöz, részben pedig a beat-jelenséghez kötötte. A jelentésekből kitetszik egyfajta tanácstalanság, hiszen a belügyi szervek egy olyan társadalmi jelenséggel, szubkultúrával találkoztak, amelynek egyik lényegi mondanivalója a vietnámi háború ellenzése, a pacifizmus volt, mindez a rendszer számára tulajdonképpen akár pozitív és támogatandó is lehetett volna. Azonban olyan társadalmilag veszélyesnek tartott konnotációkat véltek a hippikhez kötni, mint "a munkakerülés, a szexualitás felfokozása, ferde hajlamok kifejlesztése, kábítószer-élvezet". Ezenkívül a rendőrséget aggodalommal töltött el minden olyan társadalmi jelenség, amelyet politikailag összefüggésbe lehetett hozni a csehszlovákiai és lengyelországi eseményekkel. A BRFK illetékesei éppen ezért tartották fontosnak, hogy ne csak megfigyeljék ezeket a csoportokat, hanem rendőrileg is fellépjenek a hippik ellen. A szervek jelen voltak az akkortájt a Kádár-konszolidáció kultúrpolitikája részeként beengedett nyugati beat-zenekarok koncertjein és azt követően, ha kellett, gumibotot is használtak a járda helyett az úttesten közlekedő fiatalokkal szemben. Őrizetbe vették az utcán kódorgó hippiket és motozás, kihallgatás után ezeket a többnyire 18-20 éves fiatalokat felvették a galeri-nyilvántartásba, a különösen veszélyesnek tartott személyekre pedig a kerületi kapitányságok figyelmét hívták fel, szükség esetén 15-30 napra le is csukták őket.

A rendőrség érdeklődését külön is felkeltették a beat-misék, amelyek révén akár az egyháznak a fiatalokra történő nagyobb befolyását tételezhették fel, ezért "ellenkoncertek" szervezését tartották ajánlatosnak. (Az egyik előállított fiatal motozásakor megtalált biblia megemlítését is ez indokolhatta.) Mivel a hippik egyik fő ismertetőjele a feltűnő öltözködés mellett a különféle kitűzők, jelvények viselése volt, ezért a rendőrök igyekezték ezeket elkobozni. A jelentésekben külön osztályozták a főként angol nyelvű jelvényeket "társadalmi veszélyességük" szerint, sőt az egyik, általuk különösen veszélyesnek tartott "Mi keményebben próbálkozunk" magyar feliratú jelvény eredetének tisztázása végett a BM. III/III. csoportfőnökség illetékeseihez fordultak.

A jelentésekhez csatoltak egy, a Magyar Nemzet 1968. június 11-i számában "Magyar hippik" címmel megjelent újságcikk fotómásolatát is. Az újságcikk tartalmából kiderül, hogy rendőrségi kiszivárogtatás esetével állunk szemben, ugyanis az újságcikkben előfordulnak olyan részletek, amelyeket a szerző csak az itt közölt iratok ismeretében fogalmazhatott meg. Erre utal a cikkben szereplő jelvényszövegeknek a jelentésekből egy az egyben történt átvétele, a jelvénykészítő tervező-mérnök "fusizásáról" szóló kitétel, illetve az egyik fiatalnál motozás során előkerült "kis kockás noteszba" feljegyzett elmés szentencia - egyébként pontatlan - szó szerinti idézete. Természetesen a cikknek üzenetnek kellett lennie, útmutatónak, hogy hogyan is kell viszonyulnia az öntudatos szocialista állampolgárnak a hippikhez. A fő ideológiai probléma, a pacifizmus "lekezelése" sem okozhatott gondot a marxista dialektikán nevelkedetteknek: "Vajon hogyan fogja elmagyarázni a jelvényekhez ragaszkodó ifjú, ha erre sor kerül, hogy mi a különbség az igazságos és az igazságtalan háború között? Az Egyesült Államokban a bátor ifjak tüntetnek a vietnámi piszkos háború ellen, szembeszállnak a karhatalommal, eltépik a behívóikat. Az a passzív és szárnyaszegett, romantikus és fellengzős csoport, a hippik [...] a vietnámi agresszió elleni tiltakozásukat fogalmazták meg a maguk módján: "Szeretkezz, ne háborúzz!" Mi azonban a megtámadott Vietnám mellett állunk. Mit keres hát nálunk ez a jelszó?" A szerző kritikátlanul veszi át a rendőri jelentés hibás megfogalmazásait is, egészen komikus pl. az egyik jelvény szövegével kapcsolatban tett megállapítás: ""Én felsőbbrendű ember vagyok." Ez már gőg. Nem hinném, hogy Nietzsche-hívő az illető, csupán azt vallja, hogy törvények felett áll és nem fogadja el a társadalmi együttélés szabályait." A rendőrségi jelentésben szereplő jelvényfelirat angol eredetije így hangzik: "I'M A SUPERMAN". Az amerikai képregény- és filmkultúrában járatlan rendőrségi fordító félrefordítása szinte már filozófiai vitára késztette a cikkírót.

A kiszivárogtatás a belügyi szervek egyik tudatos eszköze volt, hiszen a BM-nek minden lapnál megvolt a maga belügyi tudósítója, akit részletesen elláttak információval, sőt adott esetben még a titkosított iratokba is betekinthettek.

1968 nyár végén a BRFK illetékesei már a hippi-jelenség felszámolására tett intézkedések eredményességéről tettek jelentést, külön kiemelve a sajtó szerepét, miszerint az újságírók "józan, megfontolt és elvileg helyes cikkeikkel járultak hozzá a közvélemény kialakításához és a fiatalok neveléséhez." Hogy a hippi-problémát mégsem sikerült rendőri úton végleg rendezni, arra az ORFK Bűnügyi Osztályának 1969 végén készített jelentése is rámutatott.

Az alábbiakban közölt két jelentést a BRFK vezető bűnügyi II. helyettese, Bíró Sándor rendőr alezredes, valamint a BRFK vezető bűnügyi I. helyettese, Györök Ferenc rendőr alezredes jegyezte. Az 1. sz. alatt közölt forrás esetében problémásnak tűnik az irat keletkezésének időpontja, ui. a jelentés címlapján május 4-i, míg a végén május 2-i dátum szerepel. Mindkét jelentés (1-2. sz.) ugyanazon iktatószámon futott (115-0399/1968.), ugyanakkor az 1. sz. alatti iraton - valószínűleg tévedésből - elírták az iktatószámot (15-0399/1968). A 3. és 4. számú forrás a 2. sz. jelentés mellékletét képezte.

Tudjuk, hogy a két jelentést számos helyre megküldték, többek között Dr. Götz János fővárosi főügyésznek is. Az iratokba - a kézbesítő karton szerint - a főügyészen kívül még öt beosztott ügyész is betekintett. Az 1. sz. alatt közölt jelentést Benkei András akkori belügyminiszter is látta, erről tanúskodik az irat BM Központi Irattárban őrzött példányának címlapján található, tudomásul vételt szolgáló szignója.

Az 5-7. sz. alatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság 1968. évi negyedévi jelentéseinek a hippi-jelenségre vonatkozó részeit, 8. sz. alatt pedig az ORFK Bűnügyi Osztályának 1969 novemberében az ifjúsági bűnözésről és egyéb jelenségekről készített jelentésének vonatkozó részét tesszük közzé.

A forrásokat a legújabb forrásközlési elveknek megfelelően a mai helyesírás szerint közöljük, azonban formailag törekszünk visszaadni az eredeti írásképet. A helyesírás tekintetében megtartjuk a használt idegen nyelvű (főként angol) szövegek, szavak eredeti helyesírását. A közölt forrásban szereplő személyek - a közszereplőket leszámítva - személyes adatait, - az adatvédelmi és a levéltári törvény vonatkozó paragrafusainak megfelelően - anonimizálva közöljük. A személyneveket az eredeti névtől eltérő monogramokkal helyettesítettük, a kihagyott személyes adatok kategorizálását (pl. anyja neve, születési hely, házszám) [ ]-ben félkövérrel jelölve adjuk meg. Az egyes szereplők személyes adatai közül azonban megadjuk a születés évét, illetve fővárosi lakcím esetén a kerület és utca megnevezését, mivel a forrás történeti értékét nagymértékben meghatározza, hogy az itt hippiként kategorizált személyek hány évesek voltak, milyen lakókörnyezetben éltek. Valamennyi a szöveghez a kiadó által fűzött megjegyzés szintén félkövérrel [ ]-ben szerepel.

Itt szeretném megköszönni a forrásközlésben nyújtott szakmai segítséget Pintér Tamásnak (Belügyminisztérium Központi Irattár) és Horváth J. Andrásnak (Budapest Főváros Levéltára).

Ezen a napon történt szeptember 17.

1939

A szovjet hadsereg betör Lengyelországba és elfoglalja annak Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia területeit (a Molotov–Ribbentrop-paktum...Tovább

1963

Elindul a Malév első Európán kívüli járata Kairóba, athéni közbülső leszállással Il–18-as típusú gépekkel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő