Az Országház építésének eljárási szabályzata

„az 1884. évi XIX. tc. által jóváhagyott terv szerint emelendő állandó országház építésének intézésére célszerűnek találtam, hogy tanácsadó közegül egy építészeti tanács, végrehajtó közegül pedig egy szűkebb körű végrehajtó bizottság alakíttassék, mely közegeknek szervezete, teendője és hatásköre a % alatt idemellékelt eljárási utasításban van meghatározva.”

Bevezető

Az országgyűlés az állandó országház építéséről szóló 1880. évi LVIII. törvénycikkben elrendelte, hogy a mindkét házat befogadó állandó országházat a főváros V. kerületében, a Tömő téren kell felépíteni. A kormány feladatul kapta, hogy annak pályázat útján, a vonatkozó költségvetéssel együtt elkészítendő tervét mielőbb nyújtsa be parlamenti jóváhagyásra. Ezt a törvényt 1880. december 14-én szentesítette az uralkodó, I. Ferenc József. Az építendő parlament kérdése ekkor már évtizedek óta húzódott, ebben az időben a felsőház a Nemzeti Múzeumban, az alsóház az ideiglenesnek szánt Sándor utcai palotában ülésezett. Szükség volt egy alkalmasabb épületre, amely képes befogadni a két házat és méltón képviseli az egész magyar nemzetet.

 Tisza Kálmán

1881-ben Tisza Kálmán miniszterelnök (1875-1890) Országos Bizottságot alakított, amely a kormány, a főváros és a szakértői testületek tagjaiból, valamint építészekből állt, és feladata a tervezői program megalkotása volt. A bizottság 1884-ig tizenhárom alkalommal ült össze, a pályázati program szövegezésével 1882. március 31-ére készült el és azt április 9-én több „hivatalos" hírlapban - Pester Lloyd, A Hon, Budapesti Közlöny, Építési Ipar, Ellenőr, A Magyar Mérnök és Építész-Egylet Közlönye, Egyetértés, Pesti Napló -

.

1883. április 22-én szavaztak a pályázatokról és kihirdették az eredményt: 20 szavazattal Steindl Imre Alkotmány I. című terveit jutalmazta első díjjal a bizottság. A tervek átdolgozását és az építés lebonyolítását már megbízásos úton kérték Steindltől, akitől 1884-ből, 1886-ból és 1888-ból is ismerünk tervváltozatokat.

 Steindl Imre

Tisza Kálmán 1884-ben újabb törvényjavaslatot nyújtott be az építés végrehajtásával, és a tervek elfogadásával kapcsolatban, amelyet annak parlamenti elfogadása után 1884. május 22-én

. A törvény jóváhagyta a kormány által bemutatott építési tervet és elrendelte, hogy az 1880. LVIII. törvénycikkben meghatározott és a bemutatott terv szerint szabályozandó téren az állandó országházat építsék fel, a munkálatoknak még az évben meg kellett kezdődniük, és lehetőleg tíz év alatt az építkezést be kellett fejezni. A törvény végrehajtását a miniszterelnök kapta feladatul.

A munkálatok elvégzéséhez a miniszterelnök 2435/1884. ME-szám alatt „Eljárási szabályzat"-ot bocsátott ki, amely a kivitelezésért felelősök szervezeti rendjét, feladat- és hatáskörét állapította meg. Saját vezetése alatt tanácsadó testületként az Építési Tanács, testvéröccse, gr. Tisza Lajos elnökletével az építkezést közvetlenül irányító Végrehajtó Bizottság jött létre, ezek munkáját a Műszaki Királyi Ellenőrség, mint műszaki vezetőség segítette.

 
gr. Tisza Lajos  

 A miniszterelnök először a Végrehajtó Bizottság tagjait kérte fel 1884. augusztus 1-jén: „az 1884. évi XIX. tc. által jóváhagyott terv szerint emelendő állandó országház építésének intézésére célszerűnek találtam, hogy tanácsadó közegül egy építészeti tanács, végrehajtó közegül pedig egy szűkebb körű végrehajtó bizottság alakíttassék, mely közegeknek szervezete, teendője és hatásköre a % alatt idemellékelt eljárási utasításban van meghatározva. Az építészeti tanács ez idő szerint még nem alakítható; ellenben az építési munkálatoknak mielébbi megindíthatása végett szükséges, hogy a végrehajtó bizottság minden további késedelem nélkül

". Az eljárási szabályzat fogalmazványát az ügyirati példány szerint gr. Tisza Lajos készítette, majd azt a 12., 14-15. paragrafusban kiegészítették az Operaház 1875-ben kiadott építési szabályzatának . A fogalmazványon ceruzával az is szerepel, hogy 50 példányban litográfiai úton sokszorosítandó a szabályzat.

A korszak legnagyobb építkezésének lebonyolításához felállított szervezeti struktúrát rögzítő Eljárási szabályzatra több utalást is találhatunk az Állandó Országház Építési Végrehajtó Bizottság irataiban, de annak teljes - tisztázati - szövegét teljes terjedelmében nem ismertük. Az egyes testületek feladatait röviden ismertette az elkészült országház tiszteletére kiadott

.

Az Eljárási szabályzat az építkezés folyamán változatlan formában, módosítás nélkül hatályban volt. Eddigi kutatásaink során sem az utasítás keletkezésekor (1884), sem 1906-ban, amikor a Képviselőház elnökének kérésére a miniszterelnök a Végrehajtó Bizottság alapításkori iratait kérte be, az ügyiratok nem tartalmazzák az utasítás végleges, tisztázati szövegét (utóbbi esetben a beküldött dokumentumokat továbbküldték a házelnöknek, de az ő iratanyagában

). Fennmaradt viszont egy kőnyomatos sokszorosított példány 1895-ből, amikor Bánffy Dezső miniszterelnök (1895-1899) az Építészeti Tanács tagjait kérte fel a testületi munkára, és tájékoztatásul a kinevezetteknek az utasítást is . Az ügyiratban megőrzött kőnyomatos másolat volt jelen szövegközlés alapja.

Az Országház története a hazai kutatók, és laikusok által is kedvelt és keresett téma. Az egyik legfontosabb forrás és kiindulópont lehet az Eljárási szabályzat, amelyet nehezen hozzáférhető volta miatt teljes szövegében adok közre. A szöveg átírását a mai helyesírás és központozás szempontjaira tekintettel, a korabeli szóhasználat megőrzésével végeztem.

*

Az országház tervrajzaihoz lásd még Török Enikő A hét dokumentumában megjelent írását:

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő