Csurgalék

„1949. évben az F. M. 140 millió q. szervestrágya hiányt mutatott ki. Az 5 éves tervhez csatlakozóan ekkor írtam meg ’A csurgalék’ című munkámat, amelynek lényege, hogy ne engedjünk elveszni egy csepp istállótrágyalét, húgy anyagot. Ma országos átlagban az a helyzet, hogy az istállózott állat által elfogyasztott takarmány, megivott víz, alomszalma súlyát összeadom, levonom az állattest szaporodási súlyát, akkor azt látjuk, hogy 1/3 súly hiányzik. Ez az a rész, amely menthetetlenül elcsurog, elvész, s ez az az anyag, amelyet meg kell mentenünk... „

Forrás

Vass Zoltán miniszter elvtárs!

Már egyszer éreztem segítő kezét, mikor igazságtalanul bántak velem, most újra segítségért fordulok miniszter elvtárshoz.

Az én előterjesztésem folytán létesült a Szervestrágyagyűjtő és kereskedelmi vállalat. Az alapítástól a beiktatásig tevékeny rész[t] vettem minden munkában. 1949-tól a mai napig sok százezer vagon istállótrágyát pótoltunk. Én az anyagvizsgáló osztályt vezettem. A trösztösítés után a Népgazdasági Tanács elrendelte a gyári szerves termékek trágyává való feldolgozását. Itt kevert trágyát, komposztot készítünk. Mivel Magyarországban nagyarányu komposzt telepem csak nekem volt, ennek műszaki irányítására engem rendeltek ki. Kedvvel és ambícióval eredményesen végzem munkámat, eddig több mint 500 vaggo[n] fekszik érlelés alatt. Ez a telep a leg lukrati[v]abb vállalata a Szerve[s]trágya vállalatnak. Mázsánkint 14 ftos árban már 200 vaggon el is van adva. Ez az anyag az ist[á]llótrágya és műtrágya közt áll, s mg az istállótrágy[á]ból legalább 200 mázsa kell egy holdra, addig ebből az anyagból 30 q. mázsa kitűnő eredményeket biztosít. Harminc évig termeltem közel évi ezer vaggon komposztot. Az első hónapban 1650 frt. fizetést kaptam. A másodikban 1350-et most a nyolcadik hónapban csak 1250-et amelyből levonták a békekölcsönt és maradt 1137 forint. Miniszter elvtárs! Én tudom a dolgomat, szorgalommal és egy nap késedelem nélkül teljesítem kötelességemet e ezt a méltatlanságot nem érdemlem. Ehhez kérem segítő kezét.

A telep a pesterzsébeti Határ uton a Kénsav-gyár mögött fekszik. Nem panaszolom hogy ötszöri átszállással kilométernyi gyaloglással juthatok munkahelyemre, hogy egésznap ömlő klórgázban, erjedő trágya bűzben kell dolgom végezni, ahol csak nehány négyzetméternyi szerszám bódé az öltöző, a munkás mosdó, az étkező. De hogy nekem a létminimumot képező fizetésemet mindig lejjeb faragják, talán olyanok akiknek sejtelmük sincs szakértői munkám fontosságáról azt panasz nélkül nem türhetem!

Egész életemen át a demokráciáért dolgoztam, merem csatolni tevékenységem főbb munkáit, gerincességemmel ebben a vállalatban is nagy veszteségtől óvtam meg az intézményt, de ez csak nem ok arra, hogy éhen halásra juttassanak 70 éves koromra.

Első munkámat évi 343 millió forintra értékelte évenkint az F. m. [Földművelésügyi Minisztérium]. Adják meg a régi fizetésemet és megmutatom, hogy ebből az üzemből is sok száz millióval tudom előre vinni a demokráciát.

Kérem Miniszter elvtársat nyújtsa ki felém ismét segítő kezét.

[eltérő géppel:]

Személyemről és munkásságomról az alábbiakban adok tömör leírást:

Apám orvos volt, anyám paraszti származásu. Tanitva és tanulva végeztem el tanulmányaimat és tanári oklevelet szereztem.

1917. Fordítottam magyarra Jean Lorrain egyik munkáját, mely a magyar könyvpiacon megjelent és közel 10.000 példányban fogyott el. A mű abban az időben szokatlan formában ostorozza a kapitalista rendszert, a kizsákmányolókat, munka nélkül élőket, maró gúnnyal ostorozza a kapitalista társadalmi osztályt. A műnek a címe magyarul "Hélie a szobapincér.

1919. A szocializált Nemzeti Lovarda a legtipikusabb arisztokrata fészekben én állítottam fel a proletár lovasiskolát és vezettem az első kommunizmus végéig. Jutalmul közel egy évig a gyűjtőfogházat kaptam. Soha nem fordultam a Párthoz semmiért.

1920-ban a Tud.Akadémia közgazdasági szakosztálya azt a körkérdést intézte a hozzáértőkhöz, "Miből fizet Magyarország 50 milliárd Államadósságot?" közel ezer műből az enyémet emelték ki. Már ekkor rendszeresen feldolgoztam a magyar talajerő feljavítását tőzegesfekállal, mert már akkor nem volt elég istállótrágyánk és műtrágyánk sem. E munkához igénybe kívántam venni 6 millió paraszt segítségét, kik a gazdasági év folyamán közel száz napig nem végeznek produktív munkát.

1920. Egy másik munkám ért el jelentős eredményt. Az olasz kormány a Fővárostól meg akarta venni az egész Cséry szeméthegységet A Főváros Zsigmond Elek tanárt kérdezte meg, ki az eladást javasolta. Én kimerítő munkát készítettem, amelyben kimutattam a Cséri-telep közel 20%-nyi szervesanyagát, az istállótrágyát meghaladó nitrogén, foszfor és káli tartalmát és sikerült az eladást megakadályoznom. Megértem, hogy az általam, illetőleg kezdeményezésemre létesült Szervestrágya N.V. a mint egy 3 millió köbméternyi szeméttelepből, évi cca 3.000 waggonnyi lerostált komposztot használ fel.

1921. Munkásságomra felfigyelt a Magyar Városok gazdasági központja, meghívott szakosztály vezetőnek és reám bízta 52 város fekál-ügyeinek országos rendezését, annak előkészítését. Minden várost beutaztam, tanulmányoztam a lehetőségeket, tárgyaltam az államszervekkel a kérdés országos rendezéséről, kidolgoztam és az államhatóságnak átnyújtottam a rendszeres országos tőzegfekál kérdést.

Tatabányán, majd a saját rajzaim szerint épített Felsőgallán én hívtam életre a gépesített nagy üzemű tőzegesfekál feldolgozó telepeket, ahol Seltenhoffer-féle V[á]kum kocsikkal pillanatok alatt és absolut hygénikusan emeltük ki és dolgoztuk fel szakszerűen tőzeggel a fekáliát. Eljárásomat helyszínen megtekintette

, , amerikai, német, holland, stb. társaságok, tisztiorvosi kurzusok.

Baloldali magatartásom miatt nem számíthattam, hogy bármely helyen alkalmazást nyerjek.

1924-ben alapítottam Kőbányán az ország első és egyedüli szervestrágya üzemét, majd ugyanitt 10.000 négyzetes gombatermelést folytattam. Ezt az üzememet 1944. április 5-én, mert 28 méter mély pincehelységben volt a H.M. [Honvédelmi Minisztérium] utján óvóhelyeknek és üzemeknek vette igénybe a Főváros, a Fegyvergyár, a Máv Műhely, Gummigyár, Phillips-Páncélgyár, Hubert és Sigmund, a rendőrség és a mezei légvédelmi katonaság. Milliókra menő kárt okoztak, de soha egy fillér kárpótlást nem fizettek.

1948. 

felhívta az ország lakosságát, hogy adja munkája és tudása legjavát a 3 éves tervhez. Az ekkor írt munkámat a közgazdasági tanács azzal az utasítással küldte át a Földmívelésügyi Minisztériumhoz, hogy azt sürgősen kiértékelje és a gyakorlati megvalósításra sürgősen tegyen előterjesztést. A kiértékelést a F.M. évente visszatérően 343 millió Forint értékűnek állapította meg, előterjesztésem megvalósítását helyesli, annak szakszerűségét megállapítja. A gyakorlati megvalósításra a miniszter engem hívott meg és hivatalos hatóságokkal karöltve megalkottuk a Szervestrágyagyűjtő N.V., amely immáron 3-ik esztendeje működik és több, mint 100 ezer waggon istállótrágya értéket érő szervestrágyát adott a magyar földnek feldolgozván a megadott anyagi keretek között tőzeggel az emberi fekáliát.

1949. évben az F.M. 140 millió q. szervestrágya hiányt mutatott ki. Az 5 éves tervhez csatlakozóan ekkor írtam meg "A csurgalék" című munkámat, amelynek lényege, hogy ne engedjünk elveszni egy csepp istállótrágyalét, hugy anyagot. Ma országos átlagban az a helyzet, hogy az istállózott állat által elfogyasztott takarmány, megivott víz, alomszalma sulyát összeadom, levonom az állattest szaporodási sulyát, akkor azt látjuk, hogy 1/3 suly hiányzik. Ez az a rész, amely menthetetlenül elcsurog, elvész, s ez az az anyag, amelyet meg kell mentenünk, mert háromszor értékesebb, mint a szilárd állati trágya. Javaslatomat a F.M. gazdasági szaktanácsa elfogadta, kiértékelése meghaladja az évi 300 millió forintot.

1950. Megírtam "Magyarország rétjeinek és legelőinek szakaszos felújítása, rendszeres talajjavítása" című értekezésemet, melynek rövid tartalma, hogy hogyan emeljük 1.6 millió holdnyi legelőnk és 1.109.000 hold rétünk széna és fűtermését a mainak többszörösére, hogy tudjunk kétszer annyi tejet, vajat, húst, fajállatot termelni és hogy mentsünk meg több mint 1 millió leromlott állat, 1 millió q-t meghaladó husát.

1951. Feldolgoztam a nagy Orosz Szovjet Ural hegységen inneni 175 milliónyi lakosságából 100 millió ember után a tőzegesfekál termelést, amely évente visszatérően másfél milliárd q. istállótrágya értéket ad a Szovjet földnek.

1948. december 8-ka óta a vállalat szervezési munkáival, majd a vállalat megalakulása után ugyancsak a vállalatnál évente több mint 10.000 waggon tőzeg nedvességi fokának és szívóképességének laboratoriumi megállapítása, szakkérdésekben irányító tanácsadás, szervestrágya kérdésekben szakvélemény adás, a vállalat tőzegvizsgálóinak oktatása és ellenőrzése hivatali működésem.

1952. december havában hivatalomat a 6-ik emeletre helyezték. Mivel a lift kevesebbszer járt a 6 emeletnyi lépcsőt majdnem naponta kellett megtennem. 1951. januárjában, majd március 6-án összeestem és súlyos szívbajjal betegállományba, majd kórházba kerültem.

[más betűvel]:

1952 március havában kezdtem meg a komposztálást s mind a mai napig ez a munkaterem.

[aláírás: P. József
tanár]

MOL - XIX-A-16-e 1. d. (Magyar Országis Levéltár - Országos Tervhivatal - Vas Zoltán iratai. 1. doboz. Beadvány. Gépirat betűhív átirata. Megszólítás mellett ismeretlen kéz: Nem fogl. vele.)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 02.

1953

Nagy Imre váltja fel Rákosi Mátyást a Minisztertanács élén.Tovább

1957

Képernyőre került az első magyar TV híradó, amely az ország fiatalságának folyamatos tájékoztatását, egyben pártpolitikai befolyásolását...Tovább

1989

A Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért (4 M) politikai ifjúsági szervezet felhívással fordult az ország valamennyi felsőoktatási...Tovább

1998

Merénylet a budapesti Aranykéz utcában; 4 halott, köztük az alvilágban közismert Boros TamásTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők