Egy esztergomi szemtanú

Az őszirózsás forradalom epizódjai egy emlékirat-töredék alapján

Forrásunk az esztergomi Nemzeti Tanács elnöke, Katona Sándor ügyvéd töredékekben fennmaradt emlékiratai alapján villantja fel, miként élte meg az 1918. évi polgári demokratikus forradalom első napját Budapesten, majd később szűkebb pátriájában egy, a helyi eseményekben főszerepet játszó férfi. A feljegyzések többsége fiának, Katona Gábornak 1952. évi kitelepítése során elpusztult, csupán néhány töredékes lapja maradt fenn. Az alábbiakban ezek egy részét közöljük, olyan epizódokra koncentrálva, amelyek a nagyarányú csonkítás ellenére egy-egy teljesnek mondható történést tükröznek.

Forrás  

Katona Sándornak, az esztergomi Nemzeti Tanács elnökének naplótöredékei

1.

Ezen dicsőséges korszak emlékezetére naplószerű jegyzetek kíséretében írom le a történteket és azokban való szereplésemet. A véletlen úgy hozta magával, hogy X. 30-án hivatalos eljárás végett Budapestre kellett utaznom, ahova 6 órakor délután megérkezvén, az akkor már izzó hangulat hatása alatt felkerestem a Károlyi Párt helyiségét, s ott 

 kb. fél óráig beszélgettem. A szitáló őszi eső ellenére nagy tömeg állott az utcán és minduntalan beszédeket követelt, de a kisszámú párttagok, kik közül sokan a Nemzeti Tanácsban voltak, már teljesen ki voltak merülve s így csak csendben beszélgettek. Engem Kobek több nevesebb párttagnak mutatott be, így Becknek, Lovászy Mártonnak, Koltainak stb., de én oly izgalomban voltam, hogy ezekkel alig tudtam pár szót váltani, hanem csupán Kobekkel beszélgettem és távozásom előtt súgva megkérdeztem tőle: „Mikor ragadjátok magatokhoz a hatalmat?" Erre ő titokzatosan mosolyogva azt felelte: „Erre most nem adhatok választ." De én az arcából leolvastam, hogy ez már csak rövid idő kérdése. Még közölte velem, hogy Károly lemondott az osztrák császári koronáról, de még tényleg nem felelt meg a valóságnak. Izgatott állapotban mentem Nina sógornőmhöz éjjeli szállásra s reggel 7-ig nyugodtan aludtam. 8 órakor már útnak indultam a városba és az elinduláskor sógornőm szakácsnéja azzal jött elém, hogy be merek-e menni, további kérdésemre, hogy miért félnék, azt felelte: „Hisz kitört a forradalom, és nagy lövöldözés van az utcákon." Mélyen felindulva kaptam magamra kabátomat és rohantam a Damjanich utcán át a 46-os villamos megállóig, de villamos nem jött. Az utca még csendes volt, és nem mutatta, hogy Budapesten értem meg életem legnagyobb és legboldogabb pillanatát. Oly természetesnek látszott a forradalom kitörése, hogy az első pillanatokban nem is gondoltam arra a nagy munkára és kockázatra, melyből megszületett. Csak örvendtem, és izgatott voltam. Rövid idő múlva emberek, munkások jöttek, és mondották: már nem járnak a villamosok. Mégis jött egy még a Rottenbiller utca felé, melyre felszálltam, de az út elején még nem volt semmi különös jele a forradalomnak, kivéve, hogy a tiszt és katona utasok sapkájáról a rozetta le volt tépve, és nemzetiszínű szalaggal pótolva. Azonban alig haladt a kocsi pár percig, egy keresztutcánál nagy automobillal találkoztunk, telve katonákkal, akiknek egyike e pillanatban lőtt. Az utasok női része sikoltani kezdett, a villamos megállott és tovább már nem is ment - utasok és kalauzok otthagyták és én gyalog indultam a Rákóczi út felé, ahol már a forradalom teljes és feledhetetlen képe tárult elém. Teherautók tömegei száguldoztak, az út tömve volt emberekkel, az autókon sűrűen katonák, népek, sőt elvétve nők is. A katonák folyton lőttek a levegőbe. Virágeső hullott reájuk, őszi fehérrózsák milliói kerültek elő, és minden ember feltűzte, a katonák fel voltak virágozva és utca, autók stb. népe folyton éljenzett, integetett egymásnak. Örömmámor töltötte el a lelkeket és én teljes mértékben adtam át magamat a feledhetetlen nap örömének."

2.

A beszéd tetszést aratott a szociáldemokrata hallgatóságnál is, és Szokob János még gratulált is, mégis az 

 a beszéd utolsó részéből kifolyólag az Ezért találkozván dr. Szentgyörgyivel, aki a lapnak szerkesztője, megemlítettem neki, hogy a sötétben bujkáló elemek alatt nem a Szociáldemokrata Pártot, hanem a kormányon élősködő Heltai-féle kalandorokat értettem, aminthogy ez igaz is volt, mert a beszéd többi szövege világosan mutatja, hogy erősen rokonszenvezem a szociáldemokratákkal, lévén magam is erősen szociális érzékű ember. Utóbb Szokob Jánost is megkérdeztem, hogy miként értette a beszédemet, s ő teljesen igazolt engem. Különben már ezt megelőzőleg is klikkembernek nevezett engem a lap. Erre (a frissre) vonatkozólag is megkérdeztem Szentgyörgyit és kérdést tettem, miért vett tollhegyre engem, aki szocialista vagyok 9/10 részben. Erre ő viszont azt kérdezte, mi az az 1/10, amiben nem vagyok az. Azt feleltem, hogy nem vagyok nemzetközi és kommunista. Mire ő megjegyezte, hogy éppen ez a lényeg, így csak 1/10 részben vagyok szocialista. Ezzel el is váltunk. 1918. november 26-án a Nemzeti Tanácsban szóvá tettem a lapbeli támadásokat, mire a Nemzeti Tanács felháborodással utasította vissza azokat és nekem bizalmat szavazott.

3.

December 17-én tanácsülés volt. Ekkor már több katona tagunk is volt, ami azon gondolatra bírt, hogy a katonákat is valamiféle felvilágosító s egyben szórakoztató előadásokban kellene részesíteni. Ennélfogva érintkezésbe léptem az ekkor már megalakult katonai bizalmi testülettel és nekik rövid előadást tartva, ezen előadások ügyét megbeszéltük. Ezen megbeszélés alatt érkeztek Budapestről valamiféle hadügyminiszteri kiküldöttek, köztük egy gyanús külsejű civil is; akik a megbeszélés végső akkordját képezett tréfás humorisztikus beszédembe belekapaszkodva, kijelentette, hogy ahhoz nem értek, s így arról előadást ne tartsak. Közben híre jött, hogy a rendőrség letartóztatta Meszes Ferencet és fivérét, akik katonák. Nagy izgalom támadt és nyomban kiküldöttek engem, hogy szabadítsam ki őket. Ezt nyomban elintéztem, de akkor viszont a rendőrség kezdett elégedetlenkedni, mire a rendőrkapitány ismét ezek lecsillapításához kért fel. Ezt is elintéztem. Szép szóval és példákkal sikerült a dolgot elintéznem.

Jelzet: Mindhárom forrástöredék kézirat. Magántulajdon

Ezen a napon történt november 23.

1935

Megszületett Törőcsik Mari a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő...Tovább

1935

Megszületik Vlagyiszlav Nyikolajevics Volkov szovjet űrhajós († 1971).Tovább

1940

Románia csatlakozik a tengelyhatalmakhoz.Tovább

1945

Első fokon halálra ítélik Imrédy Béla miniszterelnökötTovább

1956

Az Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége (EPOSZ) Ideiglenes Szervező Bizottsága Felhívásban szólította fel a parasztifjúságot a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő