Egyházi férfiúk baráti hangú levelei Kádár Jánosnak

 „szeretném kifejezni a hálámat azért a bizalomért, amelyet ismételten megtapasztalhattam abban a tényben, hogy az országgyűlési képviselői és tanácstagi megbízatásokra a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága javasolt és érdemesített. Arra törekszem, hogy hűséggel és munkával viszonozhassam ezt a bizalmat. Kérem, engedje meg, hogy hitem szerint kifejezve magam elmondhassam: egyházam közösségével együtt hálás vagyok azért az önzetlen embert szerető és tiszta erkölcsiségű vezetésért, amellyel Isten a párt munkájában és az Ön életművében megajándékozta az országot."

Dokumentumválogatásunkban néhány olyan levelet közlünk, amelyek keletkezési körülményei esetlegesek, különösebb kapcsolat nincs köztük, azonban az 1956 után közvetlenül kezdődő korszak bizonyos egyházpolitikai aspektusait önmagukban is jellemzik. E levelek kivétel nélkül pozitív hangnemben, vagy netán kérő szándékkal íródtak a már a hatalom csúcsán álló Kádár Jánoshoz. Van köztük egyszerű római katolikus káplán mély odaadással megírt levele, de többnyire vezető protestáns (református) egyházfik kérelmező-, tájékoztató- vagy éppen üdvözlő levelei. E odaadó hangvételű írásművek az egyébként egyházellenesnek joggal tartott hatalmi berendezkedés másik oldalára világítanak rá: néhány egyházi személynek a lojalitásnál is tovább menő, már-már szervilis alkalmazkodási mentalitására.

Az első levelet Bereczky Albert református püspök írta 1958 októberében. Nem a maga érdekében - barátját, nászurát, akivel közösek az unokáik - Tildy Zoltán volt miniszterelnököt, majd köztársasági elnököt kívánta a börtönből kiszabadítani. Ismeretes, Tildy 1956 októberében a Nagy Imre-kormányban államminiszteri pozíciót vállalt. A forradalom leverése után a bíróság a Nagy Imre-perben hat év büntetésre ítélte az akkor már 68 éves Tildyt. Bereczky a 70 életév közeledtével elérkezettnek látta az időt, hogy Kádár Jánosnál kérelmezze a már beteges és a rabkórházban lévő Tildy szabadon bocsátását. Indokai szerint Tildy soha nem akadályozta őt (Bereczkyt) a „szocialista Magyarország építő munkájának támogatásában". Kiemelte a két világháború közötti és a német megszállás alatt folytatott „életveszélyes küzdelmet", majd a háború utáni tevékenységét, a „tiszta szándékú, becsületes törekvést". (Példaként a szovjet-magyar együttműködési és barátsági szerződés Tildy általi aláírását említette.)

A levélre a beérkezés helyén - ceruzával! - Kádár a „Szigorúan bizalmas!" megjegyzést írta rá, és piros tollal alá is húzta. Ezen kívül a levelet Münnich Ferenccel, Marosán Györggyel és Biszku Bélával is láttamoztatta. (Így, ebben a sorrendben.)

 

Bereczky Albert, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének
amnesztiakérelme Tildy Zoltán, a Nagy Imre kormány államminisztere érdekében.
Mellette Kádár János hárító levele.
Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 720. ő. e. – 1958. október 29.

Kádár válasza egyszerre tartalmaz szigort és engedékenységet. Véleménye szerint még nincs itt az ideje, hogy Tildy Zoltánnal - „vagy hasonló súlyú cselekményt elkövető személyekkel" - szemben az állam kegyelmet gyakorolhasson. A levél második felében viszont megengedővé, engedékennyé válik a hangnem. A remélt enyhítés „belátható időn belül" meg fog történni és Tildy „őszintének látszó megbánó magatartása" miatt azok között lesz, „akiknél a megfelelő időpontban mérlegelni fogják igazságügyi hatóságaink a kegyelem alkalmazását". A szavak egyértelműek: a büntető ököl és a simogató tenyér párhuzamos használatával sakkban is tartja, de kecsegteti is a váratlanul jelentkező kérelmezőt. Elvágja a további próbálkozások lehetőségét, de fenntartja a reményeit a kedvező megoldásra. Ebben is kimutatható a különbség az 1948 és 1956 közötti, Rákosi-korszaknak nevezett időszak hatalmi mechanizmusaitól. (Tildyt 1959 áprilisában engedték ki a börtönből, korára és betegségére való hivatkozással függesztették fel a büntetés letöltését. 1961. augusztusban hunyt el.)

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 23.

1917

Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.Tovább

1941

Az első gázkamra-kísérlet Auschwitz-ban.Tovább

1951

Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.Tovább

1965

Az Ikarus székesfehérvári üzemében elkészül az első hazai alumínium autóbusz.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők