Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább
Egyházi férfiúk baráti hangú levelei Kádár Jánosnak
„szeretném kifejezni a hálámat azért a bizalomért, amelyet ismételten megtapasztalhattam abban a tényben, hogy az országgyűlési képviselői és tanácstagi megbízatásokra a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága javasolt és érdemesített. Arra törekszem, hogy hűséggel és munkával viszonozhassam ezt a bizalmat. Kérem, engedje meg, hogy hitem szerint kifejezve magam elmondhassam: egyházam közösségével együtt hálás vagyok azért az önzetlen embert szerető és tiszta erkölcsiségű vezetésért, amellyel Isten a párt munkájában és az Ön életművében megajándékozta az országot."
Dokumentumválogatásunkban néhány olyan levelet közlünk, amelyek keletkezési körülményei esetlegesek, különösebb kapcsolat nincs köztük, azonban az 1956 után közvetlenül kezdődő korszak bizonyos egyházpolitikai aspektusait önmagukban is jellemzik. E levelek kivétel nélkül pozitív hangnemben, vagy netán kérő szándékkal íródtak a már a hatalom csúcsán álló Kádár Jánoshoz. Van köztük egyszerű római katolikus káplán mély odaadással megírt levele, de többnyire vezető protestáns (református) egyházfik kérelmező-, tájékoztató- vagy éppen üdvözlő levelei. E odaadó hangvételű írásművek az egyébként egyházellenesnek joggal tartott hatalmi berendezkedés másik oldalára világítanak rá: néhány egyházi személynek a lojalitásnál is tovább menő, már-már szervilis alkalmazkodási mentalitására.
Az első levelet Bereczky Albert református püspök írta 1958 októberében. Nem a maga érdekében - barátját, nászurát, akivel közösek az unokáik - Tildy Zoltán volt miniszterelnököt, majd köztársasági elnököt kívánta a börtönből kiszabadítani. Ismeretes, Tildy 1956 októberében a Nagy Imre-kormányban államminiszteri pozíciót vállalt. A forradalom leverése után a bíróság a Nagy Imre-perben hat év büntetésre ítélte az akkor már 68 éves Tildyt. Bereczky a 70 életév közeledtével elérkezettnek látta az időt, hogy Kádár Jánosnál kérelmezze a már beteges és a rabkórházban lévő Tildy szabadon bocsátását. Indokai szerint Tildy soha nem akadályozta őt (Bereczkyt) a „szocialista Magyarország építő munkájának támogatásában". Kiemelte a két világháború közötti és a német megszállás alatt folytatott „életveszélyes küzdelmet", majd a háború utáni tevékenységét, a „tiszta szándékú, becsületes törekvést". (Példaként a szovjet-magyar együttműködési és barátsági szerződés Tildy általi aláírását említette.)
A levélre a beérkezés helyén - ceruzával! - Kádár a „Szigorúan bizalmas!" megjegyzést írta rá, és piros tollal alá is húzta. Ezen kívül a levelet Münnich Ferenccel, Marosán Györggyel és Biszku Bélával is láttamoztatta. (Így, ebben a sorrendben.)
Bereczky Albert, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének |
Kádár válasza egyszerre tartalmaz szigort és engedékenységet. Véleménye szerint még nincs itt az ideje, hogy Tildy Zoltánnal - „vagy hasonló súlyú cselekményt elkövető személyekkel" - szemben az állam kegyelmet gyakorolhasson. A levél második felében viszont megengedővé, engedékennyé válik a hangnem. A remélt enyhítés „belátható időn belül" meg fog történni és Tildy „őszintének látszó megbánó magatartása" miatt azok között lesz, „akiknél a megfelelő időpontban mérlegelni fogják igazságügyi hatóságaink a kegyelem alkalmazását". A szavak egyértelműek: a büntető ököl és a simogató tenyér párhuzamos használatával sakkban is tartja, de kecsegteti is a váratlanul jelentkező kérelmezőt. Elvágja a további próbálkozások lehetőségét, de fenntartja a reményeit a kedvező megoldásra. Ebben is kimutatható a különbség az 1948 és 1956 közötti, Rákosi-korszaknak nevezett időszak hatalmi mechanizmusaitól. (Tildyt 1959 áprilisában engedték ki a börtönből, korára és betegségére való hivatkozással függesztették fel a büntetés letöltését. 1961. augusztusban hunyt el.)
Ezen a napon történt április 23.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő