Egyházi férfiúk baráti hangú levelei Kádár Jánosnak

 „szeretném kifejezni a hálámat azért a bizalomért, amelyet ismételten megtapasztalhattam abban a tényben, hogy az országgyűlési képviselői és tanácstagi megbízatásokra a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága javasolt és érdemesített. Arra törekszem, hogy hűséggel és munkával viszonozhassam ezt a bizalmat. Kérem, engedje meg, hogy hitem szerint kifejezve magam elmondhassam: egyházam közösségével együtt hálás vagyok azért az önzetlen embert szerető és tiszta erkölcsiségű vezetésért, amellyel Isten a párt munkájában és az Ön életművében megajándékozta az országot."

Dokumentumválogatásunkban néhány olyan levelet közlünk, amelyek keletkezési körülményei esetlegesek, különösebb kapcsolat nincs köztük, azonban az 1956 után közvetlenül kezdődő korszak bizonyos egyházpolitikai aspektusait önmagukban is jellemzik. E levelek kivétel nélkül pozitív hangnemben, vagy netán kérő szándékkal íródtak a már a hatalom csúcsán álló Kádár Jánoshoz. Van köztük egyszerű római katolikus káplán mély odaadással megírt levele, de többnyire vezető protestáns (református) egyházfik kérelmező-, tájékoztató- vagy éppen üdvözlő levelei. E odaadó hangvételű írásművek az egyébként egyházellenesnek joggal tartott hatalmi berendezkedés másik oldalára világítanak rá: néhány egyházi személynek a lojalitásnál is tovább menő, már-már szervilis alkalmazkodási mentalitására.

Az első levelet Bereczky Albert református püspök írta 1958 októberében. Nem a maga érdekében - barátját, nászurát, akivel közösek az unokáik - Tildy Zoltán volt miniszterelnököt, majd köztársasági elnököt kívánta a börtönből kiszabadítani. Ismeretes, Tildy 1956 októberében a Nagy Imre-kormányban államminiszteri pozíciót vállalt. A forradalom leverése után a bíróság a Nagy Imre-perben hat év büntetésre ítélte az akkor már 68 éves Tildyt. Bereczky a 70 életév közeledtével elérkezettnek látta az időt, hogy Kádár Jánosnál kérelmezze a már beteges és a rabkórházban lévő Tildy szabadon bocsátását. Indokai szerint Tildy soha nem akadályozta őt (Bereczkyt) a „szocialista Magyarország építő munkájának támogatásában". Kiemelte a két világháború közötti és a német megszállás alatt folytatott „életveszélyes küzdelmet", majd a háború utáni tevékenységét, a „tiszta szándékú, becsületes törekvést". (Példaként a szovjet-magyar együttműködési és barátsági szerződés Tildy általi aláírását említette.)

A levélre a beérkezés helyén - ceruzával! - Kádár a „Szigorúan bizalmas!" megjegyzést írta rá, és piros tollal alá is húzta. Ezen kívül a levelet Münnich Ferenccel, Marosán Györggyel és Biszku Bélával is láttamoztatta. (Így, ebben a sorrendben.)

 

Bereczky Albert, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének
amnesztiakérelme Tildy Zoltán, a Nagy Imre kormány államminisztere érdekében.
Mellette Kádár János hárító levele.
Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 720. ő. e. – 1958. október 29.

Kádár válasza egyszerre tartalmaz szigort és engedékenységet. Véleménye szerint még nincs itt az ideje, hogy Tildy Zoltánnal - „vagy hasonló súlyú cselekményt elkövető személyekkel" - szemben az állam kegyelmet gyakorolhasson. A levél második felében viszont megengedővé, engedékennyé válik a hangnem. A remélt enyhítés „belátható időn belül" meg fog történni és Tildy „őszintének látszó megbánó magatartása" miatt azok között lesz, „akiknél a megfelelő időpontban mérlegelni fogják igazságügyi hatóságaink a kegyelem alkalmazását". A szavak egyértelműek: a büntető ököl és a simogató tenyér párhuzamos használatával sakkban is tartja, de kecsegteti is a váratlanul jelentkező kérelmezőt. Elvágja a további próbálkozások lehetőségét, de fenntartja a reményeit a kedvező megoldásra. Ebben is kimutatható a különbség az 1948 és 1956 közötti, Rákosi-korszaknak nevezett időszak hatalmi mechanizmusaitól. (Tildyt 1959 áprilisában engedték ki a börtönből, korára és betegségére való hivatkozással függesztették fel a büntetés letöltését. 1961. augusztusban hunyt el.)

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 21.

1936

Csehszlovákiában az Országos Magyar Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt Egységes Magyar Párt néven egyesül, melynek elnöke...Tovább

1963

VI. Pál pápa megválasztása.Tovább

1964

Spanyolország csapata nyeri a labdarúgó Európa-bajnokságot.Tovább

1990

Megalakul a Budapesti Értéktőzsde.Tovább

1998

Szlovákiában megalakul a Magyar Koalíció Pártja.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők