„Összeforrni a dolgozó néppel” – A felsőoktatás helyzetének elemzése 1952-ből

A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a felsőoktatás nagymérvű átalakítása is megkezdődött. Az iparosítás programjának végrehajtása új egyetemek, új karok létrehozását igényelte, és a hallgatók személyi összetételének osztályszempontok szerinti megváltoztatására is nagy erőfeszítéseket tettek. A közvéleménynek sikerekről számoltak be, a propaganda a „dolgozó nép” oktatási lehetőségeinek soha nem látott mértékű bővüléséről beszélt. A valóság azonban ebben az esetben is sokkal árnyaltabb volt. Az elhibázott felsőoktatási politika a rendellenességek, az eredménytelenségek eseteinek bő tárházává vált, amit már a korszakban is igyekeztek kivizsgálni és elemezni. E szigorúan a belső köröknek szóló jelentésekből választottunk ki egyet, hogy megmutassuk, a hatalom szempontjából milyen problémák terhelték a Rákosi-rendszer felsőoktatását.

Bevezető

Az 1940-es évek végére a hatalmat birtokló kommunisták – ideológiájuknak megfelelően – a gazdasági és államszervezet átformálása mellett az egész társadalom átnevelését is fő feladatként tűzték ki. E szándék végrehajtásának egyik kiemelt területének számított a felsőoktatás. Minden új hatalmi tényező nézőpontjából ésszerű, hogy a korábbi, vele ellentétes (netán ellenséges) erőt maradéktalanul félre kíván söpörni – „a cél” érdekében. Ennek egy jellemző, de kiemelkedően fontos részét képezte a régi helyébe állítandó új vezető réteg, az új értelmiség megteremtése. A hű és szilárd világnézetű, illetve a kételyektől, valamint az esetleges ellentmondástól is mentes „intelligencia” kinevelése ezen új korszak hajnalán sem tűrhetett halasztást. Mindez azért élvezett prioritást, mivel egyrészt égető szükség volt jó szakemberekre (főleg az ipar területén), másrészt lojális értelmiség nélkül semmilyen rendszer nem állhat tartósan fenn.

A politikai változásokkal párhuzamosan a felsőoktatás intézményi rendszerét is átalakították. 1948-ban alapították az önálló Közgazdaságtudományi Egyetemet, a következő évben Miskolcon Nehézipari Műszaki Egyetemet szerveztek. Az iparosítás programja azonban további, erőltetett ütemű szakemberképzést vont maga után: 1951-ben létesítették a Műegyetem megfelelő karaiból önállósított Építőipari Műszaki Egyetemet, valamint a Közlekedési Műszaki Egyetemet. Ugyanebben az évben megalakult (pontosabban önállósult) Veszprémben a Vegyipari Egyetem. A gazdasági felsőoktatási intézmények mellett a tudományegyetemi rendszer is átalakult: a tudományegyetemekből először a hittudományi karok váltak ki, és az egyházak saját intézményei lettek, majd az orvoskarok alakultak önálló intézményekké. Lenin Intézet néven pedig Budapesten kari jellegű intézmény alakult.[1]

A felsőoktatás intézményrendszerének átszervezése mellett a feladatait is kijelölték – a tervgazdálkodásnak megfelelően – tervszámok alapján. Az ötéves terven (1950–1954) belül meghatározták az egyetemekre, főiskolákra felvehető diákok számát is. A terv szerint a hallgatók létszámát 23 620-ról fokozatosan 56 600-ra kellett emelni (esti képzéssel együtt). Az 1952. évi tervszám 45 000 fő volt, nem mellékesen 70 százalékuknak munkás- és parasztszármazásúnak kellett lenni. 1952 szeptemberében végül körülbelül 46 000 főt vettek fel felsőoktatási intézményekbe.[2] Azonban a kitűzött irányszám teljesítése érdekében súlyos engedményekbe is bele kellett menniük, ugyanis a bukott és a leggyengébb, elégséges eredményt elért tanulók kivételével szinte mindenkit fel kellett venniük, így tudták a származási arányt is biztosítani. Előre tudták, hogy a gyenge képességű vagy lusta tanulók felvétele óhatatlanul az időközbeni tanulmányelhagyáshoz vezet, ahogy a korszakban mondták: lemorzsolódáshoz. A nők megkívánt arányszámának biztosítását (szakérettségisek között 35%, műegyetemisták között 25%) egyébként nem is sikerült elérni.[3]


Felvételi vizsga, ELTE, 1953
Forrás: Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

A szakérettségisek felvétele szintén problémát okozott. A szakérettségis tanfolyamok az 1948/49-es tanévtől indultak el, és általuk eleinte egy, majd 1951-től kétéves bentlakásos tanulmányokat folytattak a középiskolai előképzettség nélküli fiatalok. A szakérettségis rendszer 1955. évi megszüntetéséig mintegy 20 000 tanuló végzett ilyen keretek között. A szakérettségis tanfolyamon végzettek nélkül azonban a beiskolázási tervszámokat 1952-ben nem tudták volna tartani, nagy szükségük volt az utánpótlás ilyetén biztosítására – gyenge tanulmányi eredményeiket a képzés minőségének erősítésével kívánták ellensúlyozni.[4]

Mint ahogy az általunk közölt dokumentum, egy 1952-ből származó összefoglaló jelentés mutatja, a tervekben foglalt célokat sok esetben nem tudták elérni. Az aláírás és fejléc nélküli – vélhetően a DISZ (Dolgozók Ifjúsági Szövetsége) vezetősége által készített – jelentésben pontosan megjelennek az elérendő eredmények és az odavezető útnak az állampárt által elképzelt mikéntje is. Mivel az egyetemi felsőoktatás helyzetéről meglehetősen pontos és tapasztalati úton nyert ismereteik voltak, a „Szigorúan bizalmas!” megjelöléssel ellátott dokumentumban viszonylag őszintén beszélhettek a hibákról és a sikertelenségről. Ettől függetlenül mégis kizárólag egyoldalú szemszögből tudták feltárni a meglévő hiányosságokat. Mennyiségi eredményként könyvelték el, hogy az 1948. évhez képest megkétszereződött a hallgatók száma. Kiemelendő, hogy – a korszak törekvéseit ismerve nem meglepő módon – leginkább a műszaki egyetemek hallgatóinak száma emelkedett, és ez is leginkább Budapestre volt érvényes, míg vidéken némi visszafejlődési tendencia jelentkezett. Ennél is fontosabb volt az állampárt számára az úgynevezett dolgozó rétegek gyermekeinek bekerülése a felsőoktatásba. A hegemón törekvéssé emelt „munkáshatalom” megteremtése egyet jelentett az új értelmiségnek a munkások és a „dolgozó parasztok” soraiból történő rekrutációjával. Az 1948. évi 26,3%-os munkás- és paraszti származású egyetemisták arányszáma 1952-re – akkori adataik szerint – 58%-ra nőtt, és amit különös gonddal ki is hangsúlyoztak, annak ellenére, hogy a 70%-ot nem tudták elérni. A gyengének talált tanulmányi eredményeket és a vizsgáktól való távolmaradás növekvő mértékét erőteljes kritika alá vették. Fontos kiemelni, hogy észrevették és elemezték a szakérettségivel rendelkező hallgatók gyenge, a többi, normál érettségivel rendelkező hallgatótól jelentősen rosszabb eredményeit is. A jelentés tartalmára kimondatlanul, de erősen rányomta bélyegét a még zajló koreai háború,[5] sőt a harmadik világháború kitörésének lehetősége is: a hadiipar fejlesztésének priorálása során az oda irányítandó fiatal értelmiség vonakodása keltett erőteljes nemtetszést. Ugyancsak kedvetlenül és értetlenül észlelték az Államvédelmi Hatóságon belül végzendő munka népszerűtlenségét is.

Budapest, Hősök tere, április 4-i ünnepség
Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

A kollektivizmus nemcsak a gazdaságban, de az egyetemi életben is fő szempont lett – csoportos munka, egymás segítése, közös tanulás, kölcsönös felelősség kialakítása, stb. – az individualizmus ellenében. Fokozott harcot hirdettek az órákat mulasztók ellen, hiszen mint indokolták, a hallgatók több mint 50%-a mulaszt havonta egy vagy több órát! Továbbá azt is kiemelték az eredmények közül, hogy sikerült az egyetemeken és a főiskolákon felszámolni az avantgardizmust – mint polgári csökevényt – és a „tanszemélyzet lebecsülését”. Mindehhez önkritikus módon hozzátették, hogy emellett megszűnt az egyetemeken a „mozgalmár” típus.[6] Fellépést sürgettek a „formális DISZ-tagság” felszámolására – vagyis a semmilyen pártmunkát nem végző tagok ellen.

A korban az ifjúság összefogására több szervezet is hivatott volt. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége 1945 nyarán alakult és 1950 júniusáig, a DISZ megalakulásáig működött. Mellette a MINSZ, a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége tevékenykedett mint az ifjúság rétegszervezeteinek összefogója, szintén a DISZ megalakulásáig. A DISZ mindkét szervezet szerepét és tevékenységét igyekezett átvenni; hegemón helyzetet kialakítva a 14–25 év közötti fiatalokat fogta össze az állam és a Magyar Dolgozók Pártja céljainak megvalósítására. Az ifjúsági szervezetek erőfeszítése az új ideológia terjesztésére és az ifjúság teljes átnevelésére irányult.

A jelentés szerint a párt és a DISZ-szervezetek a kitűzött célok megvalósítása, az új társadalom építése terén nem álltak helyzetük magaslatán, túlzottan adminisztratív módon viszonyultak munkájukhoz, elhanyagolták a politikai nevelőmunkát. „A felsőbb szervektől kapott irányvonalat nem töltötték meg helyi tartalommal…”. A párt és az ifjúsági szervezet tevékenységének tudták be, hogy az egyetemi és a főiskolai hallgatók körében a marxizmus-leninizmus csak igen kis mértékben vert gyökeret, és minden politikai megmozdulás, tevékenység iránt passzivitást mutattak. A jelentés bő terjedelemben tárgyalta azokat a hibákat és hiányosságokat, amelyek folytán az új értelmiség még mindig a régi gondolkodás, a „burzsoá-polgári” mentalitás formáit követi, és így alkalmatlan a szocializmus eszméinek diadalra vitelére.

Idilli kép a Rákosi-korszakból
Fotó: Roger Rössing, Renate Rössing
Forrás: Wikipedia, Deutsche Fotothek

A korszak társadalmi viszonyainak vizsgálatakor különösen érdekfeszítő, hogy észlelték az ideológiailag eltérő jelenségeket. Tehát a hatalom képviselői számára is világos volt, hogy a hallgatók nagy része nem azonosult a rendszer szólamaival, nem hatott rájuk megfelelően az agitáció, és csupán frázisként értékelték a szocialista hazafiasság fogalmát, ráadásul a hazafiság fogalmát nem egyesítették eléggé a „proletár nemzetköziséggel és a Szovjetunió szeretetével”. Az „imperialisták háborús készülődését” és a békeharc eseményeit sem ismerték eléggé. Pártos véleményük szerint ennek oka – „természetesen” – a klerikális reakció aknamunkája volt, hiszen adataik szerint pl. a természettudományi kar hallgatóinak 20–25%-a vallásos volt.

A jelentés második része javaslatokat tartalmazott a politikai nevelőmunka megjavítására. Ebben nemcsak a politikai agitáció életszerűségét és hatékonyságát kívánták növelni, hanem a tanulmányi eredményeken is javítani kívántak. Több tételben írták elő a tudományos tevékenység növelését, a szakmai tudás kialakulásának elősegítését, és ezzel összefüggésben az órák szigorú látogatásának fontosságát is. Ennél is fontosabb szempont volt a politikai nevelőmunka javítása. Harcot hirdettek mind a klerikális befolyás visszaszorítására, mind a kozmopolita és a pacifista szellemiség ellen. Pontokba szedve emelték ki a legfontosabb feladatokat, amelyek mindegyike jól tükrözi nemcsak az akkori rendszer politikai, de gazdasági elméleteit is.

1952. május 1-i felvonulás, Budapest
Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

A dokumentum által összesítve, tömören összefoglalva ismerhetjük meg az akkori egyetemi élet politikai-társadalmi jellemzőit, képet kaphatunk a felsőoktatás pontos helyzetről a statisztikai és politikai elemzések alapján. Ez akkor sem elhanyagolható tényező, ha a dokumentum a hatalom szemszögéből és a rendelkezésére álló ismeretei alapján foglaltatott írásba. Megismerhetővé válnak ugyanis az egyetemisták életére ható különféle ideológiai tényezők, és a diákokat körülvevő mindennapok átpolitizáltsága is.

Az Orbán László[7] miniszterhelyettes (Oktatásügyi Minisztérium) iratanyagából előkerült dokumentumot magyarázó lábjegyzetekkel láttuk el, a kézírással rávezetett megjegyzéseket szintén lábjegyzetben közöljük. Az aláhúzásokat, azok nagy száma miatt is, külön nem jelöljük. A korabeli gépírásos szöveg igen kevéssé strukturált, ezért az áttekinthetőség kedvéért több bekezdést alakítottunk ki.

                                

 

Dokumentum:

 

Jelentés az egyetemi hallgatók között végzett politikai nevelőmunkáról
Budapest, 1952. szeptember 9.

 

 

                                                                                                                      Szigorúan bizalmas!
                                                                                                                 Készült 45 példányban

 

Egyetemi és főiskolai ifjúságunk a fordulat éve[8] óta alapvető változáson ment keresztül mind szociális összetétel, mind politikai, erkölcsi magatartás szempontjából. Míg 1948-ban az egyetemi és főiskolai hallgatók száma mindössze 22 645 volt – és közülük csak l4,2% munkás és 12,1% a dolgozó paraszt hallgató –, addig az 1952/53-as tanévben mintegy 46 000-re emelkedett a számuk, és köztük a munkás és dolgozó parasztok aránya 58%-ra (munkás 39%, paraszt 19%). Ezen periódus alatt jelentős eredményeket értünk el a burzsoá egyetemekre jellemző anarchia felszámolásában. Lényegében megszüntettük az órák látogatása, a vizsgák időbeni letétele terén mutatkozó lazaságot, s ennek helyébe kötött tanulmányi rendet léptettünk. Nagy fontosságú a hallgatók nevelése szempontjából, hogy az utolsó években bevezettük a marxizmus-leninizmus oktatását, mely a kezdeti hibák mellett lényegében biztosítja a hallgatók számára a marxizmus-leninizmus alapjainak tanulmányozását és elsajátítását.

Az elért eredményekben, az általános politikai fejlődés mellett a párt és az ifjúsági szervezetek (MEFESZ,[9] MINSZ,[10] DISZ[11]) javuló munkájának jelentős szerepe van. Sikerült felszámolni az ifjúság széles rétegeiben föllépő avantgardizmust, a tanszemélyzet lebecsülését, és lényegében megszűnt egyetemeinken a hallgatók között a mozgalmár típus. Eredményesen vették fel a harcot a tagfegyelem megszilárdításáért, a tanulmányi színvonal emeléséért. Egyes helyeken, különösen az utolsó tanévben, lényegesen javult a hallgatók politikai nevelésének tartalma és módszere. Így pl. az általános mérnök I. évf[olyam] két legjobb tanulóköre jó eredményeit a kollektív szellem kialakításának és a nyilvánosság nevelő erejének felhasználásával érte el. Tanulmányi feladataikat összekapcsolták a szocializmus építésének feladataival, a legjobb eredményeket elérőkre úgy tekintettek, mint a munka hőseire. A legjobban előkészített propagandaelőadások (pl. Komját: Külpolitikai kérdések,[12] T.T.K.[13]) nagy látogatottsága, az előadónak feltett kérdések arra mutatnak, hogy az egyetemi hallgatók többsége komolyan érdeklődik a politikai kérdések iránt is. A tanszemélyzet is egyre növekvő segítséget ad az ifjúság neveléséhez. Ez részben az egész tárgy világnézeti beállításán (elsősorban a humanisztikus karokon), részben a hallgatókkal való közvetlen foglalkozáson keresztül valósul meg.

Minden egyetemen van már néhány olyan oktató, aki helyes módszereket alkalmaz a hallgatók nevelésére, a szakma szeretetének felébresztésén, a folyamatos tanulás elősegítésén keresztül (pl. Muttnyánszki,[14] Műszaki Egyetem, Gáspár matematikus,[15] R. M. Egyetem[16]). Nem egy helyen sikerült közelebb vinni a hallgatókat jövendő feladataik megkedveléséhez és jobb elsajátításához az iparral kialakított kapcsolaton keresztül. A debreceni szerves kémia tanszék pl. a hallgatók laboratóriumi gyakorlatára az Alkaloida gyártól kapott probléma részletkérdéseit adja. Jelentős mértékben megnőtt egyetemeink vonzóereje. Ezt mutatja pl., hogy a miskolci R. M. Egyetemen ebben a tanévben már teljes számban megjelentek a tanévnyitón a felvett hallgatók.

A tanulmányi téren elért eredmények azonban nem felelnek meg a tanulás feltételeiben beállott lényeges javulásnak (tantervi reformok, tankönyvek, stb.), a hallgatóság eszmei-politikai fejlődése pedig nem tükrözi a szociális összetételükben végbement alapvető változást.[17] Az átlageredmények (műszaki egyetemek 3,54, tudományegyetemek 3,94) bizonyos javulása és a vizsgáktól való távolmaradás csökkenő száma (műszaki egyetemek 3,0%, tudományegyetemek 2,9%) mellett a felsőoktatás fontos területein alapvető hiányosságok vannak. A legfontosabb alaptantárgyakban: matematika, ábrázoló geometria, statika 30-40%-os bukás van, a szakérettségisek tanulmányi átlaga – a Lenin Intézet kivételével – lényegesen az átlag alatt marad (műszaki egyetemek 3,04, tudományegyetemek 3,60) és a bukottak száma sok helyen 50% fölé emelkedik (pl. a budapesti vegyészmérnök karon 56%).[18]

Még komolyabb hiányosságok mutatkoznak a hallgatók politikai-erkölcsi magatartásában és eszmei felkészültségében. A politikai nevelőmunka hiányosságai elsősorban a hadmérnökkari, a honvédorvosi beiskolázás során mutatkoztak meg, továbbá, hogy a hallgatók távol tartják magukat a honvédelmi vonatkozású szakoktól, tanulmányaik befejeztével pedig a hadiipartól és az ÁVH-n[19] végzendő munkától. A hallgatók elpuhultak, a feladatok nehézségétől meghátrálnak, nagy részükből hiányzik az áldozatkészség, tanulmányaik befejeztével nem akarnak vidéki gyárakban dolgozni. Nem alakult ki az egymást segítés, az egymás munkája iránti kölcsönös felelősség érzése sem. A Ráday utcai diákszállóban[20] pl. igen nagy ellenállás van a fegyelem megszilárdítását, a tanulócsoportok kollektív munkájának kialakítását célzó kezdeményezésekkel kapcsolatban. Nem jobb lényegesen a helyzet a többi diákszállóban sem.[21]

 

A hiányosságok okai:

1) A tanulmányi munka terén. A munka szeretetének, a feladatok elvégzése iránti felelősségérzetnek a hiánya. A hallgatók egy része az előadásokon, szemináriumokon csak formálisan vesz részt.[22] Jelentős részük az idővel rosszul gazdálkodik, és ennek súlyos következményeit csak a vizsgák előtt veszik észre. A hallgatók több mint 50%-a mulaszt havonta egy vagy több órát. Ezért általában még mindig csak jelszó a leadott anyag folyamatos elsajátítása. Különösen jellemző ez a műszaki és természettudományos karokon, ahol a legfontosabb tárgyak évközi zárthelyi átlaga sokszor az elégséges alatt van, ezért az évvégi vizsgákon elért eredmények nem tekinthetőek elég megalapozottnak.

Az eredményes tanulmányi munkát akadályozzák az egyetemi ifjúság egyes rétegei (szakérettségisek, érettségizettek, különösen a kispolgári értelmiségi elemek) között meglévő elkülönülés. Ennek oka egyrészt, hogy a jól tanuló érettségizettek zöme kivonja magát a társadalmi munkából, ez a gyengébb előképzettséggel rendelkező szakérettségisekre marad és fokozza tanulmányi nehézségeiket. Másrészt az érettségizett hallgatókban nincs megfelelő segítőkészség, a szakérettségisek részéről pedig a „baloldaliság”, szakérettségis „öntudat” akadályozza a megfelelő kollektív szellem kialakulását. Ez legélesebben a budapesti TTK-n mutatkozik meg, ahol a szakérettségisek a közös rendezvényektől (kirándulás, stb.) az „elpolgáriasodástól” való félelmükben tartózkodnak.[23]

 

2) A hallgatók erkölcsi-politikai magatartása terén. A politikai nevelőmunka nem segíti megfelelően a hallgatók tanulmányi munkájának megjavítását, a munkához való új viszony kialakítását és a hazafias áldozatkészségre, helytállásra nevelést.

a/ Az agitáció szólamszerű, hiányzik a nevelő tartalma. Népnevelőink akciófeladatok politikai alátámasztását végzik csupán, a hazafias nevelés nem hatja át az egész nevelőmunkát. Ifjúságunk jelentős része frázisként kezeli a szocialista hazafiasság fogalmát. Nem látják, és nem ismerik népünk megváltozott életét. A vidékről jövő hallgatók az egyetemen elszakadnak szocialista mezőgazdaságunk építésének problémáitól, a munkás fiatalok pedig az üzemektől szigetelődnek el. A szünidőre hazamenő hallgatók nem tudnak állást foglalni a tszcs megalakítása, a beszolgáltatás, a termelés emelésének időszerű kérdéseiben. Nem támaszkodnak eléggé a hazafias nevelés haladó hagyományaira, nem mutatják meg a haladó eszmék úttörőit, az elnyomatás elleni évszázados küzdelmet, melynek során népünk nemegyszer fegyverrel a kézben küzdött szabadságáért.

b/ Az egyetemi hallgatóság kül- és belpolitikai kérdésekben nagymértékben tájékozatlan. A hazafiság fogalmát nem egyesítik eléggé a proletár nemzetköziséggel és a Szovjetunió szeretetével. Nem ismerik megfelelően a gyarmati népek harcát, a kapitalista ifjúság helyzetét. Nem olvasnak rendszeresen újságot,[24] nem ismerik a termelés területén előttük álló legfontosabb feladatokat, ötéves tervük eredményeit, az imperialisták háborús készülődését, a békeharc eseményeit. A marxizmus-leninizmus vizsgákon pl. előfordult, hogy a vizsgázó nem tudta, ki Thorez elvtárs[25] (Műszaki Egyetem), vagy Titóról[26] csak annyit tudott, hogy az imperialisták láncos kutyája (Eötvös L. Tudományegyetem). Egyetemistáink között sok a környezetből átvett téves, ellenséges nézet. A szocializmus építésének feladataitól való elszakadás akadályozza a szakma szeretetének és az alkotásvágynak a kialakulását.

c/ A gyenge politikai munka teret enged az ellenség, elsősorban a klerikális reakció aknamunkájának. A klérus befolyásának nyújt lehetőséget a nagyszámú vallásos hallgató (pl. a Műszaki Egyetemről 400 hallgató vett részt húsvéti ájtatosságokon, a b[uda]pesti TTK[-ról] a hallgatóknak 20‒25%-a vallásos). A politikai éberség hiányában széles körben terjednek a pacifista hangok. Ellenséges és az ellenség által félrevezetett elemek agitációt folytatnak a honvédelem és a katonai kiképzés ellen. A b[uda]pesti TTK-án pl. a klerikális kapcsolatairól ismert hallgatónők túlnyomó többsége nem vesz részt a katonai oktatásban. Nem folyik megfelelő harc a kapitalizmus szellemi öröksége ellen. Elterjedtek a tanulmányi fegyelmet lazító csínyek, a destruktív politikai viccek.

 

3/ Az ideológiai kulturális nevelés terén. A nevelőmunka nem segíti eléggé ifjúságunk ideológiai és kulturális fejlődését. A DISZ-oktatás az elmúlt évben lényegében nem működött. A marxizmus-leninizmus előadások kevés magyar, egyetemi vonatkozású anyagot adnak. A hallgatók által vezetett szemináriumokon az anyag formális visszakérdezése folyik, nem tisztázódnak fontos elvi problémák, a hallgatók nem kapnak megfelelő választ téves, helytelen és nem egyszer ellenséges nézeteikre. Nem folyik megfelelő ideológiai harc a vallásosság és az egyetemi hallgatók között igen nagymértékű erős kozmopolitizmus ellen. Főleg a technikai szaktárgyak területén megtalálható a Nyugat imádata (Amerika). A hallgatók nagy része nem ismeri és nem becsüli eléggé a szovjet tudomány eredményeit.

Az egyetemi ifjúság el van szakadva mai szellemi életünktől. Nem ismerik irodalmunk és művészetünk legfőbb alkotásait és problémáit. A művészet és irodalom alig kap helyet az ifjúság nevelésében. Nincs biztosítva a szabadidő megfelelő eltöltése. Kevés lehetőség van a sportra. (A Haladás Sportegylet[27] elhanyagolja az egyetemisták tömegsportját.) Az egyetemeken ritkán rendeznek kirándulásokat (pl. A budapesti TTK-n egész évben nem volt.) és film-, színházlátogatásokat.

 

4) Az egyetemi párt és DISZ-szervezetek, az állami szervek munkája terén

a/ A párt- és DISZ-szervezeteink az utóbbi időben lényegében a tanulmányi munkával foglalkoztak, azonban a tanulmányi színvonal emelése és a tanfegyelem megszilárdítása során túlbecsülték az adminisztratív eszközöket (pl. pénzbüntetés), és elhanyagolták a politikai nevelőmunkát (pl. a budapesti TTK-n félévkor 23 hallgatót kizártak, de ezt még a funkcionáriusok sem tudták). A felsőbb szervektől kapott irányvonalat nem töltötték meg helyi tartalommal, általában szempontokat továbbítottak a hallgatóság felé. A tanulócsoportok helyes kezdeményezéseit nem általánosították, az ifjúgárdistákat sok helyen jegyzetellenőröknek, a feladatok visszakérdezőinek használták (pl. Műszaki Egyetem, gépészkar).

b/ A pártszervezetek nem adtak megfelelő segítséget a DISZ-munka megjavításához. A Párt- és DISZ-bizottság tagjai nem látogatták a népnevelő értekezleteket és DISZ-gyűléseket, nem adtak az alapszervezeteknek közvetlen útmutatást feladataik jó elvégzéséhez. A hallgatók széles rétegeitől el vannak szakadva. Legkirívóbb példa, hogy a Műszaki Egyetem gépészkarán, a b[uda]pesti TTK-n egész évben csak két DISZ-taggyűlés volt, azon is csak a hallgatók kis hányada vett részt. A párt- és DISZ-népnevelők nem ismerik a hallgatók nézeteit, nem tudnak a tömeghangulat irányítójává válni (bizalmatlanság mutatkozik az aktivisták nagy részével szemben). A politikai nevelés nem kapcsolódott az egyetemisták előtt álló feladatokhoz, a hallgatók egy része időrablásnak tekintette a különböző politikai megnyilvánulásokat. Ezért a résztvevők rendkívül passzívak, a vélemények nem kerülnek felszínre.

c/ A népnevelő munka lebecsülését mutatja a párt- és DISZ-szervezetek részéről az aktívák kiválasztása. Népnevelőnek a semmi másra nem használható fiatalokat teszik, akik a feladatoknak legfeljebb a szervezeti részét tudják elvégezni. A népnevelő értekezleten elvi irányítást nem kapnak a munkájukhoz (pl. a Lenin Intézet pártbizottsága egész évben nem foglalkozott a népnevelő munkával), nem rendelkeznek megfelelő érvanyaggal. Nem mutatják meg a fiataloknak a múlt rendszer bűneit, az értelmiség nyomorult helyzetét, haladó tudósok küzdelmes életét, nem mutatnak rá ifjúságunk ragyogó jövőjére, nem tudatosítják pártunk, Rákosi elvtárs hősi harcát, a Szovjetunió döntő szerepét a mai életünk megteremtéséért.

d/ Az egyetemi tanszemélyzet általában nem tekinti feladatának ifjúságunk nevelését. A hivatali szervek nagy része bürokratikus módszerekkel (kizárások, fegyelmik) fegyelmezi az ifjúságot. A tanagyag nem ad megfelelő segítséget a hallgatók szilárd materialista világnézetének kialakításához (pl. a műszaki és természettudományos karokon igen sok a vallásos hallgató). A tananyag vagy nem pártos, vagy az állásfoglalása nincs megfelelő tárgyi anyaggal alátámasztva (pl. a szovjet tudományos eredményekkel kapcsolatban). Nem jött létre az egyetemi oktatás-nevelés és a politikai munka egysége. A tanszemélyzet tartózkodásának fő oka a párt értelmiségi politikájának és saját perspektívájának hiányos ismerete. A honvédelmi oktatás a tárgyi tudás megkövetelésén túl igen kevés segítséget nyújt a néphadsereg megkedveltetéséhez, az áldozatkész hazaszeretet kialakításához.

Javaslatok
az egyetemi politikai nevelőmunka megjavítására:

I.

A tanulmányi munkával kapcsolatban. A párt- és DISZ-szervezetek neveljék hallgatóinkat a munka, a tanulás iránti szeretetre, a nehézségek leküzdésére. El kell érni, hogy az egyetemi ifjúság a tananyag, a tudományok elsajátításával, a szocializmus tudatos építésére, dolgozó népünk szolgálatára készüljön fel.

1/ A taggyűlések, DISZ-csoportmegbeszélések segítségével érjék el, hogy minden hallgató rendszeresen járjon az előadásokra, ott szorgalmasan jegyzeteljen, a tanagyag jelentős részét már az órán sajátítsa el. Nyújtsanak segítséget, hogy az ifjúság tervszerű munkával törekedjék a tanulmányi idő maximális kihasználására. Pellengérezzék ki a hanyag, fegyelmezetlen tanulókat, és nevelő munkával érjék el a tanuláshoz való helyes viszony kialakítását.

2/ Párt- és DISZ-szervezeteink a politikai és szakmai munka megjavítása érdekében gondoskodjanak a DISZ-csoportok megerősítéséről. Ellenőrizzék rendszeresen, hogy a csoport tagjai teljesítsék a tanulmányi tervet, gondoskodjanak arról, hogy az I. évfolyamokon a hallgatók és a csoportok mielőbb megszerezzék a tanuláshoz szükséges tapasztalatokat. Alakítsák ki a kölcsönös segítés szellemét. Külön foglalkozzanak a nehézségekkel küzdő munkás, szakérettségis és külföldi ösztöndíjas hallgatókkal, és bízzák meg a legjobban tanulókat, hogy legyenek instruktorai ezeknek a hallgatóknak.

3/ Egyetemeink és főiskoláink többségében az új tanév folyamán szervezzék meg a tudományos diákköröket (1 karon, főiskolán csak 3‒6 kört hozzanak létre, ahol lehetséges, társadalomtudományos kört is). Ezeknek a köröknek célja, hogy szélesítse a hallgatók szakmai tudását, nevelje őket önálló tudományos kutatómunkára, és a kör résztvevői a tudomány népszerűsítői legyenek nemcsak az egyetemeken, hanem a lakosság között is. A diákkörök legjobbjai tartsanak előadásokat üzemi, falusi, középiskolai DISZ-szervezetekben.[28]

 

 II.

Az ifjúság ideológiai, politikai és erkölcsi nevelésével kapcsolatban. A párt- és DISZ- szervezetek neveljék egyetemi és főiskolai ifjúságunkat hazánk forró szeretetére, tudatosítva, hogy ez számára elsősorban azt jelenti, hogy áldozatos munkával, fegyelemmel védje és erősítse népi demokráciánkat. Készítsük fel tanuló ifjúságunkat arra, ha kell, fegyverrel a kézben védje meg hazánk szabadságát és függetlenségét. Tudatosítsuk, hogy a pacifizmus népünk ellenségeit szolgálja; hazánk békéjének, szabadságának megvédéséhez erős hadseregre van szükség.

Kíméletlenül kell harcolni az egyetemeken és főiskolákon megnyilvánuló burzsoá szellemi maradványok: a fegyelmezetlenség, önzés, anyagiasság és az ellenséges ideológiai nézetek, elsősorban a klerikális és kozmopolita megnyilvánulások ellen. Meg kell mutatni, hogy a tudományos fejlődés minden időben elválaszthatatlan volt a babona, a klérus elleni harctól.

1/ A hallgatók politikai tájékoztatásának biztosítása érdekében az egyetemeken és főiskolákon a DISZ-bizottság, a pártbizottságok és a marxizmus-leninizmus tanszék segítségével szervezzen 2 hetenként sajtómegbeszélést a legfontosabb nemzetközi és belpolitikai kérdések, szocialista építésünk eredményeinek megbeszélésére. A megbeszélést a DISZ-csoportokban kell rendezni, és annak levezetésével tanársegédeket, DISZ-csoportfelelősöket, politikailag fejlett, felsőbb éves hallgatókat bízzanak meg. A párt- és DISZ-szervezetek kísérjék figyelemmel, hogy a hallgatók rendszeresen tanulmányozzák a marxizmus-leninizmust. Népszerűsítsék a tananyaghoz kapcsolódó szépirodalmat, filmeket kiállítások, faliújságok, egyetemi újságok segítségével. Érjük el, hogy a párttagok, DISZ-vezetők példamutatóan tanulmányozzák és ismerjék meg Marx – Engels – Lenin – Sztálin tanításait, Rákosi elvtárs műveit, a magyar politikai, történelmi irodalom és a magyar kultúra klasszikusait.

2/ A hazafiasságra, honvédelemre való nevelés érdekében állandóan ismertessük a népnevelőkön keresztül a béketábor harcát, népünk haladó hagyományait, néphadseregünk, a haza fegyveres védelmére való felkészülés jelentőségét. Párt- és DISZ-szervezeteink kísérjék figyelemmel a katonai oktatás tapasztalatait, segítsék a tanszékek munkáját. Létesítsenek szoros kapcsolatot a néphadsereg egységeivel, tisztiiskolákkal, szervezzenek közös találkozókat, kultúresteket. Az egész tanévben készítsék elő a honvédkollégiumi, a honvédorvosi beiskolázást.

3/ A Titkárság 1951. júniusi határozata alapján tovább kell fejleszteni az előadásos propagandát az egyetemeken, főiskolákon. A párt- és DISZ-szervezetek az egész tanévben foglalkozzanak a Bolsevik Párt XIX. Kongresszusa,[29] a Békekongresszus,[30] a Néphadsereg, a Kossuth-évforduló[31] jelentőségének ismertetésével. Az előadások szélesítsék a hallgatók politikai, szakmai látókörét. Tartsanak előadásokat a megjelent tartalmas munkák alapján fontos kérdésekről: a kommunizmus nagy építkezéseiről, az amerikai földrész politikai történetéről, Kína harcáról, stb. Emlékezzenek meg haladó íróink, költőink, tudósaink évfordulóiról, elsősorban Petőfi, Ady, József Attila, Móricz Zsigmond munkásságáról és életéről. Elevenítsék fel a magyar munkásosztály és a nemzetközi munkásmozgalom dicső napjait. Tartsanak előadásokat a vallás keletkezéséről.

4/ A következő tanévben kísérletképpen a közgazdasági, bölcsészeti és Lenin intézeti egyetemen, illetve karokon javasoljuk elméleti konferencia megrendezését félévenként egyszer. Az elméleti konferencia célja, hogy Lenin – Sztálin és Rákosi elvtársak munkái alapján egy-egy fontosabb elvi kérdést megtárgyaljunk a hallgatók többségével. Az első téma anyaga: „A Bolsevik Párt XIX. Kongresszusa” legyen.

5/ Öt nagy egyetem[en] (Műszaki- és Építőipari, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Agráregyetem, Szegedi Tudományegyetem, Miskolci R. M. Egyetem) hetenként, 15 000 összpéldányban a Szabad Ifjúság[32] terjedelmében megjelenő egyetemi újságot kell létrehozni. A lapok anyagának összeállításához 5 szerkesztőt, 5 adminisztrátort és 1 tördelőt kell függetleníteni, évenként 11 t[onna] papírt kell biztosítani. A többi egyetemen és főiskolán litografált[33] egyetemi sajtót kell szerkeszteni.

6/ Politikai munkával a dolgozó néppel való összeforrottságra kell nevelni hallgatóinkat. A következő tanévben el kell kezdeni a kultúr-, sport- és agitációs kapcsolat kiépítését az egyetemek, főiskolák és az üzemek, falusi közép- és általános iskolai DISZ-szervezetek között. A DISZ K. V. minden évben készítse elő az üzemi, falusi DISZ-szervezeteket a nyári gyakorlaton dolgozó elvtársak fogadására, szervezeteink érjék el, hogy a hallgatók ezrei szorgalmas tanulásuk mellett vegyenek részt az ország építésében. Két-három havonként tegyék lehetővé, hogy a hallgatók a munkaszüneti napokon fontos építkezéseken, rohammunkán, fémgyűjtésben, a nyári szünetben a legfontosabb helyeken részt vehessenek a termelésben.

7/ A tanév folyamán az egyetemek és főiskolák nagy részében az állami szervek támogatásával kultúrklubokat kell szervezni. A párt- és DISZ-szervezetek hozzanak létre kultúrcsoportokat, elsősorban ének-, tánc- és színjátszó, ha lehetséges zenekari és más művészi csoportokat. Gondoskodjanak ezeknek megfelelő művészi színvonalú szakmai vezetéséről és műsoranyag ellátásáról. A kultúrcsoportok megalakítására és megerősítésére fel kell használni az országos kultúrversenyben való részvételt.[34]

8/ Új értelmiségünk magas színvonalú kulturális műveltségének kialakítása szükségessé teszi, hogy a hallgatók rendszeresen látogassák a színház, a mozi és más kulturális jellegű előadásokat. DISZ-szervezeteink érjék el, hogy 1 hallgató havonként legalább 1 színházi és 2 filmelőadást megtekintsen. A DISZ szervezzen kollektív színház- és mozilátogatást, időnként vitassanak meg egy-egy alkotást írók, művészek részvételével.

9/ Egyetemi ifjúságunkat az olvasás megszeretésére kell nevelni. A DISZ-szervezetek legyenek a könyvtárak patronálói, a legújabb könyveket népszerűsítsék, a legjobb könyvekből rendezzenek kiállítást, irányítsák a hallgatók olvasását. Félévenként legalább egyszer alapszervezetenként könyvankétot kell rendezni magyar klasszikus vagy ma élő írók műveiből, szovjet irodalmi alkotásokból. Külön súlyt kell helyezni a katonai erényeket, hazafias honvédelmi szellemet elmélyítő művek ismertetésére. Pl. „Vörös vállpántok”,[35] „Volokalamszki országút”[36] stb. A DISZ-szervezetek az ankétre hívjanak meg írókat, kiváló pedagógusokat, sztahanovistákat[37] munkájuk, harcuk megismerésére.

10/ A párt- és DISZ-szervezetek segítsék elő, hogy tanuló ifjúságunk fizikailag edzett, bátor, a nehézségeket leküzdő, minden feladatának megoldásában kitartó és szívós legyen. Segítsék, hogy a kötelező testnevelési órák minél eredményesebben betölthessék szerepüket. Biztosítsák a „Haladás” sportegylet politikai irányítását, tegyék az élsport és tömegsport szervezőjévé és érjék el, hogy a hallgatók túlnyomó többsége időben és sikerrel tegye le az MHK[38] próbát. Gondoskodjanak az egyetemen belüli és az egyetemek, főiskolák közötti sportversenyek megszervezéséről. DISZ-szervezeteink foglalkozzanak a katonai sportok – pl. a céllövészet – népszerűsítésével, és 3 hónaponként katonatiszt elvtársak segítségével rendezzenek járőrversenyeket.

11/ A párt- és DISZ-szervezetek segítsék elő, hogy a hallgatók nagy többsége aktívan kapcsolódjon a társadalmi munka végzésébe. A DISZ-bizottságok törekedjenek a formális DISZ-tagság megszüntetésére, az addig passzív hallgatóknak is adjanak megbízásokat, és kérjék számon azok megvalósítását. A társadalmi munka megosztásával érjék el, hogy 1 aktívára 4, vezetőre 8 óra társadalmi munkával járó elfoglaltságnál több ne jusson hetenként.

 

III.

 

A párt- és állami szervek feladataival kapcsolatban.

Párt- és állami szerveink törekedjenek a nevelőmunka egységének kialakítására. Az állami szervezetek fokozottabban használják fel a szaktárgyakban rejlő lehetőséget a burzsoá ideológia (kozmopolitizmus, klerikalizmus, stb.) elleni harcra. A katonai oktatásban több figyelmet kell szentelni az ifjúság hazafias, honvédelmi, internacionalista nevelésére. A Párt, a DISZ és állami szerveink fordítsanak nagyobb gondot a diákszállókban folyó munkára. A DISZ-bizottságok politikai nevelőmunkával törekedjenek jó kollektív szellem kialakítására, és az állami szervekkel együtt biztosítsák a tanulás feltételeit.        

Az egyetemi és főiskolai pártbizottságok a legjobb párt- és DISZ-tagokból szervezzék meg az egységes népnevelőhálózatot. Javítsák meg a népnevelők összetételét és politikailag fejlett, jó tanulmányi eredményű, egyéni magatartásban példamutató, társadalmi munkában lelkes, harcos párttagokat és pártonkívülieket válasszanak ki népnevelő munkára. Gondoskodjanak a népnevelők rendszeres neveléséről és havonként legalább egy módszertani szemináriumot rendezzenek részükre.

Állami szerveink gondoskodjanak a jövő évi költségvetésben[39] a hallgatók kulturális életének támogatásáról. Biztosítsák egyetemeink és főiskoláink nagy részében a kultúrklubok felállítását. Segítsék elő kedvezményes jegyek, színház-, mozilátogatás megszervezését. A K. M.-ben[40] a kulturális munka szervezésére néhány főből álló csoportot kell létrehozni. Az OTSB[41] biztosítsa, hogy az egyetemi élsportolók legnagyobb része a „Haladás”-ban sportoljon, és gondoskodjon az egyetemek megfelelő sportpálya-ellátásáról.

Megyei, városi és kerületi pártbizottságok rendszeresen értékeljék az egyetemi ifjúság szakmai, politikai fejlődését. Az agit[ációs] [és] prop[aganda] titkárok vegyenek részt az egyetemi P. B.[42] üléseken, népnevelőértekezleteken, és nyújtsanak közvetlen segítséget az egyetemi politikai nevelőmunka megjavításához, segítsék elő az előadásos propagandához szükséges előadók biztosítását.

 

Az irat jelzete: MNL OL XIX–I–2–d–Különféle pártanyagok dosszié–szám nélkül–1952 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Művelődésügy, Oktatásügyi Minisztérium, Orbán László miniszterhelyettes – Eredeti, gépelt.

 


[1] Ladányi Andor: A magyar felsőoktatás intézményrendszerének változásai a 20. században. In: Az Egyetemi Könyvtár Évkönyve. Bp., 2003, 189–190.

[2] Időközben a Honvédelmi Minisztérium további 700 fő hallgatóra is bejelentette az igényét.

[3] Összefoglaló jelentésben itt: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), Az államigazgatás felsőbb szervei (a továbbiakban: MNL OL XIX), Kultúra (a továbbiakban: MNL OL XIX–I), Vallás- és Közöktatásügyi Minisztérium (a továbbiakban: MNL OL XIX–I–1), Tervosztály (a továbbiakban: MNL OL XIX–I–1–d), Különféle pártanyagok dosszié–szám nélkül – „Az 1952/53. tanév iskoláztatási feladatai” – 1952. (3. doboz).

[4] Uo.

[5]A tőkés és a szocialista rendszerek közötti koreai háborús összecsapás 1950 és 1953 között zajlott.

[6] Ezen a különösebb szaktudás nélküli pártaktivistákat érthették.

[7] Orbán László (1912–1978): kommunista politikus. 1937-től vett részt a kommunista mozgalomban, 1945 után vezető pártfunkciókat is betöltött. 1950. szeptembertől a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban és az utódminisztériumban csoportfőnök, 1953-tól a Marxizmus–Leninizmus Oktatási Főosztály vezetője, 1955. január 10. és 1956. január 20. között miniszterhelyettes.

[8] Az 1948. évre és annak politikai átalakulásaira utalnak.

[9] MEFESZ: Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége. 1945-ben alakult a felsőoktatási intézmények hallgatói szervezeteinek összefogására.

[10] MINSZ: Magyar Ifjúság Népi Szövetsége. 1948-ban alapították a különféle ifjúsági szervezetek vezetésének céljával.

[11] DISZ: Dolgozó Ifjúság Szövetsége. 1950-ben alakult ifjúsági tömegszervezet, az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja ifjúsági szervezete.

[12] Komját Irén (1895–1982): újságíró, egyetemi tanár, aki ebben az időben az MDP KB Pártfőiskola Nemzetközi Kérdések Tanszéke tanszékvezető tanára, és több művet írt a „Nemzetközi kérdések” sorozatban.

[13] Természettudományi Kar.

[14] Muttnyánszky Ádám (1889–1976): gépészmérnök, egyetemi tanár.

[15] Gáspár Gyula (1916–1980): matematikus, egyetemi tanár.                                                         

[16] Rákosi Mátyás Nehézipari Egyetem (Miskolc). 1952-ben nevezték el az egyetemet a pártvezérről, azonban a következő évben a Nagy Imre-kormány minden élő személyről elnevezett felsőoktatási intézmény nevét megváltoztatta.

[17] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „Nem csak ezt.”

[18] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „lemorzsolódás”.

[19] Az ÁVH a belső állambiztonság, a politikai elhárítás önálló intézménye volt 1948 és 1953 között.

[20] Valószínűleg a IX. kerület Ráday utca 43‒45. szám alatti egyetemi kollégiumról, diákszállóról van szó.

[21] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „Követelődzés, [olvashatatlan szó], vallásosság” és „Anyagiasság!”.

[22] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „Ez ne legyen külön”.

[23] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „liberalizmus”.

[24] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „Fontos.”

[25] Maurice Thorez (1900–1964): francia kommunista politikus.

[26] Josip Broz Tito (1892–1980): délszláv kommunista politikus, 1945 és 1980 között Jugoszlávia vezetője.

[27] A Műegyetemi Atlétikai és Football Club (MAFC) neve 1951 és 1954 között.

[28] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „Jó tanulók kiemelése!”.

[29] A Szovjetunió Kommunista Pártja 1952-ben tartotta soron következő kongresszusát, szám szerint a tizenkilencediket.

[30] Békekongresszus néven több nagygyűlést tartottak Budapesten az 1950-es évek első felében háborúellenes célzattal.

[31] Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára (1952) számos ünnepséget rendeztek és több kiadványt jelentettek meg.

[32] Szabad Ifjúság: a DISZ lapja 1950 és 1956 között.

[33] Litografált: egyszerű módszerrel sokszorosított ún. kőnyomatos kiadvány.

[34] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „Újságolvasás!”.

[35] Borisz Izjumszkij második világháborúról szóló ifjúsági művéről van szó.
 

[36] Alexandr Bek második világháborúról szóló műve.

[37] Sztahanovista: a kor munkaversenyeinek keretében a legjobb, legkiemelkedőbb eredményt elért üzemi munkás.

[38] MHK: Munkára, Harcra Kész! Szovjet példák alapján létrehozott sportmozgalom.

[39] Az iratra rávezetett kézírásos megjegyzés: „?”.

[40] Közoktatásügyi Minisztérium.

[41] Országos Testnevelési és Sportbizottság: a korszakban a sportügyet irányító testület.

[42] PB: Politikai Bizottság, a Magyar Dolgozók Pártja vezető testülete.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő