Esettanulmány egy szociális és jótékonysági mozgalom tevékenységéről a második világháború éveiben

„Minden megmentett ember, minden veszély, amit a családtól elhárítunk, a társadalmat erősíti meg.” – A Társadalmi Szociális Egyesület itt közölt, 1942. évi beszámolójából megismerhetjük néhány budapesti nyomortelep lakóinak életkörülményeit, megélhetési gondjait, és azt az arisztokrácia és a nagytőke együttműködésével létrejött társadalmi összefogást, amely az itt élő emberek szociális problémáin próbált enyhíteni.

Bevezetés

 

Esettanulmány egy szociális és jótékonysági mozgalom tevékenységéről a második világháború éveiben

A kormányzati és népi-nemzeti szerveződések, társaságok mellett a Horthy-korszak szociálpolitikájában meghatározó szerepet játszottak az egyházak. A katolikus szociális és kulturális egyesületek már a századfordulótól kezdve dinamikusan terjedtek, ám a világgazdasági válság hatására újabb nagyarányú fellendülés következett be. Ekkor, 1931. május 15-én XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű szociális körlevelében (enciklikájában) ismertette a kor követelményeihez igazított szociális tanítást. Eszerint a társadalom és a gazdaság szociális szempontú, igazságos újjászervezéséhez számos közjót szolgáló hivatásrendi egyesületre van szükség. Szavai a magyar katolikus egyház körében is meghallgatásra találtak. A társadalmi nyitottságot jelezte az Actio Catholica (katolikus akció), amely az 1933. évi XXIV. Országos Nagygyűlés keretében lépett a nyilvánosság elé. Az AC a világi katolikusok önkéntes részvételét jelentette a papság apostoli munkájában.
Ezekben az években a hivatásrendek szerveződése új lendületet vett. A legjelentősebbek - az Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO), a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT), a Katolikus Lánykörök Szövetsége (KALÁSZ) - a korszak szociálpolitikájának fontos részeivé váltak. Központi irányító szervük az Országos Katolikus Szövetség volt, amely a püspöki kar ellenőrzése alatt működött.
Az 1940-ben alakult Társadalmi Szociális Egyesület is egyházi ellenőrzés mellett, egyházi emberek segítségével dolgozott. 1942. évi beszámolójukból kiderül, hogy az egyesület fő missziós területe az Auguszta-telep, Ceglédi úti-telep és a Vágóhíd utca volt. Az itteni körülmények következtében a legalapvetőbb létszükségleti cikkek beszerzése, biztosítása is nagy jelentőségű volt. A meleg étel néha szó szerint életet menthetett, a mezítlábas utcagyerekek látványa természetesnek számított. A felnőttek és a gyermekek részére - lerongyolódott ruházatuk helyett - új ruhák, új cipők kellettek. Az alapvető feladat mellett az egyesület tagjainak arra is jutott energiájuk, hogy lelki támaszt nyújtsanak, a közművelődési felemelkedést pártolják, segítsenek a szabadidő helyes felhasználásában, ily módon visszatartva a telep lakóit a bűnözéstől és a csavargástól.
A telepek egyhangú sivár barakknegyedei voltak Budapest külvárosainak, nagyrészt fából épített, egészségtelen kalyibákkal. A telep „olyan, mint egy nagy fa-falu, egy deszka-község, egy uniformizált életközösség, valami modern illusztráció a Jövő könyvéhez." - írja Elekes Boldizsár az Auguszta-telepről. A szoba-konyhás kis lakások egyharmadában ötnél több lakó élt. A munkanélküliek száma általában a lakosság 40-50%-át tette ki.
A Társadalmi Szociális Egyesület esetében is megfigyelhető, hogy a katolikus jótékonysági egyesületek reneszánsza hatására, a hitüket ápoló arisztokrata családok sarjai is felkarolták a legelesettebbeket. E szerepben élen jártak az asszonyok, ami nem csoda, hiszen a kor uralkodó felfogása szerint a jószolgálati és karitatív politikai tevékenység inkább a nők feladata volt. A papi irányítás nem maradhatott el. Az egyesület vezetésében részt vett Solymár György lelkiatya is, aki - mint levelezésükből kiviláglik - jó barátságban állt Buday Goldberger Leóval. Talán ez is indokolhatja, hogy - az arisztokrácia és a nagytőke együttműködésével - sikerült megvalósítani a társadalmi célokat. A dokumentum tanúsítja, hogy a Goldberger Leó által alapított és szervezett Társadalmi Szociális Egyesület és Társa Konfekcionáló Üzem Kft. nélkül nem jutottak volna ide. Goldbergerék az egyesület érdekeltségébe tartozó Textilbeszerző Kft. forgalmazó munkáját ugyancsak segítették.
A két világháború közötti és alatti időszakban a társadalmi szervezetek nem ritkán kisebb gyárakat, üzemeket birtokolva segítették a jószolgálati feladatok ellátását. A szegedi KALOT-nak például péksége, húsüzeme és szövetkezete is volt. Ismertebbnek számít a Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet kooperációja a KALOT-tal. Közös termelő és értékesítő szervezeteket létesítettek, Wünscher Frigyes vezérigazgató az Actio Catholica Országos Elnökségének tagjaként a Hangya jövedelméből is pártolta az AC kezdeményezéseit. Levelezéséből kiviláglik, hogy aktív társadalmi tevékenységet látott el az Actio Catholicán belül az előadások megtartásától a diákotthonok, szülőotthonok létesítéséig, fenntartásáig.
Két szempontból is érdemes volt a piaci részvételt szorgalmazni. Egyrészt biztos és havonta jelentkező jövedelmet jelentett az egyesületnek, másrészt munkát adott az embereknek. Egy ilyen kicsi cég persze nem foglalkoztathatott túl sok munkaerőt, ám az egyesület úgy is enyhíthetett a munkanélküliségen, hogy a gyárosok körében élő jó kapcsolatait kihasználva állástalan munkásokat, illetve tisztviselőket juttatott megélhetéshez.
Milyen területekre terjedt ki a Társadalmi Szociális Egyesület tevékenysége? 1942. évi beszámolójuk alapján igen széles körben működtek. Ezek a következők:

1. hagyományos jótékonykodás: gyűjtés a cégektől és állami szervezetektől (Goldberger gyár, Kispesti Textilgyár, Magyar Nemzeti Bank, Országos Sportközpont adományai), illetve magánszemélyektől (Chorin Ferenc, gróf Zichy Nándor, Aschner Lipót, Haggenmacher Henrik);
2. néphivatali szolgálat: lakáskiutalások megszerzése, állásszerzés, segélyek kiutalásában, segítség okmányok beszerzésében, tanfolyamok szervezése;
3. ingyenes orvosi rendelő fenntartása: orvosi ellátás a biztosításon kívül rekedteknek is, gyógyszerellátás a gyógyszergyártók adományaiból;
4. fiúotthonok alapítása: ipari és kereskedelmi pályára készülő szegény fiatalok ellátása és nevelése karitatív alapon, foglalkoztató műhely biztosítása;
5. szociális munka: családgondozás, bajtársi szolgálat, gyermekvédelem;
6. közművelődési és szabadidős tevékenység: könyvtárgyarapítás, színház-, múzeum- és mozilátogatás, műkedvelő előadások szervezése, ismeretterjesztés, sport.

Az egyesület által patronált területek a következők: Auguszta-telep és a Hős utca, Ceglédi úti-telep, Vágóhíd utcai-telep, Mária Valéria-telep. Kőbányától Zuglóig tehát igen fontos jótékonysági munkát láttak el. Tevékenységüket szervezetten, társasági keretek között végezték, ami túllépett a spontán önkéntes adományozás keretein.
Ha végigtekintünk a forrásban is szereplő fő támogatók körén, elmondható, hogy a Társadalmi Szociális Egyesület igen tekintélyes kapcsolatokkal rendelkezett. A magánszemélyek közül a jótékonykodásban élenjárók egy része nagytőkés, illetve gyáros volt. Részt vállaltak a munkában többek között: Chorin Ferenc (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.), Aschner Lipót (Egyesült Izzó és Villamossági Rt.), Haggenmacher Henrik (Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde) gyártulajdonosok is. (Chorin Ferenc a GyOSZ elnöki posztját is betöltötte.) Gróf Zichy Nándor országgyűlési képviselő, főrend és kamarás, valamint gróf Pongrácz Jenő országgyűlési képviselő, főrendi tag szintén jelentős szolgálatokkal segítette a szervezetet.
Ebben közrejátszhatott az tény is, hogy az egyesület elnöke az a Baranyai Lipótné volt, akinek férje a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztját töltötte be ebben az időszakban. A tehetséges pénzügyi szakember felsőházi tagságig vitte, és nyilvánvalóan módjában állt feleségének törekvéseit is támogatni. Segítőtársai voltak Solymár György főtisztelendő, az egyesületi fiúotthon vezetője és Gamerra Alberta bárónő.

A Társadalmi Szociális Egyesület 1942. évi munkabeszámolójából kiemelt részek sorrendben a következőket tartalmazzák:

(1.) Az általános munkabeszámoló a hivatal anyagi alapjáról szól, amelynek talpköve a főváros által folyósított havi 600 pengő hozzájárulás. A havi állandó kiadásaik ekkor 789 pengőre rúgtak. Anyagi egyensúlyuk fenntartását biztosító szervezetek között a beszámoló megemlíti még a Textilbeszerző Vállalatot, a Pesti Hazai Első Takarékpénztárat és a Magyar Nemzeti Bankot.
(2.) A következő rész a Vágóhíd utca 33. számú telepen folytatott tevékenységről számol be. A kultúrház fűtésének megoldását taglalja, valamint Chorin Ferenc (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.) és Vizer Vilmos (Magyar Általános Kőszénbánya Rt.) hozzájárulását méltatja. Eredményként sorolja fel az ingyenes orvosi rendelő létesítését és működtetését, a Gyermekszeretet szolgálat mesés, játékos foglalkozásait, előadásait, a Dolgozó Lányok csoportjának és a Szent Vince Szívtestőrgárda tagjainak kulturális munkáját és tanfolyamait.
(3.) A Tanoncotthonok fejezete az egyesület legjelentősebb célkitűzéséről ír. A tervhez méltó, nagy összegű felajánlásokat említ Nemzeti Bank (15 000 pengő) és Buday Goldberger Leó (3000 pengő) részéről.
(4.) Karácsonyi akciónk címszó alatti rész a beérkezett adományokat sorolja fel részletesen.
(5.) A Néphivatali szolgálat című rész összefoglalja a szociális problémákat. Kiemeli a lakásügyeket, eredményként megemlíti, hogy öt esetben kislakást, négy esetben szükséglakást sikerült juttatni a rászorulóknak. Táblázatot közöl a segítségükkel álláshoz juttatottakról, amelyeknek száma 70 fő. Ezenkívül 65 egyéb ügyben jártak el.
(6.) A Ceglédi út 30. szám alatti Szociális Telep tevékenységéről írottak három részre tagolódnak. A társadalmi szervezőmunka című rész önkéntes munkatársi gárda toborzásáról tudósít a telep mintegy 1200 családja részére. Beszámol az akciókról: konyhakertek (40 család) és vitaminkertek (210 család) létesítéséről. Az Adományok című rész rádió beszerzését említi, és azt, hogy a textilanyagokból 84 gyermeket sikerült felruházni.

Ezek az adományok és jótékonykodás természetesen nem változtatta meg alapjaiban ezeknek a nyomortelepeknek az életét, mégis némileg segítette az ott élő elesett embereket abban, hogy könnyebben elviseljék életüket. Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy bár az Auguszta telepet időközben felszámolták, a Ceglédi út egy kisebb része, valamint a Hős utcai házak ma is léteznek.

Ezen a napon történt szeptember 07.

1940

A német légierő (Luftwaffe) először bombázza Londont.Tovább

1944

Románia hivatalosan hadat üzen Magyarországnak.Tovább

1950

Az Elnöki Tanács 1950:34. sz. törvényerejű rendelete megvonta a katolikus szerzetesrendek működési engedélyét, kivéve a megengedett nyolc...Tovább

1990

A júliusban feloszlatott koszovói tartományi parlament albán képviselői elfogadják Koszovó alkotmányát, amely Koszovót független...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő